SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

EKSZ: Ki, és miért szórakozik a BKV-sok bérével? –
http://iho.hu/hir/eksz-ki-es-miert-szorakozik-a-bkv-sok-berevel-150409

Nyílt levélben kér magyarázatot az egyik szakszervezet a béremelés elmaradása körüli cirkusz miatt, a BKV visszautasítja a vádakat.

Az új vasúti törvény áprilisban kerülhet az Országgyűlés elé
http://www.sikerado.hu/magyarorszagon/2015/04/12/Az_uj_vasuti_torveny_aprilisban_kerulhet_az_Orszaggyules_ele

A vasutas szakszervezetek a napokban azt szorgalmazták, hogy a készülő új vasúti törvénybe kerüljön be a vasutasok foglalkoztatására jelenleg is érvényes szabályozás, illetve a személyszállítási törvényben a dolgozókra vonatkozó menetkedvezményt a vasúti törvényben terjesszék ki még több munkakörre, illetve az összes hazai vasúttársaságra.

Vasárnapi boltzár: üdvözlik a korán nyitást a kereskedők
http://hvg.hu/enesacegem/20150410_Vasarnapi_boltzar_udvozlik_a_koran_nyitas?s=hk

Módosító javaslatban kezdeményezik, hogy vasárnap ne 6-tól, hanem fél 5-től nyithassanak a boltok, hogy a korán munkába igyekvők is vásárolni tudjanak. Az OKSZ üdvözli a módosítást, de úgy találják, hogy lenne még mit javítani a szabályozáson.

A hozzátartozó és az ügyvezető vasárnapi munkájának díjazása
http://adozona.hu/munkajog/A_hozzatartozo_es_az_ugyvezeto_vasarnapi_mu_49327M.aspx#rss

Kell-e fizetni bért, illetve vasárnapi pótlékot a hozzátartozó, illetve az ügyvezető vasárnapi munkájáért. Olvasóink kérdéseire dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd, munkajogász szakértőnk válaszolt.

Az agráriumban is népszerű lehet a munkahelyvédelmi akcióterv
http://mfor.hu/cikkek/Az_agrariumban_is_nepszeru_lehet_a_munkahelyvedelmi_akcioterv.html

A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban 30-35 ezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

Így találhatunk munkát Szabolcsban
http://www.profession.hu/cikk/5310?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=szabolcs_megyei_allasok

Kifaggattuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az érintetteket: vannak-e megfelelő lehetőségek, és ki mennyit kereshet.
Bajba jutott embereken segítenek, mégsem becsülik a szakmájukat
http://nol.hu/belfold/onbizalmat-mindenkinek-1527339

Magyarországon már huszonöt éve képeznek diplomás szociális munkásokat, a közvélemény mégis keveset tud róluk. Sokan önkéntesnek vagy közmunkásnak hiszik őket. Még akik nagyjából tisztában vannak vele, mi fán terem a szociális munka, azok is hajlamosak elfeledkezni arról, hogy ez – szakma.

Már a nyugdíjrendszer is nyugdíjas
http://www.piacesprofit.hu/gazdasag/mar-a-nyugdijrendszer-is-nyugdijas/

Aki száz évvel ezelőtt „nyugdíjba” akart vonulni, annak saját magának kellett gondoskodnia az elegendő nyugdíjcélú megtakarításról. A 21. században születettek hasonló kihívással néznek szembe.

A középkori parasztnak több szabadnapja volt, mint önnek
http://index.hu/tudomany/til/2015/04/10/a_kozepkori_parasztnak_tobb_szabadnapja_volt_mint_onnek/

A középkori jobbágyok élete nem volt könnyű. Borzasztó higiéniai és egészségügyi körülmények között éltek, jogaik alig voltak, ellenben látástól vakulásig dolgoztatták őket a földesúr földjein. És ebből a három dologból kettő igaz is. Történészek szerint azonban a középkorban, főleg a 13-14. században egyáltalán nem dolgoztak olyan sokat a parasztok, valójában jóval több szabadnapjuk volt, mint a mai munkavállalóknak.

A szakszervezetek dicsérete
http://www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1821#Itemid=28

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2015-ben jelentetett meg egy figyelemreméltó tanulmányt a legmagasabb szintű vezetők és a részvényesek jövedelmeinek gyors növekedéséről[1]. Állítólag sokan aggódnak a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése miatt, a kötet mégis szinte visszhangtalan maradt. Vajon miért? Talán a következtetések miatt?

Legyen felkészült!
http://gyorplusz.hu/article/legyen_felkeszult.html?rss

Tudta, hogy évente 7 nap szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadnia a munkáltatónak? Tudta, hogy éjszakai munka nem rendelhető el a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig?

KÖZÉLET

Rengeteg magyar fél attól, hogy kirúgják
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/rengeteg-magyar-fel-attol-hogy-kirugjak-447922

A magyar társadalomra jellemző, egzisztenciális félelmeket elemző Tárki kutatás szerint a magyarok körülbelül felét, mintegy 44,3 százalékát aggasztja valamelyest, hogy elveszítheti munkahelyét, és 10 százalékuk nagyon tart ettől. A megkérdezetteknek 5 százaléka számolt be őt ért erőszakos támadásról.

GAZDASÁG

Ezt nem lépi meg a kormány
http://www.napigazdasag.hu/cikk/40742/

Amennyiben 10 százalék felett húzza meg a kormány az egykulcsossá váló társasági adó mértékét, az kvázi-adóemelést jelentene a kis- és középvállalkozásoknak, viszont ha a jelenlegi alsó kulcs lenne a mérvadó,  felmerül a kérdés, hogy elviseli-e a költségvetés az így kieső bevételeket – mondta a Napi Gazdaságnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Újabb átrendeződés az építőiparban: eladták a ZÁÉV-et is!
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujabb_atrendezodes_az_epitoiparban_eladtak_a_zaev-et_is.596233.html

Újabb jó hírű magyar építőipari vállalat cserélt gazdát a Market Építő és a Magyar Építő után: a ZÁÉV Zrt. A sokmilliárdos forgalmú magasépítő cég többek közt börtön, oktatási és egészségügyi épületek, fürdők kivitelezőjeként ismert.

Százmilliókat kap a multi, amiért Magyarországot választotta
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/szazmilliokat_kap_a_multi_amiert_magyarorszagot_valasztotta.596228.html

Az Apollo Tyres Ltd. 606 millió forint munkahelyteremtő képzési támogatást kap a nemzetgazdasági miniszter döntése alapján.

Külföldi munka: érdekes eredményt mutat a Tárki felmérése
http://hvg.hu/gazdasag/20150413_Kulfoldi_munka_erdekes_reszletre_bukkant

Érdekes módon az Ausztriába távozók aránya elmarad a becsült értéktől, a külföldön dolgozók körében a német-brit irány dominál – írta friss kutatásában a Tárki a napi.hu szerint.

EGYÉB

Meghökkentő adatok Magyarországról - ennyire szegény az ország
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/meghokkento_adatok_magyarorszagrol_ennyire_szegeny_az_orszag.596223.html

A Tárki legfrissebb jelentése szerint javult a magyar társadalom helyzete, csökkent a szegénység, nőttek a nettó jövedelmek - alapvetően mintha javult volna a társadalom elégedettsége is. A javulás ellenére ez az összkép még mindig egy deprivált társadalom képét mutatja - véli Ferge Zsuzsa.

Borravaló és hálapénz: te kinek mennyit szoktál adni?
http://privatbankar.hu/karrier/borravalo-es-halapenz-kiderult-mennyit-tesznek-zsebbe-a-magyarok-279973

A magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott, utóbbi legnagyobb részét, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták.

Nemsokára sok magyarnak megéri Romániában intézni a nagybevásárlást
http://hvg.hu/gazdasag/20150411_Nemsokara_sok_magyarnak_megeri_Romaniaban

A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a szomszédos országban a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója.
 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés