Ez egy: 
Nemzetközi

A dán szociális szakszervezet (FOA) 2016. őszi magyarországi látogatása után,  a dán kollégák meghívták a BDDSZ képviselőit a 2017. január 16-17. között megrendezésre kerülő képzésükre. A BDDSZ képviseletében Szűcs Viktória, elnök és Godó Dóra, szervezési- és kommunikációs titkár vett részt, akik sok új ismeretet és  jó gyakorlatokat kaptak útravalóul.

A rendezvény első napján, meghallgattuk a dán kollégáink magyarországi intézménylátogatásai során szerzett tapasztalatait, majd Szűcs Viktória röviden bemutatta a BDDSZ történetét és egy részletes magyarországi helyzetképet tárt a dán kollégák elé az érdekegyeztetésről és a munka világáról, akik  az előadás végén számtalan kérdést intéztek felénk. Illetve egy dán pszichológusnő a munkahelyi mentális egészség jelentőségére és a konfliktusok mentális kezelésére hívta fel a figyelmet, a legfőbb üzenetüket kiemelve: "Vigyázz magadra!" Ezután az elhangzottak alapján koordinált esetfeldolgozó csoportmunka következett, majd 19:30-kor kezdődött  egy dán pszichiátriai dolgozó előadása, aki egy kollégája tragédiáról adott számot, illetve saját és a FOA érdekérvényesítő munkájáról. Röviden a történet: Egy gondozott megkéselte az egyik szociális intézmény dolgozóját, aki belehalt a sérülésbe. Mindezek után az intézmény dolgozói egy biztonságosabb munkafeltételekért kezdték meg a szakszervezeti küzdelmet: így Facebook és média kampányt kezdtek, tárgyaltak a miniszterrel, sztrájkot szerveztek, a küzdelmük sok támogatóra talált, amely munka során a szakszervezet végig ott állt a dolgozók mellett. Ennek hatására a miniszter elment az intézménybe és közös megemlékezést tartottak, majd lehetőséget kaptak elmenni a parlamentbe felszólalni a témában. A kitartó érdekképviseleti munkának köszönhetően magasabb létszám biztosításáról rendelkeztek. 400 millió koronát szavazott meg a kormány, hogy a pszichiátriai gondozók biztonságát biztosítsák. Elmondták, hogy nagyon fontos az, hogy mindig fel merjünk szólalni magunkért és másokért! 

Az előadó a következő üzenetet adta még át a hallgatóságnak a Micimackóból: 

"Bátrabb vagy, mint gondolod, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint hiszed."

A következő nap reggelén Szűcs Viktória, BDDSZ elnök és Bo Viktor Jensen, a FOA Roskilde régió elnöke aláírta a két szervezet közötti együttműködési megállapodást, amely megtekinthető a csatolmányban. Ezután a  problémamegoldás és kommunikáció témájában csoportmunka zajlott egészen a  délutáni zárásig.

Az utolsó nap reggelén - hazaindulás előtt - a FOA székházát látogattuk meg. Itt részletes tájékoztatást kaptunk a szakszervezet különböző osztályának feladatairól: a szervezet felépítéséről, a munkahelyi konfliktusok probléma-megoldási mechanizmusáról, a szakszervezeti beavatkozás szintjeiről,  a költségek elosztásán túl még a munkanélkülieknek nyújtott támogatásokkal kapcsolatos szakszervezeti feladatokról adtak információt, példákkal alátámasztva.

Köszönjük Varga Veronikának (DBO Projects) a sok-sok segítséget, amit a dán-magyar tapasztalatszerzések és az együttműködési megállapodás előkészítése során nyújtott számunkra!

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Rudolf nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés