Július 26-án este 8 órakor nyilvánosságra hozták a 2016. szeptemberében induló felsőoktatási képzések ponthatárait. A  tíz legnépszerűbb szakok közé sorolták a csecsemő-és kisgyermeknevelő képzést, melyet idén 2047 fő jelölt meg első helyen.

A csecsemő - és kisgyermeknevelő szak ponthatárai megtekinthetők a mellékelt csatolmányban, vagy a felvi.hu oldalán. 

Gratulálunk a felvételt nyerteknek; tanulmányaikhoz kitartást és sok sikert kívánunk!

 

A bölcsődei rendszerátalakítás célja, hogy a jelenleginél sokkal több gyerek járhasson bölcsibe, most mégis úgy tűnik, hogy egy ideig kevesebb lehet majd a férőhely, ugyanis az egységes óvoda-bölcsődék 2017 szeptemberéig működhetnek, de a minibölcsődéknek csupán 2018 második felétől kell megnyitniuk.Így előfordulhat, hogy közel egy évig problémát okozhat egyes helyeken a kisgyerekek elhelyezése.

A Mokka vendége volt a témában, Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A videó a képre kattintva tekinthető meg.

Megjelent a 257/2000. Korm.rendelet módosítása az ágazati pótlékok korrigálásáról és az összevont pótlékról a Magyar Közlöny 2016/78. számában

A rendeletben a jogalkotó rendezte végre jogilag is az ágazati pótlék mértékét a három fokozattal kibővített Kjt. bértáblához (viszont a pótlék mértéke a 15,16,17, fizetési fokozatok esetében nem emelkedett; annak mértéke megegyezik a 14. fokozattal).

Továbbá a rendelet 2016. július 1-jétől korrigálja a kiegészítő ágazati pótlék mértékét néhány illetménytételnél 2016. január 1-ig visszamenőlegesen (így: F kategória 3-4év, és 6-8 év között, G kategória 0-8 év között, illetve E kategória 33-36 év között) lásd a csatolt segédtáblát (változás: pink színnel jelölt!), majd a jogalkotó 2016. december 1-jétől összevonja az ágazati és a kiegészítő pótlékot egy pótlékká, melyet összevont ágazati pótlékként kell majd a munkáltatóknak tovább folyósítani. Felhívjuk a figyelmet, hogy sajnos a pótlékok összege a decembertől esedékes összevonással (a fentiekben felsorolt néhány illetményfokozatot érintő korrekció kivételével) nem változott, azok mindösszesen matematikailag kerültek összeadásra.

Vonatkozó közlönyoldalak közvetlenül elérhetőek a csatolmányban!

A bejegyzés segédtáblákkal (is) frissült 2016.06.15-én! 

           Bölcsőde – a minőségen legyen a hangsúly ne az anyagiakon!

Az EPSU tagjai 14 országból találkoztak Brüsszelben 2016. június 1-jén  (amely találkozón Szűcs Viktória BDDSZ elnök is beszámolt a magyar helyzetről), azért, hogy megvitassák a legfrissebb fejlődéseket a gyermekellátási szektorban és meghatározzák a fő szakszervezeti kihívásokat.

Mialatt számos országban elismerik az ellátás növelését, komoly problémák vannak a szolgáltatás és a foglalkoztatás minőségével. Néhány résztvevő rávilágított a privatizáció és az elanyagiasodás divatjára, amely aláássa azon kísérleteket, hogy a minőséget fejlesszék.

 A részletes beszámoló elérhető a bejegyzés címére való kattintás után!

Az eredeti angol nyelvű bejegyzést ld. itt! 

 
 
 
 
 
 

AZ ALRENDSZEREK VÁLSÁGA „HALMAZATI BALHÉVÁ” ÁLLHAT ÖSSZE
GYORS ÁTTEKINTÉS AZ EDDIG FELDOLGOZOTT KÉRDÉSKÖRÖKRŐL

A SZEF AKADÉMIA tematikus vitanapjain mindig az eszmetörténeti és köztörténeti előzmények, az európai minták és a hazai intézménytörténet áttekintésére alapján kezdtük el tárgyalni az aktuális gondokat. Az előadások videó felvételei, a bemutatott prezentációk és néhány kapcsolódó cikk segítségével minden érdeklődő érdemi közpolitikai és szakmai képzésben részesül.

A SZEF ötödik akadémiai napján a magyarországi nyugdíjrendszer előzményeit,  kialakulása útját, jelenlegi működését és a halmozódó nehézségeket vizsgálta. A négy előadás és a három korreferátum videója, kivonata és a prezentációk elérhetők: ITT! 

A témában bővebben a bejegyzés címére való kattintás után olvashat!

 

A napokban érkezett a hivatalos értesítés Brüsszelből, miszerint 2016. május 1-i hatállyal a több, mint 265 szakszervezetből álló EPSU (Európai Közszolgálatok Szakszervezeti Szövetsége) felvette tagszervezetei közé a BDDSZ-t!

 

Az EPSU projektmenedzsere, Eddie Stam korábban már járt nálunk, a BDDSZ titkárainak a tagszervezésről, gyakorlatorientált képzést tartott, nagy sikert aratva.  Továbbá az EPSU támogatta az április 20-i szociális ágazati sztrájk-akciónkat, kifejezték a követeléseink támogatását is.  (A teljes levél megtekinthető itt.)

A BDDSZ bízik  a jövőben is sikeres együttműködésben!

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Andrea és Ilma nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés