Jelenlegi hely
Sosem látott mértékben fogy az itthoni munkás
A mi feladatunk most a gazdaságot működtető derékhad előteremtése és az, hogy a leszakadó rétegek ne termelődjenek újra" – mondta a Népszabadságnak Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója nem sokkal azután, hogy az érdekvédelmi szervezet a minap közzétette az egyre súlyosabb munkaerőhiány okaival foglalkozó anyagát és a megoldásra tett javaslatait.
Nincs szükség külföldiek százezreire
A statisztikai hivatal adatai szerint csupán 36 ezer betöltetlen munkahely van a versenyszférában.Egyáltalán nem támasztja alá a KSH legfrissebb jelentése, hogy itthon annyira sok a betöltetlen munkahely, ami miatt külföldi vendégmunkásokra lenne szükség. Pláne nem 250 ezerre, mint amire a gyáriparosok szövetsége utalt a napokban, és aminek kapcsán a harmadik országbeli munkavállalók behívását még Varga Mihály miniszter is igény szerint szükséges javaslatnak nevezte. Azóta egyébként a gyáriparosok is visszakoznak.
Munkavállalás: Nehéz helyzetben a magyar pályakezdők
A mai fiatalok átlagosan nettó180 ezer forintos fizetésről álmodnak, miközben a munkára készülő hallgatók nagy része nem hisz abban, hogy piacképes szakmát tanul. És miközben az apróhirdetési portálok dugig vannak állásajánlatokkal, sokan nem találnak állást, mert a munkáltatók több éves tapasztalatot várnak el.
Ezért nem lehet tüntetni Orbán házánál
A devizahitel-károsultak 2014-ben tüntetni akartak a Kúria és a miniszterelnöki rezidencia előtt, a bíróság azonban mindkét rendezvényt betiltotta. Az Alkotmánybíróság szerint jó döntés született.
"Tolvaj banda!" - tüntetéssel folytatódott a Quaestor-per
Megkezdődött a vád ismertetése a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított úgynevezett Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken kedd délelőtt.
Tarsoly büntetőpere sok mindenre nem ad majd választ. Például arra, hogy mit gondolt az, aki egy sajtpapír ellenében a Quaestorra bízott milliókat, s tízszázalékos hozamot remélt, miközben a banki kamatok ennek a negyedét sem tették ki. És az sem, hogy bűncselekményt követett-e el az, aki ugyanezt a döntést az adófizetők milliárdjaival sáfárkodva hozta meg, s hogy mire gondolt az a miniszter, államtitkár, más hivatali nagyság, aki mindezt még palástolni is szerette volna.
Ahogy ez a bírósági eljárás indult, annak alapján kár volna abban bízni, hogy kiderül majd: pontosan kik is gazdagodtak meg azon, hogy Tarsoly Csaba nem a befektetőknek fialta milliárdjaikat. És hogy mit tudott erről a mindenkori pénzügyi felügyelet és miért csak a bukás pillanatában lépett közbe?
A tény csak az, hogy egy jól azonosítható, nagyon népes csoport elbukta a pénzét és ezen egy másik kevésbé jól behatárolható kör megtollasodott. Ha majd ez a kör is jól behatárolható lesz, akkor elereszthetjük a grafikust, hiszen megszűnünk banánköztársaság lenni.
A kopaszok bent izzadtak, a Ligetvédők kint
A Közlekedési Múzeumot már hétvégén elkezdték bontani, kedd reggel a Hungexpo épületeink is nekiálltak. Erre a területre tervezik a Magyar Zene Házát, amit viszonylag szűk határidőben fel kellene húznia a projektgazdának, ezért dobták ki kora reggel az itt felállított táborukból a ligetvédőket.
Raklappal verték fejbe az idős ligetvédőt
Kedd reggel elkezdték bontani a Ligetvédők táborában levő épületet. A rendőri biztosítással zajló folyamatot a demonstrálók megpróbálták megakadályozni, de a helyszínen levő biztonságiakat ez nem állította meg. Az atv.hu felvételén az is látható, hogy egy idős bácsit egy raklappal vernek fejbe.
Több mint ezren az élhetőbb Bartók Béla útért
Több mint ezren vettek részt hétfő délután a budai Bartók Béla úton tartott bringás tüntetésen. Attól tartanak, nemhogy kerékpárút nem lesz az ígéretekkel szemben, de még a járdából is elvesznek. Amit a BKK nagyon nem is cáfolt, bár igyekezett éreztetni, hogy még nincs minden veszve.
A rendőrség nem vett róla tudomást, most mégis nyomoznak a poloskaügyben
A VIII. kerületi ügyészség a rendőrség határozatát felülbírálva nyomozást rendelt el az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet irodájában talált poloska ügyében.
Nem kérnek a minősítésből a pedagógusok
Folyamatosan romlik az életpályamodell megítélése, sokan nem látnak lehetőséget az előrelépésre.Hiába emelte 35 ezerre a 2017-ben minősíthető pedagógusok létszámát a kormány, kevesebb mint 23 ezren jelentkeztek az eljárásra, pedig a minősítéssel fizetésemelés is járna. Egy lapunk által megismert, állami háttérintézmény által készített tanulmány rávilágít a kudarc okaira is: a pedagógus-életpályamodellben egyre kevesebben látnak lehetőséget a szakmai előrehaladásra, és véleményük szerint növeli a nemek közti esélyegyenlőtlenséget.
Palkovics László elismerte, hogy nem jó az életpályamodell
Egy friss felmérés szerint a pedagógusok annak ellenére sem kérnek az életpályamodellből, hogy az fizetésemeléssel jár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma változtatásokat vezet be.
Változások az oktatásban: Mi lesz szeptembertől?
AZ ATV Start vendége Palkovics László államtitkár, EMMI.
Sorban állás helyett telefonos ügyintézés
Nemsokára elég lesz felemelni a telefont, és egy csomó ügyet minden utánajárás nélkül elintézhetünk – legalábbis ezt ígéri a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).
Széles körű összefogás a közlekedés javításáért
Az ATV Start vendége Nemes Gábor a KEF egyik szervezője.
Túlterhelt vasutasok és buszvezetők
A romló munkakörülmények miatt nő a fluktuáció · A fővárosban és a vidéki járatokon is létszámhiánnyal küszködnek.
Lázár: pluszfeladatok, vagy koptatás?
Lázár János pluszfeladatok bevállalásáról számolt be a múlt heti Kormányinfón, amikor az újságírók a kormányzati munka átalakítása kapcsán saját szerepéről kérdezték. Ehhez képest az egyik uralkodó megközelítés szerint Orbán Viktor tovább apasztja minisztere befolyási övezetét a „Némethné-portfolió” kiszervezésével, és még a Spéder-ügyből is fröccsenhet rá némi sár. Kormányzati forrásaink szerint azonban ezzel éppen ellentétes folyamatok zajlanak a kabinetrendszer felállítása során.
Orvosi titoktartást sértve kér adatokat a kormány
Nem csökken a kormány információéhsége, ha a polgárok egészségügyi adatairól van szó – figyelmeztetett Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő, aki egyben jelezte azt is: sérül az orvosi titoktartás, ha a háziorvosok engedelmeskednek a kormánynak, és kitöltik betegeikről az új törzskartont.
Hivatalos: Az USA idén tízezer szíriai menekültet fogad be
John Kerry amerikai külügyminiszter megerősítette egy keddi hivatalos vacsorán, hogy Barack Obama elnök ígéretéhez híven az Egyesült Államok befogad tízezer szíriai menekültet az idén szeptember 30-áig tartó pénzügyi évben.
Megesett a magyarok szíve a menekülteken, csak nehogy hozzánk paterolják őket
A társadalom többsége számára fontosak a humanitárius megfontolások, így a magyarok kétharmada a tényleges menekülteket befogadná, ugyanakkor a jobb megélhetés reményében Európába érkezőket a megkérdezettek jellemzően elutasítják - olvasható a Migrációkutató Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeit kedden közölték az MTI-vel.
Tényleg az EU miatt keresünk keveset?
Lázár János miniszter nagyon határozottan amellett állt ki, hogy egy, az Európai Unióról szóló népszavazáson a kilépés mellett szavazna. Érdekes volt az indoklás is, hiszen a bérfelzárkózás elmaradását tartotta igazi oknak. A Policy Agenda elemzésében bemutatja, hogy a tények alapján miért hamisak az ilyen állítások.
Orbánék már rég igent mondtak a kvótára?
Októberben jön a kormány kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazása, arról pedig egyelőre megoszlanak az ellenzéki vélemények, hogy van-e értelme részt venni a voksoláson. Maradjon otthon vagy szavazzon igennel, aki hitet akar tenni az unió mellett? És igaz, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter már régen igent mondott a kvótára? Összefoglaló az eddigi eseményekről.
Saját csapdájába eshet a Fidesz a népszavazással, de az ellenzék is a bojkottal
Lehet, hogy nem lesz érvényes a népszavazás, de ha ellenzék távolmaradásra biztat, mégis a Fidesz jön ki jól belőle.
Halottak tömegétől fél az Együtt
Az Együtt elfogadhatatlannak tartja a kormány arra vonatkozó tervét, miszerint a határon túli választóknak kellene jeleznie, ha korábban regisztrált hozzátartozójuk elhunyt, és ki kell vezetni a szavazói névjegyzékből.
Hétmilliárdos fejlesztést zárt le Budapesten a Bosch
Hétmilliárd forintos járműipari fejlesztési projektet fejezett be a Bosch Budapesten. A 2013-ban indított beruházás során az utasbiztonságot és energiahatékonyságot növelő technológiákat fejlesztettek ki. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hangsúlyozta: minden magyar embernek büszkeség az, hogy Magyarországon olyan, a világ élvonalába tartozó fejlesztéseket valósítanak meg, amelyek eredményeit az egész világon használják.
Átjárnak a határokon a vásárlók
A határon túli boltokban is érződik a magyarok jövedelmének erősödése, ugyanakkor egyre több külföldi intézi nálunk a nagybevásárlását; utóbbiak azonban kétszer annyit költenek, mint a magyarok külföldön - írja a Magyar idők az Országos Kereskedelmi Szövetség közlése alapján.
Vámos György, a szervezet főtitkára a lapnak arról beszélt: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly egynapos bevásárlókörútjaikon a külföldi látogatók 132,8 milliárd forintért vásároltak termékeket Magyarországon, illetve a több napig itt tartózkodók további egymilliárd forinttal gazdagították a kiskereskedőket. Ugyanakkor a magyarok tavaly 67,9 milliárd forintért költekeztek külföldön a kifejezetten beszerzési céllal tett utazásaikon, emellett a többnapos kint tartózkodások idején további ötmilliárd forintnyi bevétel keletkezett a külföldi boltok pénztárában.
Csak egy órán át lehetett pályázni a hűtőgépekre
Tegnap ismét negatív csúcs dőlt meg az állami hűtőgépcsere-támogatási pályázaton. Az újabb kör kedvezményezettjei, az észak-magyarországi nyugdíjasok és nagycsaládosok mindössze egyetlen órán át, reggel 8 és 9 között jelentkezhettek a pályázatokat kizárólagosan fogadó internetes oldalon.
"Halálos döfésre készül a kormány"
A Fővárosi Törvényszéken indult perben az a kérdés, hogy a magyar államnak sikerül-e egyetlen fillér kártalanítás nélkül kitennie a Politikatörténeti Intézetet az általa használt értékes ingatlanból.
Kegyelmet kértek neki, de a kormány rendíthetetlen
Virág Csaba hiába kért „kegyelmet" halála előtt a budai Várban található országos villamos teherelosztó számára L. Simon Lászlóhoz írt levelében. A kormány úgy határozott, le kell bontani az épületet.
Tízezer forintért árverezték el a Somogy megyei templomot
10 ezer forintért, gazdasági épületként árvereztek el egy használaton kívüli templomot Somogy megyében. A Hosszúvízhez tartozó, egykoron iskolával is rendelkező településrészen ma már nagyon kevesen laknak. A templom építői közül még sokan élnek, akik most mindent megtennének, hogy a templomot megmentsék. Az épületet egyébként 2006-ban még helyi védelem alá helyezték, de a felújításra nem jutott pénz.
Brexit: A leggyengébb láncszemet nem Nagy-Britanniában kell keresni
Máris megvan a Brexit okozta leggyengébb láncszem, ám a várakozásokkal ellentétben azt nem Nagy-Britanniában kell keresni. Az unióból való kilépés mellett döntő népszavazás ugyanis az igencsak ingatag helyzetben lévő olasz és spanyol hitelintézeteket még kellemetlenebb helyzetbe hozta. A mediterrán országok bankjai már az eredményhirdetés utáni órákban sokat vesztettek értékükből. Az Intesa Sanpaolo részvé¬nyeinek árfolyama a milánói tőzsdén mindössze két nap alatt több mint 31 százalékkal zuhant. És korántsem biztos, hogy vége a vesszőfutásnak.
Eleshet az uniós támogatásoktól Spanyolország és Portugália
Jóváhagyták a Spanyolország és Portugália elleni deficitszankciós eljárás elindítását az Európai Unió pénzügyminiszterei a Brüsszelben kedden tartott ülésükön.
Betiltották a holokausztmúzeumban a Pokémon Go játékot
A washingtoni holokausztmúzeumban és az arlingtoni nemzeti sírkertben betiltották a mobiltelefonra applikálható Pokémon videojátékot.Az elesett katonák sírja mellett és a holokauszt borzalmait feltáró, megörökítő múzeumban ezentúl tilos lesz a virtuális szörnyecskéket szerepeltető, Pokémon nevű játék.
"Az Arlingtoni Nemzeti Sírkertben az elesett katonák iránti tisztelet vendégeinktől és látogatóinktól is a legszigorúbban megköveteli a tiszteletet" - olvasható a sírkert keddi közleményében, amely hangsúlyozza, hogy "e megszentelt földben nyugvók mellett nem helyénvaló Pokémon Góval játszani". A washingtoni holokausztmúzeum nem adott ki közleményt, de szóvivője, Andrew Hollinger ugyanilyen tartalmú nyilatkozatot adott az amerikai közszolgálati rádió (NPR) munkatársának. "Különösen nem helyénvaló Pokémon Gót játszani olyan helyen, amely a nácizmus áldozatainak állít emléket. Megpróbáljuk elérni, hogy a videojáték készítője kivegye a holokausztmúzeumot a játék helyszínei közül" - fogalmazott Hollinger.
Világsztár jegyzi az 1956-os emlékév dalát
A következő két napban veszik fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévének hivatalos dalát, amelynek zenéjét a számos világslágert jegyző Desmond Child jegyzi - jelentette be kedden Budapesten sajtótájékoztatón Schmidt Mária, az emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza múzeum alapító főigazgatója.
Az emberekkel végzett munka adóterhének csökkentését és a robotokkal végzett munka megadóztatását javasolja a Deutsche Post német postavállalat vezetője. Képzéssel és továbbképzéssel fel kell készíteni az embereket a digitalizáció révén végbemenő változásokra, az állami szabályozás oldalán pedig be lehetne vezetni például azt, hogy csak a robotok által végzett munkát terhelik általános forgalmi adóval (áfa).
Hasonló megoldást sürget Eric Hilgendorf jogászprofesszor, a würzburgi egyetemnek a jog és a robotika összefüggéseit vizsgáló kutatócsoportjának (Forschungsstelle RobotRecht – FoRoRe) vezetője, aki a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva rámutatott, hogy a robotok terjedésével csökken az egyik legfontosabb forrásból, a személyi jövedelemadóból származó bevétel, ezért végig kell gondolni, hogy miként lehet emelni a robotok által végzett munka révén keletkező bevétel vagy nyereség adóterhét.