Novemberben ismét kedvezményes Praktiker napok,

csak BDDSZ tagoknak!

2017. november 09-10-11-12. (csütörtök - péntek - szombat - vasárnap)

 

A kedvezmény mértéke 10 %!

 

Tájékoztatás a BDDSZ tagkártyához kapcsolódó lehetőségről:

A BDDSZ tagkártyához  kapcsolódó évek óta kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosító Euro Discount Clubot (EDC-t) Jáger László alapította, a közelmúltban továbbfejlesztette, valamint szabadalmaztatta rendszerét úgy, hogy jövőre már nem csak a magyar kártyatulajdonosok számára fog számtalan új lehetőséget biztosítani, hanem - már angol alapnyelven - globálisan is.

A fontosabb előnyök között lesz az is, hogy a kártyaelfogadók száma több ezerre fog nőni úgy, hogy ők az alap kedvezmények mellé már egyedi, akár 50%-os ajánlatokat is fognak tudni biztosítani számunkra. Továbbá praktikus - sokak által várt - lehetőség lesz az is, hogy az okostelefont használók egy applikációval meg tudják jeleníteni kártyájukat, valamint folyamatosan nyomon követhetik megtakarításaikat is.

László a nemzetközi rendszer működtetéséhez alapított egy USA székhelyű részvénytársaságot, amelynek tulajdonrészéből azoknak ajándékoz részvényeket, akik a szükséges szoftver fejlesztése érdekében - közösségi előfinanszírozás keretében - akár csak bruttó 60 ezer forintért vásárolnak EDC logóhasználati keretet. (Az annak segítségével lehívható - akár családi - diszkont kártyák már a karácsonyi ajándékozásokra is praktikusan felhasználhatóak.)

A rendszer üzleti terve szerint - más startup cégekhez hasonlóan - több tízszeres cégnövekedés várható. Azok ajándékba kapott részvényei, akik csak pár tízezer forintos vásárlással tudják segíteni a folyamatot vélhetően 5-szörös áron lesznek értékesíthetők, az akár több millió forinttal beszállni tudok több mint tízszeres hozamra számíthatnak már két éven belül.

A fentiekkel kapcsolatos további információk a weboldalukon a Lászlóval készült interjúban vagy közvetlenül a www.bercode.com oldalukon olvashatók.

Érdeklődés esetén további részleteket a fenti, illetve a https://www.bercode.com/dokumentumok linken lehet olvasni, vagy közvetlenül Jáger Lászlót keresni a linkben található  elérhetőségek valamelyikén.

Megjegyzés:  
A BDDSZ, a fenti sorok tartalmáért felelősséget nem tud vállalni, a fentiekben foglaltak az EDC kártya kibocsájtó megkeresésére, informálás céljából lettek továbbítva a területre.

Az EDC kártyáról, illetve a BDDSZ tagsággal járó kedvezményekről bővebben itt olvashat: http://www.bddsz.hu/szolgaltatas_osszefoglalo_2017

 A Magyar Közlöny 2017. évi 169. számában (2017. október 18-án) megjelent a 25/2017. (X. 18.) EMMI rendelet a vezetői megbízással rendelkező szociális szolgáltatást nyújtó személyek vezetőképzéséről.

A szakvizsga rendszer helyébe lépő vezetőképzés olyan hatósági képzés, melynek célja a vezetői tevékenységhez szükséges alkalmasság és kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztése. A vezetőképzés két szintű, egy alap vezetőképzésből és a mester vezetőképzésből áll. Az alap, illetve a mester vezetőképzés alapozó és megújító képzési szakaszokból áll.

A vezetőképzés keretében a vezetői megbízás kezdetétől számított egy éven belül alapozó képzés teljesítésére, továbbá az alapozó képzés teljesítésének időpontjától számított két éven belül, majd ezt követően kétévenként megújító képzés teljesítésére köteles.

A jogszabály tartalmazza a vezetőképzésre, annak lebonyolítására vonatkozó szabályokat.
A vezetőképzésre vonatkozó szabályok 2018. január 1-jén lépnek hatályba.

A rendelet emellett a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet (Tszr.) módosítását is tartalmazza: - Továbbá a továbbképzési rendszerbe új képzési formák (szakmai terepgyakorlat, e-learning, blended learning) jelennek meg.

Fontos változás, hogy módosulnak a továbbképzési rendszer nyomtatványai. 

A továbbképzésre vonatkozó változások szintén 2018-tól érvényesek.

(A korábban érvényes 6 éves továbbképzési ciklus 4 évre fog változni a kormany.hu-n elérhető Az egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet szerint.)

A közlöny letölthető a csatolmányból!

Megalakult a FESE, a szociális ágazat munkáltatóinak európai szövetsége

Az európai ágazati szociális párbeszéd keretében fontos lépésként 2017. október 19-én megalakult a FESE, a szociális ágazati munkáltatók európai szövetsége (Federation of European Social Employers; továbbiakban: FESE).

A szociális párbeszédet általában nehezíti a résztvevők hiánya; legalábbis európai szinten ezen segít a most létrejövő szociális ágazatai európai munkáltatói szövetség. A FESE célja az, hogy európai szinten, az európai intézményekben a szociális munkáltatók hallatni tudják hangjukat. Munkavállalói oldalon a sok magyar szakszervezet által is jól ismert EPSU (European Public Service Unions = Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség) amelynek 2016 óta a BDDSZ is tagja, lesz a FESE egyik fontos partnere a jövőben.

A FESE hat alapítója: a német AWO (Arbeitgeberverband AWO), a cseh APSS (Asociace Poskytovatelu Socialnich Sluzeb), a spanyol CEDD (Consejo Espanol para la defensa de las personas con Discapacidad y Dependencia), a francia Nexem, az osztrák Sozialwirtschaft Österreich és a belga Union des Enterprises á profit Social.

 

A FESE várja a többi országból a jelentkezőket! A szociális ágazatban működő munkáltató – ha szeretne együttműködni a FESE-vel – a következő telefonszámon léphet érintkezésbe az új szervezettel: +32 2 233 77 20.

A FESE létrejöttét az uniós tagállamok szociális ágazatának és az ott folyó szociális párbeszédnek, az ott működő szociális partnereknek és szükségleteiknek részletes felmérése előzte meg a PESSIS projekt (PESSIS I, II és III) segítségével. Tavaly elkészült a magyarországi szociális ágazattal és az itt zajló szociális párbeszéddel foglalkozó országtanulmány, amelyet dr. Borbély Szilvia készített. Az angol nyelvű változat után most már a magyar fordítás is elérhető az érdeklődők számára itt!

Dr. Borbély Szilvia, Carla Davalas (Portugália) és Jane Lethbridge (Greenwich-i egyetem, UK) a FESE alapító konferenciáján bemutatták az alapítást megalapozó háttértanulmányok (PESSIS projekt) eredményeit.

Az emberi erőforrások minisztere 19/2017. (IX. 18.) EMMI rendelete egyes miniszteri rendeleteknek a gyermekek napközbeni ellátásával, valamint az örökbefogadásra való felkészítéssel kapcsolatos módosításáról 

A rendelet a bölcsődei ellátással kapcsolatban számos változást tartalmaz, pl.: a munkáltatói igazolások módját,  a bölcsődei dajka munkakörre vonatkozó pontosító rendelkezéseket, és a besorolással kapcsolatos további pontosításokat, stb. emellett érinti az örökbefogadás előtti tanácsadást, valamint az örökbefogadói tanfolyam elindítását.

Módosítással érintett jogszabályok:
1. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet
2. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet
3. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet
4. A személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról szóló 8/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet
5. A helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról szóló 29/2003. (V. 20.) ESZCSM rendelet
6. A helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének részletes szabályairól szóló 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendelet
7. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
8. A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet
9. A fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet
10. Az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendelet


Továbbá a Magyar Közlöny 2017. évi 149. számában (2017. szeptember 18.) megjelent az emberi erőforrások minisztere 20/2017. (IX. 18.) EMMI rendelete a bölcsődei dajka, a  bölcsődei szolgáltatást nyújtó személy és a napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatást nyújtó személy  képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről

A rendelet hatálya kiterjed:
1. a bölcsődében, mini bölcsődében dajka munkakörben foglalkoztatottakra,
2.  a munkahelyi bölcsődében, családi bölcsődében bölcsődei szolgáltatást nyújtó személyekre (bölcsődei szolgáltatást nyújtó személyekre),
3.  a napközbeni gyermekfelügyelet keretében szolgáltatást nyújtó személyekre,
4. a családi bölcsőde hálózatban, a napközbeni gyermekfelügyelet hálózatban koordinátor munkakörben foglalkoztatottakra,
5.  a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter által a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatos módszertani feladatok ellátására kijelölt szervezetekre
6. a képzésbe bevont tanfolyamszervezőkre.

A rendelet szabályozza a bölcsődei dajka tanfolyam, a bölcsődei szolgáltatást nyújtó személyek részére szervezett tanfolyamok, a napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító személy részére szervezett tanfolyamokat.

A  fenti két rendelet a kihirdetését követő napon, azaz holnap lép hatályba.

​A közlöny letölthető a csatolmányból!

2017. szeptember 1-jétől hatályba lépett az Nkt. 65. § (1a) bekezdése, amely szerint a köznevelési intézmények, a bölcsődék és a gyermekvédelmi intézmények vezetői a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a besorolás szerinti illetménytől felfelé eltérhetnek azzal, hogy az Épr. 38.§ (3) bek. szerinti (2017. augusztus 31-ig érvényes) illetményalapnál alacsonyabb nem lehet a dolgozók fizetése.

Ez egyben azt is jelenti, hogy 2017. szeptember 1-jétől nincs garantált béremelés!
A béremelés, illetve annak mértéke a munkáltató mérlegelési körén alapul! 

Az illetmények 2017. szeptember 1-jétől a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap:
    a) középfokú végzettség esetén 
százhúsz százalékát,
    b) alapfokozat esetén száznyolcvan százalékát,
    c) mesterfokozat esetén kétszáz százalékát érhetik el.

Az Nkt. 65.§ (2) bekezdése értelmében az intézményvezetőn múlik, hogy ezt az összeget mindenkinek 100 %-ban, vagy teljesítményalapon differenciáltan juttatja, de alapszabály, hogy az illetmény nem lehet kevesebb, mint amennyi 2017. augusztus 31-én volt.

Az Nkt. 65.§ (2) bekezdés szerinti százalékos érték magasabb, mint az Nktv. 65.§ (1a) bekezdésben rögzített, ez megteremti tehát a lehetőségét annak, hogy az intézményvezető differenciálhasson.
A 2017. szeptemberi illetményemelések lehetséges mértékét egy korábbi bejegyzésünkben bértáblában is modelleztük, amely elérhető itt. A béremelés fedezete a 2017. évi központi költségvetési törvénybe betervezett, azaz lehívható.

Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben az intézményvezető a béremelést differenciáltan, azaz teljesítmény alapon juttatja, az Nkt. 65.§ (1a) bek. alapján a differenciáláshoz intézményi szintű kompetencia és telesítményalapú értékelési rendszert kell kidolgoznia! Az Nkt. 65.§ indokolásában az olvasható (ld. alább), hogy „a rendszer részletszabályait végrehajtási rendelet fogja meghatározni."

Indokolás az Nkt. 65.§ (1a) bekezdéséhez: "Több fórumon - Köznevelési Kerekasztal, szakszervezeti tárgyalások stb. - több ízben felmerült a minőségi munkavégzés anyagi elismerése lehetőségének megteremtése a pedagógusok esetében. A pedagógus előmeneteli rendszer ugyanis - bár kétségkívül növeli a pedagógusok megbecsülését, társadalmi presztízsét - nem ad lehetőséget érdemben az illetmények, munkabérek differenciált meghatározására. Bár jelenleg is szerepel a törvényben a kereset-kiegészítésben és a jutalomban részesítés lehetősége, ám ezek biztosítása a fenntartó anyagi lehetőségeinek függvénye. Annak érdekében, hogy a központi költségvetés adta keretlehetőségek figyelembevétel a lehető legnagyobb arányú generális, minden pedagógust érintő béremelés és a pedagógus egyéni teljesítménye alapján történő differenciálás is megtörténjen, a 2016. szeptember 1-jei és a 2017. szeptember 1-jei pedagógus illetményemelés fedezetének különbözetét az intézményvezető teljesítmény alapon, az egyes pedagógusok között különbséget téve, eltérő mértékben is juttathatja a pedagógusoknak. Az illetmények, munkabérek eltérő mértékben történő megállapítása nem történhet kizárólag az intézményvezető diszkrecionális jogkörében, ezért - kizárandó a túlzott szubjektivitást - garanciális szabályként egy kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszer bevezetését és a pedagógusok ez alapján történő értékelését írja elő a törvény. A rendszer részletszabályait végrehajtási rendelet fogja meghatározni."

Utána jártunk, és azt tapasztaltuk, hogy a részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendelet 2017. szeptember 1. napjáig nem készült el. Tekintettel a végrehajtási rendelet hiányára, illetve arra, hogy az indokolás nem jogi norma - így kötő ereje sincs -, álláspontunk szerint nincs jelenleg olyan jogszabály, ami alapján az intézményvezetők a helyi kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszert el tudnák készíteni, ami egyben azt is lehetővé teszi, hogy különbségtétel nélkül rendelkezzenek az intézményvezetők a szeptemberi béremelésről.

Tekintettel arra, hogy a béremelés fedezete a 2017 évi költségvetési törvényben rendelkezésre áll, nincsen akadálya annak, hogy a béremelésről az intézményvezetők 2017. szeptember 1-jétől, de legkésőbb még ebben a költségvetési évben rendelkezzenek. A 2017-es költségvetési év zárásával a fedezet maradványának jelen cél szerinti felhasználására garancia nincsen.


A fent közölt álláspontunkat, mely szerint a „béremelés differenciálás nélkül kifizethető” a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megkeresésünkre írt 2017. januári válaszlevele is megerősíti, amely A pedagógus életpálya garantált illetmény számítása 2017. szeptember 1-től tárgyú megkeresésünkre érkezett:

Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Tisztelt Szűcs Viktória!

A pedagógus életpálya garantált illetmény számítása 2017. szeptember 1-től tárgyú megkeresésére az alábbi választ adom:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 65.§-a (1a) bekezdésében leírtak szerint történik jelenleg (2016. szeptember 1- 2017. augusztus 31. közötti időszakban) az illetmény differenciált megállapítása a köznevelési intézményekben. Az itt feltüntetett illetményalappal számolt illetményt mindenki megkapja.

A 2017. szeptember 1-jei béremelés szabályozása változatlan marad a törvényben, de 2017. szeptember 1-jén hatályba lép az Nkt. 65.§ (2) bekezdése, amely értelmében az intézményvezetőn múlik, hogy ezt az összeget mindenkinek 100 %-ban vagy teljesítményalapon differenciáltan juttatja a pedagógusoknak, de az illetmény nem lehet kevesebb, mint a 2016. szeptember 1-jei., vagyis a jelenlegi.

Nkt. 65.§ (2) bekezdés szerinti százalékos érték magasabb, mint az (1a) bekezdésben rögzített, megteremti tehát a lehetőségét annak, hogy az intézményvezető differenciálhasson. A fedezetet a 2017. évi központi költségvetésbe betervezett.

Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását.

Budapest, 2017. január 20.


Hajnal Gabriella Szakmai Elnökhelyettes Asszony megbízásából,

Üdvözlettel:
Várszegi-Subosits Dóra
közigazgatási főtanácsadó, főosztályvezető
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
Köznevelési Főosztály


Rövidítések
Nkt.:   2011. évi CXC. törvény  a nemzeti köznevelésről
Épr. 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet  a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Emma nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés