Jelenlegi hely
SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
600 ezer fővel csökkentenék a közalkalmazottak számát
Ez a kormány hosszútávú terve. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint azonban még ebben a kormányzati ciklusban nagyjából 150 ezer közalkalmazott kerülhet át az állami szférából a piaci szférába.
Kapcsolódó hírek: http://nepszava.hu/cikk/1081444-kirugnak-150-ezer-kozszolgat
http://propeller.hu/itthon/3182250-150-ezer-kozalkalmazottat-rugnak-ki-2018
http://privatbankar.hu/karrier/gigaleepites-jon-a-kozszferaban-ennyi-embert-rugnanak-ki-289065
Nagyot fognak csalódni a tanárok és a rendőrök is az Orbán-kormányban
Az életpályamodell bevezetése a pedagógusuknak és az egyenruhásoknak is fizetésemelést hozott, legfeljebb nem úgy és nem annyit, mint azt az érintettek remélték. A tanároknak ugyan nőtt az alapfizetésük, de ez ahhoz sem volt elég, hogy elérjék a nemzetgazdasági átlagbért. A rendvédelmi szerveknél aránytalanul osztották el a fizetésemelést, a helyi kapitányságokon kevesebb, a központban több jutott. Most a közszolgák és az adóhatóság munkatársai következnek.
Helyreigazítási kérelemben kifogásolta a Magyar Államkincstár Katona Tamásnak lapunk december 28-i számában közzétett írását. Az MSZP pártigazgatója, közgazdász professzor szóvá tette, hogy mintegy negyedmillió közalkalmazott hibásan/késve kapta meg múlt havi bérét, így kényszerű hitelezőjévé vált az államnak, s azt, hogy ebben mekkora felelőssége volt a Magyar Államkincstárnak. A Magyar Államkincstár szó szerint közzétett kérelme után közöljük Katona Tamás válaszát, aki szerint így legalább kiderült: senki nem felelős, azért, hogy az alacsony fizetésű közalkalmazottak, ápolók, szociális munkások vagy éppen tanítók karácsony előtt esetleg több tízezer forinttal kevesebb bért kaptak a járandóságuknál.
Egy ábrán a magyar munkaügyi csoda
Kijöttek a KSH legújabb számai a magyar foglalkoztatottságról, amelyek ismét csodálatosak, bár azért az rögtön látszik, hogy a foglalkoztatottság ugyan 117 ezerrel volt magasabb az egy évvel korábbinál, de ebből 50 ezer volt csak a "rendes" bővülés, 67 ezer pedig a külföldön dolgozók és a közmunkások számának növekedése.
Kapcsolódó hírek: http://szef.hu/hirek/ksh_foglalkoztatottsag_201601
http://szef.hu/hirek/ksh_mnelkuliseg_201601
Egyre fogy az egészségügyben dolgozók türelme
Az 1001 orvos hálapénz nélkül elnevezésű Facebook-csoport mellett megalakulóban van a rezidensek és szakorvosok szakszervezete is, és akár a sztrájktól sem riadnának vissza a megfelelő bérekért folytatott harcban.
111 ezer forint lett a minimálbér
111 ezer forint lett a minimálbér 2016 – ra. Szenteste előtt két nappal állapodtak meg a felek a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről, a döntés értelmében előbbit bruttó 111, utóbbit pedig 129 ezer forintban határozták meg. A kormány szerint jó megállapodás született, a szakszervezetek viszont magasabb minimálbért szerettek volna kiharcolni. A Szakszervezeti Szövetség több szférában legalább 30% - os bérnövekedést tartana elfogadhatónak, ennek megvalósítása azonban a következő évekre maradt.
A vasutasok készek elmenni a végsőkig a béremelésért
Eredménytelenül zárult a MÁV és a vasutasok közti bértárgyalás. A szakszervezetek a következő tárgyalásra a kormány képviselőjét is meghívták. Ha nem tudnak megállapodni, a vasutasok minden jogszerű eszközt alkalmazni fognak a követeléseik eléréséhez.
Hegedűs: Az egészségügy 1948-as és ’56-os forradalma zajlik
Nemcsak a finanszírozás, hanem a munka megszervezése is problémát jelent a magyar egészségügyben – véli a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alapítója.
Együtt lázadnak a közlekedési dolgozók
Összefogást terveznek a közlekedési érdekképviseletek az eddig sikertelen bértárgyalások miatt. Elegük van a BKV-dolgozóknak, ráadásul újabb kirúgások miatt kell félniük, elégedetlenek a vasutasok is, Miskolcon pedig már sztrájkra készülnek a közlekedésiek. A BKV és a MÁV 0-0,5 százalékos béremeléssel akarja betömi az elégedetlenkedők száját, miközben a vezetők milliókat keresnek.
Kapcsolódó hír: http://szakszervezetek.hu/hirek/2798-megbenithatjak-az-orszagot-az-alulfizetett-kozlekedesi-dolgozok
Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben!
„Az oktatási rendszer olyan súlyos problémákkal küzd, melyek orvoslása tovább nem halasztható” – írja a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete. Kaotikussá vált minden – figyelmeztetnek a tanárok.
KÖZÉLET
Újabb foglalkoztatást segítő programok indulnak
A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
Magyar sci-fi: digitális akcióterv az oktatásban
Véget ért az InternetKon, amit az internetadó bevezetésének közfelháborodást, és tízezres tömegtüntetéseket kiváltó ötlete után találtak ki, mintegy kárenyhítésként (vö. nem akartok internetadót? Akkor mondjátok meg, mit akartok!). Ennek eredményeként született egy 15 pontos javaslatcsomag egy kormányhatározatra, amelynek három pontja is a digitális oktatásról szól.
GAZDASÁG
Élénkítőprogrammal csak átmenetileg „fűthető” a gazdaság
Az idén tovább nő a háztartások fogyasztása, a folyamatra pedig ráerősítenek az emelkedő bérek – hangsúlyozta lapunknak Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, aki szerint hazánk különösen az infrastruktúra tekintetében „vonzó, megtérülő hely” a befektetők számára. Ugyanakkor az állami újraelosztás mértéke túl magas
Már nem „fagynak le” a mozgóbérek
Arányosan megemelt túlmunkadíjak és rezidensösztöndíjakhoz igazított fizetések – ezekkel az életbe lépett intézkedésekkel is indította az évet az egészségügy. Ezen túl már felhasználható az új fővárosi kórház tervezésére szánt egymilliárd forint.
Kiszáll Demján, újabb állami pénzek kerülnek a Gránit Bankba
Összesen mintegy 3,1 milliárdos, vagyis 60%-os tőkeemelést hajtott végre 2015 végén az állam és a Pannónia Nyugdíjpénztár a Gránit Bankban. Előbbi újabb költségvetési pénzek juttatását jelenti a bank számára, utóbbi érdekében pedig még, úgy tűnik, külön jogszabály-módosításra is képes volt decemberben a kormány. Eközben Demján Sándort Hegedüs Éva vezérigazgató váltja a tulajdonosi körben.
KÜLFÖLDI KITEKINTÉS
Hoffmann Rózsának nem kellett, megcsinálják külföldön
Sajnos bevett gyakorlatnak számít, hogy magyar találmányok itthon nem kapnak szabad utat, ezért alkotójuk külföldön keresi a boldogulást.
EGYÉB
Nem ússzuk meg az ónos esőt - figyelmeztető térkép!
A szomszédban piros figyelmeztetés van az ónos eső miatt, hozzánk is elérkezik nemsokára a csapadékrendszer az Adria felől. A meteorológusok szerint a Dél-Dunántúlon több milliméternyi ónos eső várható.
Egy tavalyi törvénymódosítás alapján az oktatási és nevelési intézmények évi két alkalommal, legfeljebb öt-öt napon keresztül gyűjthetik a papírt. A papírhulladék esetében az iskolák önállóan dönthetnek arról, hogy továbbértékesítik, amiből saját bevételhez juthatnak. Ami a többi hulladéktípus begyűjtését illeti, ott már közszolgáltató közreműködésére van szükség. Ebben az esetben a hulladékgyűjtés a környezetvédelem mellett a diákok környezettudatos gondolkodásának formálására szolgál.