SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

 

Értelmiség a lét minimumán: diplomás kukázók

A kulturális szféra közalkalmazottainak nyomora szinte láthatatlan, rajtuk kívül alig érzékeli valaki, miközben helyi közösségekben munkájuk sokszor esszenciális. Munkatársaink érdeklődésére kiderült: a művelődésszervezőknek, könyvtárosoknak egyre több és fontosabb a dolguk, de közben közülük sokan nyugdíjas szüleik segítségére szorulnak. Már ha kitartanak, és nem hagyják el az országot. A humán tőke kivándorol – figyelmeztet érdekképviseletük.

PSZ: Közoktatás - Más világok?

A “Magyarul Balóval” című műsor vendége volt Czunyiné dr.Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár és Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Elégedett tanárok, jó hangulat, emelkedő bérek. Aki ezt másképpen látja, feszült tanárokról, rossz légkörről, bérezési trükkökről beszél. A hivatalos szöveget az államtitkár mondja, szerinte minden rendben, de egy szakszervezet a miniszterelnökhöz fordult és sztrájkot akar. Mindkettőjüket meghallgatjuk.

Egészségügy: lesz-e kollektív szerződés?

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezetésével kedden folytatódtak a tárgyalások az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel, az érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel az egészségügyi ágazat kollektív szerződéséről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Kapcsolódó hír:

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egeszsegugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/ismet-targyaloasztalnal-az-agazati-kollektiv-szerzodesrol

 

Sztrájkra készülnek a tanárok? Ezt már ők sem bírják

Mérik a sztrájkhajlandóságot a Hívatlanul Hálózatban, és a pedagógus szakszervezetek is egyre keményebb fellépést szorgalmaznak a pedagógustársadalom érdekében. Ugyanakkor jelenleg épp nem készül – legalábbis nyilvánosan – egyetlen új, nagyszabású törvénytervezet sem, és a gondok nagy része már évek óta fennáll, újdonságot csak néhány, sokak számára bosszantó, de semmiképp sem kardinális változás jelent. Akkor mégis miért pont most áll úgy, hogy megmozdulnak a tanárok?

Egységes állásponton a négy szakszervezeti konföderáció

A közép-kelet-európai államok nagy részében két-három, míg északnyugat-európában öt-tizenöt euró a minimálbér óránként – hangzott el egy hétfői tanácskozáson. Az alacsony jövedelmek miatt visszafogott a belső kereslet, ami visszahat a foglalkoztatásra is. Négy szakszervezeti konföderáció egységes álláspontja: jövőre tíz százalék körüli béremelésre van szükség.

Jogszabályban rögzítették a béremelést

Megteremtődik a felsőoktatási bérek emelésének törvényi háttere, módosulnak a doktori képzés feltételei, és jövő július 1-jétől a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával létrejön a Pallasz Athéné Egyetem – többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet tegnap fogadott el az Országgyűlés.

A MASZSZ Női tagozatának napirendjén a nők és férfiak közötti bérszakadék kérdése

2015. november 25-én Budapesten, a MASZSZ székházban „Nulla tolerancia, a nők elleni erőszakkal és bérréssel szemben” című rendezvény kettős céljának egyike volt a nők és férfiak bérrésével szembeni fellépés.

Bérrabszolgák működtetik az államot

Nagy ötlettel álltak elő a szocialisták: aláírásgyűjtéssel kényszerítik rá a kormányt, hogy hatalmas béremelést hajtson végre a közszférában. A kezdeményezés kissé komolytalan, miközben a közszféra béremelésének követelése aktuális és jogos. A magyar államot működtetők évek óta nagyon keveset keresnek, aminek következményeit a romló közoktatásban, a közegészségügyben és a közpolitika riasztó állapotában, a közszolgák külföldi munkavégzésében, majd kialvatlanságában láthatjuk viszont. A kormány azonban már nekikezdett a bérrendezésnek - leszeletelve ágazatokat, azokon belül pedig munkaköröket.

Csökkent az álláskeresők száma októberben

Több mint 15 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az októberi zárónapon 334,4 ezer álláskereső szerepelt, több mint 60 ezerrel kevesebb, mint 2014 októberében.

100 ezer ember kínlódik legalább egy éve a munkaügyi hivatalban

2015 októberében 15 százalékkal kevesebb álláskereső volt, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők harmada több mint egy éve keres munkát, ez 4 százalékos javulás az egy évvel korábbi adathoz képest. Az álláskeresők fele semmiféle pénzbeli támogatást nem kapott októberben.

Álomvilágban élnek a tinik

Elképesztően nagyot fognak koppanni a magyar középiskolások pár év múlva, derült ki most egy nagyobb felmérésből. Ebben több mint ezer 16-18 év közti magyar diákot kérdezett meg reprezentatív módon a GfK, a Provident megbízásából. 

Mikortól lehet nyugdíjas a közalkalmazott?

Mivel a nyugdíjba vonulás egyik kötelező előfeltétele a biztosítási jogviszony hiánya, azaz a keresőtevékenység befejezése a nyugdíj megállapítás időpontjára nem meglepő az az olvasói igény, hogy ezzel a kérdéssel egy kicsit bővebben foglalkozzunk a lehető legjobb felkészülés, előkészület érdekében.

Hallgatók szakmai gyakorlaton

A hallgatók szakmai gyakorlaton való részvételét a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.), valamint a felsőoktatási szakképzéssel és a felsőoktatáshoz kapcsolódó szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) szabályozza. A hallgatók gyakorlati foglalkoztatásával kapcsolatban speciális adó- és járulékszabályok vannak érvényben - írja a HR&Munkajog.

 

 

KÖZÉLET

 

Ügyfélbarát adóhivatalról szóló törvénytervezet - A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta a tervezetet a parlament elé

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) benyújtotta az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet, egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása érdekében, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat - közölte a szaktárca.

Kapcsolódó hír:

http://nol.hu/gazdasag/fellelegezhetnek-az-adocsalok-elveszik-az-adorevizorok-fegyveret-1577793

Módosították a szabálysértési törvényt

Az Országgyűlés elfogadta a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényt, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvényeket is

Dr. Patyi András

Rendvédelmi szóvivői és bűnügyi újságírói szakirányú továbbképzést is indítanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Patyi András rektor, aki az interjúban pályafutásának főbb állomásairól is beszél, arra törekszik, hogy biztosítsák az állam újjászervezéséhez és folyamatos, magas szintű működtetéséhez szükséges szakemberigény kielégítését.

 

GAZDASÁG

 

Történelmet írt a magyar állam - Nem lesz ebből baj?

Hihetetlen mennyiségű, legalább 404 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki a magyar állam a pályázóknak novemberben - derül ki a Portfolio szokásos hó eleji elemzéséből. A friss szám természetesen új történelmi csúcs és felveti annak kockázatát, hogy a rendelkezésre álló 7 éves uniós keretet "túlköltjük", azaz már kizárólag a magyar büdzsé terhére pörgetjük a projektek zárását. Ez viszont ha tényleg így van, akkor az idei évi államháztartási hiányt akár érdemben is felfelé tolhatja.

Ez mindenki érdeke - Megkezdődtek az ünnepi razziák

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el december elsejétől a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Így kívánják biztosítani, hogy az ünnepeket megelőző időszakban is biztonságos élelmiszerek kerüljenek az üzletek polcaira, és az ünnepi asztalokra.

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

 

Kevesebb a munkanélküli az euróövezetben

2012 januárja óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a munkanélküliek aránya az euróövezetben októberben, míg az Európai Unió (EU) egészében nem változott a ráta a szeptemberihez képest.

Váltás az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének élén

Zupkó Gábort nevezték ki az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete vezetői posztjára. Az új képviseletvezető Szűcs Tamástól veszi át a tisztséget, akinek megbízatása november 30-ával lejárt - közölte az Európai Bizottság.

 

EGYÉB

 

Uniós pályázaton indulna? Ezt kell tudnia! - Az uniós pályázatok szabályairól és elvárásairól

Az uniós pályázatok szabályaival és elvárásaival nem csak a pályázni kívánó vállalkozásoknak kell tisztában lenniük, hanem a már nyertes pályázóknak is, a pályázat megvalósítása ugyanis sokszor nehezebb feladat, mint annak az elnyerése. Bonyodalmat jelenthet például az önrész biztosítása, a biztosíték nyújtása, illetve a támogatás előfinanszírozása is. De új szempontokat hozott be a pályázók életébe a november elsejétől hatályos közbeszerzési törvény is, amelynek köszönhetően lényegesen kiszélesedett azoknak a vállalkozásoknak a köre, akiknek a közbeszerzésre figyelniük kell.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés