A szakszervezet szerint az állam országszerte több ezer pedagógusnak tartozhat
Hirtelen több mint 30 milliárd forintot adott oktatásra a kormány, az összeg nagyobbik részét a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kapja meg, a pénzt teljes egészében személyi kifizetésekre költik majd. Az állami fenntartó rendszeresen késve fizeti például az óraadó tanárok bérét, a szakszervezet szerint az állam országszerte több ezer pedagógusnak tartozhat – írja a Népszava.

Minimálbér: mi a bértárgyalások valódi tétje?
Megkezdődtek a minimálbérről szóló tárgyalások a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között. Nem világos azonban, hogy miről is folynak az egyeztetések, hiszen a jövő évi költségvetést már elfogadták az azt megalapozó adótörvények módosításaival együtt és akkor a kormány meg is mondta, hogy mennyivel számol a béremeléseket illetően. Milyen mozgásterek vannak? Mi a valódi tétje a tárgyalásoknak?  

Felejtsék el a nagy minimálbér-emelést!
Hiába akarnak 9 százalékos emelést a szakszervezetek, a számok már kőbe vannak vésve. Pedig nagyon ráférne a magyar melósra, a magyar bérek nagyon leszakadtak, és ez már a növekedésünket is gátolja.  

Munkanélküli-ellátás feltételekkel
A munkavállaló a fő szabály szerint ott jogosult munkanélküli-segélyre, ahol az életviteli központja van. Tehát ha olvasónk Bécsben élne, akkor kaphatna – bizonyos feltételek teljesülés esetén – osztrák munkanélküli-ellátást. Ha ingázó és Magyarországon lakik a családjával, akkor itthon kaphat segélyt.

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés