Molnár Gyulára neheztelnek a régi szakszervezetisek

http://magyaridok.hu/belfold/szakszervezeteket-megosztja-baloldali-osszefogosdi-871429/

Földiák András lapunknak azt mondta: nyitottak lennének, sőt kifejezetten örülnének, ha minél több párt zárkózna fel egy olyan szakmai program mögé, amelyik megfelelő közszolgálati rendszert kínálna. A SZEF elnöke nem zárta ki egy együttműködési megállapodás lehetőségét sem, ám hangsúlyozta, ilyen szoros közösködésre egyik párttal sem törekednének. Földiák András azonban egyértelművé tette: a választás előtti évben összefoglalják a legfontosabb törekvéseiket, követeléseiket, amivel támogatást kérve minden pártot megkeresnek majd.

Kosarat kaphatnak a szocialisták

http://magyaridok.hu/belfold/kosarat-kaphatnak-a-szocialistak-868492/

Szkeptikus az MSZP „közeledési szándékával” kapcsolatban a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Székely Tamás szerint korábban Medgyessy Péter idején váltották be a szakszervezeteknek tett ígéreteket, ma pedig a Fideszt jellemzik baloldali intézkedések.

A Fidesz több intézkedése "a háború utáni baloldalhoz köthető"

http://nol.hu/belfold/szekely-ironizalt-is-meg-nem-is-1625373

Szkeptikus az MSZP „közeledési szándékával" kapcsolatban a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) alelnöke. Ezt Székely Tamás a Magyar Időknek nyilatkozta. Szerinte a kabinet korábban Medgyessy Péter idején váltotta be a szakszervezeteknek tett ígéreteket. Székely arra reagált, hogy több baloldali párt, legutóbb az MSZP új elnöke, Molnár Gyula is arról beszélt, hogy a civilek és szakszervezetek felé szeretnének nyitni.

Szkepticizmus visszakézből

http://nol.hu/velemeny/szkepticizmus-visszakezbol-1625403

A szkepszissel tehát alapvetően nincs gond. Az viszont már elgondolkodtató, ha egy baloldalhoz köthető szakszervezeti mozgalom második embere az egyértelműen a hatalomhoz húzó médiában üzeni mindezt az ellenzéknek. Szkepszisében egészen addig a replikáig elment, hogy „mondjon egy baloldali pártot!". Nem mondott neki az újságíró.

Szeptemberben jöhet az önkormányzati sztrájk?

http://nol.hu/belfold/szeptemberben-johet-az-onkormanyzati-sztrajk-1625347

Borosné ezért mindenkit arra ösztönöz, hogy mindenütt alakítsanak szakszervezetet – összességében több mint kétezer polgármesteri hivatal működik –, ahol azt még nem hozták létre. Az érdekképviselet alapszabálya szerint munkahelyenként elegendő, ha három fő kinyilvánítja ezt a szándékát, s akkor már csatlakozhatnak majd az érdekképviselet sztrájkfelhívásához.

Az iskolák sem tudják, miről szóljon pontosan az új tantárgy

http://mno.hu/belfold/megallt-a-tudomany-1353776

Bár alig van bő egy hónapnál több a szeptemberben induló új tanévig, még mindig nem tudni, a kormány pontosan hogyan kívánja átalakítani a szakképzést. A tervek szerint a szakmai órák számát jelentősen megemelik, míg a természettudományos órák száma csökken. Ezt kompenzálandó kívánják bevezetni a kilencedik osztályos diákoknak az egyes területeken átívelő, komplex természettudományos tantárgyat. Hogy ennek részeként pontosan mit kellene tanítani, azt a kormány a pedagógusokra bízza, ám pontos tanterv híján a tanárok nem tudnak a tananyag kidolgozásához hozzálátni.

Az MSZP nem adott le elég érvényes aláírást

http://mno.hu/belfold/az-mszp-nem-adott-le-eleg-ervenyes-alairast-1353903

Nem lehet népszavazást kiírni az állami földek privatizációjának leállításáról, mert nem lesz meg a szükséges kétszázezer hiteles aláírás az MSZP kezdeményezéséhez – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökhelyettese az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este a kereskedelmi csatorna honlapja szerint.

Az MSZP titkos utasítást sejt a háttérben

http://mno.hu/belfold/az-mszp-titkos-utasitast-sejt-a-hatterben-1353853

Az MSZP szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által nyilvánosságra hozott utasítás nem egyezik azzal, amit szakértői láttak a földügyben kezdeményezett népszavazást támogató aláírások ellenőrzésének helyszínén. A választási iroda később cáfolta a szocialisták állítását.

Így vitték el a rendőrök a tiltakozó dinnyésgazdát a Tesco-tól – video

http://www.atv.hu/belfold/20160727-a-foldre-dobaltak-a-dinnyeket-a-termelok-video

Három férfi ellen intézkedtek, egyet bilincsben vezettek el a pest megyei rendőrök a dinnyetermelők tiltakozásáról. Az érintettek ugyanis eredeti szándékuktól eltérően kidobálták teherautóikról az érett görögdinnyéket, így tiltakozva az ellen, hogy a Tesco 49 Ft-ért akciózta a gyümölcsöt. Az áruházlánc szerint a vásárlók érdeke, hogy mindig friss gyümölcs legyen, emiatt árusították ki a készletet. További részletek a videóban.

Terhes közmunkás a honvédségi toborzáson

http://nol.hu/belfold/terhes-kozmunkas-a-toborzason-1625381

Várandós nőt, sántító srácot és andragógust is kiközvetített a kormányhivatal a közfoglalkoztatottaknak szervezett honvédségi toborzóra.

Munkahelyi borászkodásra is jutott a cégeknek kipörgetett hatmilliárdból

http://nol.hu/belfold/elonybe-kerulnek-a-svindlizo-barati-cegek-jutott-penz-munkahelyi-boraszkodasra-is-1625273

Az EU-s pénzek elcsalásának legfőbb veszélye, hogy a ciklus végére azok a cégek kerülnek előnybe, amelyek hajlandóak belemenni a svindlikbe – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. Az ellenzéki politikus szerdai korrupcióinfóján arról beszélt, hogy a baráti cégeknek kipörgetett milliárdok kifejezetten ártanak a magyar gazdaságnak, az innováció, a szorgalom és a takarékosság helyett pedig az ügyeskedésre való hajlam számít a legfőbb értéknek.

Kezd összeesni az MSZP, a párt inkább hallgat a taglétszámról

http://nol.hu/belfold/kezd-osszeesett-az-mszp-a-part-hallgat-a-tagletszamrol-1625233

Rohamosan zsugorodik az MSZP tagsága, öt év alatt tízezernél több párttagot veszíthetett. Tagdíjakból már a DK is többet szed be.

Tárki: A Fidesz és a Jobbik támogatottsága nőtt

http://www.atv.hu/belfold/20160727-tarki-a-fidesz-es-a-jobbik-tamogatottsaga-nott

Továbbra is biztosan vezet a Fidesz-KDNP, amely az abszolút többség határán mozog - közölte a Tárki a legfrissebb, júliusi pártpreferencia-kutatásának eredményeit szerdán az MTI-vel.

Kvóta: Félreértés, hogy az LMP „a kormánnyal együtt a nemre buzdít"

http://nol.hu/belfold/lmp-nincs-uj-kvotaugyben-1625375

Nem jelent fordulatot az LMP-nek a migrációs válsággal kapcsolatos megközelítésében Szél Bernadett bálványosi szabadegyetemen kifejtett véleménye – állították a Népszabadságnak a párt illetékesei.

Szél szerint bizonyos részek kimaradtak az MTI tudósításából, például az, hogy a népszavazás kiírását cinikus hatalomtechnikai lépésnek nevezte, amelynek nincs köze a menekültproblémához.

Megtalálták a Fidesz letagadott közleményét

http://hvg.hu/itthon/20160728_fidesz_kozlemeny_juhasz_peter

Megtalálta a Népszabadság a Fidesz által a bíróság előtt letagadott közleményt, amelyben a párt Juhász Pétert, az Együtt belvárosi polgármesterjelöltjét gyalázta.

Milliós repülőjegyek Lázár Jánoséknál

http://mno.hu/belfold/millios-repulojegyek-lazar-janoseknal-1353896

Több érdekes tétel és milliós repülőjegyek is szerepelnek abban az összesítésben, amelyet a kormányzati portálon tettek közzé a Miniszterelnökség vezetőinek külföldi kiküldetéseiről.

Magyarországi muszlimokat figyel a TEK

http://mno.hu/belfold/magyarorszagi-muszlimokat-figyel-a-tek-1353916

– Tudomásunk van róla, hogy a terrorelhárítás nyomon követi a Magyar Iszlám Közösség (MIK) tevékenységét – nyilatkozta a kormánypárti Lokál bulvárlapnak Tóth István, a közösség alelnöke. Ő egyébként örül a megfigyelésnek, mert ez egyben biztonságot is nyújt az egyre szaporodó atrocitásokkal szemben.

Lázadás tört ki a kiskunhalasi menekülttáborban - 70 rendőrautó a helyszínen

http://nol.hu/belfold/ujabb-balhe-a-kiskunhalasi-menekulttaborban-70-rendorauto-a-helyszinen-1625367

Megtelt rendőrautókkal a kiskunhalasi menekülttábor. Lázadás van, az udvarra homokot terítettek, hogy ne tudjanak követ dobálni.

Rekordösszegű óvadékkal kerülhet házi őrizetbe Vizoviczki László

http://www.atv.hu/belfold/20160728-hazi-orizetbe-kerulhet-vizoviczki-laszlo

Házi őrizetbe kerülhet 250 millió forintos óvadék ellenében a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László, a Fővárosi Ítélőtábla ugyanis némi változtatással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék óvadék megállapításáról szóló döntését - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

Orbán az asztalra csapott, kirúgta a tokaji felügyelőbizottságot

http://hvg.hu/kkv/20160728_orban_grand_tokaj

A Figyelő forrásai szerint Orbán Viktor végre békét akar a térségben, ezt szolgálja a fővárosi vezetésű felügyelőbizottság menesztése is, amely szálka volt a helyiek szemében. Olyan fordulat várható, amellyel újra a környékbelieké lesz az irányítás, ráadásul úgy, hogy a különböző borvidéki lobbik képviselői egyaránt részt vesznek a vezetésben közvetlenül vagy egy tanácsadó testület tagjaként – tette hozzá a lap.

A briteknek az uniós piac kell, de bevándorlók nem

http://nol.hu/kulfold/a-briteknek-az-unios-piac-kell-de-bevandorlok-nem-1625409

Egy londoni lap szerint a britek tíz évre korlátoznák az uniós ¬polgárok munkavállalását, de a közös piacban maradnának. Brüsszel kiborult.

Újabb tisztogatás Törökországban: 130 sajtóorgánumot zárattak be

http://www.atv.hu/belfold/20160727-torokorszagban-bezartak-130-sajtoorganumot

A török hatóság elrendelte 130 média bezárását a július 15-i puccs következtében, továbbá 2400 katonatisztet is kirúgtak.

Kéztartása buktathatta le a titkos rendbe tartozó Merkelt a TV2 szerint

http://hvg.hu/itthon/20160728_merkel_may_tv2

Újabb elképesztő anyaggal állt elő az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában álló TV2: a Tények Extrában arról számoltak be, hogy egy elmélet szerint Angela Merkel német kancellár és Theresa May brit kormányfő is az illuminátus rend tagja, amely világuralomra tör.

Kokó: Nem szabad visszahozni a nyolcvanas éveket

http://www.atv.hu/belfold/20160727-koko-bolcs-dontes-hogy-nem-zartak-ki-az-egesz-orosz-csapatot

A WADA csalódott amiatt, hogy nem zárták ki az összes orosz sportolót az olimpiáról. Kovács "Kokó" István szerint viszont nem szabad visszahozni a nyolcvanas években megismert csonka olimpiákat. Közben az egyes sportszövetségek elkezdték az orosz sportolók kizárását. Ismert kajakosok, evezősök és öttusázók sem lehetnek majd ott Rióban. További részletek a videóban.

Eltévedt egy intercity

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/eltevedt_ic_sarvar_repcelak

Répcelak helyett Sárvárra futott be a szerdán reggel Szombathelyről Budapestre induló Alpokalja IC. A baj csak az, hogy Sárvár nem esik útba. Az utasok nem hagyhatták el a szerelvényt, a kalauz fél óra várakozás után tájékoztatta az embereket arról, hogy "technikai probléma adódott". Az IC végül visszaindult Porpácra, majd már a megfelelő sínpáron folytatta az útját.

Sokba kerül az emberiségnek, hogy lusta

http://mno.hu/eletmod/sokba-kerul-az-emberisegnek-hogy-lusta-1353914

Világszerte 67,5 milliárd dollárba kerül a világnak az, hogy az emberek tunyák, nem mozognak eleget – derül ki egy csütörtökön közzétett tanulmányból. A The Lancet című, brit orvosi szaklapban közzétett tanulmány szerint a mozgás hiánya 53,8 milliárd dollárral növeli az egészségügyi kiadásokat és 13,7 milliárd dollárral csökkenti a termelékenységet.

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés