Ez egy: 
Sajtó

Szűcs Viktória az Indexnek adott interjújában beszélt az elmúlt 10 év  bölcsődei férőhelyek számának alakulásáró, valamint arról, hogy a kormányzat által ígért teljes bölcsődei lefedettség megvalósulásának milyen akadályai vannak.

A cikkben részletes és átfogó képet kapunk arról, hogy az elmúlt időszakban milyen ütemben és milyen módon valósult meg a bölcsődei férőhelyek számának növelése, valamint hogy lehetséges az, hogy a növekedés ellenére az érintett korosztály ellátási lefedettsége 2017-ben mindössze 16%-os.

Szűcs Viktória a jelenlegi helyzet értékelése mellett kitért arra is, hogy a bölcsődékben dolgozó szakemberek bére alacsony, és a fiatal, frissen végzett kisgyermeknevelőknek a pálya nem vonzó.

A bölcsődei férőhelyek számának növelése tehát nemes cél, és szükség is van rá, csak a megvalósulás, valamint az ellátást biztosító szakemberek pályán tartása – a jelenlegi bérek mellett – lehetetlennek tűnik.

A teljes cikk ITT olvasható

Szűcs Viktóriát a Klubrádió Esti gyors rovatában a kormány hétpontos családtámogatási akciótervének egyik eleméről, a bölcsődei férőhelyek bővítéséről kérdezték. A műsorban elhangzott, hogy a bölcsődei férőhelyek száma a statisztikai adatok szerint emelkedést mutat az elmúlt 10 évben, de ez nem csupán tényleges bölcsődeépítésekből, hanem a csoportlétszám növeléséből és ellátási formák átnevezéséből is adódott. Szűcs Viktória nem látja realitását a kizárólag bölcsődék építésével történő férőhelyszám emelkedésnek, inkább attól tart, hogy ismét a csoportok létszámát emelik majd. Ez utóbbi a koragyermekkori nevelés minőségének rovására menne, és óriási terhet róna a kisgyermeknevelőkre.

Az érdekvédő kiemelte, hogy a kormánynak fontos feladata, hogy a bölcsődék építése mellett a szakmai munkát végzők méltányos bérezésével is érdemben foglalkozzon.

Az interjú ITT hallgatható meg (25:33-tól)

 

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Valter nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés