SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Nyomásgyakorlást ígérnek a szakszervezetek
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/nyomasgyakorlast-igernek-a-szakszervezetek

Akár már januárban újra tüntethetnek a szakszervezetek. A legnagyobb tömörülés, az MSZOSZ elnöke azt mondta, azért vonulnak utcára, mert így akarnak nyomást gyakorolni a kormányra. Népszavazást is kezdeményeznek azért, hogy a legkisebb nettó jövedelem ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.

http://figyelo.hu/cikkek/413780-az-mszosz-elnoke-szerint-jovore-erosodhet-a-szakszervezeti-nyomasgyakorlas

http://ado.hu/rovatok/munkaugyek/nepszavazas-lesz-a-minimalber-emeleseert#

Aláírták: Ennyi lesz a minimálbér jövőre
http://valasz.hu/uzlet/ennyi-lesz-a-minimalber-jovore-108007

Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a  garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig  3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

Hidegzuhannyal nyitják az évet Oroszlányban, 270 dolgozót küld el az erőmű
http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hidegzuhannyal-nyitjak-az-evet-oroszlanyban-270-dolgozot-kuld-el-az-eromu-93179

Pedig a kormány két éve azt ígérte, hogy megnyugtatóan rendezi az erőműben dolgozó 800 ember sorsát. Most 270-et küldenek el, nemsokára újabb 150-et építhetnek le.

Megjelent a közfoglalkoztatotti bér és a szociális segély új összege
http://vs.hu/gazdasag/osszes/megjelent-a-kozfoglalkoztatotti-ber-es-a-szocialis-segely-uj-osszege-1231?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint 2015. január 1-jétől havibér esetén bruttó 79 155 forint, hetibér esetén 18 200 forint, napibér alkalmazása esetén 3639 forint a közfoglalkoztatási bér. Idén a teljes havi összeg 77 300 forint volt, tehát a bruttó bér nem egész 2 ezer forinttal növekszik.

Sárba taposták a legnagyobb munkaadót - ezért nehéz Magyarországon vállalkozni
http://privatbankar.hu/kkv/sarba-tapostak-a-legnagyobb-munkaadot-ezert-nehez-magyarorszagon-vallalkozni-276327

A jogbiztonság és a társadalmi párbeszéd hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot a gazdaság és a vállalkozások számára Magyarországon Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint. A növekedési hitelprogramot és a felsőoktatás irányváltását jónak tartja a főtitkár.

Etikai kódexet kell készíteniük a pedagógusoknak
http://szakszervezetek.hu/index.php/hirek/12782-etikai-kodexet-kell-kesziteniuk-a-pedagogusoknak

Egyértelművé válik a közösségi szolgálat elvégzésének végső határideje, kötelező lesz az etikai kódex elkészítése a pedagógusoknak, bővül az Oktatási Hivatal feladatköre - többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény január 1-én életbe lépő módosítása.

A vagyonvédelmi rezsióradíj minimuma 1929 forint lesz jövőre
http://szakszervezetek.hu/index.php/hirek/12772-a-vagyonvedelmi-rezsioradij-minimuma-1929-forint-lesz-jovore

A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányrendelet módosítja az óradíjról szóló egyeztetések menetét is. Eszerint a szakminiszter legkésőbb minden év április 1-jéig lezárja az egyeztetési eljárást az adott évre megállapított rezsióradíjról a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával és a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottsággal (MBÁPB).

Mennyi is az az orbáni harminc százalék?
http://nol.hu/belfold/mennyi-lesz-orban-30-szazaleka-1507357

A miniszterelnök az egyenruhásoknak harmincszázalékos fizetésemelést ígért, de a szakszervezetek szerint ez a gyakorlatban jóval kisebb is lehet. Attól tartanak, hogy a legkevesebbet kereső tiszthelyettesek ezúttal sem járnak jól.

Így vállalhat alkalmi munkát munkaviszony mellett
http://adozona.hu/munkajog/Igy_vallalhat_alkalmi_munkat_munkaviszony_m_NEC7Z6.aspx#rss

Vállalhat-e alkalmi munkát az, akinek van nyolcórás munkaviszonya is egy cégnél, és milyen adófizetési szabályok vonatkoznak rá? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária és Surányi Erzsébet szakértőink válaszoltak.

Ezt a munkát imádná: akik csinálják, 15-30 ingyen terméket kapnak naponta
http://hvg.hu/tudomany/20150102_ezt_a_munkat_imadna_amazon?s=hk

Az Amazon hivatalos terméktesztelői közé csak nagyon kevesen kerülhetnek be. Akinek sikerül, az több száz terméket is kap havonta, amelyről véleményt kell írnia. A termék az övé marad, cserébe csak véleményt kell írnia róla.

Túlóra, hétvégi munka, kevés szabadság - így dolgozik a magyar
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/tulora_hetvegi_munka_keves_szabadsag_igy_dolgozik_a_magyar.591179.html

Amíg az EU-ban folyamatosan csökken, hazánkban nő azoknak a száma, akik rendszeresen dolgoznak az esti órákban, hétvégén vagy éjszakai műszakban – derül ki a KSH friss összefoglalójából. A munkánkkal elégedettebbek vagyunk, mint a szabadidőnk mennyiségével.

Megszűnt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal
http://szakszervezetek.hu/index.php/hirek/12781-megszunt-a-nemzeti-munkaugyi-hivatal

Az év utolsó napján jogutód nélkül megszűnik a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (NTH), amelynek megmaradó feladatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szervezeti egységei veszik át. A hivatal megszüntetése évi egymilliárd forintos megtakarítást jelent a költségvetésben.

Óriási tömeg élt közmunkából 2014-ben Magyarországon
http://hvg.hu/gazdasag/20150101_Oriasi_tomeg_elt_kozmunkabol_2014ben_Mag#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default

364 ezren vettek részt tavaly november végéig a közfoglalkoztatási programban. 2013-ban és 2014-ben a közfoglalkoztatottak 11-13 százaléka tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a közfoglalkoztatás befejezését követő 180. napig.

Béremelést követelnek a közmunkások
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/beremelest_kovetelnek_a_kozmunkasok.591589.html

Azonnali, legalább tízezer forintos béremelést követel a Közmunkás Szakszervezet, amelynek célja az is, hogy a közmunkások a későbbiekben a minimálbért kaphassák kézhez.

Zavart okoztak a nyugdíjváltozások
http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Zavart_okoztak_a_nyugdijvaltozasok_JBZRN2#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_weekly

Sokan félreértették a 2015. évi nyugdíjváltozásokat: azt gondolva, hogy a korkedvezményes nyugdíjlehetőség megszüntetése a korhatár előtti ellátás eltörlését is jelenti. Winkler Róbert nyugdíjszakértőnk egy ilyen olvasói kérdést tisztázott.

Nyugdíjra spórolt? - erre a változásra figyeljen
http://www.napi.hu/ado/nyugdijra_sporolt_erre_a_valtozasra_figyeljen.591385.html

Az óévben elfogadott adótörvények az élet- és nyugdíjbiztosítási szabályokat is módosítják 2017-től – ezekre ideje felkészülni. Januártól változik a cafeteria adóztatása, viszont nem nő a családi adókedvezmény - a két gyermekeseknek még egy évig türelemmel kell lenniük.

Nyugdíjas dolgozónak így lehet felmondani
http://hvg.hu/kkv/20141228_Nyugdijas_dolgozonak_igy_lehet_felmondani?s=hk

Nyugdíjas munkavállalónak hogyan lehet felmondani, van-e felmondási, illetve felmentési ideje? Az Adózóna megmondja.

Egymillió új munkahely helyett egymillió új állampolgár
http://www.alon.hu/kulpolitika/egymillio-uj-munkahely-helyett-egymillio-uj-allampolgar

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Erről Semjén Zsolt beszélt az MTI-nek adott interjúban, jelezve: év végére meglesz a 700 ezredik állampolgársági kérelem és a 650 ezredik esküt tett polgár.

Kell-e munkaruhát adni?
http://www.hrportal.hu/c/kell-e-munkaruhat-adni-20141228.html

Kérdésem, hogy a közalkalmazottak részére ruhapénz, munkaruha adásnak milyen feltételei vannak? Béren kívüli juttatásnak minősül-e ha adóköteles. Mi a munkaruha szigorúan vett értelmezése?

Tudjuk, hol vásárol vasárnaponként
http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20141219-a-vasarnap-is-nyitva-tarto.html

Nincs otthon tej a reggeli müzlihez vagy tejföl a töltött káposztához, kifogy az elem a távirányítóból, leszakad a csap vagy összebújna a barátnőjével, de nincs óvszer. Ezek vasárnap is megtörténhetnek, de a boltok zárva tartási törvénye miatt, nem lesz olyan egyszerű a megoldás március 15-től.

Sokat bukhatsz, ha neked is tavaly utalták a decemberi fizetést
http://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/sokat_bukhatsz_ha_neked_is_tavaly_utaltak_a_decemberi_fizetest.1043185.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Az iskolák mellett sok cég is átutalta a decemberi béreket a két ünnep között. Ez viszont rossz hír lehet azoknak, akiknek havi rendszeres jóváírásra van szükségük ahhoz, hogy megkapják a számlacsomagjuk által nyújtott havidíjkedvezményeket. De vajon melyik bankok kedveznek a bérüket még idén megkapó ügyfeleknek?

Könnyítettek a lakhatási támogatás feltételein
http://orientpress.hu/137743

Többen igényelhetnek lakhatási támogatást mostantól. A korábbi három hónap helyett, most már egy hónapos munkanélküliség után is jár a támogatás, annak, aki a lakóhelyétől távol, legalább 100 kilométerre munkát talál, és hajlandó odaköltözni. Egy éven keresztül akár havi 100 ezer forintot is kaphatnak a támogatottak, amit lakbérre vagy rezsire költhetnek.

Gondolatok a rendes és a rendkívüli munkaidőről
http://ado.hu/rovatok/munkaugyek/rendes-es-a-rendkivuli-munkaido

A rendkívüli munkaidőhöz fogalmilag hozzátartozik, hogy a munkavégzés szükségességét nem lehet előre látni. A munkáltató nem oszthatja be hosszú távra előre a rendkívüli munkaidőt is.

Megúszta a cafeteria!
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/meguszta-a-cafeteria/

Nagy riadalmat keltett a munkáltatók és munkavállalók között a 2015-ös adótörvények első javaslata, amely drasztikusan megemelte a béren kívüli juttatások adóterhét. A tiltakozások hatására azonban az adómérték emelését visszavonták, s a november végi Magyar Közlönyben megjelent végleges adótörvényben már nem szerepelt a sokkolóan magas kulcs.

KÖZÉLET

Megalakulása óta kilencvenhét törvényt fogadott el a parlament
http://www.vg.hu/kozelet/megalakulasa-ota-kilencvenhet-torvenyt-fogadott-el-a-parlament-441431

Csaknem száz törvényt fogadott el 2014. májusi megalakulása óta az Országgyűlés

Megváltoztathatja a Fidesz a tüntetésekről szóló törvényt
http://www.vg.hu/kozelet/politika/megvaltoztathatja-a-fidesz-a-tuntetesekrol-szolo-torvenyt-441380

Az azonos helyen és időben tartandó demonstrációk bejelentése estén, illetve a tüntetések időtartamára vonatkozóan kellene változtatni a gyülekezési törvényen Gulyás Gergely , az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint.

Országvédelmi akciótervet jelentett be Rogán
http://vs.hu/kozelet/osszes/orszagvedelmi-akciotervet-jelentett-be-rogan-1229?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main

Országvédelmi akciótervet készít jövő évi évadnyitó ülésén a Fidesz-KDNP. Rogán Antal szerint ez azért fontos, mert „ma Magyarországot külső támadások érik.”

Talány, miért ejti a kormány az erkölcstant
http://vs.hu/kozelet/osszes/talany-miert-ejti-a-kormany-az-erkolcstant-1229?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main

Kötelező etikaoktatás jön az erkölcstan helyett, de ezen kívül semmit sem tudni a változásról.

GAZDASÁG

Csökkentett húsáfa: a gazdaság kifehéredését várják
http://mno.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/csokkentett-husafa-a-gazdasag-kifeheredeset-varjak-1265988

A gazdaság kifehéredését remélik a szakmai szervezetek a húsáfa csökkentésétől. Január elsejétől a feldolgozóknak 27 helyett 5 százalék áfát kell fizetni a juh-, marha- és kecskehús után. Az intézkedés a fogyasztói árakat nem érinti, azok után továbbra is 27 százalék forgalmi adót kell fizetni.

Ütemet téveszt a magyar gazdaság
http://nol.hu/gazdasag/utemet-teveszt-a-gazdasag-1507431

Kivételes és jó ideig megismételhetetlen évet zárt a magyar gazdaság – ebben egyezik az elemzők és a gazdaságkutatók véleménye. Mára a kormány felől érkező, a közeljövő kottájából négy százalék feletti GDP-bővülést kiéneklő szirénhangok is elhalkultak. Az idén 2-2,5 százalék közé fékezünk, és visszaállunk a sor végére a régióban.

Az állam többet kér a maga fenntartására
http://hvg.hu/gazdasag/20141030_2015_os_koltsegvetes

Magára jóval többet, oktatásra kevesebbet költ az állam jövőre. Lázár gigaminisztériuma óriási pénzzel játszik. A jövedelempótló támogatásból élők negyedét, pár tízezer embert jövőre közmunkára kényszerítik, a segélyek egy részét az önkormányzatok fogják elbírálni. Az önkormányzatokat arra bátorítja a kormány, hogy találjanak ki helyi adókat. Hogyan harcol az adócsalókkal a NAV, ha csökkentik a büdzséjét?

Igazi nagyágyúk léptek le, de csak könnyűsúlyúak jöttek
http://hvg.hu/kkv/20141229_Igazi_nagyagyuk_leptek_le_a_magyar_piacro

Nagy volt a jövés-menés idén a magyarországi cégek világában. Amellett, hogy még soha nem töröltek annyi itt bejegyzett vállalkozást, mint 2014-ben, sok külföldi társaság is menekülőre fogta. A legnagyobb távozók között volt a Nokia, a Lukoil, a Samsung, az E.ON, de több nagy bank tulajdonosa is lefalcolt. Persze jöttek is új próbálkozók, de igazi nagyágyúnak csak az indiai Apollo abroncsgyár számít.

Áder aláírta a vasárnapi zárva tartást
http://nol.hu/gazdasag/ader-alairta-a-vasarnapi-zarvatartast-1507009

Áder egy nappal karácsony előtt aláírta a vasárnapi bezárást. Márciustól vége a vasárnapi nagybevásárlásnak és az éjjel-nappalos közérteknek.

Kétmilliárdos kormányzati ajándék, leginkább katolikusoknak
http://nol.hu/belfold/katolikusokra-szabott-palyazat-1507617

Bőséges karácsonyi ajándékkal lepte meg az egyházakat a kormány: Az egyházak köznevelési feladatainak támogatása című pályázat kétmilliárd forintnyi, javarészt uniós forrást nyit meg, leginkább a katolikus iskolafenntartók előtt. A pályázati kiírást az állam december 23-án töltötte fel, és 31-ig adott határidőt a társadalmi egyeztetésre – tájékoztatta lapunkat Daróczi Gábor, a Romaversitas Alapítvány igazgatój

Csányira várnak a húsüzemek
http://www.vg.hu/vallalatok/ipar/csanyira-varnak-a-husuzemek-441252

Már csak egy teljes üzleti évet kell „fél lábon állva” kibírniuk az ország kombinátszerűen működő húsipari vállalatainak, amelyeknél többen arra számítanak, hogy a mohácsi nagy vágóhíd 2016-os beindulása után már csak a készítménygyártásra koncentrálhatnak.

Átírták az szja-szabályokat: íme a változások január 1-től
http://hvg.hu/gazdasag/20141230_Atirtak_az_szjaszabalyokat_ime_a_valtoza?s=hk

Januártól változik a magánszemélyek adózása, így módosul a személyi jövedelemadó (szja), a társadalombiztosítási járulék és az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályozása.

Az adóbevallás alapján fogják számítani a táppénzt
http://hvg.hu/gazdasag/20141229_Az_adobevallas_alapjan_fogjak_szamitani_a?s=hk

Az adóbevallásban szereplő összes jövedelem alapján fogják számítani január elsejétől a táppénz összegét.

Elkapnák a multik grabancát, de van, aki áfaemelésen töri a fejét
http://privatbankar.hu/ado/elkapnak-a-multik-grabancat-de-van-aki-afaemelesen-tori-a-fejet-276191

A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben – állapította meg az RSM pénzügyi és adótanácsadó hálózat 50 országra kiterjedő kutatása. A területen a legnagyobb kihívást a teljes lendülettel folyó, OECD által vezényelt globális adórendszerreform jelenti, amely elsősorban a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítását célozza és a cégeket, a hatóságokat valamint a szabályozókat is kihívások elé állítja. Ugyanakkor a fogyasztáshoz kapcsolódó adók terén további növekedésre lehet felkészülni.

Így forgatja fel az életünket 2015
http://index.hu/gazdasag/2015/01/01/igy_valtozik_meg_az_eletunk_januartol/

Nagyobb lesz a minimálbér, több adót fizethetünk, fizetősek lesznek eddig ingyenes autópályák, megsarcolják még a művirágot is, szigorít a NAV, változnak a hitelfelvétel szabályai. Összegyűjtöttünk 20 +1 változást, ami január elsején lépett életbe.

8,4 milliárdnyi közpénzből utazhatnak a minisztériumok dolgozói
http://444.hu/2015/01/02/84-milliardnyi-kozpenzbol-utazhatnak-a-miniszteriumok-dolgozoi/

A Napi.hu találta meg, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) újabb, négy évre szóló keretmegállapodásra írt ki tendert a köztisztviselők külföldi útjainak megszervezésére, 8,4 milliárd forintért

Százmilliárdokhoz nem jut hozzá a NAV
http://www.vg.hu/gazdasag/adozas/szazmilliardokhoz-nem-jut-hozza-a-nav-441467

Az adóhatóság csekély összeget kap eladott követeléseiért, igaz, hogy a követelésértékesítés akkor jöhet szóba, ha a felszámolási eljárásban a hivatal nem jutott hozzá a pénzéhez - írta a Magyar Nemzet.

Még néhány szankció és meginoghat Oroszország
http://www.origo.hu/nagyvilag/20150104-meg-nehany-szankcio-es-meginoghat-oroszorszag.html

Az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések további szigorítása azzal a veszéllyel jár, hogy politikailag és gazdaságilag meginog az ország, kaotikus állapotok alakulnak ki, és ez nem érdeke az Európai Uniónak - jelentette ki Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy vasárnap megjelent lapinterjújában.

EGYÉB

Néhány száz forint lesz a tagdíj a magánnyugdíjpénztáraknál
http://www.vg.hu/penzugy/ongondoskodas/nehany-szaz-forint-lesz-a-tagdij-a-magannyugdijpenztaraknal-441505

Minden magánnyugdíjpénztárnál döntöttek a küldöttek az idei kötelező tagdíj mértékéről az év utolsó napjaiban.

Segítség az autósoknak-térképek a megyei matricákhoz
http://nit.hu/index.php/2014-02-27-11-34-43/egyeb-hirek/216-segitseg-az-autosoknak-terkepek-a-megyei-matricakhoz

Az új rendszerben segítenek eligazodni a megyei térképek, ezeknek köszönhetően az autósok felmérhetik, mely úthálózati szakaszokon jogosultak egy adott megyei matricát használni. A térképek elérhetők, letölthetők a kormany.hu, illetve a nemzetiutdij.hu és az utinform.hu weboldalakon.

Így szállhatsz csak fel a vonatra és a buszra: ismered a szabályt?
http://www.femina.hu/utazas/utazas_feltetelei_buszon_vonaton

Az utazásnak komoly feltételei vannak, még ha sokan nem is tartják be őket. Te tudsz róluk?

7 hosszú hétvége lesz jövőre
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/7-hosszu-hetvege-lesz-jovore

Az első mindjárt az újév legelején, négy napig pihenhetik majd a szilveszteri buli fáradalmait. A munkaügyi tanácsadók szerint érdemes a jövő évi szabadságokat már most megtervezni, ha ugyanis időben döntenek, a főnökeikkel is könnyebb lesz megállapodni.

Ne hagyja kint a tacskót: mínusz 17 fok is lehet
http://www.pecsistop.hu/regio/ne-hagyja-kint-a-tacskot-minusz-17-fok-is-lehet/1288633/

Visszatérnek a csikorgó hajnalok az első januári munkahéttel: a havas, szélvédett helyeken kedden mínusz 10-12, szerdán mínusz 15-17 fok várható. A bokáig érő kutyákat éjszakára engedjük be a konyhába/kamrába/kazánházba, elkerülve, hogy esetlegesen mirelitként lássuk viszont őket.

Hat súlyos hiba a közösségi oldalakon, amely tönkreteheti karrierünket
http://computerworld.hu/cio/hat-sulyos-hiba-a-kozossegi-oldalakon-amelyek-tonkretehetik-karrierunket.html

Pusztán azzal, hogy nem posztolunk magunkról illuminált állapotban készült selfie-ket, még nincsen feltétlenül rendben online közösségi jelenlétünk. Számos más hibát is elkövethetünk.
 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Koppány nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés