Ez egy: 
Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság

Tájékoztató

A mai napon a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság kezdeményezésére sztrájktárgyalásra került sor a kormány képviselőjével, Nyitrai Imre helyettes államtitkárral.

A szakszervezeti oldal bevezetőjében visszautalt arra, amit már az előző, 2016. november 17-i találkozón is kifejtett: az ágazatban drámai folyamatok zajlanak, állandósult a munkaerőhiány, az intézmények súlyosan alulfinanszírozottak, az ellátások színvonala tovább romlik. A minimálbér és a garantált bérminimum nagyarányú emelése örvendetes fejlemény, de az emelt bérek kifizetése – a finanszírozási feltételek változatlansága esetén – az intézményeket, különösen a civil és egyházi, valamint önkormányzati fenntartású intézményeket megoldhatatlan feladat elé állítja. A Sztrájkbizottság felhívta a figyelmet, hogy az intézmények fennmaradása, az elbocsátások elkerülése érdekében haladéktalanul pótlólagos finanszírozási intézkedésekre van szükség.

A Sztrájkbizottság sajnálattal vette tudomásul, hogy figyelmeztetése ellenére – bár a 9 milliárd forintos fedezet az ágazat áprilisi sztrájkja óta rendelkezésre áll, amelyből 1,5 Mrd bölcsődei pótlékként már bevezetésre került  – nem került sor időben a minimálbér-intézkedésekből kimaradók szociális ágazati összevont pótlékának emelésére. Sőt, a jogszabályi környezet változásából fakadóan esetenként a bérek csökkenésére is sor került. Ez a folyamat újabb távozási hullámot indított el, főleg a diplomás munkakörökben.

A szakszervezeti oldal tájékoztatást kért a kormánytól a tervezett finanszírozási intézkedésekről is.

Nyitrai Imre válaszában hangsúlyozta, hogy a magasabb szakképzettségű dolgozók pótlékemelésére a korábban ígért januári 1-jei hatállyal, visszamenőlegesen kerül sor. Az ezzel kapcsolatos előterjesztés a sztrájktárgyalással egy időben zajló közigazgatási államtitkári értekezlet napirendjén szerepel, a finanszírozási kérdésekkel egyetemben. A pótlékok korrekciójának kérdése a február eleji kormányülésre kerül, az előterjesztés elfogadása esetén az emelt pótlékok folyósítása a márciusi bérkifizetéssel történik. A munkáltatók számára mindez nem jár majd többletteherrel, az intézmények a pótlékok finanszírozására működtetett mechanizmuson keresztül automatikusan megkapják a szükséges forrást.

A minimálbér- és a garantált bérminimum megnövekedett forrásigényének kompenzációjára az NGM és a BM tesz javaslatot, amely szintén elfogadás előtt áll. Az állami intézmények körében az EMMI az SZGYF-en keresztül nyújt fedezetet, míg a civil és egyházi intézmények részére a költségvetés esetleges módosításáig előrehozott normatíva fizetésére kerül sor. A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók 15%-os emelt fajlagos támogatást kapnak. Ez utóbbiakat kormányhatározat írja elő.

A feszült hangulatú találkozón a Sztrájkbizottság rögzítette, hogy a 20 %-os bérkövetelés sajnos még a tervezett bérintézkedésekkel sem teljesül maradéktalanul.

A Sztrájkbizottság átadta javaslatát a kormány képviselőjének, a szociális ágazati összevont pótlék és a bölcsődei pótlék alapilletményként történő figyelembe vételére (a javaslatot ld. a csatolmányban).

Zárásként szó esett a Sztrájkbizottság másik fő követeléséről is, miszerint a munkaközi szünet valamennyi ágazati dolgozó esetében legyen a munkaidő része. A kormány képviselője egyértelművé tette, hogy e kérdés jogszabályi rendezésére jelen kormányzati ciklusban reális esélyt nem lát.

Budapest, 2017. január 25.

Szociális Ágazati Sztrájkbizottság

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés