Jelenlegi hely
A szakszervezetek egyre kevésbé viccelnek
https://autopro.hu/elemzesek/A-szakszervezetek-egyre-kevesbe-viccelnek-ez-tortent-a-4-heten/21335/
Követ dobott az állóvízbe az Audi Hungária Független Szakszervezet, miután nem mutatkozott elmozdulás a munkáltatóval folytatott bértárgyalásokon. A mögöttünk lévő hét talán legfigyelemfelkeltőbb híre, hogy kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a motorgyár dolgozói. Legalább ennyire fontos a magyarországi Bosch bejelentése is. Összeszedtük megint a legfontosabbakat az elmúlt hét itthoni történéseiből.
xxx
A cafetéria költségei 2017-ben
http://ado.hu/rovatok/ado/a-cafeteria-koltsegei-2017-ben
Az összes közteher mértéke a béren kívüli juttatások esetében 34,22 százalék, az egyes meghatározott juttatások esetében pedig 43,66 százalék, azonban továbbra is adhatók adómentes juttatások is.
xxx
Kkv-k, cafeteria
http://gazdasagportal.hu/index.php/a-kkv-kat-egyelore-hidegen-hagyjak-az-uj-cafeteria-szabalyok/
Nem léptek még a kkv-k az idei évi cafeteria szabályok módosítására. Az enyhe javulás ellenére tízből csupán négy vállalkozás tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A top 3 cafeteria elemhez ragaszkodnak a cégek, csupán a sorrend módosult: a munkába járás költségtérítése lépett az első helyre, megelőzve az eddig legnépszerűbbnek számító Erzsébet-utalványt, de a pénzbeli jutalom stabilan tartja harmadik helyét.
xxx
5,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta 2016-ban
https://szakszervezetek.hu/hirek/8863-5-1-szazalekos-volt-a-munkanelkulisegi-rata-2016-ban
A múlt év negyedik negyedévében a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 76 ezerrel 205 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal 4,4 százalékra, az éves munkanélküliségi ráta pedig ugyancsak 1,7 százalékponttal 5,1 százalékosra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
xxx
Ukrán vendégmunkások kellenek
http://nepszava.hu/cikk/1119307-orban-valtoztatott-politikajan
Hosszú idő után tavaly a negyedik negyedévben csökkent mind a közfoglalkoztatottak, mind a külföldön dolgozó magyarok száma - jelentette be a KSH legfrissebb adataira hivatkozva Varga Mihály. A tárcavezető szavaiból az is kiderült, hogy a munkanélküliségi és a foglalkoztatotti adatok javultak, ám ezzel egy időben egyes munkakörökben már a munkaerőhiány gátolja a termelést. Emiatt várhatóan egyre több cég rákényszerül, hogy Ukrajnában toborozzon munkást
xxx
Orbán ellentmond önmagának
http://nepszava.hu/cikk/1119038-orban-ellentmond-onmaganak
(Témához kapcsolódó szombati cikk.) Ellentmondásos a kormány, illetve a miniszterelnök kommunikációja és a tényleges cselekvése. Orbán Viktor továbbra is ellenzi vendégmunkások behívását és a népszaporulattól várja a munkaerőhiány megoldását, míg a gazdasági tárca most éppen Ukrajnából csábítana Magyarországra munkavállalókat. A kampányra elköltött milliókat pedig a közfoglalkoztatottak számára, a használható tudást nyújtó átképzésre is költhette volna a kormány.
xxx
A nagy béremelési körkép
A versenypiaci vállalkozások többségénél emelik a béreket idén, ám annak mértéke igencsak széles skálán mozog, van, ahol elhanyagolható a fizetésemelés, és van, ahol igen jól járnak a dolgozók - ez derült ki olvasóink leveleiből, amiket januári béremelési felmérésünk kapcsán küldtek. Léteznek azonban olyan cégek, köztük több száz fős vállalatok is, ahol a munkavállalók jelenlegi ismeretei szerint egyáltalán nem emelik idén a fizetéseket, a járulékcsökkentést a munkáltatók lenyelik. Számos levelet kaptunk állami alkalmazottaktól is, ők szinte kivétel nélkül a kötelező minimálbér-emelés miatt kialakult bérfeszültségre, illetve az évek óta elmaradó béremelésekre panaszkodtak.
xxx
Nőtt a dolgozói szegénység
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/nott-a-dolgozoi-szegenyseg-481820
Ellentétes folyamatokat láthattunk a magyarországi szegénységben tavaly. Miközben a dolgozói szegénység újabb csúcsra ért, addig a mélyszegénység csökkent.
xxx
Béremelést követelnek a felsőoktatásban dolgozók
http://nepszava.hu/cikk/1119303-beremelest-kovetelnek-a-felsooktatasban-dolgozok
A fizetések emelését szeretné elérni a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ), szerintük ugyanis Magyarország költségvetési helyzete, a gazdaság következő évekre jelzett növekedése lehetővé teszi a felsőoktatásban dolgozók bérének érdemi rendezését - olvasható a szakszervezet közleményében. Hangsúlyozták: az ösztönző, megtartó erővel bíró, differenciált bérek kialakítása elengedhetetlen a kiemelkedő szakmai jártasságú munkatársak megtartásában.
xxx
Belebukik botrányaiba Erdő Péter húga
http://nepszava.hu/cikk/1119302-belebukik-botranyaiba-erdo-peter-huga
Eltávolították Fülöpné Erdő Máriát az Apor Vilmos Katolikus Főiskola éléről - értesült lapunk. A vezetőváltást még nem jelentették be, de a híreket a Váci Egyházmegye megerősítette a Népszavának. A rektor leváltásának okát egyelőre nem indokolták hivatalosan, ám valószínű, hogy az elmúlt évek sorozatos botrányai - amelyekről lapunk rendszeresen beszámolt - miatt kell távoznia, amelyekkel sokat ártott a főiskolának.
xxx
Balogék szakképzésben tartanák a diákokat
http://nepszava.hu/cikk/1119159-balogek-szakkepzesben-tartanak-a-diakokat
A jó élmények iskolában tartó erejéről, valamint a szakképzésben bevezetendő ösztöndíjrendszerről is beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a fővárosi Káldor Miklós Kollégiumban.
xxx
Rosszul jegyezték be a Nemzeti Pedagógus Kart
http://444.hu/2017/01/27/rosszul-jegyeztek-be-a-nemzeti-pedagogus-kart
2014 utolsó napján jegyezték be hivatalosan a Nemzeti Pedagógus Kart, azt a testületet, amibe a kormány az állami iskolákban dolgozó tanárokat kötelezően beterelte.Kiss László MSZP-s képviselő szúrta ki, hogy míg a törvény szerint a kar köztestület, és honlapján önmagát is ennek nevezi, addig csak sima egyesületként van bejegyezve. A gyakorlatban nagyon nagy különbség nincs a kettő között, de a köztestület egy komolyabb forma, a cím viselése egyfajta kiváltság.
Kiss megkérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy mi tesz a törvénytelen állapot ellen, aki azt válaszolta, hogy neki ugyan semmit se kellett volna tennie, mert a dolog nem hozzá tartozik, de azért szólt Fővárosi Törvényszéknek, hogy javítsák ki a hibát.
xxx
Rétvári szerint az átlagost meghaladóan nőttek a bérek az oktatás- és egészségügyben
Az átlagost meghaladó mértékű az oktatás- és egészségügyben az emberek jövedelememelkedése - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
xxx
Túl nehéz a felvételi a középiskolákban?
http://www.atv.hu/videok/video-20170130-tul-nehez-a-felveteli-a-kozepiskolakban
Az ATV Start vendége Horn Gábor korábbi oktatáspolitikus.
xxx
Mégis lesz kulturális bérpótlék? – Véget érhet a több hónapos küzdelem
http://168ora.hu/megis-lesz-kulturalis-berpotlek-veget-erhet-tobb-honapos-kuzdelem/
Úgy tűnik, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) fél éve tartó küzdelemmel sikerült kiharcolnia, hogy a kulturális ágazat dolgozói bérpótlékot kapjanak. Fontos eredmény ez ahhoz képest, hogy a szféra közalkalmazottainak bére 2008 óta nem változott. Csóti Csaba, a KKDSZ elnöke a 168 Órának elmondta: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere már tavaly júniusban bejelentette a bérpótlékot, csakhogy az ígéretet semmi nem követte. A KKDSZ sokszori megkeresésére a tárca helyettes államtitkára november találkozott a szakszervezet elnökével, és újra megnyugtatta: január 1-jétől jön a többletpénz, amely – közalkalmazotti besorolástól függően – havi 12 000 és 25 000 forint között lesz. Az erről szóló kormányrendelet már közigazgatási szakaszban van.
xxx
"Már a betegek életét veszélyezteti az orvoshiány"
http://nepszava.hu/cikk/1119158-mar-a-betegek-eletet-veszelyezteti-az-orvoshiany
A Párbeszéd szerint a sürgősségi betegellátásban tapasztalható orvoshiány már a betegek életét veszélyezteti, ezért az ellenzéki párt azonnali béremelést követel a szakellátásban dolgozó orvosok körében.
xxx
Forronganak a fogorvosok
http://nepszava.hu/cikk/1119192-forronganak-a-fogorvosok
Meg kellene duplázni az alapellátást végző fogorvosok bevételét a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint, mert ma csak veszteséggel működtethetők az ilyen praxisok. Ezt gondolta a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata is, amikor másfél éve elkezdte a fogorvosi beavatkozások költségkalkulációjának részletes kidolgozását. A kormány egyelőre hallgat.
xxx
Önrevíziót tartott a NAV
http://nepszava.hu/cikk/1119163-onreviziot-tartott-a-nav
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban ellenőrzés helyett önellenőrzésre buzdította a szabályokat tévesen alkalmazó adózókat. A segítő jellegű ellenőrzés eredményeként 2600 adózó önként rendezte 5,7 milliárd forintnyi kötelezettségét, így mentesült az adóhatósági szankcióktól – mondta Tállai András a nemzetgazdasági tárca adóügyekért felelős államtitkára.
xxx
"Akkor is tüntetek, ha vízágyúval lőnek"
http://www.atv.hu/belfold/20170130-akkor-is-tuntetek-ha-vizagyuval-lonek
Akkor is tüntet az Együtt csütörtökön, ha vízágyúkkal próbálják megakadályozni ebben – ezt mondta Juhász Péter, a párt alelnöke. Az Együtt három hete jelentett be demonstrációt a Parlament mellé Vlagyimir Putyin látogatásának napjára, de a területet aznap lezárja a Terrorelhárítási Központ. A Fidesz szerint az Együtt tüntetése provokáció.
xxx
Tárki: Erős Fidesz mellett erősödő Jobbik
http://www.atv.hu/belfold/20170130-tark-eros-fidesz-mellett-erosodo-jobbik
Az utóbbi fél év hullámzásai után a január a megszokott stabil Fidesz-előny mellett a bizonytalan és válaszmegtagadó választók arányának csökkenését és a Jobbik halvány növekedését hozta – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb kutatásából.
xxx
Orbán szoprán ígéretei Botkának
http://nepszava.hu/cikk/1119249-orban-szopran-igeretei-botkanak
Alsó hangon 50 milliárd, „szoprán hangfekvésben” 70 milliárd forint költségvetési támogatást ígért szegedi fejlesztésekre hétfőn Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Botka László komoly polgármester, a támogatásra pedig lesz pénz, mert 4 százalék fölötti növekedést vár 2017-re.
xxx
Orbánt hiteltelennek látták a Lámfalussy-konferencián
http://nepszava.hu/cikk/1119315-orbant-hiteltelennek-lattak-a-lamfalussy-konferencian
"Kétes megtiszteltetés" volt Orbán Viktort hallgatni a múlt heti Lámfalussy-konferencián, az elhangzottak pedig különösen hiteltelennek hatnak annak fényében, hogy Magyarország az európai integráció egyik legnagyobb nyertese - nagyjából ez a vélemény olvasható ki Erik F. Nielsen, az UniCredit vezető közgazdásza szokásos heti értekezéséből a Portfolió összefoglalója szerint.
xxx
Halálos beteg Orbán kampányguruja
http://nepszava.hu/cikk/1119185-halalos-beteg-orban-kampanyguruja
Arthur Jay Finkelstein, a világ egyik legbefolyásosabb politikai tanácsadója, Habony Árpád londoni üzlettársa, Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu kampányguruja halálos beteg.
xxx
Mától toboroz a Nyugdíjas Párt 50+
http://nepszava.hu/cikk/1119304-matol-toboroz-a-nyugdijas-part-50
Az előre beharangozott IDESZ helyett Nyugdíjas Párt 50+ néven ma kezdi meg hivatalosan a működését az új rétegpárt. A nyugdíjminimum megemelése mellett 40 ezer forintos alapnyugdíjat vezetnének be, amit a költségvetés fizetne minden idős embernek, a munkanyugdíjat pedig ettől függetlenül finanszírozná a nyugdíjkassza.
xxx
Harrach Péter nem indul többször
http://nepszava.hu/cikk/1119263-harrach-peter-nem-indul-tobbszorű
A Fidesz országos elnöksége hamarosan véglegesíti a 2018-as országgyűlési választás egyéni jelöltjeinek listáját. A legmagasabb posztot érintő változás várhatóan az lesz, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője, Harrach Péter nem indul többet a Pest megyei 4. választókerületben, Vácon.
xxx
Botrány a Csatt felvételén
http://www.atv.hu/belfold/20170130-botrany-a-csatt-felvetelen
Személyeskedésbe hajló vita folyt délután az ATV Csatt felvételén. Gulyás Márton, civil aktivista, a Krétakör korábbi vezetője beszólt Stefka Istvánnak, aki szerinte a pártállam embere, hiszen a Belügyminisztériumtól kapott kitüntetést az előző rendszerben.
xxx
Közösségi oldalak, már túl a zeniten
http://nepszava.hu/cikk/1118962-kozossegi-oldalak-mar-tul-a-zeniten
Idén jelentősen csökkenhet a közösségi oldalak, így például a Facebook népszerűsége, egyre többen meg is szüntethetik regisztrációjukat - többek között ez derül ki a Telenor 2017-es technikai előrejelzéséből.
xxx
Bucsek személyesen találkozik a leukémiás kislány apjával
http://nepszava.hu/cikk/1119171-bucsek-szemelyesen-talalkozik-a-leukemias-kislany-apjaval
Hétfőn személyesen is találkozik a budapesti rendőrfőkapitány (Bucsek Gábor) azzal az édesapával, aki kezelésre vitte leukémiás gyermekét a múlt héten, ám a fővárosi szmogriadóban megbírságolták gépkocsija környezetvédelmi besorolása miatt. A kapitány hitetlenkedve fogadta a történteket, de felajánlotta, kifizeti a bírságot az édesapa helyett. Kérdéses, az érintett elfogadja-e a rendőri "kegyelmet".