SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Sok tanár még nem kapta meg a fizetését

Bár a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtökön megígérte, hogy a közalkalmazottak még aznap megkapják novemberi fizetésüket, az egyik pedagógus-szakszervezet szerint ez nem történt meg. Az uniós támogatások sikeres felhasználásáért járó bónusz viszont idejében, még karácsony előtt megérkezhet a közszféra dolgozóihoz.

Milliós jutalmak várnak a közszférára karácsony előtt

Karácsonyra megérkezhet a bankszámlákra annak a jutalomnak a második fele, amit az uniós támogatások sikeres felhasználásáért kapnak a közszféra dolgozói - írja a Világgazdaság. A vállalt feladat erre az évre 2200 milliárd forint kifizetése, a 2007–2013-as uniós támogatások százszázalékos felhasználása és 2700 milliárd forint keretösszegű új pályázat kiírása volt.

Kapcsolódó hír: http://mno.hu/belfold/millios-jutalmat-kapnak-az-eu-s-penzek-lehivasaert-1318582

A közmunka csapdája: jönnek a fiatalok, és már nem szabadulnak

Újabban mind gyakrabban fordul elő, hogy 16 éves gyerekeket kivesznek szüleik az iskolából, és közmunkásnak adják őket. Visszaút pedig aligha van, így ma ott tartunk, hogy jóformán minden hatodik közmunkás 25 év alatti. Mostanság azonban leginkább a közgyűjtemények szakdolgozói aggódnak, hogy őket rúgják ki, majd visszatérhetnek - közmunkásként.

ALATTVALÓ, KUSS A NEVED - EZT ÜZENTE LÁZÁR JÁNOS A PEDAGÓGUSOKNAK

A szokásos kormányzati sajtótájékoztatón kérdezték Lázár Jánost, hogy mit szól ahhoz, hogy a pedagógusok tüntetnek a KLIK vállalhatalan működése miatt (amelyet év végén dobott meg a kormány 36 milliárddal a rendkívüli alapból, mert annyira nem maradt pénze), a késő fizetések miatt, és amiatt, hogy a tanszereket saját zsebükből kell venni. Lázár hozta pár évvel ezelőtti formáját, és igazi „mindenki annyit ér amennyije van” stílusban válaszolt.

Kapcsolódó hír:

http://kettosmerce.blog.hu/2015/12/12/tenyleg_senkit_nem_erdekel_a_dolgozok_allami_kizsakmanyolasa

Osztálybezárás a klinikán: megszólalnak az érdekvédők

A szakszervezet szerint az egészségügy tarthatatlan állapotára figyelmet felhívó megmozdulások válasz nélkül maradtak. A Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség (SÉSZ), mint a Semmelweis Egyetem reprezentatív szakszervezete sajnálattal értesült arról, hogy az egyik kereskedelmi televízió december 11-i híradójában hírt adott a II. Sz. Belgyógyászati Klinikán kialakult helyzetről.

Ápolónőhiány miatt osztályt zártak be a Semmelweis Egyetemen

A szakszervezetek megoldást sürgetnek az egyre súlyosbodó ápolónőhiányra.

Káosz a kéményseprőknél

Jövőre csak június végéig kell kéménytisztítási díjat fizetniük az ügyfeleknek, azt követően ingyenes lesz a seprés.

Szabadság, plusz pénz, végkielégítés - így dolgozol jövőre

A Munka Törvénykönyvét érintő változások mellett a közszolgálatra vonatkozó törvényt, a munkavédelmemről, valamint a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt is módosíthatják. Szigorodhatnak a felmondási szabályok, erősödhet a munkavédelem.

 

KÖZÉLET

 

Vállalja át az állam az elmaradt bérfizetés következményeit!

Az Együtt szerint a közalkalmazotti fizetések csúszásának következményeit az államnak át kellene vállalnia. Pápa Levente, az ellenzéki párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben - a rendszerváltás óta példátlanul - több százezer állami foglalkoztatott nem kapta meg időben a bérét.

Oktatáspolitikai nyitottság

Magyarország kemény, határozott álláspontot képvisel migránsügyben, elutasítja az ellenőrizetlen, szabályozatlan beáramlást, azonban továbbra is várja a külföldi diákokat, akik itt biztonságban vannak, „a vendégjog szabályai szerint a mi védelmünk alatt állnak” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban részt vevő hallgatók találkozóján.

 

GAZDASÁG

 

Megjött a hetek óta várt bejelentés Orbántól

Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán vasárnap.

Lista: Életszínvonalban utolsók vagyunk az EU-25-ök között

Csak a Magyarország után belépett államok – Bulgária, Románia és Horvátország – állnak rosszabbul az Európai Unióban, mint Magyarország – derül ki az Eurostat tényleges egyéni fogyasztást mérő adataiból. Az egy főre jutó GDP tekintetében viszont már nem mi vagyunk a sereghajtók az EU-25-ök közül, Lettországot például lehagytuk.

Jelentős változás jön a bankolásban - Önnek is lépnie kell

Január 1-jétől indul a globális, automatikus adóügyi információcsere második szakasza, melynek keretében a bankok elkezdik gyűjteni az ügyfeleik adatait, hogy azokat majd 2017-től továbbíthassák a nemzeti adóhivatalok felé. Összeszedtük, mit kell tudni erről a mechanizmusról és mi lehet a teendője, ha van külföldi bankszámlája.

 

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

 

Történelmi döntés: elfogadták a klímaegyezményt

Az ENSZ 21. klímakonferenciáján a 195 résztvevő országelfogadta a történelmiként jellemzett klímaegyezményt. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.

Visszavenné iskoláját a Kliktől a román önkormányzat

Érvényes és eredményes lett a Békés megyei Méhkeréken a helyi általános iskola fenntartói jogának tárgyában vasárnap tartott helyi népszavazás , közölte a település jegyzője.

 

EGYÉB

 

DIGITÁLIS ISKOLA PROGRAM INDULT HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FIATALOKNAK

Digitális Iskola Program indult hátrányos helyzetű fiataloknak, a projekt célja a digitális ismeretek fejlesztése.

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés