A BDDSZ Alapszervezeti Titkárok Tanácsa 2017. március 23-án döntött arról, hogy támogatja az április 7-i Európai Akció Napot, amely egészségügyi és szociális intézmények privatizációja, piacosítása, kereskedelmiesítése ellen irányul, és szolidáris annak céljaival.

Az Európai Akció Nap keretében - amely egybeesik az Április 7-i Egészségügyi Világ nappal - összpontosítani kívánunk azokra a negatív hatásokra amely az egészségügyi és szociális ellátórendszer kiszervezésével, illetve piacosításával járnak, amely negatív hatások kihatnak az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozókra, a betegekre / és ellátottakra illetve a társadalom valamennyi tagjára. 

Ezért április 7-én, az Európai Akció Nap keretében kék szalag kitűzésével jelezzük az ügyért való kiállásunkat és szolidarításunkat!

 

Felkérjük tagjainkat és a munkahelyi közösségeket, hogy a csatolmányban található nemzetközi akciónapra készült lógóval, a kék szalag kiítűzése melle

tt, készítsenek közös fényképet, akár arc nélkül is és juttassák el hozzánk, hogy megoszthassuk azokat honlapunkon, Facebook oldalunkon.

Mondjunk együtt NEM-et az egészségügyi és szociális intézmények kiszervezésére, és privatizációjára!  
Letölthető lógó és képek a csatolmányban a bejegyzés címére kattintás után!

 

Kedves Kollégák!
 
 Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) elindított egy kampányt: „Európában szükséges a béremelés”. A BDDSZ támogatja a kampányt, amelynek végrehajtásáról és támogatásáról az Alapszervezeti Titkárok Tanácsülése 2017. március 23-án döntött.
 
 
Az BDDSZ úgy véli, hogy a béremelésre a dolgozók számára nem csak azért van szükség, mert hosszú évekig tartó bérbefagyasztás miatt megérdemelt, hanem azért is fontos sürgős lépéseket tenni a béremelés terén, hogy támogassuk azt, hogy tartós gazdasági fellendülés legyen Magyarországon és Európa-szerte is.
 
 A béremelés kampány hangsúlyt helyez a nemek közötti bérszakadékra, az alacsony keresetű munkavállalók és a főnökeik közötti növekvő bér egyenlőtlenségre és arra, hogy áthidalja a szakadékot a Kelet- és Nyugat-Európai dolgozók fizetése és termelékenységi szintje között.
 
 Ha egyetértesz a kampány céljaival, írd a lá a petíciót itt:  http://payrise.eu/
Mindemellett várunk a csatolmányban található kampány lógóval béreket és fizetés-különbséget bemutató egyéni, vagy a kollektívát ábrázoló selfie-ket, akár arc nélkül is, amelyeket megoszthatunk itt és a facebook oldalunkon! 
Fogjunk össze az európai szakszervezeti mozgalom kampányában, hogy közösen elérjük, hogy az ágazatunk is béremelést kapjon!  
Európában szükséges a béremelés - itt az ideje a MI felemelkedésünknek is!
 
A kampány a február 14-i bejelentéstől kezdődően egy éven keresztül zajlik majd, különböző eseményekkel, plakátokkal, Facebook és Twitter kampánnyal.
 
Oszd meg másokkal is, hogy ők is támogathassák!

A mellékletekért kattints a bejegyzés címére!

Korábbi bejegyzésünk a témában itt!

 

Az Országgyűlés a 2017. március 7-i ülésnapján hozott döntése alapján 2017-től újabb munkaszüneti nap került meghatározásra. Ennek megfelelően az általános munkaszüneti napok az évben: január 1., március 15., nagypéntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20.,október 23., november 1. és december 25–26.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A Magyar Közlöny 2017. évi 37. számában (2017. március 16.) megjelent 2017. évi XIII. törvény egyes törvényeknek a nagypéntek munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról.

Az Európai Szakszerveze Szövetség (ETUC) kampányt hirdetett a munkavállalók béreinek emelésére. 
Manapság a vagyon és a bérek közötti különbség növekszik, a béremelésnek a legjobb eszközei pedig a maguk a munkavállalói jogok, mint pl. a kollektív alku joga. Ezért kellene ezeket mindenkinek kezdeményeznie és támogatnia és nem támadnia, mint ahogyan az az elmúlt években történt.
 
Az európai munkavállalók béreinek emelése a társadalmi igazságosság kérdése is!
 
Ezért fogott össze az európai szakszervezeti mozgalom ebben a kampányban, hogy elérjék, hogy a munkavállalók béremelést kapjanak.  
Amennyiben támogatod az akciót aláírásoddal itt fejezhetik ki az egyetértésedet a béremelés szükségességével kapcsolatban.  
Itt lehet aláírni: http://payrise.eu
 
További infó a bejegyzés címére katintás után!

 

2017. február 15. napján a Magyar Közlöny 23. számában, megjelent a Kormány 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról, benne a régóta ígért bérintézkedésekkel. (Link a közlönyhöz az aláhúzás alatt.)

Rövid összefoglaló a rendeletről:

Az intézkedés kizárólag a felsőfokú végzettségű (ún. nem ágazatspecifikus munkakörben foglalkoztatott) kollégáinkat érinti, „F”-„J” fizetési osztályban.
Pl.: élelmezésvezető, gazdasági vezető, egyéb diplomás, de nem szakmai munkakörök.

A rendeletben foglaltak alapján a szociális ágazati összevont pótlék összege emelkedik, visszamenőleg 2017. január 1-től.

A kifizetés első ízben márciusban történik, a januárra járó különbözetet is ekkor kell kifizetni.
Az emelés – időarányosan – azoknak is jár, akik jogviszonya 2017. február 17-e után létesül vagy február 17-e előtt megszűnik. A rendelet 2017. február 17-én lép hatályba.

A segédtáblák elérhetők a csatolmányban:

FIGYELEM! 
A következő felmérés a csecsemő- és kisgyermeknevelő (BA) főiskolai képzésre NEM jelentkezettek számára készült. 
A felmérés mindössze fél percet vesz igénybe. Célja, hogy feltárjuk azokat a tényezőket, amelyek a diploma megszerzését hátráltatják, vagy gátolják.
 
 
 
Amennyiben Ön nem jelentkezett a főiskolai csecsemő és kisgyermeknevelő (BA) képzésre, kattintson ide. 
 
Köszönjük a kitöltést és a megosztásokat!
 
 

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Csongor nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés