Százezren tűntek el a munkaerőpiacról

 

http://inforadio.hu/belfold/2016/10/25/szazezren_tuntek_el_a_munkaeropiacrol/

 

A Liga Szakszervezetek csak a munkaerőhiány ideiglenes megoldásaként tudja elfogadni a külföldi munkavállalók magyarországi alkalmazását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet elnöke. Mészáros Melinda beszélt arról is, hogy a hozzáadott érték arányának növeléséhez elengedhetetlen a munkakörülmények javítása.

 

xxx

 

A MASZSZ kitart a több mint 10 százalékos minimálbér-emelési követelése mellett

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/7510-a-maszsz-kitart-a-tobb-mint-10-szazalekos-minimalber-emelesi-kovetelese-mellett

 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kitart a több mint 10 százalékos minimálbér- és 16 százalékos garantált bérminimum-emelési követelése mellett, mert csak így érheti el a minimálbér nettó értéke 2018-ra a létminimum összegét - közölte a MASZSZ kedden.

A szakszervezet két lépcsős emelést javasol, amely szerint jövőre 10,5 százalékkal, 2018-ban pedig újabb 12 százalékkal növekedne a minimálbér.

 

xxx

 

Ajánlással folytatják a bértárgyalást

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/ajanlassal-folytatjak-bertargyalast-1123138/

 

Folytatódnak holnap (értsd: szerdán - szerk.) a minimálbér-tárgyalások a szakszervezeti, a munkaadói, valamint a kormányzati oldal között. A szakszervezetek közös ajánlást fogalmaztak meg, a minimálbérre 8 százalékos, a szakmunkás-bérminimumra pedig 13 százalékos emelést – tudta meg a Magyar Idők. A járulékcsökkentés részleteit még nem közölte a kormány az érdekképviseletekkel, azonban elképzelhető, hogy jövőre még nem lesz kötelező visszaforgatni a bérekbe az elengedett közterhet. Az már látható: csak többlépcsős közteher-mérséklésre ad teret a költségvetés.

 

xxx

 

Életstratégia lett a kivándorlás

 

http://nepszava.hu/cikk/1109807-eletstrategia-lett-a-kivandorlas

 

Ma a külföldi munkavállalás esélye nagy a fiatalok, a férfiak, az iskolázottabbak és a család nélküliek esetében - mutat rá a TÁRKI Társadalmi riport 2016 című tanulmánykötete. Nem lehet pontosan tudni, hányan jönnek vissza, de lassan Angliába távozik „az ország krémje”, csakúgy, mint '56-ban.

 

xxx

 

Újabb lesújtó adat a munkaerőhiányról: alig jelentkeznek a meghirdetett állásokra

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161025_lesujto_adat_munkaerohiany

 

A megkérdezett magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci szolgáltató cég 42 országra kiterjedő legfrissebb felméréséből, amit kedden jutattak el az MTI-nek. Magyarországon a szakemberhiány 17 százalékponttal haladja meg a globális átlagot – tették hozzá.

A közlemény szerint a reprezentatív felmérésben részt vevő magyar munkaadók 31 százaléka úgy véli, hogy a munkaerőhiányra a már meglévő munkavállalók képzése jelenti a megoldást, globálisan azonban a munkáltatók 51 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

 

xxx

 

A munkaadók pártolják a csökkentést

 

http://mno.hu/gazdasag/a-munkaadok-partoljak-a-csokkentest-1367971

 

A járulékcsökkentésnek a versenyképesség javításával össze kell kapcsolódnia – véli az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Az érdekképviselet lapunkhoz eljuttatott közleményében a nemzetgazdasági miniszter bejelentésére reagált, amely szerint 2–3 évre elhúzott járulékcsökkentés várható Magyarországon. Varga Mihály szerint ez a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a csökkentésen keresztül. A Figyelő korábban beszámolt róla, hogy a szociális hozzájárulási adó 27-ről 20 százalékra csökken majd a következő négy évben. A munkáltatóknak kötelezően béremelésre kell fordítaniuk a fennmaradt plusz pénzt.

 

xxx

 

A milliók sem csábítják az orvosokat

 

http://mno.hu/belfold/a-milliok-sem-csabitjak-az-orvosokat-1368322

 

A betegek és a kormány reményeivel ellentétben idén sem volt elég sikeres az üres körzetekbe háziorvosokat toborzó letelepedési és praxisjogvásárlási támogatás, pedig akár 10 millió forintot is kaphatnak azok, akik tartósan betöltetlen körzetben vállalnak praxist. Néhány napja lejárt a pályázati határidő, és mint megtudtuk: mindössze 23 orvos igényelte a tartósan – legalább hat hónapja – betöltetlen körzetek esetén kérhető letelepedési támogatást, miközben jelenleg 280 ilyen körzet található az országban

 

xxx

 

Kiborult a szakma, rektorok kezében a kórházak

 

http://mno.hu/belfold/kiborult-a-szakma-rektorok-kezeben-a-korhazak-1368283

 

Elfogadta a parlament azt a – szakmával nem egyeztetett – fideszes javaslatot, amely a jelenleginél jóval nagyobb önállóságot és több eddig független kórházat adhat az ország négy orvosi egyetemének, amelyek így mamutintézményekké nőhetnek. Ezzel lényegében ellehetetlenítik Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár több mint egy éve tervezett kancellária-rendszerét is, amelynek lényege, hogy nyolc-tíz kórház gazdasági irányításáért és a lépések összehangolásáért felelne egy kancellár, míg a szakmai munka irányítása továbbra is az intézmények igazgatóinak feladata maradna.

 

xxx

 

Egymástól csábítják el az orvosokat

 

http://magyaridok.hu/belfold/egymastol-csabitjak-el-az-orvosokat-1126789/

 

Olyannyira akuttá vált az orvos- és nővérhiány országszerte, hogy a kórházak egymástól csábítják el a dolgozókat. A probléma különösen a fővárosban és főként a hiányszakmákban, valamint a szakdolgozók körében napi szinten jelentkezik.

 

xxx

 

Az Auchannál 14 százalékkal emelik a béreket

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/7506-az-auchannal-14-szazalekkal-emelik-a-bereket

 

Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 14 százalékos, november 1-től hatályos béremelésről állapodott meg - közölte az áruházlánc kedden az MTI-vel.

 

xxx

 

Vasárnapi boltzár: újabb javaslatot nyújt be a KDNP

 

http://mno.hu/belfold/vasarnapi-boltzar-ujabb-javaslatot-nyujt-be-a-kdnp-1368354

 

Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt – írja szerdai számában a Magyar Idők a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére hivatkozva.

 

xxx

 

Győrből 550 Audiban dolgozót küldenek Pozsonyba

 

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/gyorbol_550_audiban_dolgozot_kuldenek_pozsonyba/2494368/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

    

Az Audi Hungaria Győrben dolgozó munkatársait hétfőn értesítették arról, hogy decembertől az Audi Q3 2018-ban kezdődő sorozatgyártásáig 550 ember a Volkswagen Konszern pozsonyi járműgyárában fog dolgozni.

 

xxx

 

Idő előtt szűnt meg a Klik egyik tankerülete

 

http://mno.hu/belfold/ido-elott-szunt-meg-a-klik-egyik-tankerulete-1368191

 

Bár a hatályos jogszabályok szerint az év végéig működnie kellene, a gyakorlatban már megszűnt a Pölöskei Gáborné vezette Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) egyik tankerülete – derül ki egy, a Klik honlapján olvasható dokumentumból. Az érintett fővárosi tankerület nem volt hosszú életű: mindössze tavaly szeptemberben hozták létre. Egyrészt a köznevelési intézmények fenntartói feladatainak koordinációjáért felelt, másrészt pedig a spe­ciá­lis intézmények (például a pedagógiai szakszolgálati feladatokat ellátó vagy a gyógypedagógiai intézmények) fenntartásáért.

 

xxx

 

HÖK-biznisz: a minimálbér két és félszeresét kaphatják a képviselők

 

http://www.atv.hu/belfold/20161025-hok-biznisz-a-minimalber-ket-es-felszereset-kaphatjak-a-kepviselok

 

A magyar egyetemek nem túl közlékenyek, ha a Hallgatói Önkormányzataik gazdálkodásáról kérdezik őket, perek árnyékában azonban egyre többen adják ki fizetési listáikat. Az ELTE HÖK a nemrégiben szavazott meg havi csaknem 180 ezres juttatást tisztviselőinek a piaci versenyre és feladataik fontosságára hivatkozva

 

xxx

 

Inkább alkalmazott lenne a fiatal diplomás, mint vállalkozó

 

http://www.blikk.hu/aktualis/velemeny/inkabb-alkalmazott-lenne-a-fiatal-diplomas-mint-vallalkozo/q21gkck?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

Jóllehet gazdaságunk szempontjából is elengedhetetlen lenne, hogy minél több fiatal fogjon valamilyen vállalkozásba, az elmúlt időszakokban készült felmérések azt mutatják, hogy az érintett generációk tagjaiban jóval nagyobb a hajlandóság valahol alkalmazottként dolgozni, semmint céget alapítani, ezzel pedig kockázatot vállalni.Ezt igazolta például az kutatás is, amelynek során egyetemistákat és főiskolásokat faggattak arról, mihez is kezdenek majd a diploma megszerzését követően, és amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 83 százaléka alkalmazottként szeretne elhelyezkedni, s csak 6 százalék az, aki vállalkozást készül indítani.

 

xxx

 

Eladták a Mediaworks Zrt.-t egy Mészáros-közeli cégnek

 

http://nepszava.hu/cikk/1109914-eladtak-a-mediaworks-zrt-t-egy-meszaros-kozeli-cegnek

 

A korábbi hírekkel szemben mégsem csinálnak kormánypárti újságot az október 8-án váratlanul "felfüggesztett" Népszabadságból - értesült a Népszava. A Mészáros Lőrinchez közeli Opimus Group Nyrt. honlapján kedden este megjelent közlemény szerint a 2016 márciusában alapított Opimus Press Kft. - a Népszabadság kiadásának felfüggesztés után - ajánlatot tett és megvásárolta a korábban a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Zrt. részvényeinek 100 százalékát, amelynek eddig Heinrich Pecina osztrák üzletember, a Mediaworksöt is magáénak tudó Vienna Capital Partners (VCP) cég volt a tulajdonosa.

 

xxx

 

Mediaworks-eladás – keményen odamondott a kormánynak a Freedom House

 

http://hvg.hu/itthon/20161026_Mediaworks_nepszabadsag_sajtoszabadsag_Freedom_House

 

A szervezet szerint ez a sajtó elleni támadás, és kemény nemzetközi fellépést sürget.

 

xxx

 

Tarlós István: Legyen vége az időhúzásnak

 

http://mno.hu/belfold/tarlos-istvan-legyen-vege-az-idohuzasnak-1368337

 

Tarlós szerint a BKV a korábbi buszvásárlási opcióinak lehívásával, járművek átcsoportosításával meg tudja oldani a közlekedést a 3-as metró részleges leállása után is.

A metrópótló buszok ügyében mentse fel a Fővárosi Közgyűlés a BKV-t a szolgáltatásvásárlás kényszere alól, hogy mielőbb megkezdhessék a 3-as vonal felújítását, legalább egy szakaszon – erősítette meg lapunknak Tarlós István főpolgármester (Fidesz–KDNP) az Index értesülését legfrissebb kezdeményezéséről.

 

xxx

 

Törvénnyel fegyelmeznék meg az állami rendezvények rendbontóit

 

http://nepszava.hu/cikk/1109882-torvennyel-fegyelmeznek-meg-az-allami-rendezvenyek-rendbontoit

 

Már készülőben van az a fideszes törvényjavaslat, amely előírja, hogy - mint belügyminisztériumi forrásunk fogalmazott -, "hogyan kell viselkedni az állami rendezvényeken". 

 

xxx

 

Az ügyészségnek nincs baja azzal, hogy kampányolásra fogták a hivatalnokokat

 

http://hvg.hu/itthon/20161025_az_ugyeszsegnek_nincs_baja_azzal_hogy_kampanyolasra_fogtak_a_hivatalnokokat

 

A Fővárosi Főügyészség elutasította az LMP-s Hadházy Ákos feljelentését, amelyet az önkormányzati dolgozók kötelező kampányolása miatt tett. A határozatot azzal indokolták, hogy nem történt bűncselekmény, sőt, szerintük jelentős érdeksérelemről sem lehet beszélni.

 

xxx

 

A munkáltató személyében bekövetkező változás és a jogviszonyváltás a közszférában

 

http://www.munkajog.hu/rovatok/munkahely/a-munkaltato-szemelyeben-bekovetkezo-valtozas-es-a-jogviszonyvaltas-a-kozszferaban

 

A kormányzati struktúra és a közigazgatás átalakítása aktualitását éli. Napjainkban e folyamat középpontjában a háttérintézmények átszervezése áll. A „karcsúsított” közigazgatási bürokrácia elérése azonban több munkajogi problémát is felvet. Cikkünkben a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) hatálya alá tartozó szervek személyi állományának „jogutódlásával” kapcsolatban a gyakorlatban felmerülő legfontosabb problémákat vizsgáljuk.

 

xxx

 

Veszélyben a demokrácia - Az EP már lépett

 

http://nepszava.hu/cikk/1109883-veszelyben-a-demokracia---az-ep-mar-lepett

 

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi ülésén az Európai Parlament (EP) plenáris ülése annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság alapelveit.Az EP strasbourgi ülésén 405 igen szavazattal, 171 ellenében, 39 tartózkodás mellett elfogadott jogalkotási javaslat értelmében "a demokrácia, a jogállamiság és az alapjogok vélt sérelme kapcsán végzett tűzoltómunka helyett kötelező mechanizmus keretében, éves jelentésekben kellene megvizsgálni a tagállamok helyzetét".

 

xxx

 

Büntetlenül nyomhatnak igent az Alaptörvényre a jobbikosok

 

http://www.atv.hu/belfold/20161026-buntetlenul-nyomhatnak-igent-az-alaptorvenyre-a-jobbikosok

 

A Jobbik nyomására szüntetheti meg a Fidesz a letelepedési kötvényt annak fejében, hogy az ellenzéki párt támogatja a kvótanépszavazás nyomán kezdeményezett alaptörvény-módosítást. Az MSZP a módosítást nem támogatja, de nem hajlandó részt venni a kormánypárti javaslat parlamenti vitájában sem.

 

xxx

 

Kétséges a tervezett előválasztás sorsa

 

http://mno.hu/belfold/ketseges-a-tervezett-elovalasztas-sorsa-1368333

 

 

 A szocialisták és Gyurcsány Ferenc egyvalamiben egyetértenek: megorroltak Karácsony Gergelyre.Érdemben még el sem kezdődött, máris recseg-ropog a baloldali pártok együttműködéséről szóló egyeztetési folyamat. Úgy tudjuk, mind az MSZP-t, mind a Demokratikus Koalíciót zavarja, hogy a szinte mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd pártot képviselő Karácsony Gergely igyekszik a katalizátor szerepében feltűnni, a múlt vasárnapi megszólalása a korrupt baloldali politikusoktól pedig csak olaj volt a tűzre.

 

xxx

 

Visszavásárolná a kormány a MÁV Cargót

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161026_mav_cargo_visszavasarlas

 

A Magyar Idők szerint már folynak is az egyeztetések a RailCargo Hungaria visszavásárlásáról.

Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a RailCargo Hungaria – az egykori MÁV Cargo – részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők

Az osztrák szövetségi vasútnak (ÖBB) 2008-ban értékesítette a szocialista-liberális kormányzat a céget, s ezzel együtt a magyar vasút egyetlen üzletileg is eredményes ágát, a teherszállítást. A privatizációt az akkor ellenzéki Fidesz elfogadhatatlannak minősítette.

 

xxx

 

Orbán Koszovóban is stadiont építene

 

http://nepszava.hu/cikk/1109854-orban-koszovoban-is-stadiont-epitene

 

A jelek szerint a stadionépítések már meg sem állnak az ország határainál, s pénz van mindenre, ha fociról van szó. A zágrábi index.hr közlése szerint Orbán Viktor kormányfő felajánlotta, hogy finanszírozza a Pristinában emelendő Nemzeti Aréna építési költségeit. A komplexumot a Groupama Aréna mintájára építenék. A koszovói fővárosban 12 hónapig tartanának az építkezések a magyar fél közlése szerint – írta a horvát internetes honlap

 

xxx

 

Lendvai: Orbánt a vereségek csak megedzették

 

http://www.atv.hu/belfold/20161025-lendvai-orbant-a-veresegek-csak-megedzettek

 

Az volt a kérdés számára, hogy hogyan lett egy nagyon nehéz sorból származó gyerek ilyen sikeres politikus, mondta Paul Lendvai az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

 

xxx

 

Az orosz tévében pogromnak nevezék az '56-os forradalmat

 

http://nepszava.hu/cikk/1109861-az-orosz-teveben-pogromnak-nevezek-az-56-os-forradalmat

 

Az LMP szerint a Külügyminisztériumnak be kellene hivatnia az orosz nagykövetet, mert az orosz állami televízióban pogromnak nevezték az 1956-os forradalmat.

A párt szerint az MSZP-nek pedig ki kellene zárnia soraiból Havas Szófiát, aki a műsorban ugyancsak gyalázta a forradalom emlékét.

 

xxx

 

Kiszámolták: évente 19 napot veszteget el ezzel a munkahelyén, még ha nem is veszi észre

 

http://hvg.hu/tudomany/20161026_sharp_felmeres_elavult_informatika_a_cegeknel

 

Elsőre hihetetlen mennyiségű időt pazarlunk el munkahelyeinken a nem elég jó irodai készülékek és a kissé régi informatikai rendszerek miatt. Nehéz elképzelni, hogy miből adódik össze, de máris mutatjuk.

 

xxx

 

Önt is zavarja az óraátállítás? Szavazzon!

 

http://www.atv.hu/belfold/20161026-a-magyarok-tobbsege-eltorolne-az-oraatallitast

 

A magyarok 80 százaléka, ötből négy ember eltörölné az óraátállítást - derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből.

 

xxx

 

Félmillió forintra árazzák be a magyarok saját halálukat

 

http://hvg.hu/kkv/20161025_Felmillio_forintra_arazzak_be_a_magyarok_s

 

Átlagosan mintegy félmillió forintra becsüljük a temetésünkkel, illetve az elhalálozásunkkal együtt járó költségeket. Tízből hárman hazaviszik a földi maradványokat – ez a legolcsóbb tárolás, főleg, ha akciós.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés