Jelenlegi hely
SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
A közmunkás az új könyvtáros – interjú a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökével
A közszférában százezrek élnek hónapról hónapra, és bár a két csoport között jelentős az átfedés, de százezresre tehető azok száma is, akik szó szerint éheznek. Számukra aligha megnyugtató üzenet a kormányzat részéről, hogy legyenek türelemmel, mint az történt például a késve, vagy csak részletekben érkező novemberi bérekkel kapcsolatban. A közalkalmazottakat érintő problémákról és a szakszervezetek lehetőségeiről is kérdeztük Földiák Andrást, az öt szakszervezeti konföderáció egyikének, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökét.
A bértárgyalások tegnapi fordulóján a munkavállalói oldal a korábbi bruttó 9 százalékos minimálbér és bruttó 13 százalékos garantált bérminimum emelési javaslatát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), 7, illetve 7,4 százalékra módosította - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke. Ajánlatuk révén a minimálbér a jelenlegi bruttó 105 ezerről jövőre 112 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 122 ezerről 131 000 forintra emelkedne.
Kapcsolódó hírek:
http://www.hrportal.hu/hr/csokkentettek-a-szakszervezetek-beremelesi-javaslatukat-20151214.html
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mennyi_lesz_a_minimalber_kompromisszum_johet.607438.html
http://figyelo.hu/cikkek/427299-akar-brutto-hetezer-forinttal-is-tobb-lehet-a-minimalber
Sztárokkal lobbizna a színészszakszervezet a kormánynál
Tűzoltó lenne s katona, vagy tanár a színészek többsége, legalábbis a bérszintjét tekintve. Az ezerfős színésztársadalomból alig néhány tucatnyian keresnek igazán jól, a többség 100-200 ezer forint nettót visz haza. A Színházi Dolgozók Szakszervezete a kormányzattól vár segítséget, és a sztárkollégák kiállásának is örülne.
Konténerben taníthatják a gyerekeket Pécsen
Sok az osztály, kevés a terem a pécsi suliban, ezért kreatív módszert választottak: konténereket csaptak ki az udvarra, hogy majd abban tanítsák a nebulókat. A szakszervezet bepipult.
Sándor Mária meghekkelte a tüntetést
A 150 ezer forintos átlagbér megduplázását tartaná szükségesnek a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), amely ma petícióosztó körútra vitte tucatnyi tagját. Karácsonyi meglepetésül felajánlották a petíciók címzettjeinek, azaz a kormányzatnak és a parlamenti pártoknak idei jövedelemadójuk egy százalékát, azaz mind a 3643 forintot.
Több fizetésért és jobb munkakörülményekért tüntetett a Független Egészségügyi Szakszervezet. Az elnök szerint ez már az utolsó pillanat, hogy a kormány beavatkozhasson, annyira kritikus a szakdolgozó hiány. A budapesti Nyírő Gyula Kórházban több szobát le kellett zárni, mert kevés a nővér és nem tudták volna biztonságosan ellátni a betegeket. Pénteken a Semmelweis Egyetemen egyik klinikájáról mutattunk be felvételeket, ahol szintén több szobát zártak le a nővérhiány miatt.
Jól sepertek - győzelemnek tekintik, de bőven van még mit tenniük
AKÁR A KÉMÉNYSEPRŐK győzelmének is tekinthető a nemrég elfogadott törvény az iparágról. Vámos Csaba, az ágazat szakszervezetének vezetője egyetért a megállapítással, de gyorsan hozzáteszi: bőven van még mit tenniük.
A fogyatékos emberek foglalkoztatásáért tett törekvéseiért másodszor is elnyerte a Magyar Telekom a „fogyatékosság-barát munkahely” elismerést. A vállalat egyebek mellett a munkatársak szociális érzékenyítésében jár elöl jó példával. A pályázat zsűrije a több mint 7000 munkatársat foglalkoztató vállalat érzékenyítő programjait értékelte: a dolgozók felkészítését a fogyatékosság tudatos kezelésére, a fogyatékos emberek befogadására. Az elismerés elnyerésével a cég mostantól újabb két éven át jogosulttá vált a „fogyatékosság-barát munkahely” védjegy használatára.
Lehet diszkriminatív a közös megegyezés?
A Kúria egy közelmúltbeli esete rávilágít, hogy a diszkrimináció tilalma nem „jolly joker”, amelyet bármely munkaviszony megszüntetéssel szemben be lehetne dobni. Közös megegyezésnél már maga a felvetés is fogalmilag kizárt.
KÖZÉLET
Domokos eredményesnek tartja a korrupció elleni harcot
A magyar közszféra intézményeinek körében javult a korrupciós kockázatok kezelése - állapították meg a számvevők.
GAZDASÁG
Varga: a kormány szélesíteni szeretné az otthonteremtési kedvezményeket
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 aktuális csatornán arról is beszélt, hogy az autóhitelek forintosítása kapcsán érdemes megkeresni a pénzügyi szolgáltatót, ha nem megfelelőek a feltételek.
Újabb hír az áfacsökkentésről: még nagyobb durranás lesz
Orbán Viktor vasárnap még azt mondta, a következő négy évben csökken 5 százalékra a lakásépítés áfája. Mást mond Varga Mihály.
KÜLFÖLDI KITEKINTÉS
Már nem kínos a szélsőjobbra szavazni
A francia konzervatívok nyertek a régiók többségében, a szocialisták a vártnál jobban szerepeltek. Mégis a figyelem a Nemzeti Frontra összpontosul. A szélsőjobboldali párt egyetlen régiót sem hódított el, de több mint 6,8 millió voksot kapott. S hatalmi felelősség nélkül készülhet a 2017-es államfőválasztásra.
Rendőrökre támadtak a felfegyverzett migránsok Németországban
Németországban hétfőn is több incidensről számoltak be a hatóságok a menekültválsággal kapcsolatban.
EGYÉB
Durva tiltás jöhet az interneten
Kedden tárgyalja az Európai Unió azt a tervezetet, amellyel elzárnák a 16 éven aluliakat az online játékoktól és közösségi oldalaktól, de még az e-mailezés lehetőségétől is. A tiltás nem csak durva, hanem életszerűtlen és alighanem innovációellenes is.