SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

 

Új vezetőséget választott a SZEFIT

2016. január 9-én sikeresen és eredményesen lezajlott a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Ifjúsági Tagozata (SZEFIT) IV. (tisztújító) Küldött Közgyűlése Budapesten.

Már megint nem hagy senkit az út szélén a kormány

Hatszázezer fővel csökkentetné a kormány a közalkalmazottak számát – közölte Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár kedden. Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke levélben tiltakozik a tervezett lépések ellen, a szakszervezetek ugyanis elfogadhatatlannak tartják a tervezetet. A Csepreghy által közölt számok nem stimmelnek.

Kapcsolódó hírek: http://nol.hu/velemeny/attereles-1583679

http://mno.hu/tarsadalom/tetelesen-cafolja-a-szakszervezet-csepreghy-szavait-1322674

Csepreghy tervei alapján őt magát is el kellene bocsátani

A szakszervezet szerint teljes képtelenség az államtitkár által felvázolt közszolgálati leépítési modell. Annál is inkább, mert nem valós számokon alapul.

Bérvizsgálat a közszférában

A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.

Kapcsolódó hír: http://www.stop.hu/belfold/megszivtak-a-kozalkalmazottak/1391995/

A pedagógusok mellett a tűzoltók is várják a pénzüket

Folyamatosan gondok vannak a pedagógusok járandóságainak utalásával – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint. Van, aki hónapok óta hiába várja útiköltség-térítését. Az államkincstári bérszámfejtő rendszer hibái miatt a tűzoltók egy része sem jutott hozzá decemberi fizetéséhez az érdekvédők szerint - olvasható a hirtv.hu-n.

Kapcsolódó hír: http://index.hu/gazdasag/allas/2016/01/09/kozalkalmazott_ber_mak_kira/

Sztrájkfenyegetés a közmédiában

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetése elutasította a szakszervezetek 5,7 százalékos béremelési kérését 2016-ra, a cég egyáltalán nem akar fizetést emelni, ezért az érdekvédelmi szervezetek a sztrájkfenyegetés eszközéhez nyúltak.

Kapcsolódó hír:

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/sztrajk_johet_a_kozmediaban.608450.html

Pedagógusok: megtéveszt a kormány

Egyre nagyobb az összefogás az oktatási rendszer problémáit összegző miskolci Herman Ottó Gimnázium levelének nyilvánosságra kerülése után. A kormány tanárszervezete, a Nemzeti Pedagógus Kar szerint is súlyos gondok vannak. A szakszervezetek szerint a kormány megtévesztően kommunikál, amikor a tanárok béremeléséről beszél, az emelés több esetben elvonást jelent.

Végül csak összefognak? - Fogy az egészségügy türelme

Erősödik a civil mozgalmak és a szakszervezetek összefogása az egészségügyben, egyre többen gondolják, hogy a sztrájktól sem kell megriadni, ha a kormány továbbra sem veszi komolyan az ágazatban dolgozók elégedetlenségét. A Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület szombati fórumán felszólalók szerint még tart a hazai gyógyítás zuhanórepülése.

Nemzetközi összehasonlításban a magyar nők vannak a legrosszabb helyzetben

dr. Borbély Szilvia: Magyarország – a nők és férfiak bére közötti sokkoló szakadék

Sztrájk nélkül is kevés a járat Miskolcon

Sztrájk idején is járnak majd a buszok és a villamosok Miskolcon, biztosítva az elégséges szolgáltatást. De mit jelent ez, hány járat marad ki, ha a szakszervezet követelése célba ér?

Béremelés kellene? – Az állami cégnél megtalálták az ellenszert

A MÁV „modellje” újfent azt példázza, a közszférában nem a bérfejlesztést és a munkakörülmények javítását látják az egyre égetőbb munkaerőhiány megoldásának. Hogy az új modell működni fog-e, még nem tudni - annyi biztos, hogy az idén tovább fogyatkoznak a vasutasok, miközben a meglévő dolgozók elégedetlensége nő – olvasható a napi.hu oldalán.

Az élelem bére

http://hirtv.hu/magyarorszageloben/az-elelem-bere-1322750

Megakadtak a hosszú távú bértárgyalások, sztrájkra készülnek a vasutasok – Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke érkezett hozzánk.

Kezd elegük lenni, bármikor robbanhat a feszültség a MÁV-nál és a BKV-nál

Nulla százalékot ajánlott a BKV, felet a MÁV fizetésemelés gyanánt az idei esztendőre. A szakszervezetek legalább öt százalékot akarnak, de egyelőre nem közelednek az álláspontok. Mindenesetre a közlekedési ágazatban működő érdekképviseletek jövő hétfőn összeülnek, hogy megbeszéljék, milyen közös fellépésre látnak lehetőséget követeléseik teljesítése érdekében.

Megszólaltak a közmunkások: nevetséges az 1,6 százalékos béremelés

A Közmunkás Szakszervezet nevetségesnek tartaná a korábban megszellőztetett 1,6 százalékos béremelést, a minimálbér emelés mértékével megegyező béremelést követelnek. Január végéig fog kiderülni, hogy a kormány mekkora béremelést ad a közfoglalkoztatottaknak - írja a Népszava.

 

 

 

KÖZÉLET

 

MAGYARORSZÁGNÁL CSAK NÉGY EU-TAGÁLLAMBAN ROSSZABB ÉLNI

A Legatum Institute elemzése 142 országot vizsgált meg, ezek szerint hat afrikai, három ázsiai és egy amerikai ország került a világ tíz legrosszabb helyzetű államának listájára – írta a Vg. A vizsgálat olyan szempontokat vett figyelembe, mint az egészségügy, a szabadságjogok, az oktatás, a biztonság.

Sok pedagógus és szakmunkás is kimaradhat a csokból

Kétéves munkaviszonyt kell felmutatni a kormány új szupertámogatásához, ami nemcsak a tartós munkanélkülieknél hiányozhat. Szikra Dorottya szociálpolitikus szerint a kétszer tízmilliós csok sok pedagógust és szakmunkást is kizár, vagyis a kormány ismét a jobb módúaknak kedvez. 

 

 

GAZDASÁG

 

Beruházásokat veszélyeztet a szakképzett munkaerő hiánya

Nagyon sok magyar város irigykedve tekint Győr munkaerő-piaci mutatóira. A probléma ott nem az, hogyan biztosítsanak munkát az embereknek, ellenkezőleg, több a meghirdetett állás, mint a szakember. A szakemberek hiánya persze óriási gond, hiszen gátolja a további fejlesztéseket, beruházásokat. A győri vállalkozások munkaerő igényének megoldási lehetőségein az önkormányzat is dolgozik, e témában hívott össze konferenciát a közelmúltban a Győri Nemzetközi Ipari Park. Kft.-vel közösen Győr polgármestere.

Rugalmas foglalkoztatás támogatása pályázat 2016

100 %-os, vissza nem térítendő, európai uniós támogatást kapnak kis- és középvállalkozások (KKV-k) várhatóan 2016-ban Széchenyi 2020 pályázat keretében többek között bértámogatásra, eszközbeszerzésre.

Februárban végleg eldől az Erzsébet-utalvány sorsa

Február 23-án hoz ítéletet az európai bíróság abban a kötelezettségszegési eljárásként indult perben, amelyet az Euró¬pai Bizottság indított Magyarország ellen a cafeteria-rendszer 2011-ben végrehajtott tulajdonképpeni államosítása miatt.

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

 

Navracsics szembemegy Orbánnal, támogatja az eljárást a lengyelek ellen

Brüsszel Lengyelország jogállamiságát vizsgálja. A lengyel alkotmánybírósági reform, és az új médiatörvény bevezetése után − mindkettő heves tiltakozásokat váltott ki Lengyelországban és az EU-ban − az Európai Bizottság először alkalmazná a 2014 óta elérhető lehetőséget: az alkotmányosság mélyreható vizsgálatát fogja elvégezni Lengyelországban, „a jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszélyek kezeléseként".

Kemény megszorításokat ígérnek az európai bankok

Tevékenységek koncentrálása, fiókbezárások, leányvállalatok eladása, leépítések dominálnak a tervekben. Kemény megszorításokat ígérnek az európai bankok idei első jelentéseikben. A pénzügyi válság után nyolc évvel is még üzletpolitikájuk átgondolására kényszerülnek.

Rossz hírekkel kezdődik a gyorsjelentési szezon

A mai napon megkezdődik a gyorsjelentési szezon az USA-ban is. A hagyomány szerint ez az Alcoa alumíniumgyártó cég gyorsjelentésével kezdődik, amelytől jelentős profitcsökkenést várnak, hiszen a tavalyi negyedik negyedéves 30 centtel szemben mindössze 3 centes eredményről adhat számot. Persze ennél is fontosabb lesz az, hogy mint fog mondani az idei alumínium kereslet tekintetében, hiszen az nagymértékben függ a világ konjunktúrától.

 

EGYÉB

 

Enyhülés után durva hideg és hó jön

A hét közepéig tartó átmeneti enyhülés után – amely az eső mellett tavaszias meleget hoz, kedden nap közben akár nyolc fok is lehet – a jövő hétvégére erősen lehűl a levegő, komoly fagyokra van kilátás. Ráadásul várhatóan a havazás is újraindul.

Történelmet írt a Saul fia – megvan a Golden Globe

A cannes-i nagydíj után itt az első nagy amerikai győzelem is, a Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját a 2016-os Golden Globe-gálán. A többi fronton díjazták Sylvester Stallonét, Kate Winsletet, Lady Gagát és Ennio Morriconét is, de a legnagyobbat A visszatérő szakította, így Leonardo DiCaprio már nyugodtan dörzsölheti a tenyerét az Oscarra.

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés