Kezdődik a SZEF Akadémia második évada

 

http://www.szef.hu/hirek/1013

 

Szegénységkezelés Életpálya maszlag. Alapjövedelem?. Eltelt negyedszázad! Szociális pillér Európában. Ki tud adni?

Új helyszínen, az OKISZ Irodaházban!Budapest, XIV. kerület, Thököly 58. (Megközelíthető pl. a 7-es busszal a Cházár András út felől.)

 

xxx

 

A bürokráciacsökkentés csődje: egyre több az állami alkalmazott

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-a-burokraciacsokkentes-csodje-egyre-tobb-az-allami-alkalmazott

 

A kormány az állami alkalmazottak számának csökkenését tűzte ki célul. A Policy Agenda a tavalyi költségvetés zárszámadása alapján ugyanakkor azt látja, hogy az állami szféra növekszik, és benne a vezető tisztségviselők száma is.

A tavalyi költségvetés zárszámadása alapján jól látszik, hogy 2015-ben a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer fő volt. Ez mintegy 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Feltűnő ez a növekedés, mivel a kormány deklarált célja, hogy csökkenti az állami bürokrácia létszámát és ezzel szabadít fel munkaerőt a versenyszféra számára.

 

xxx

 

Nem kell rettegnie a közszolgáknak? - Erről nem beszél a kormány

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nem_kell_rettegnie_a_kozszolgaknak_errol_nem_beszel_a_kormany.622387.html

 

A kabinet az állami alkalmazottak számának csökkenését tűzte ki célul. Ezt kettős fegyver lehet, hiszen ennek segítségével csökkentenék a bürokráciát, valamint enyhítenék a versenyszférában megjelenő munkaerőhiányt. A Policy Agenda a tavalyi költségvetési zárszámadás alapján ugyanakkor megállapította, hogy az állami szféra nem csökken, hanem növekszik.

 

xxx

 

Az oktatás rendszere közel áll az összeomláshoz

 

http://pedagogusok.hu/blog/az-oktat%C3%A1s-rendszere-k%C3%B6zel-%C3%A1ll-az-%C3%B6sszeoml%C3%A1shoz

 

A PSZ elnöke továbbra is úgy véli, hogy a köznevelés rendszerét a pedagógusok lelkesedése és gyermekszeretete tartja életben. Sem a fenntartás, sem a pedagógusok, sem a tanulók szempontjából nem működik a rendszer, sőt, közel áll az összeomláshoz.

 

xxx

 

Kevesen tanulhatnak hiányszakmát

 

http://mno.hu/belfold/kevesen-tanulhatnak-hianyszakmat-1365985

 

Bár nincs elég informatikus, eladó vagy pincér a munkaerőpiacon, a kormány jövőre csak korlátozott számban támogatja ilyen szakemberek képzését – derül ki a Magyar Nemzet által megismert, a 2017/2018-as tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésből. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete élesen bírálta a jelenlegi döntési rendszert: szerintük nem állnak rendelkezésre megbízható munkaerőpiaci előrejelzések, és az ezzel kapcsolatos tanulmányok is megalapozatlanok.

 

xxx

 

Kevesebb a fiatal orvosok fizetése, mint volt

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161012-kevesebb-a-fiatal-orvosok-fizetese-mint-volt

 

Az ATV Start vendége Dénes Tamás elnök, RESZASZ.

 

xxx

 

Kikötötték az autista férfit, ombudsmani jelentés a pszichiátriáról

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-kikotottek-az-autista-ferfit-ombudsmani-jelentes-a-pszichiatriarol

 

Jogszabályi és szakmai problémák miatt nem juthatnak az állapotuknak megfelelő kezeléshez az autizmus spektrumzavarral élő emberek a pszichiátriai ellátásuk során - állapította meg az alapvető jogok biztosa, és több általános ajánlást tett.

 

xxx

 

Már csak a rendőrök panaszkodnak

 

http://24.hu/belfold/2016/10/12/egyre-jobb-a-hatarszolgalat-mar-csak-a-rendorok-panaszkodnak/

 

A végeken senki sem anyámasszony katonája. Persze lehetne több a vécé, jobb a kaja, vízhatlan az egyenruha, több a melegedő, kevesebb a morgolódás, de hát ez van.

 

xxx

.

Nem lesz népszavazás a pofátlan állami fizetésekről

 

http://propeller.hu/itthon/3246434-breking-nem-lesz-nepszavazas-pofatlan-allami-fizetesekrol

 

Az állami cégeknél alkalmazandó 2 millió forintos bérplafonról szóló népszavazásról vitázott szerdán az Országgyűlés.

A kérdés feltevését Kész Zoltán független országgyűlési képviselő  kezdeményezte. Kevesebb, mint 200 ezer, de több mint 100 ezer támogató aláírás érkezett, így a referendum kiírásáról a Háznak kell döntenie.

 

xxx

 

Adóemelés nélkül harmadával csökkenhet a nyugdíj

 

http://www.piacesprofit.hu/tarsadalom/adoemeles-nelkul-harmadaval-csokkenhet-a-nyugdij/

 

2050-re a bruttó hazai termék 13 százalékát kell majd nyugdíjra fordítani Magyarországon, szemben a mai 9 százalékkal. Amennyiben a különbözetet nem tudja a társadalom adóemeléssel finanszírozni, a nyugdíjak átlagos szintje a jelenlegi kétharmadára csökken.

 

xxx

 

A Mediaworks kaszált a legtöbbet a kvótahirdetésekből

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-atlatszo-a-mediaworks-profitalt-a-legtobbet-a-nyomtatott-sajto-kvotakampanyabol

 

A nyomtatott sajtóban a Mediaworks profitált a legtöbbet a kvótakampányból, a Népszabadságot is kiadó vállalat milliókat kapott a Fidesztől - tudta meg az Átlátszó.

 

xxx

 

Népszabadság-ügy: Több tízezren vonulhatnak utcára a kormány ellen

http://www.atv.hu/belfold/20161013-guardian-mediapolitikai-puccs-zajlik

 

A munkavállalók felháborodása és az ellenzéki szolidaritás mellett immár nemzetközi sajtóvisszhang is kíséri a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. A Párbeszéd vasárnapra tüntetést szervez, amelyre több tízezer résztvevőt várnak, eközben a lap munkatársai folyamatos nyomásgyakorlást ígérnek.

 

xxx

 

Vád alatt áll a Népszabadságot megszüntető mágnás

 

http://mno.hu/belfold/vad-alatt-all-a-nepszabadsagot-megszunteto-magnas-1366017

 

Egy hűtlen kezelési ügyben ült a bíróságon Heinrich Pecina, a Mediaworks-tulajdonos VCP feje azon a napon, amikor a kiadó vezetői betegségre hivatkozva rázták le a Népszabadság tárgyalni érkező újságíróit – olvasható a HVG.hu-n.

 

xxx

 

"Ha az Orbán-rendszer egyszer meginog, akkor gyors lehet a bukása"

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-ha-az-orban-rendszer-egyszer-meginog-akkor-varatlanul-gyors-lehet-a-bukasa

 

Kádár János konzervatív politikus volt Orbán Viktorhoz képest – mondta az Indexnek Tölgyessy Péter.

 

xxx

 

Az LMP vádalkut kötne Simicskával, ha kitálal Orbánról

http://www.atv.hu/belfold/20161012-az-lmp-vadalkut-kotne-simicskaval-ha-kitalal-orbanrol

 

Érdekes felvetést fogalmazott meg az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az LMP szakpolitikusa annak kapcsán, hogy miként is lehetne véget vetni a kormányoldal egészpályás letámadásának.

 

xxx

 

Nagykövetekkel találkozott Gyurcsány

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161013-nagykovetekkel-talalkozott-gyurcsany

 

Az ATV Start vendége Gyurcsány Ferenc elnök, DK.

 

xxx

 

Gyurcsány: A helyzet sokkal jobb, mint gondolnák

 

http://www.atv.hu/belfold/20161013-gyurcsany-a-helyzet-sokkal-jobb-mint-gondolnak

 

Mármint a demokratikus ellenzéken belül, ahol informálisan konstruktív beszélgetések zajlanak.Gyurcsány Ferenc tegnap beszélgetésre hívta a Budapesten szolgáló nagyköveteket a parlament egyik termébe.

 

xxx

 

Véget vetne a Jobbik az átláthatatlan politikusi gyarapodásnak

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161013-veget-vetne-a-jobbik-az-atlathatatlan-politikusi-gyarapodasnak

 

Az ATV Start vendége Staudt Gábor országgyűlési képviselő, Jobbik.

 

xxx

 

Titkosították, hogy ki kinek fizet TAO-pénzeket

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161012-titkositottak-hogy-ki-kinek-fizet-tao-penzeket

 

Az ATV Start vendége Hadházy Ákos társelnök, LMP.

 

xxx

 

Titkolják az utókampány költéseit

 

http://mno.hu/belfold/titkoljak-az-utokampany-kolteseit-1366123

 

Ameddig csak lehet, halogatja a szerződések közzétételét a Rogán Antal vezette minisztérium.Noha még a népszavazást megelőző kampány pontos elszámolásával is adós a Miniszterelnöki Kabinetiroda, egyelőre semmilyen információt nem ad arról, hogy a jelenleg is futó utókampányra kivel és mekkora összegben szerződtek. Könnyen elképzelhető, hogy ebből is Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba fölözhet le 15 százalékos közvetítői díjat.

 

xxx

 

Strasbourgig is elmennek a plakátpiac megóvása érdekében

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-atrendezne-a-plakatpiacot-a-kormany

 

Kiszivárgott egy tervezet, mely szerint a kormány felszámolná és újragombolná az óriásplakát piacot, amely ezentúl az önkormányzatok kezébe kerülne. Magyar György ügyvéd az ATV Start című műsorában mindezt összefüggésbe hozta a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó és tavaly eltüntetett MAHIR oszlopokkal.

 

xxx

 

„Matolcsy a közgazdasági Nobel-díjról álmodozik”

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-matolcsy-a-kozgazdasagi-nobel-dijrol-almodozik

 

A Liberálisok politikusa szerint a gazdaságban legfontosabbnak tekintett mérőszámok kedvező alakulása nem Matolcsy Györgynek köszönhető, tulajdonképpen a „meleg vizet találták fel”. Bodnár szerint az ügyészség húzza az időt az MNB-alapítványok ügyében.

 

xxx

 

A méltányos mérlegelés elve

 

http://www.munkajog.hu/rovatok/napi-hr/a-meltanyos-merlegeles-elve

 

Sok munkáltató figyelmét elkerülte, hogy az új Munka Törvénykönyve bevezetett egy új jogintézményt, a méltányos mérlegelés elvét. Például megtagadhatja-e az éjszakai műszakot a három kisgyermeket egyedül nevelő minimálbére édesanya? Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd, a Personal Hungary Emberi erőforrás Menedzsment Szakkiállítás munkajogi szekciójának vezetője mutatja be ezt a jogelvet.

 

xxx

 

Kizárták a munkavállalót a munkahelyéről? Itt a kulcs

 

http://adozona.hu/munkajog/Kizarhatoe_a_munkavallalo_a_munkahelyerol_I_DKQ958#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_daily&utm_content=201609_old_subscribed

 

A Népszabadsággal kapcsolatos intézkedések a szerkesztőségben dolgozó munkavállalókat is érintik. Őket munkáltatójuk olyan szokatlan módon mentette fel a munkavégzés alól, hogy nemcsak nem kötelesek munkát végezni, de nem is mehetnek be munkahelyükre, levelezésükhöz, a munkahelyen hagyott személyes dolgaikhoz nem tudnak hozzáférni. Vajon ez beilleszthető a munka törvénykönyve rendelkezéseibe? Hogyan tovább?

 

xxx

 

Több százan tiltakoznak Kálomista bosszúja miatt

 

http://mno.hu/film/tobb-szazan-tiltakoznak-kalomista-bosszuja-miatt-1366024

 

Nyílt levélben tiltakoznak filmes szakemberek Kálomista Gábor kirúgásai miatt. Mint ahogy a levél utal arra: a Thália Színház menedzser-igazgatója, filmproducer azért kezdett bosszúhadjáratba, mert három másodperc erejéig feltűnt Gigor Attila Kút című filmjében

 

xxx

 

Kutatópont: egyre több magyar használja a közösségi médiát

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-kutatopont-egyre-tobb-magyar-hasznalja-a-kozossegi-mediat

 

A Kutatópont legfrissebb felmérése szerint a magyar lakosság körében egyre többen rendelkeznek felhasználói profillal közösségi médiafelületen. A cég szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt is kiemelték: az online hírfogyasztás is növekvő tendenciát mutat.

A felmérés szerint a felnőtt lakosság 65 százaléka használja az internetet, a közösségi médiaprofilok aránya a magyarok körében 67 százalék. A közösségi oldalon regisztrációval rendelkezők 74 százaléka olvas híreket, 60 százalékuk legalább havonta meg is osztja az olvasottakat.

 

xxx

 

Drágul a tévézés: Fizetős lett a TV2 és az RTL Klub műsora

 

http://www.atv.hu/belfold/20161013-dragul-a-tevezes-fizetos-lett-a-tv2-es-az-rtl-klub-musorai

 

Mintegy háromszáz forinttal kérnek többet a kábelszolgáltatók az előfizetőktől amiatt, hogy díjat kell fizetniük a TV2 és az RTL Klub műsoraiért - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

 

xxx

 

Ha szombat munkanap, a menetrend is változik

 

http://mno.hu/belfold/ha-szombat-munkanap-a-menetrend-is-valtozik-1366074

 

A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt megváltozik a vonatok közlekedési rendje – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.A vonatok október 14-én a munkanapra, 15-én pedig a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés