Megállapodtak az egészségügyben dolgozók béremeléséről

http://nol.hu/belfold/breaking-megallapodtak-az-egeszsegugyben-dolgozok-beremeleserol-1618827

(FRISSSS!!!) Szerdán késő este zajló egyeztetésen az érdekvédők és a kormányzati tárgyalódelegációt vezető Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megállapodott az egészségügyben dolgozók béremeléséről – tudta meg a Népszabadság. Eszerint szeptember elsejétől az egészségügyi szakdolgozóknak átlagosan valamivel több, mint 25 százalékkal – végzettségtől, pályán eltöltött időtől függően bruttó 10-30 ezer forinttal, az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal nő havonta a jövedelmük. A béremelés jövőre is folytatódik, az ápolók két év alatt 50 százalékos, az orvosok pedig 2017 szeptemberétől újabb 100 ezer forintos emelést kapnak. Lapunk úgy tudja: az emelés mértékét a Nemzetgazdasági Minisztérium már a tárgyalás előtt, előzetesen jóváhagyta.

Már siratják a kórházukat a Péterfy ápolónői, kezdődik az ellenállás

http://nol.hu/belfold/mar-siratjak-a-korhazukat-a-peterfy-apolonoi-kezdodik-az-ellenallas-16188294

(KORÁBBI, MAI PRINT!!!!) Kitérnek a kormányülések a döntések elől, így a kancellárterv, az intézménybezárások, -építések lehetősége idegessé teszi az egész rendszert. 

A szerdai kormányülés napirendjén szerepelt volna több, az egészségügy átalakításával kapcsolatos előterjesztés, de egyről sem született döntés. Az ülés napirendjéről az utolsó pillanatban törölték a kórházak gazdasági-munkajogi önállóságát megszüntető kancelláriarendszer kialakításáról szóló javaslatot. Nem tárgyalták azt a tervezetet sem, amely szétválasztaná a gyógyító és az úgynevezett szociális feladatokat az egészségügyben – értesült a Népszabadság. Sőt, ezek a tervek még a pénteki rendkívüli kormányülés napirendjén sem szerepelnek.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár ötpontos rendszerátalakító csomagja közül így eddig csak egyről határozott a kormány: a budapesti ellátórendszer radikális átalakításáról. De immár a koncepcióval szembeni ellenállás is szerveződik: a kórházbezárások elleni tiltakozásul az ellenzéki pártok és civilek már akcióznak.

Igazságtalan, elfogadhatalan… – mondta Földiák HírTV Híradójában

http://hirtv.hu/videok/155909

 A kormány cafetéria-tervéről , műsorban a Híradó kb. 3.percétől

 

A cafeteria javaslat 0visszavonását követelik

http://www.hrportal.hu/hr/a-cafeteria-javaslat-visszavonasat-kovetelik-20160606.html

A kormány által benyújtott cafeteria javaslat visszavonását követeli a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), mert szerintük az hátrányosan érintené a közszolgálati munkavállalókat.

 

xxx

 

A SZEF a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli

http://szegedma.hu/hir/szeged/2016/06/a-szef-a-kormany-altal-benyujtott-cafeteria-javaslat-visszavonasat-koveteli.html

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli, mert álláspontja szerint a kormány ezzel ismét háttérbe szorítaná a közszolgálati munkavállalókat.

 

xxx

 

Háttérbe szorítanák a közszolgálati munkavállalókat

https://szakszervezetek.hu/hirek/5399-a-szef-a-kormany-altal-benyujtott-cafeteria-javaslat-visszavonasat-koveteli

A szakszervezet követeli a munkavállalók két csoportja közötti megkülönböztetés megszüntetését, valamint, hogy a kormány minden közszolgálati dolgozónak teremtse meg a 450 ezer forintos béren kívüli juttatás lehetőségét.

 

xxx

 

A SZEF a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli

http://gepnarancs.hu/2016/06/a-szef-a-kormany-altal-benyujtott-cafeteria-javaslat-visszavonasat-koveteli/

Az évi 100 ezer forint készpénz nem változtat majd a munkavállalók rendkívül alacsony bérén, csak ürügy a valódi béremelés elodázására.

 

xxx

 

 

Megtámadták az új cafetéria-szabályozást

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megtamadtak_az_uj_cafeteria-szabalyozast.615775.html

 

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormány által benyújtott cafeteriajavaslat visszavonását követeli, mert álláspontja szerint a kormány ezzel ismét háttérbe szorítaná a közszolgálati munkavállalókat.

 

xxx

 

 

 

 

 

 

Hátrányos a cafeteriaterv a közszolgálati dolgozóknak

 

Népszabadság, nyomtatott, 2016.06.07. 6.oldal

 

A SZEF követeli a munkavállalók  két csoportja közötti megkülönböztetés megszüntetését.

 

xxx

 

 

Diszkriminációt követ el a kormány

 

Civil Rádió, 2016.06.08., 7:20

Élő műsorban Földiák András

 

xxx

 

 

Jó ötlet a készpénzes cafetéria?

http://www.atv.hu/videok/video-20160607-jo-otlet-a-keszpenzes-cafeteria

 

Az ATV Start vendége Bubenkó Csaba elnök, KDFSZ

 

xxx

 

 

Cafeteria egyenlő "látszat béremelés"?

http://nepszava.hu/cikk/1096376-cafeteria-egyenlo-latszat-beremeles

Az LMP frakcióvezető-helyettese a béren kívüli juttatások szélesebb körű felhasználhatóságát szorgalmazza, bírálva a kormányzatot, amely a jövő évi adótörvényekben szűkítette azt. Schmuck Erzsébet szerint a kabinet hiába mutogat az unióra, mert az átalakítás csupán a "látszat béremelést" szolgálja.

 

xxx

 

Jön az egészségügyi cafeteria

http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaber/jon-az-egeszsegugyi-cafeteria

 

Adómentesen fizethet a munkáltató a dolgozóinak egészségügyi szolgáltatásokat, ha megszavazza az Országgyűlés a törvényalkotási bizottság által javasoltakat. A közszféra kapcsán emlegetett 200 ezer forintos éves limit nem vonatkozna az állami cégek alkalmazottaira, a munkáltatói befizetések az önkéntes pénztárba béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások lesznek.

xxx

 

 

 

 

 

 

 

Sztrájkra készül a közszolgálati dolgozók szakszervezete

 

http://www.portfolio.hu/gazdasag/sztrajkra_keszul_a_kozszolgalati_dolgozok_szakszervezete.4.233046.html

 

Sztrájkra készül a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ); a június 22-én 8 és 10 óra között tartandó munkabeszüntetéshez a polgármesteri hivatalokban lévő alapszervezetek közül mintegy száz csatlakozott - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a szakszervezet elnöke Budapesten.

xxx

 

Klubrádióban beszélt a béremelésről Csóti Csaba a KKDSZ elnöke

 

http://www.klubradio.hu/data/files/csoti_csaba_beremeles.mp3

 

A szakszervezeti vezető szerint az ágazatban dolgozók bére elszakadt a valóságtól, hiszen alapbérük 2002 óta nem emelkedett, csupán bérkompenzációt kaptak, ezzel viszont meglehetősen bonyolulttá vált a bérezési rendszerük.

Csóti Csaba úgy véli, hogy bár Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az ágazat múlt heti érdekegyeztető fórumán a bérek nettójának érdemi emelésére tett ígéretet, a most bejelentett 10%-os emelés nagy részét felfalja majd a bérkompenzáció, ezért nem várható tényleges keresetnövekedés.

xxx

 

Megtakarításokat várnak az egészségügyben a kancellári rendszertől

 

http://www.hirado.hu/2016/06/08/megtakaritasokat-varnak-az-egeszsegugyben-a-kancellari-rendszertol/

 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a kancellári rendszer a felsőoktatás területén bevált, jól működik, és reményeik szerint az egészségügyben is hasonló eredményeket tudnak majd elérni bevezetésével.

xxx

 

 

ÁSZ: Át kell alakítani a kórházak gazdálkodását

 

http://www.hirado.hu/2016/06/08/asz-at-kell-alakitani-a-korhazak-gazdalkodasat/

 

Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák – így foglalhatók össze az egészségügyi intézményeknél 2016-ban eddig befejezett Állami Számvevőszék által elvégzett ellenőrzések főbb megállapításai.

xxx

 

 

 

 

 

 

 

Bedöntené a kórházat, ha mindent kifizetnének a dolgozóknak

http://nol.hu/belfold/valamennyit-megis-fizet-az-egri-korhaz-1618679

 

Csaknem háromévnyi cafeteriával tartozik az egri kórház, amelyből egyelőre hat hónapot hajlandók kifizetni, de ha nem lesz megegyezés, a dolgozók perre viszik az ügyet.

 

xxx

 

 

Cser Ágnes odalibben

http://nol.hu/velemeny/cser-agnes-odalibben-1618733

Meglepetésre azonban ezt a megállapodást nem egyedül az eredményt kiharcoló szakszervezet vezetője írta alá. Az a Cser Ágnes is pulpitusra libbent, akinek szakszervezete viszont az egri kórházi dolgozóknak csak töredékét képviseli, s aki az eddigi „cafeteriaharcot” leginkább messziről figyelte.

 

xxx

 

ÉSZT: a kormány kivonulhat az egészségügy finanszírozásából

 

http://24.hu/fn/penzugy/2016/06/06/eszt-riado-a-kormany-egyre-jobban-kivonulhat-az-egeszsegugy-finanszirozasabol/

 

Az ÉSZT álláspontja szerint… a kormány első lépésben erősíteni kívánja a magánegészségügyet! Innen a következő lépés, hogy az állam kivonul az ellátórendszer bizonyos részeinek a finanszírozásából, és azokat a magán-egészségbiztosítók finanszírozási körébe teszi át. Szerintük véglegesen kettéválik Magyarországon is az egészségügyi ellátás. Az egészségügyi intézetekben bizonyos ellátásokat csak azok a szerencsések lesznek jogosultak igénybe venni, akiknek a munkahelye hajlandó áldozni az alkalmazottai egészségére. A szegényebb rétegek életkilátásai jelentősen romlani fognak.

 

xxx

 

 

Az Oktatói Hálózat petíciója

http://www.peticiok.com/a/131590

Kérjük, keresse meg az esemény facebook-oldalán a lakóhelyéhez legközelebb eső tüntetés helyszínét és csatlakozzon a pedagógusokhoz.

A budapesti tüntetés résztvevői szombaton 14h-kor a Március 15. téren gyülekeznek, ahonnan  a tömeg a Várkert Bazárhoz vonul. Önt is várjuk az OHA molinója alatt!

 

xxx

 

 

 

 

 

 

„Nem adom a lelkemet!” – így tiltakoztak az iskolák államosítása ellen

 

http://nol.hu/belfold/nem-adom-a-lelkemet-igy-tiltakoztak-az-iskolak-allamositasa-ellen-1618671

 

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai és a szülők az iskolák totális államosítása ellen tiltakoztak. A városháza előtti placcon ötszáz tüntető üzente a kormánynak, nem hagyja, hogy sárba tiporják az önrendelkezést és a rendszerváltás legnagyobb adományát: az önkormányzatiságot.

xxx

 

 

A tanárok még nem zárták le az ügyet

 

http://mno.hu/belfold/a-tanarok-meg-nem-zartak-le-az-ugyet-1346053

 

Több mint fél tucat tüntetés lesz országszerte szombaton az oktatás átalakításáért · Újabb bejelentést tesznek a pedagógusok.

xxx

 

 

Közeleg a tanártüntetés, egyre nő a feszültség

 

http://nol.hu/belfold/kozeleg-a-tanartuntetes-egyre-no-a-feszultseg-1618715

 

A Tanítanék Mozgalom szombatra meghirdetett – lassan országossá terebélyesedő – tüntetése és a közoktatási törvény sokat bírált, hétfőre ígért parlamenti szavazása előtt érezhetően nő a feszültség. Ezt jelzi többek között a keddi budaörsi demonstráció, valamint a szaktárca és a Pedagógusok Szakszervezetének tegnapi éles pengeváltása.

xxx

 

Az iskola folyosóján verték meg gyerekük tanárnőjét

 

http://nol.hu/belfold/az-iskola-folyosolyan-vertek-meg-gyerekuk-tanarnojet-1618731

 

Egy egyik tanuló anyja ököllel vágott a tanárnő arcába egy pesterzsébeti általános iskolában hétfőn, miután elfajult közöttük a folyosói vita.

xxx

 

Plágiumkönyveket gyártottak az Emminek, de ez nem bűn

http://nol.hu/belfold/plagiumkonyveket-gyartottak-az-emminek-de-ez-nem-bun-1618635

 

Nem talált semmilyen bűncselekményre utaló jelet a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a pennsylvaniai állami egyetem kiadványaiból koppintott magyar mezőgazdasági oktatási könyvek ügyének kivizsgálása során. Megszüntették a nyomozást.

xxx

 

 

 

Szakiskolák államosítása: ez káoszhoz vezethet

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/szakiskolak-allamositasa-ez-kaoszhoz-vezethet-1346118

Káoszhoz vezethet, hogy a szaktárca nem egyeztetett a magán szakiskolákkal az államosításról – véli az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének munkatársa.

xxx

 

Tömeges felmondás a Zsolnay Porcelánmanufaktúránál

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/tomeges-felmondas-a-zsolnay-porcelanmanufakturanal-1345974

Újabb lépés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra többségi külföldi tulajdonosának kiszorításáért. A cég dolgozói tömegesen mondtak fel azonnali hatállyal. 130-an álltak fel, és mentek át a pécsi önkormányzat által nemrégiben alapított kft.-hez. A hivatalos magyarázat szerint a város azért alapította a céget, hogy ne kelljen bezárni a manufaktúrát, ha a gyárat jelenleg üzemeltető céget

felszámolják. A Zsolnayt egy kormányközeli építőipari cég egyébként már kinézte magának.

xxx

 

Plusz pénz a postásoknak

http://www.hirado.hu/2016/06/07/plusz-penz-a-postasoknak/

 

A posta újabb egyszeri juttatást ad az idei bérmegállapodáson felül a bruttó 500 ezer forint alatti alapbérrel rendelkező munkavállalóknak. A soron kívüli pénz annak köszönhető, hogy a cégcsoport tavaly több mint 3 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el. Az érintett szakmai érdekképviseletekkel megegyeztek arról is, hogy jövő év január elsejétől ugyanezek a munkavállalók magasabb béren kívüli juttatásban, személyenként évi 240 ezer forintban részesülnek.

xxx

 

A nem foglalkoztatható embereket is hadra fogná a kormány

http://hvg.hu/itthon/20160607_A_nem_foglalkoztathato_embereket_is_hadra_fogna_a_kormany

 

A kormányhatározatból egyébként az derül ki, hogy a közfoglalkoztatásba vonná be a kormány a mentális, szociális és egészségügyi problémával küzdőket, ehhez "speciális közfoglalkoztatási bérezést", a foglalkoztatásukat célzó közfoglalkoztatási programok támogatását, illetve 209 millió forintból egy "közfoglalkoztatási pilot mintaprogramot" terveztek be, amit a belügyminiszternek kell intéznie.

xxx

 

Ombudsman: Senki nem lehet hajléktalan azért, mert behajtják rajta egy temetés árát

 

http://24.hu/belfold/2016/06/08/ombudsman-senki-nem-lehet-hajlektalan-azert-mert-behajtjak-rajta-egy-temetes-arat/

Székely László a jelenlegi jogszabályok áttekintését látja szükségesnek annak megelőzésére, hogy köztartozás fedezeteként elvegyék valakinek a lakását, házát azért, mert nem tudja megtéríteni a hozzátartozója köztemetésének megelőlegezett költségeit.

xxx

 

 

 

Sokan kerülhetnek most komoly bajba

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/sokan-kerulhetnek-most-komoly-bajba-1345941

 

Sokan kerülhetnek az utcára a Kúria hétfői döntése nyomán – reagált a Magyar Nemzetnek a devizahitel-szerződéseket érintő jogegységi határozatra Bihari Krisztina ügyvéd.

xxx

 

Devizahitelek: A Kúria szembemegy az AB döntéseivel

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/devizahitelek-a-kuria-szembemegy-az-ab-donteseivel-1346123

 

Szembemegy az Alkotmánybíróság eddigi döntéseivel a Kúria jogegységi határozata Bihari Krisztina szerint.

xxx

  

 

A DK feljelentést tesz a 3-as metrókocsik ügyében

http://www.atv.hu/belfold/20160608-a-dk-feljelentest-tesz-a-3-as-metrokocsik-ugyeben

 

A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mivel szerintük többrendbeli bűncselekmény gyanúját veti fel, hogy a BKV a közbeszerzési szerződéssel ellentétben új orosz metrókocsikat szerzett be a 3-as vonalra.

 

xxx

 

 

Furcsa kütyüt találtak az Eötvös Károly Intézetben

http://nol.hu/belfold/furcsa-kutyut-talaltak-az-eotvos-karoly-intezetben-1618735

 

Valamilyen furcsa eszközt talált irodájában a jogvédő szervezet. Szakértőjük szerint lehallgatásra is alkalmas a készülék.

 

xxx

 

 

Jogerősen elmeszelték Magyarországot a TEK teljhatalma miatt

http://nol.hu/belfold/jogerosen-elmeszeltek-magyarorszagot-a-tek-teljhatalma-miatt-1618657

 

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék januárban, első fokon elmarasztalta Magyarországot a magyar terrorelhárító szervek (TEK) számára bírói engedély nélküli titkos megfigyelést biztosító törvény miatt. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.

xxx

 

 

 

 

 

 

 

„Az oroszok már Recsken vannak”

http://nol.hu/belfold/az-oroszok-mar-recsken-vannak-1618665

Míg az állam egyszerre vizsgálja százmilliókért a bánya újranyitásának és végleges bezárásának lehetőségét, orosz kutatók a régi meddőhányókat járva elemzik a nyersanyagmintákat.

xxx

 

 

71 milliót kapott a Fidesz kedvenc műsorvezetője

http://nol.hu/belfold/71-milliot-kapott-a-fidesz-kedvenc-musorvezetoje-1618633

 

Rákay Philip a Szabadság tér '89 – a rendszerváltoztatás aktái című köztévés műsorából készített kétrészes könyvét az iskolákba és a könyvtárakba szeretné eljuttatni a kormány.

xxx

 

 

Szükség van-e kritikus értelmiségre?

http://nol.hu/velemeny/szukseg-van-e-kritikus-ertelmisegre-1618747

Szelényi Iván akadémikus a közelmúltban számos tanulmányban értekezett arról, hogy a politikusok több országban idegenkednek az (elit)értelmiségtől. Pedig lehet, hogy még egy olyan fejlett országban is, mint az Egyesült Államok, szükség van a gondolkodók meghallgatására.

xxx

 

 

„Megállapodás híján borítékolható a kudarc 2018-ban”

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/megallapodas-hijan-boritekolhato-a-kudarc-2018-ban-1345939

 

Folytatódik az egymásra mutogatás a baloldalon a dunaújvárosi időközi választáson elszenvedett vereség után. A szocialisták elnöke kitart amellett, hogy a jövőben is a helyi szervezeteknek kell dönteniük a jelöltekről, a DK viszont mihamarabb megegyezést akar egy választási összefogásról. A Hír TV-nek nyilatkozó politológus szerint ha nem sikerül a megállapodás, megismétlődhet a baloldal 2014-es választási kudarca.

xxx

 

Horn: Így nyerhet a baloldal 2018-ban

http://www.atv.hu/belfold/20160607-boros-tamas-es-horn-gabor-eb

Vissza kell adni a baloldali pártok hitelét, és fel kell oldani a széttagoltságot.

xxx

 

Vizsgáltatnák Orbán családjának kapcsolatait

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/vizsgaltatnak-orban-csaladjanak-kapcsolatait-1345813

A nemzetbiztonsági bizottsággal vizsgáltatná a miniszterelnök veje és egy szaúdi üzletember kapcsolatát a testület LMP-s tagja.

xxx

 

 

 

 

„Orbán Viktor, amikor elkergetik Magyarországról, még bekanyarodhat Felcsútra”

http://nol.hu/belfold/orban-viktor-amikor-elkergetik-magyarorszagrol-meg-bekanyarodhat-felcsutra-1618737

 

Az MSZP országos elnökségi tagja szerint Orbán Viktor miniszterelnök baráti körének vagyonosodása nem csupán gyomorforgató, hanem rendkívül gyanús is; Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester az elmúlt egy évben munkaóránként nyolcmillió forinttal gazdagodott.

xxx

 

Fideszes NERtesek – érik a gazdasági kétharmad

http://hvg.hu/gazdasag/20160608_Fideszes_NERtesek__erik_a_gazdasagi_ketharmad

 

Mészáros Lőrinc és Andy Vajna a fő osztaléknyertesek a Fidesz körüli gazdaság G-napot követő újrafelosztása után. De még Simicskának is jutottak milliárdok – írja a HVG címlapsztorija az Orbán-rendszer nyerteseiről.

xxx

 

Matolcsy felesége a nagy ugrásra készül Balatonakarattyán

http://hvg.hu/gazdasag/20160608_Matolcsy_felesege_a_nagy_ugrasra_keszul_Balatonakarattyan

 

Úgy fest eljött Balatonakarattya ideje, Matolcsy Györgyné szuperszónikus pályára állítaná a települést. Saját céget már alapítottak, amivel komoly pályázati pénzekre startolnak rá.

xxx

 

Nyitottak egy kiskaput az adócsomagban, százmilliókat lehet megspórolni

http://nol.hu/gazdasag/draga-kiskapu-az-adocsomagban-1618573

 

A feltételes adómegállapításnak hívott szolgáltatás ára 5–11 millió forint között mozog, amiből a többi között az látszik, hogy olyan esetekben éri meg kérni ezt, amikor sok pénz forog kockán.

xxx

 

Kétezer fát vághatnak ki Budapesten

http://nol.hu/belfold/ketezer-fat-vaghatnak-ki-budapesten-1618723

 

Legalább kétezer fa kivágását tervezi a közeljövőben a budapesti városvezetés. A fakivágások környezeti katasztrófával érnek fel – figyelmeztetett a Ligetvédők nevű civil mozgalom aktivistája, Csák Gergely, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt újságíróknak nyilatkozva. A Fővárosi Közgyűlés két csoport csendes tiltakozása mellett kezdte meg munkáját.

xxx

 

Már nem kánaán a lengyeleknek Nagy-Britannia, inkább félnek

http://hirtv.hu/videok/155903

xxx

 

 

 

 

 

Tovább él, akinek van kutyája vagy macskája

http://nol.hu/mozaik/tovabb-el-akinek-van-kutyaja-vagy-macskaja-1618771

Kevesebbet jár orvoshoz, alacsonyabb a vérnyomása, a koleszterinszintje, jobban és hamarabb felgyógyul műtét után, és a kardiovaszkuláris betegségek is kevésbé fenyegetik azokat, akiknek van társállatuk.

xxx

 

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés