Ez egy: 
Sajtó

Szűcs Viktória a 168 óra Közéleti Hetilapnak nyilatkozott.

A teljes cikk itt megtekinthető.

".... a bölcsődék napja alkalmából tartott ünnepségen kitüntetéseket adtak át bölcsődei dolgozóknak a Pesti Vigadóban.  Ezen jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára, Novák Katalin, hogy még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma. Hangoztatta, hogy annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent. Az államtitkár komoly eredménynek nevezte, hogy elérték, a korosztályhoz tartozó gyermekekre még soha nem jutott annyi férőhely, mint most. Magyarországon jelenleg 48 ezer bölcsődei férőhely van. Novák Katalin azt is megemlítette, hogy egyre vonzóbb a bölcsődei munka.Az optimista kormányzati kommunikációval szemben az ágazati szakemberek merőben mást állítanak."

"Az Orbán-kormány ma már minden bölcsődeszerűen működő korábbi szolgáltatást bölcsődeként kezel, és ezek ily módon jelennek meg a statisztikákban is. Így a klasszikus bölcsődék mellett ide kell sorolni a családi, mini- és munkahelyi férőhelyeket is. Ezzel úgy tűnik, mintha jelentős mértékben bővültek volna, és közelednénk az EU-s vállalásaink felé, de ez csak játék a számokkal."

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés