Ez egy: 
Sajtó

A Pedagógusok Szakszervezete által szervezett február 13-i, Kossuth téri tüntetésen, támogatva a Pedagógusok Sztrájkbizottságának követeléseit, a BDDSZ képviselői is jelen voltak. Szűcs Viktória, BDDSZ elnök felszólalásában, biztosította a pedagógusokat a BDDSZ szolidaritásáról, továbbá  szót emelt a bölcsődei korai fejlesztés megszűntetése és a bölcsődei dolgozók alacsony bére ellen is.

 Részlet: 
"A bölcsődei dolgozók szolidárisak a pedagógusokkal, értjük és átérezzük problémáikat. Itt vagyunk, mert eljött az idő, itt az idő az összefogásra, a tiltakozásra. Ha most nem állítjuk meg őket nem csak gyermekeink, hanem dédunokáink is viselni fogják a következményeket.
A FIDESZ-KDNP ámokfutásának, áldozatai a bölcsődés gyermekek és szüleik, s mi dolgozók is. A 2012-es tiltakozásunk ellenére megszüntették a bölcsődei korai fejlesztést úgy, hogy átadták a KLIK-hez tartozó pedagógiai szakszolgálatoknak. Az intézkedéssel a KLIK magába szívta a bölcsődei gyógypedagógusainkat, de az átállás ingoványos talaján sokan inkább a nyugati országokban találták meg boldogulásukat és eszük ágában sincs hazajönni. Mi már akkor tiltakoztunk, de ahogy most sem, akkor sem akartak meghallani minket. Ma már tudjuk, hogy az akkori félelmeink nem voltak alaptalanok, hiszen, nincs elég szakember, elmaradnak a fejlesztő órák, nyomtatófestékre nem adnak pénzt, nemhogy fejlesztő eszközökre! Ma már kristálytisztán látható, hogy a bölcsődei korai fejlesztés megszüntetésével a kormány a fürdővízzel együtt kiöntötte a gyermeket is az ablakon. A hatalom stadionokat és felcsúti vasutat épít magának, miközben a sérült, idős, vagy fogyatékossággal élő embertársaink számára a Taigetoszt kínálja. 

Követeljük, hogy adják vissza a bölcsődéknek a korai fejlesztés feladatát és az ellátáshoz szükséges pénzügyi fedezetet is!

Ma már bizonyított, hogy korai életévekbe fektetett pénz megtérül. Épp ezért valamennyi bölcsődei dolgozó felelősségteljes munkája is megbecsülésért kiált, hiszen a munkakörrel járó büntető- és polgári jogi, gyermekvédelmi felelősség nincs arányban az anyagi megbecsüléssel. Pályakezdőként kollégáim pótlékokkal együtt 90 ezer, nyugdíj előtt 110 ezer forintot vihetnek mindösszesen haza. A pedagógus bértála diplomával rendelkező kisgyermeknevelőkre való kiterjesztése az ágazatban dolgozó tízezer kollégámból csak nyolcszázat érintett. Az intézkedés a dolgozókat megosztja, és feszültséget generál, ugyanúgy, mint a tavaly bevezetett szociális ágazati kiegészítő pótlék, amiből a 90 ezres szociális ágazat egyharmada kimaradt.
2013 óta ígérik a szociális ágazatnak az életpályamodellt, amit félévente kitolnak. Ha ez így halad, a 2018-as választás előtt dobnak nekünk valami gumicsontot újabb koncnak. De addigra nem lesz kinek. A bérhelyzet miatt a teljes ágazatban komoly létszámproblémák vannak. Ezért követeljük, a középfokú végzettségű bölcsődei dolgozókra is terjesszék ki a pedagógus életpályát és a szociális ágazatban dolgozókra, beleértve az ügyviteli és technikai állományt is, legalább 30 százalékos béremelést foganatosítsanak.
 
További infó:
- A tüntetésről készült teljes videó itt: 2016.02.13 (Szűcs Viktória beszéde 20:14-től látható.)
- Galéria itt.
- A tüntetésen elhangzott beszédek elérhetők a 
Szakszervezetek.hu-n.
- nol.hu beszámolója itt.

 

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Andrea és Ilma nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés