Rákos plakáttal fognak kampányolni a rezidensek és orvosok
Megszereztük azt a plakáttervet, amelyer a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (RESZASZ) készítetett. A szervezet nemrég országos kampányba kezdett Emberi Konzultáció az egészségügyről címmel. Céljuk, hogy az egészségügyben tapasztalható problémákra. 
http://index.hu/belfold/2016/04/05/ezekkel_a_plakatokkal_fognak_kampanyolni_a_rezidens_orvosok/

Mind nagyon ráfázunk, ha gyengék az iskolák

Egy érettségivel rendelkező férfi 75 százalék eséllyel talál munkát, és legalább 62 ezer forintot fizet be a költségvetésbe havonta, 8 általánossal már csak 50 százalék az esély arra, hogy el tud helyezkedni, befizetése a közösbe 44 ezer forint havonta. Aki pedig segélyen vagy közmunkán él, kivesz a közösből 23-53 ezer forintot havi szinten, derül ki a Budapest Intézet számításából. Vagyis annak, hogy hányan tanulnak tovább, társadalmi jelentősége is van – minél kevesebben, annál többe kerül az eltartásuk később.
http://index.hu/gazdasag/2016/04/05/szegenyseg_oktatas_iskola_lecsuszas_budapest_intezet/


Módszeresen minősítették fogyatékosnak a roma gyerekeket a Klik és az Emmi asszisztálásával
A Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat teljesen normális, ám tanulmányaikban hátrányos helyzetük miatt lemaradt roma diákokat minősített fogyatékosnak, így nem kaphatták meg a szükséges oktatást.
http://eduline.hu/kozoktatas/2016/4/7/Modszeresen_minositettek_fogyatekosnak_a_ro_8ZOIY4

Nagyobb tanársztrájk jöhet, mint gondolták
A közös fellépés mellett dönthetnek a pedagógus-szakszervezetek és a civil szervezetek a ma délutáni egyeztetésükön. Ha így lesz, az eddigieknél jóval több tanár sztrájkolhat
egyszerre áprilisban. Az egyik követelésükről viszont még a megadott dátum előtt határozhat a kormány.
http://www.origo.hu/itthon/20160406-tanarsztrajk-egyeztetes-szakszervezet.html


Bérfeszültségek a postánál
A cégen belüli megállapodása ellenére csaknem negyven vezető beosztású dolgozó kapott olyan mértékű – akár 90 százalékos – béremelést, amelyről egy átlagos postahivatali dolgozó nem is álmodhat.
http://mno.hu/belfold/berfeszultsegek-a-postanal-1336390
 

Az állami egyentankönyvek csodálatos vizuális világa
Négynapos kiállítást tart mától az állami egyentankönyvgyártó, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az újgenerációs, „kívül-belül megújult tankönyveinek vizuális világa" címmel
http://444.hu/2016/04/05/az-allami-egyentankonyvek-csodalatos-vizualis-vilaga


Bajban a finnek, le kell mondaniuk a jólétről

A jólétet, a magas gazdasági fejlettséget nem csak elérni kell, hanem meg is kell tudni tartani, főleg ha egy ország gazdasága nem elég diverzifikált. A finneket a
Nokia és az oroszok vásárlásai tartották el, de ez már a múlt, és szembe kell nézni a megszorításokkal. Saját valuta híján inflálni és leértékelni sem lehet,
marad a bércsökkentés.
http://privatbankar.hu/makro/bajban-a-finnek-le-kell-mondaniuk-a-joletrol-292065


5 százalékkal csökkentené a fizetéseket a finn kormány
A finn kormány most egy olyan tervvel jött elő, ami a dolgozók juttatásainak csökkentésével tenné versenyképesebbé Finnországot. A javaslataik a következők:
http://444.hu/2016/04/05/5-szazalekkal-csokkentene-a-fizeteseket-a-finn-kormany


Egyre több felnőtt él gyerekként
A magyarországi 20-39 évesek közül majdnem minden harmadik szüleivel él – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tanulmányából, amely a
2011-es népszámlálás adataira épült.
http://index.hu/belfold/2016/04/04/egyre_tobb_felnott_el_gyerekkent/


A világnak még csak most esett le az álla a magyar plakátoktól
Ma még potom pénzért is hozzá lehet jutni a rendszerváltás előtti egyedi magyar filmplakátokhoz, de ez már nem lesz sokáig így. A magyar grafikusok munkái ugyanis külön szigetet képeznek, és a tehetősebb külföldi gyűjtők még csak most fedezik fel igazán, milyen egyedi látásmódú grafikák készültek hazánkban. Az ezúttal például Piedone- és a világszerte nagy becsben tartott Helényi-féle Star Wars-plakátot árverésre bocsátó gyűjtővel próbáltuk megfejteni ennek a különleges hungarikumnak a titkát.
http://hvg.hu/kultura/20160406_Plakataukcio_Badits_Marcell_magyar_grafikusok_filmplakatok

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Ferenc nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés