Durva adat: Duplájára nőtt a dolgozói szegénység

 

http://www.atv.hu/belfold/20170201-durva-adat-duplajara-nott-a-dolgozoi-szegenyseg

 

A felmérések szerint Magyarország továbbra is az EU legszegényebb tagállamai közé tartozik. A kormányváltás óta a társadalom felső 10 százalékának ugyan javult a helyzete, 60 százaléknak azonban romlott a pozíciója. Minden tízedik munkavállaló szegénynek számít.

 

xxx

 

A szakszervezeti taglétszám jelentősége a magyar munkajogi szabályozásban

 

http://m.blog.hu/sz/szabim/image/pmjk_szaboimreszilard.pdf

 

Erős munkáltató és gyenge szakszervezet közötti párbeszéd inkább nevezhető társalgásnak, mint érdemi tárgyalásnak.”

A munkavállalói érdekképviseletek erejének, érdekérvényesítő képességének mérése, definiálása számos szempont szerint történhet, a taglétszám az egyik ilyen, a munkajogi irodalomban gyakran elemzett tényező. Magyarországon a szakszervezetek taglétszámának több szempontból is különös jelentősége van: a szervezettség ad lehetőséget

érdekegyeztetési fórumokon való részvételre, másrészt fontos jogosultságok is származnak belőle. A magyar munkajogban a feleknek a szakszervezet részére járó munkaidő-kedvezmény biztosításához, illetve a kollektív szerződés megkötéséhez (a kollektív szerződés-kötési jogosultságának megállapításához) elkerülhetetlenül tisztáznia

kell a szakszervezet taglétszámát. Az első látásra egyszerűnek tűnő kérdés mögött azonban több, a szabályozatlanságból is eredő probléma bontakozhat ki.

 

xxx

 

Komoly pluszpénzre számítanak a közüzemeknél

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/8891-komoly-pluszpenzre-szamitanak-a-kozuzemeknel

 

 Pár hét múlva a kormány elé kerülhet a közszolgáltató cégek dolgozóinak idei és távlatos béremeléséról szóló javaslat, amelyet a munkavállalók és a társaságok menedzsmentjei dolgoztak ki. A kormányzatnál lesz fogadókészség a januártól javasolt jelentős emelésekre – véli Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Idén átlagosan 15 százalékos béremelést, 2019-ig pedig összesen 30 százalékos növelést igényelnek a közszolgáltató cégek munkavállalói.

 

xxx

 

Foglalkoztatási alternatívák 2017-ben

 

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Foglalkoztatasi_alternativak_2017-ben/202952/

 

A Humán Centrum Kft. legfrissebb kutatása szerint a munkaadók többsége korszerűbb toborzás-kiválasztási technikákban és fokozott motiválásban látja a munkaerő-gazdálkodási nehézségek megoldását. - Pécsi Napilap -

Bár a HR-kapacitás szűkös, a munkaerő-kölcsönzők és iskolaszövetkezetek bevonása még kevéssé meghatározó.

 

xxx

 

Később tüntet a Tanítanék Mozgalom

 

http://nepszava.hu/cikk/1119414-kesobb-tuntet-a-tanitanek-mozgalom---video

 

A Tanítanék Mozgalom február elsején Most mirajtunk a sor! Címmel tervezett demonstrációt a Kossuth térre. Az időjárás előrejelzés szerint azonban nagyon komoly ónos eső várható február 1-jén, ezért úgy érezzük felelőtlenség lenne a tüntetést ezen a napon megtartani. Úgy döntöttünk, az eseményt néhány nappal később tartjuk meg - olvasható a mozgalom közleményében.

A tüntetés új időpontja február 5. (vasárnap) 16 óra. A helyszín változatlanul a Kossuth tér, a tüntetés tervezett programja pedig nem változik.

 

xxx

 

Elemzés a PISA-teszt eredményei miatt

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170201-elemzes-a-pisa-teszt-eredmenyei-miatt

 

Az ATV Start vendége Palkovics László államtitkár, EMMI.

 

xxx

 

Jöhet a bentlakásos iskola a hátrányos helyzetű diákoknak?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170201-johet-a-bentlakasos-iskola-a-hatranyos-helyzetu-diakoknak

 

Az ATV Start vendége Mendrey László elnök, PDSZ.

 

xxx

 

Csúcsra járnak a személyi kölcsönök, rengetegen vettek fel az iskolakezdésre

 

http://hvg.hu/gazdasag/20170201_Csucsra_jarnak_a_szemelyi_kolcsonok_rengetegen_vettek_fel_az_iskolakezdesre

 

Több hitelt vettek fel a magyarok tavaly, mint 2015-ben. A személyi hitelek piacán augusztus és november volt a legerősebb hónap 19,2 milliárd forintos folyósítással, az egyik valószínűleg az iskolakezdés, a másik pedig a fekete péntekhez kapcsolódó akciók miatt.

 

xxx

 

Vakok és gyengénlátók családtagjait segítő program indul

 

http://www.hirado.hu/2017/02/01/vakok-es-gyengenlatok-csaladtagjait-segito-program-indul/

 

Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a vakok és a gyengénlátók családtagjainak segítenek abban, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékkal élő hozzátartozójukat - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

xxx

 

Digitális naplótól a virtuális fogadóóráig

 

http://www.hirado.hu/2017/02/01/digitalis-naplotol-a-virtualis-fogadooraig/

 

A világháló ablakot nyit a tantermekre is. Az e-naplót bármikor megnézheti a szülő, a lecke már a közösségi oldalakon is elérhető, a tanár pedig e-mailt küld, ha valamit kér a szülőtől. Érdemes-e ezek után fogadóórákra, szülői értekezletekre járni?

Praktikusak és bizonyos dolgokra alkalmasak a közösségi oldalakon létrehozott csoportok, de nem helyettesíthetik a személyes találkozásokat – mondta Imre Anna, az Eszterházy Károly Egyetem tudományos főmunkatársa.

 

xxx

 

Hűtlen kezelés a TEK-nél?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170201-hutlen-kezeles-a-tek-nel

 

Az ATV Start vendége Vadai Ágnes alelnök, DK.

 

xxx

 

Bűnösen torzított adatsorok

 

http://nepszava.hu/cikk/1119390-bunosen-torzitott-adatsorok

 

A bűnügyi statisztikák nem sokat árulnak el a rendőrség tényleges munkájáról és eredményességéről, mert nálunk azok írják a listákat, akiknek a munkáját épp az adatok alapján minősítik vezetőik. Hack Péter büntetőjogász arra is emlékeztetett az országos rendőrfőkapitány szerdai évértékelője előtt, hogy az utóbbi öt évben többször is törvénymódosításokkal és más trükkökkel teremtették meg a látványosan javuló eredmények hátterét.

 

xxx

 

Vasutasok Szakszervezete: 3 év alatt 30 százalék béremelés az egyezség szerint

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/8889-vasutasok-szakszervezete-3-ev-alatt-30-szazalek-beremeles-az-egyezseg-szerint

 

Három év alatt összesen 30 százalék béremelést kapnak a vasutasok, amennyiben a kormány jóváhagyja a cégvezetés és a szakszervezetek kedden késő délután elfogadott egyezségét - közölte a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), amely leszögezi: a munkavállalói oldal ennél alacsonyabb mértéket nem fogad el.

Meleg János, a VSZ elnöke a közleményben ismerteti: nagyrészt teljesült a vasutas szakszervezetek követelése. A MÁV Zrt. vezetésével három évre szóló béremelési szándéknyilatkozatot írtak alá: 2017-ben átlagosan 13 százalékkal, 2018-ban 12 százalékkal, 2019-ben pedig legalább 5 százalékkal nőnek a bérek.
Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett premizált munkakörben dolgozók kivételével a MÁV-csoport minden alkalmazottja - 38 ezer dolgozó - 10 százalék, alanyi jogon járó béremelést kap idén.

 

xxx

 

Botrány az Antall-tudásközpontban

 

http://mno.hu/belfold/botrany-az-antall-tudaskozpontban-1383827#comment-3131037765

 

Azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól, és elbocsátották az Antall József Tudásközpont egyik irodavezetőjét, miután egy vezetői értekezleten védelmébe vette egyik kollégáját, aki lájkolta az olimpiaellenes kezdeményezést. Erről maga az érintett számolt be lapunknak. Szert Boglárka, az uniós kapcsolatokért felelős iroda – egyébként jogász végzettségű – vezetője.

 

xxx

 

Tállai menesztette a NAV főigazgatóját

 

http://nepszava.hu/cikk/1119426-tallai-menesztette-a-nav-foigazgatojat

 

A Magyar Nemzet információi szerint Tállai András, az adóhivatal vezetője felmentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás főigazgatói pozíciójából Marsi Márta Erzsébetet. Ezzel a hatóság Tállai utáni második legfontosabb embere távozik.Arról, hogy ki kerül helyette a főigazgatói székbe, illetve hogy ő kap-e másik pozíciót, nincsenek hírek.

 

xxx

 

Hangfelvétel Tiborczék mutyijáról

 

http://nepszava.hu/cikk/1119355-hangfelvetel-tiborczek-mutyijarol

 

Már jóval a pályázat kiírása előtt feltűnt a miniszterelnök veje egy szekszárdi közvilágítási projektben – írta a Direkt36. Egy felvételen – amelyen elhangzik Tiborcz István neve is – a szekszárdi Fidesz-frakció ülésén készítette a csoport egyik akkori tagja, Hadházy Ákos, aki jelenleg az LMP társelnöke és a párt parlamenti képviselője.

 

xxx

 

Csepreghy az OLAF-jelentésről: Vádalku segítheti a tisztánlátásunkat

 

http://www.atv.hu/belfold/20170201-csepreghy-az-olaf-jelentesrol-vadalku-segitheti-a-tisztanlatasunkat

 

Csepreghy Nándor szerint egyetlen olyan pontja van a 4-es metró beruházásról szóló OLAF-jelentésnek, amely a 2010 utáni időszakra vonatkozik. Az államtitkár nemzetközi baloldali politikai összefonódásról és büntetőügyről beszélt az ATV Start című reggeli műsorában.

 

xxx

 

Ezt gondolják a magyarok az oroszok elleni szankciókról

 

http://www.atv.hu/belfold/20170201-ezt-gondoljak-a-magyarok-az-oroszok-elleni-szankciokrol

 

A magyarok közel fele (47 százalék) ellenzi az Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciókat – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

 

xxx

 

A kormány az erőszak áldozatait sem védi

 

http://nepszava.hu/cikk/1119431-a-kormany-az-eroszak-aldozatait-sem-vedi

 

Reggel zuhogó esőben civilekkel a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséért tüntettünk. A civilekkel és Szél Bernadettel a tiltakozó táblákat bevittük a parlamentbe és rövidesen az Igazságügyi Bizottság ülésére is bemegyünk velük, ahol a mi beadványunkat tárgyaljuk a nők elleni erőszakról - írja a közösségi portálon Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa.

 

xxx

 

Keményen rávágta az ajtót az MSZP-re Demeter Márta

 

http://hvg.hu/itthon/20170201_demeter_marta_mszp_kilepes

 

Demeter Márta szocialista képviselő a pártból is kilép, társainak írt levele szerint azért, mert "az MSZP formális és informális vezetői közül többek tettei is olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek egyértelműen megkérdőjelezik a párt hitelességét, illetve elkötelezettségét a kormányváltásra."

 

xxx

 

NOlimpia - Sólyom László is aláírt

 

http://nepszava.hu/cikk/1119385-nolimpia---solyom-laszlo-is-alairt

 

Sólyom László volt köztársasági elnök is aláírta az olimpiaellenes népszavazásra aláírásokat gyűjtő Momentum Mozgalom gyűjtőívét kedd reggel - jelezte az Index több olvasója. A szemtanúk szerint Sólyom a Mechwart ligeti villamosmegálló esővédő beállójának plexijén írta alá az ívet.

 

xxx

 

Tiltakoznak a Kopaszi-gátra tervezett toronyház ellen

 

http://www.atv.hu/belfold/20170131-tiltakoznak-a-kopaszi-gatra-tervezett-toronyhaz-ellen

 

Neves budapesti építészek és a Budapest Világörökségéért Alapítvány is tiltakoznak a Kopaszi-gát mellé tervezett 120 méteres felhőkarcoló ellen. Azt mondják, a hatalmas épület belelóg a védett dunai panorámába. A területen a Garancsi István vezette Market Kft építkezik, több száz lakást és irodát terveznek. A cég szerint minden a jogszabályoknak megfelelően történik.

 

xxx

 

Cseh lap: Orbán Putyinra és Trumpra játszik

 

http://www.atv.hu/belfold/20170201-cseh-lap-orban-putyinra-es-trumpra-jatszik

 

Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő közelgő találkozójával kapcsolatban közölt kommentárt a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap szerdán.

 

Az Orbán Putyinra és Trumpra játszik című írás szerzője szerint a magyar kormányfő úgy véli, hogy a többoldalú szerződések ideje lejárt, és eljött a kétoldalú megállapodások ideje.

A cikk szerint a miniszterelnöknek igaza lehet, de nem biztos, hogy ez a változás hasznos lesz olyan nagyságú államoknak, mint Magyarország.

Hiszen "nem csak Közép-Európa múltja van tele olyan történetekkel, amelyekben a kicsik és a hatalmasok kötélhúzásában végül mindig a nagyság és a hatalom volt a döntő" - mutat rá a szerző.

 

xxx

 

Leadták a politikusok a vagyonnyilatkozataikat

 

http://www.atv.hu/belfold/20170131-leadtak-a-politikusok-a-vagyonnyilatkozataikat

 

Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedd este az MTI-vel.

Nyilvános Orbán Viktor vagyonnyilatkozata. A korábbi három helyett már csak két - egy budapesti és egy felcsúti - ingatlannak tulajdonosa Orbán Viktor, akinek a számláján is kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban - derül ki a miniszterelnök 2016-os vagyonnyilatkozatából, amelyet kedd este tettek közzé a miniszterelnok.hu oldalon.

 

xxx

 

A vagyonnyilatkozatok szerint így gazdagodott a kormány tavaly

 

http://www.atv.hu/belfold/20170201-a-vagyonnyilatkozatok-szerint-igy-gazdagodott-a-kormany-tavaly

 

Seszták Miklós fejlesztési miniszter könyvelhette el a legnagyobb vagyongyarapodást 2016-ban a tavalyi évre vonatkozó nyilatkozatok szerint, amelyekből az is kiderült, hogy a belügyminiszter megtakarítási portfóliójának értéke több mint 100 millió forinttal csökkent.

 

xxx

 

Vagyonnyilatkozat: Gyurcsány 446 millió forint adót fizet

 

http://www.atv.hu/belfold/20170201-vagyonnyilatkozat-gyurcsany-446-millio-forint-adot-fizet

 

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint.

 

xxx

 

Megduplázta tanácsadói fizetését Palkovics

 

http://hvg.hu/itthon/20170201_palkovics_laszlo_vagyonnyilatkozat_2017

 

Az oktatásért felelős államtitkárnak továbbra is megvannak a vadászfegyverei, illetve a Lamborghini márkájú traktorja is. Az MTA SZTAKI tudományos tanácsadójaként viszont kétszer annyit keres, mint 2015-ben. .

 

xxx

 

Rákay Philip igazgatósági tag lett a mezőhegyesi ménesbirtokon

 

http://hvg.hu/gazdasag/20170201_Rakay_Philip_igazgatosagi_tag_lett_a_mezohegyesi_menesbirtokon

 

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-ben egyébként igazgatósági tag lett az MTV intendánsaként is dolgozó és a korábban a Fidesz-rendezvények műsorvezetőjeként is tevékenykedő Rákay Philip. Farkas Sándor erről azt mondta, a mintagazdaságként is működő ménesbirtok számára a turizmus fellendítése is fontos feladat, Rákay ebben fog segédkezni. a Világgazdaság szerint ugyanis közel áll hozzá a lovassport és komoly marketingtapasztalatai is vannak, ezért elvileg segítheti a ménesbirtok felfuttatását.

 

xxx

 

Kálmán Olga volt az utolsó csepp? - Felmondási hullám Simicska tévéjében

 

http://nepszava.hu/cikk/1119340-kalman-olga-volt-az-utolso-csepp---felmondasi-hullam-simicska-tevejeben

 

Felmondási hullám indult el a Hír TV-nél. Csak hétfőn öten kezdeményezték munkaviszonyuk megszüntetését. Az elmúlt napokban összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos tévéjében, köztük több szerkesztő, operatőr és technikus. Mindannyian a jobboldali Echo TV-hez szerződnek - írja a Magyar Idők.

 

xxx

 

Schmidt Mária rendezkedik a Figyelőnél

 

http://nepszava.hu/cikk/1119388-schmidt-maria-rendezkedik-a-figyelonel

 

Egy cikk megjelentetését már megakadályozta a Figyelő új tulajdonosaként Schmidt Mária, aki múlt csütörtökön Lánczi Tamást, a Századvég Alapítvány elemzőjét, L. Simon László egykori kulturális államtitkárt és Tallai Gábort, a Terror Háza program-igazgatóját nevezte ki a hetilap szerkesztőbizottságának - írta a 444

 

xxx

 

Duna-parti Gerilla Grill

 

http://nepszava.hu/cikk/1119366-duna-parti-gerilla-grill

 

Egészen váratlan helyszínen, a Gellért Fürdő Dunába ömlő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki grillezésre, beszélgetésre, sakkozásra alkalmas köztéri, közösségi teret egy egyetemi kurzus résztvevői.

A BETON kurzus és workshop hallgatói Budapest egyik legvagányabb találkahelyét hozzák létre. Ez az a hely, ahol az értékes termálvíz amolyan jacuzziként funkcionál. A diákok ezt a helyet nézték ki maguknak, és betonból kis padokat öntöttek, amelyekről csodás kilátás nyílik.

 

xxx

 

Már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

 

http://www.hirado.hu/2017/02/01/mar-sms-ben-is-kerheto-az-adobevallas-tervezete/

 

A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján. Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

 

xxx

 

Elképesztő fizetést kap Csiszár Jenő

 

http://nepszava.hu/cikk/1119335-elkepeszto-fizetest-kap-csiszar-jeno

 

Csaknem 2 millió forintot kereshet majd milánói főkonzulként Csiszár Jenő. A műsorvezető lakásra, autóra és más költségtérítésekre is jogosult lesz - írja a Bors. 

 

xxx

 

Medveles napokat tart a Budakeszi Vadaspark

 

http://www.orientpress.hu/cikk/2017-01-29_medve-les-napokat-tart-a-budakeszi-vadaspark

 

Meddig tart a téli álom? Milyen erőfeszítések szükségesek egy csupor méz megkaparintásához? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kapnak a gyermekek február 1 ‒ 3. között, a Medveles programokon ‒ olvasható az intézmény weboldalán.

Mint írják, a népi hagyomány szerint a téli álmából ébredő medve február 2-án jön ki a barlangjából: ha napos időt talál és meglátja az árnyékát, akkor azon nyomban visszabújik aludni, mert még hosszú lesz a tél. Azonban ha borús időre ébred, úgy a mancsaival kitörli az álmot a szemeiből és elindul táplálék után, ami azt jelenti, hogy hamarosan vége a télnek, s közeleg a tavasz.

A Budakeszi Vadaspark hagyományos Medveles napjain ismét Móric, a Budakeszi Vadaspark többmázsás lakója kerül a program középpontjába.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés