Ez egy: 
Tájékoztató

Megtelt a Kossuth tér január 5-én, szombaton a rabszolgatörvény elleni országos tüntetésen. A szakszervezetek, civil szervezetek, diákok és politikai pártok összefogásával szervezett tüntetés résztvevői elsősorban a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedések ellen demonstráltak. A menet a Hősök teréről indult, és a Kossuth térre érkezett. A felszólalók az összefogás és megszólalás szükségességéről, további akciók szervezéséről beszéltek, és erre szólítottak fel mindenkit.

Szűcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke kiemelte a cselekvés és sztrájk szükségességét.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László pedig bejelentette, hogy január 19-én országos akciósorozatokkal folytatják a tiltakozást. Céljuk a tőke és az őket kiszolgáló kormány hatalmának a megdöntése.

Földiák András, a SZEF elnöke kiemelte beszédében, hogy a közszférában dolgozók bérhelyzete fokozatosan romlik, kiszolgáltatottságuk pedig egyre nő, ezért nincs más lehetőség, csak az, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat.

A civil szervezetek aktivistái beszédükben kiemelték, hogy hazánkban a zsarnokság az élet minden területén tetten érhető. A társadalmi egyenlőtlenségért és megosztottságért a hatalom felelős, illetve a munkaerő kivándorlásáért is. A lakhatás ellehetetlenüléséért is a kormányt terheli a felelősség, és mindazokat, akik támogatják ezt a rendszert. Feladatként jelölték meg a zsarnokság megdöntését, a szabadság kivívását, amely csak összefogással és együttműködéssel érhető el.

A politikai pártok képviselői a töretlen kitartás mellett a hatalom pusztító erejével szembeni összefogásra és tiltakozásra szólították fel a jelenlévőket. Jakab Péter a Jobbik képviseletében az összefogás mellett kreatív egyéni akciókra buzdít, és célként jelöli meg, hogy „A munka a megélhetés és ne a szegénység szimbóluma legyen!".

index.hu

merce.hu

nepszava.hu

168ora.hu

De nem csak a fővárosban vonultak az utcára az emberek, hanem több vidéki településen is: Komlón, Szolnokon, Debrecenben és Hódmezővásárhelyen, valamint Békéscsabán és Pécsett is tüntettek.

Soha nem látott tömeg mozdult meg Pécsett a Barbakántól (régi kapubástya) a Széchenyi térre - a rabszolgatörvény és a kormány ellen protestálva. A pécsi városvezetés a demonstráció idejére még a közvilágítást is lekapcsolta.

https://nepszava.hu/3020648_pecsett-duborog-a-tuntetes-a-gyulekezo-helynel-eloltottak-az-elios-lampakat

http://szabadpecs.hu/2019/01/nezegessen-pecsett-tunteto-embereket/

http://szabadpecs.hu/2019/01/elo-tuntetes-a-rabszolgatorveny-es-a-kormany-ellen-pecsett

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés