Sztrájkközelben

http://nol.hu/velemeny/sztrajkkozelben-1629673

Boros Péterné cikke a Népszabadságban. Az MKKSZ követeli az önkormányzati tisztviselők általános és 30 százalékos fizetésemelését október elsejétől. Sztrájkbizottságot és országos sztrájkot kellett szerveznünk már csak azért is, mert a kormány gyakorlatilag kiüresítette az érdekegyeztetés hagyományos fórumrendszerét, az OKÉT és a KÉF ülésein rendre kikerülte az érdemi párbeszédet.

"A kormányzati intézkedések örvényként húzzák le az oktatás színvonalát"

http://nol.hu/belfold/a-kormanyzati-intezkedesek-orvenykent-huzzak-le-az-oktatas-szinvonalat-1629929

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke úgy látja: ez a tanév sem lesz zavartalan. A tanulói munkaterhek csökkentése érdekében látszólag történtek lépések, rugalmas tanmeneteket tettek közzé, csakhogy ennek jogi háttere hiányzik.

Kezdődik a tanév: forró őszre készülnek Pukliék

http://www.atv.hu/belfold/20160831-kezdodik-a-tanev-forro-oszre-keszulnek-pukliek

Az elégedetlen pedagógusok fogadkoznak, hogy követeléseiket akár a rendszer ellenében is meg fogják valósítani. Azt ígérik, radikalizálódnak, de vajon mi lesz az a szikra, ami ismét kivált egy nagyszabású tiltakozáshullámot?

"A gyerekek olyan fáradtak az iskola után, hogy otthon kiterülnek, mint a békák"

http://www.atv.hu/belfold/20160901-a-gyerekek-olyan-faradtak-az-iskola-utan-hogy-otthon-kiterulnek-mint-a-bekak

Vége a nyárnak, kezdődik az iskola. Az ellenzék szerint szinte kizárólag a tanárok kitartásának köszönhető, hogy elindul a tanév, a kormány intézkedései ugyanis örvényként húzzák le a közoktatást. A Fidesz szerint viszont soha nem kaptak ennyi segítséget a szülők és a diákok a tanévkezdéshez, mint most. További részletek a híradóban

A Klik elnöke szerint az erősebb tankerületek segítik az oktatást

http://www.hirado.hu/2016/08/31/a-klik-elnoke-szerint-az-erosebb-tankeruletek-segitik-az-oktatast/

Rendezték a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adósságát, így a működését új alapokra tudják helyezni, mindez pedig lehetőséget teremt arra, hogy erősebb, önálló döntéseket hozó tankerületek a korábbinál gyorsabban, hatékonyabban segítsék az oktatást - jelentette ki Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke a debreceni városi tanévnyitó ünnepségen, szerdán.

Elhunyt Rácz Ernő

http://nol.hu/belfold/elhunyt-racz-erno-1629847

Rácz Ernő a hőskorszak egyik karizmatikus figurájaként több mint két évtizeden keresztül volt a PDSZ Országos Választmányának tagja - olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének honlapján.

Ettől várja a megváltást az egészségügyi államtitkár

http://nol.hu/belfold/ettol-varja-a-megvaltast-az-egeszsegugyi-allamtitkar-1629927

Míg az egészségügyért felelős államtitkár a kancellária-rendszer alkalmazástól remélt megváltást az ágazat bajaira az Egészségügy 5 Dimenzióban elnevezésű szakmai konferencián, az egészségügyi közgazdász, Dózsa Csaba szerint csupán ez nem elég.

 

Ennyit szánnak az egészségügy szétesésének lassítására

http://mno.hu/belfold/ennyit-szannak-az-egeszsegugy-szetesesenek-lassitasara-1359575

Szeptember 1-jétől emelkedik az egészségügyben dolgozók bére; az intézkedés csaknem 100 ezer ágazati dolgozót érint. A szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek bére a rendeletben megjelent bértábla szerint szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal nő, az egészségügyi szakdolgozók pedig – végzettségüktől és a munkában eltöltött időtől függően – 6660 forinttól 61 670 forintig terjedő emelést kapnak. Az átlagosan béremelés mértéke 26,5 százalék, minderre 19,2 milliárd forint pluszforrást biztosít a költségvetés. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi közlése szerint megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a bérfejlesztéshez szükséges pénz időben eljusson az intézményekhez. Ehhez külön informatikai rendszert fejlesztettek ki, amelyre a 253 érintett intézmény közül már 183 regisztrált.

Rabok szkennelik a könyveket az Országos Széchényi Könyvtárnak

http://nol.hu/kultura/rabok-szkennelik-a-konyveket-az-orszagos-szechenyi-konyvtarnak-1629949

Tizenhatezer felé közeledik a Magyar Elektronikus Könyvtárban közzétett dokumentumok száma. A győri börtön rabjai is ezen dolgoznak.

Jól kapaszkodott a székébe Dörner és Kálomista

http://nol.hu/belfold/jol-kapaszkodott-a-szekebe-dorner-es-kalomista-1629867

Az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat szerdán a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja. A színházi vezetőkről zárt ülésen döntöttek a fővárosi képviselők.

Újabb magyar rendőrök indulnak Macedóniába

http://nol.hu/belfold/ujabb-magyar-rendorok-indulnak-macedoniaba-1629967

Újabb magyar rendőrkontingens utazik csütörtökön Macedóniába, hogy a macedón-görög határszakaszon teljesítsen szolgálatot és lépjen fel az illegális migrációval szemben.

A civilek közösen tüntetnek október 23-án

http://nol.hu/belfold/a-civilek-kozosen-tuntetnek-oktober-23-an-1629841

Civilek közösen hirdetnek tüntetést október 23-án délután 3 órára a Blaha Lujza térre - közölték a szervezők az Indexszel. A szervezők szerint "Magyarországon élő emberek joggal érezhetik úgy, hogy a hatalom hű szolgái és holdudvaruk kezében a közvagyon könnyen veszíti el „közpénz jellegét", miközben a nyomozóhatóságok sokszor akkor sem veszik észre a korrupciót, ha kiszúrja a szemüket". Kifogásolják azt is - írja az Index -, hogy az ország "milliárdokat költ egy semmit el nem döntő népszavazásra", miközben súlyos kérdések lényegi tartalmáról itthon nem folyik értelmes párbeszéd.

Szakmaváltók. Felbolydult az ország, de hamar behúzhatják a féket

http://nol.hu/gazdasag/felbolydul-az-allaspiac-1629685

Egyre többen dönthetnek szakmaváltás mellett. Ez feladja a leckét a hr-eseknek is, a kimaradók motivációjukat veszthetik.

Csaknem ötezer cég a feketefoglalkoztatók listáján

http://www.hirado.hu/2016/09/01/csaknem-otezer-ceg-a-feketefoglalkoztatok-listajan/

A munkavállaló maga is ellenőrizheti, hogy a munkáltatója bejelentette-e, de a leendő üzleti partnerek is fontos adatokat tudhatnak meg az online céginformációs rendszerek segítségével egy-egy vállalkozásokról.

 

Bírói úton költöztetnék ki a Magyarországi Roma Parlamentet

http://www.atv.hu/belfold/20160901-biroi-uton-koltoztetnek-ki-a-magyarorszagi-roma-parlamentet

Bírósági eljárást kezdeményezett a józsefvárosi önkormányzat annak érdekében, hogy költözzön ki az augusztus közepi határidő lejárta után Tavaszmező utcai székházából a Magyarországi Roma Parlament - írja a kerület vezetésének tájékoztatására hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Hírlap.

Nem nyomoznak tovább az MSZP-s feketekassza ügyében

http://www.atv.hu/belfold/20160901-nem-nyomoznak-tovabb-az-mszp-s-feketekassza-ugyeben

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a józsefvárosi MSZP-s feketekassza ügyében indult eljárását - írja csütörtöki számában a Magyar Idők, utalva arra: a kerületi ügyészség az ügy iratai alapján helybenhagyhatja a határozatot, vagy további nyomozásra is kötelezheti a szervet.

Ráküldték a rendőrséget az Együtt sajtótájékoztatójára

http://nol.hu/belfold/rakuldtek-a-rendorseget-az-egyutt-sajtotajekoztatojara-1629873

Kihívták a rendőrséget az Együtt nyíregyházi sajtótájékoztatójára, mert "transzparensük nem volt összhangban az október 2-i népszavazással" - tájékoztatta a Népszabadságot Lövei Csaba önkormányzati képviselő, az Együtt nyíregyházi elnöke.

Önkormányzatiság?Retteghetnek Habonytól a polgármesterek, és Orbán sem nyugtatja meg őket

http://nol.hu/belfold/budapest-kerulet-atalakitas-habony-arpad-orban-viktor-kozigazgatas-1629773

Nem kell aggódni, pont úgy sikerült az iskolák elvétele az önkormányzatoktól, ahogy azt tervezték. A miniszterelnök levélben válaszolt az egyik fővárosi fideszes polgármesternek, aki Tusnádon nyíltan kritizálta a kormány központosító intézkedéseit. Orbán Viktor nem tett konkrét ígéretet, de a leveléből állítólag az olvasható ki, hogy egyelőre nem folytatódnak a Budapest közigazgatási szerkezetét érintő átalakítások. A nyugtatónak szánt sorok azonban nem mindenhova értek el: a kerületek vezetői között újabban az terjed, hogy Habony Árpád és környezete olyan totális átalakítást akar elfogadtatni a miniszterelnökkel, amely kiszoríthatná az önállóságpárti helyi erőket a polgármesteri hivatalokból.

Feljelentések Orbán Ráhel bahreini tárgyalása miatt

http://nol.hu/belfold/feljelentesek-orban-rahel-targyalasa-ugyeben-1629833

Befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tesz az Együtt, mert a megjelent hírek szerint Orbán Ráhel és férje Bahreinben tárgyalt. A Párbeszéd Magyarországért ugyancsak bírósághoz fordul.

Hunguest. Ekkorát még nem bukott az állam Strasbourgban

http://nol.hu/belfold/ekkorat-meg-nem-bukott-az-allam-strasbourgban-1629907

Háromszázmilliós kártérítést követel a magyar államtól a Hunguest Vagyonkezelő Zrt., és az emberi jogi bíróság meg is állapította, hogy a cég ellen indított per során megsértették az emberi jogok európai egyezményét. Az összegről viszont a strasbourgi fórum egyelőre nem döntött, s a verdikt ellen a kormány még fellebbezhet.

Önálló Gazdasági Bűnügyek Osztálya. Gyorsabban a börtönbe

http://nol.hu/gazdasag/fehergallerosokra-specializalodnak-1629935

Önálló Gazdasági Bűnügyek Osztálya alakult szeptember elsejével a Fővárosi Főügyészségen. Ez a szervezet dönt a jövőben a gazdasági bűncselekmények, a pénzmosási ügyek, a költségvetést megkárosító csalások és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentésekről, emellett felügyeli a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozásait, elvégzi a vádelőkészítéssel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi teendőket.

Egy hónap múlva kezdenek vágni Csányiék mohácsi gigavágóhídján

http://hvg.hu/kkv/20160901_Egy_honap_mulva_kezdenek_vagni_Csanyiek_mohacsi_gigavagohidjan

A próbaüzem októberben, az üzemszerű termelés jövő év elején kezdődik a mohácsi óriásvágóhídon.

Rogán és Habony Sesztákkal küzd a sokmilliárdos üzletért

http://nol.hu/belfold/rogan-es-habony-sesztakkal-kuzd-a-sokmilliardos-uzletert-1629945

Szeptember végén szerződne a főváros az M3-as metró buszpótlásáról. A zsíros koncért politikai érdekkörök szálltak harcba.

Elönthet minket a szemét: tízmilliárd a tét a kukacsatában

http://nol.hu/belfold/tizmilliard-a-tet-a-kukacsataban-1629803

Tarlós István hiába írt levelet a kormánynak, Budapestnek is be kell szerződnie a nagy állami kukaholdingba. Évi tízmilliárdot veszít a város.

Hiába próbálkozik a kormány, nem születik több gyerek

http://nol.hu/belfold/csokos-babakra-varnak-1629931

Tovább várat magára a kormány által remélt babyboom. Az idén 800 gyerekkel kevesebb született, mint a tavalyi év első fél évében.

Heteken belül lejárnak a diákigazolvány-matricák

http://nol.hu/belfold/heteken-belul-lejarnak-a-diakigazolvany-matricak-1629965

Október 31-éig kell érvényesíteni a diákigazolványokat - hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület az MTI-hez csütörtökön megküldött közleményében. A testület jelezte azt is, hogy az utazási kedvezményeket csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet igénybe venni.

Az nem beszélgetés, hogy "hányast kaptál az iskolában?"

http://hvg.hu/itthon/20160901_iskolakezdes_elott_pszichologus_interju_csenki_laura_iskolai_stressz

Komoly önismeret kell egy szülőnek annak felismeréséhez, hogy az iskolai stresszeléssel csupán a saját kudarcait akarja a gyerekével helyrehozatni. Pedig a gyerek sikerei nem azon múlnak, hogy járatják-e háromévesen angolra. Hogy min, arról Csenki Laura, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermekklinikai szakpszichológusa beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban.

Moszkváról neveznek el egy sétányt a pesti Duna-parton

http://nol.hu/belfold/moszkvarol-neveznek-el-egy-setanyt-a-pesti-duna-parton-1629871

A XIII. kerületben található Dráva utcai csomópont és az Árpád híd között kialakítandó új, eddig névtelen Duna-parti sétányt Oroszország fővárosáról, Moszkváról nevezik el - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

 

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés