Ezek a jogszabályváltozások segíthetnek az ukránoknak munkát vállalni Magyarországon

 

http://hvg.hu/gazdasag/20160922_tobb_jogszabalyvaltozas_segiti_magyarorszagon_munkahoz_jutni_az_ukrajnaiakat

 

Több tízezer ukrán vendégmunkás érkezhet Magyarországra a közeljövőben, a munkaerőimporthoz szükséges jogszabályokat már csendben átírták – írja a csütörtökön megjelent Heti Válasz.

 

xxx

 

Szociális ágazat. Nagyon várják a béremelést azok, akik még nem vándoroltak el

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nagyon-varjak-a-beremelest-azok-akik-meg-nem-vandoroltak-el-1362799

 

Hiába vártak konkrét választ a béremelésről a szociális ágazatban dolgozók a szakállamtitkártól, nem számíthattak erre a budapesti konferencián. A főpolgármester viszont segítséget ígért a Budapesten dolgozóknak. A szociális ágazatban az alacsony bérek okozta elvándorlás miatt van olyan intézmény, ahol a szakemberek harmada hiányzik.

Maratoni tüntetést tartottak július elején az egészségügyben dolgozók a parlament előtt. A tiltakozáshullám eredménye: összesen 54,5 százalékos béremelés a következő három évben.A szociális ágazat nem tüntet, inkább csendben dolgozik, és várja az évek óta megígért életpálya bevezetését – mondta az egyik érdekképviselet elnöke. Kocsis József szerint egyre több ápoló hagyja el a szociális ágazatot, és megy át a jobban fizető egészségügybe, ezért vannak olyan intézmények, ahol már a harminc százalékot is eléri a szakemberhiány az alacsony bérek miatt.

 

xxx

 

Kérdéses a betegadatok sorsa

 

http://mno.hu/belfold/kerdeses-a-betegadatok-sorsa-1362685

 

Az adatvédelmi hatóság is vizsgálatot folytat az új háziorvosi törzskartonok ügyében, a tervezetből ugyanis nem egyértelmű, miképpen használják fel a betegek adatait, és az érintettek megfelelő tájékoztatást kapnak-e arról, mely adatok megadása kötelező – tudta meg a Magyar Nemzet. A begyűjtött információk segítségével a kormány nemzeti egészségfelmérést szeretne, ám az orvosok aggódnak, hogy nem lesz idejük ellátni a pácienseket, ha fél órát vesz majd igénybe egy adatlap kitöltése.

 

xxx

 

Egyre nagyobb gond lesz tanárt találni Magyarországon

 

http://nol.hu/belfold/egyre-nagyobb-gond-lesz-tanart-talalni-1632803

 

Az OECD legfrissebb oktatási jelentése szerint Magyarországon a tanárok egyharmada már meghaladta az ötvenéves kort. Kérdés, hogy a lassan nyugdíjba vonuló pedagógusok helyére akad-e fiatal munkaerő?

 

xxx

 

Alkotmánybírósághoz fordul a közlekedési szakszervezet

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160921-alkotmanybirosaghoz-fordul-a-kozlekedesi-szakszervezet

 

Az ATV Start vendége Nemes Gábor elnök, Egységes Közlekedési Szakszervezet.

 

xxx

 

Nyílt hadüzenetet küldtek az MTVA vezérének, hatalmas perrel fenyegetnek

 

http://nol.hu/belfold/szamhaboru-utan-ultimatum-1632723

 

Az MTVA üzemi tanácsai és szakszervezetei ultimátumot adtak a vezérigazgatónak a leépítés miatt kirobbant kommunikációs csatában.

 

xxx

 

Már nem bocsát el a Dunaferr

 

http://www.hirado.hu/2016/09/21/mar-nem-bocsat-el-a-dunaferr/

 

Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, valamint a cég reorganizációs, management support és HR-igazgatója szerdán, Dunaújvárosban.

 

xxx

 

Megduplázódott a versenyszférában a korábbi közfoglalkoztatottak aránya

 

http://www.hirado.hu/2016/09/21/megduplazodott-a-versenyszferaban-a-kozfoglalkoztatottak-aranya/

 

Napjainkban már 13-15 százalék körül van a versenyszférában, illetve az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedő közfoglalkoztatottak aránya, míg néhány évvel ezelőtt még csak körülbelül 7 százalékuk talált állást - fejtette ki Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

 

xxx

 

Gyurcsány: senki mögé nem áll be 2,5 millió szavazó a baloldalon

http://www.hirado.hu/2016/09/22/gyurcsany-senki-moge-nem-all-be-25-millio-szavazo-a-baloldalon/

 

Sok tehetséges politikust lát a baloldalon, de csak közepesen erős személyiségek, és egyik mögé sem állna be két és fél millió ember - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc.

 

xxx

 

Pápa Levente kilép az Együttből

 

http://www.atv.hu/belfold/20160921-papa-levente-kilep-az-egyuttbol

 

Pápa Levente, az Együtt alelnöke kilép a pártból, egyben lemond minden választott tisztségéről. Egyúttal szeptember 30-i hatállyal az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány kuratóriumi elnöki pozíciójáról is lemond - közölte a párt.

 

xxx

 

Pápa: Az MSZP és a DK egy olyan szubkultúrát jelent, ami lejáratódott

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/papa-az-mszp-es-a-dk-egy-olyan-szubkulturat-jelent-ami-lejaratodott-1362751

 

Kilép az Együttből a párt egyik alelnöke – Pápa Levente egyúttal lemond minden tisztségéről, és a pártalapítvány vezetését is átadja.

 

xxx

 

25 + 1 dolog, amit nem tudott Vona Gáborról

 

http://www.atv.hu/belfold/20160922-25-1-dolog-amit-nem-tudott-vona-gaborrol

 

Szerda este indult el az ATV-n Péterfi Judit új sorozata, a Magánszféra. A politikusok magánéletét bemutató ötven perces riportfilm alanya ezúttal Vona Gábor Jobbik elnök volt. A stáb elkísérte Vonát az edzőterembe, a piacra, az otthonába, egyik kedvenc kirándulóhelyére és egy tetoválószalonba is. A filmből kiderült, miért irigyli saját polgármestereit Vona, kiderült, mit szólt az édesanyja, amikor a Jobbik előállt a "cigánybűnözéssel", kiderült, hogy kiket tart zsúrpubinak a Fideszből a Jobbik elnöke és hogy mit gondol Orbán Viktorról. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhányat a számtalan, eddig nem ismert információ közül.

 

xxx

 

Medián: 37 százalékon áll a Fidesz, a Jobbik a második

 

http://www.atv.hu/belfold/20160921-median-37-szazalekon-all-a-fidesz-a-jobbik-a-masodik

 

A kvótanépszavazás kampányától hangos nyári hónapok után a Fidesz jelenleg is csak 37 százalékos támogatottságot élvez, ami tulajdonképpen megegyezik a júniusban mért adatokkal - derül ki a HVG számára szeptember 9-e és 13-a között készített reprezentatív Medián-felmérésből.

 

xxx

 

Mozgolódik a magyar ellenzék, jöhet egy új párt is

 

http://nol.hu/belfold/egyutt-papa-levente-kilepes-gemesi-gyorgy-part-ellenzek-magyarorszag-1632877

 

Lemondott Pápa Levente Együtt-alelnök. Gémesi György gödöllői polgármester azt mondja: elképzelhető, hogy mozgalma párttá alakul.

 

xxx

 

„Ma jobban vezetném az országot” - Interjú Gyurcsány Ferenccel

 

http://nol.hu/belfold/gyurcsany-ferenc-interju-dk-mszp-nepszavazas-1632879

 

Reméli, előbb derül ki az igazság Őszödről, mint a Kennedy-gyilkosságról – mondta lapunknak Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke arra számít, érvénytelen lesz a népszavazás, és beszélt arról is: sok rendes ember van az ellenzéki oldalon, de egyikük sem elég erős személyiség. A volt kormányfő azt állítja, Orbán Viktor környezetéből is kap információkat.

 

xxx

 

Orbán Viktor:Szeretem ezt az országot, külső parancsra ne változtassák meg

 

http://www.origo.hu/itthon/20160921-orban-viktor-interju.html

 

Orbán Viktor miniszterelnök exkluzív interjút adott az Origónak, tíz nappal az október 2-ai népszavazás előtt.A népszavazás célja, hogy a magyarok elmondhassák, meg akarnak-e maradni magyarnak - mondta a miniszterelnök.

 

xxx

 

Kivették az Orbán-bakit az Origo interjúból

 

http://hvg.hu/gazdasag/20160922_Orban_baki_interju

 

A miniszterelnök az Origo-nak adott interjúban tévesztett, a hibát csak az interjú publikálása után vették észre.

"Ezért veszítette el az eurózóna is a vonzerejét a sikeres, zónán kívül lévő államok számára. Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia szépen fejlődő országok. Szóval ma két részből áll az Európai Unió, és hogy egyben marad-e vagy sem, leginkább azon áll vagy bukik, hogy az eurózóna képes lesz-e megoldani a saját problémáit"- fogalmaz Orbán, amivel csak az a bökkenő, hogy Szlovákiában 2009-ben bevezették az eurót. 10 előtt az interjúba belenyúltak, Szlovákiát kivették a felsorolásból.

 

xxx

 

Ötszázmilliárd forint tűnik el évente csak a közbeszerzésekből

 

http://nol.hu/belfold/otszazmilliard-forint-tunik-el-evente-csak-a-kozbeszerzesekbol-1632785

 

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke harmadszor is benyújtja a parlamentnek a párt korrupcióellenes ügyészségről szóló törvényjavaslatát.

 

xxx

 

Kormányközeli szereplője is van az újabb offshore-botránynak

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/kormanykozeli-szereploje-is-van-az-ujabb-offshore-botranynak-1362810

 

Egy magyar üzletember is előkerül az újabb offshore-aktában. A Panama-iratok után több ezer bahamai cégről közöltek adatokat, köztük egy olyan társaságról, amelynek éveken át Horváth László nagyvállalkozó volt a vezetője. A cég a 2000-es évek első felében üzletelt a MÁV-val is. A rendszerváltás előtt még határőrként dolgozó Horváth, saját bevallása szerint baráti viszonyt ápol Varga Mihály nemzetgazdasági és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel is.

 

xxx

 

Matolcsyék megszabadultak Rogántól

 

http://mno.hu/gazdasag/matolcsyek-megszabadultak-rogantol-1362814

 

Mostantól az MNB maga dönthet a kommunikációjáról.Egy kormányrendelet alapján többé nem kell a jegybanknak a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál kuncsorognia a kommunikációs költésekért –szúrta ki az Index.

 

xxx

 

Októberben indul a harc Matolcsynéval

 

http://mno.hu/belfold/oktoberben-indul-a-harc-matolcsyneval-1362683

 

Nem tudtunk megegyezni semmiben – indokolta lapunknak Tömör István, Balatonkenese fidesz–KDNP-s polgármestere, miért nyújtottak be keresetet Balatonakarattya ellen a közelmúltban. Utóbbi település polgármestere Matolcsy Gyöngyi, a jegybankelnök válófélben lévő felesége. A két település 2014-ben vált ketté, ám azóta képtelen megállapodni a vagyonelemek elosztásáról.

 

xxx

 

Egy borsodi város tüntetni kész a patakja miatt

 

http://nol.hu/belfold/polgari-engedetlenseg-egy-patakert-1632795

 

Hónapok óta hiába kéri Szikszó, hogy takarítsák ki a Vadász-patrak medrét, mert baj lesz, eddig süket fülekre találtak. Most „megfenyegették” a vízügyet, hogy tüntetni is készek a patakért

 

xxx

 

Kivonultak a tiltakozók a városligeti fórumról

 

http://mno.hu/belfold/kivonultak-a-tiltakozok-a-varosligeti-forumrol-1362790

 

Kizárt mindenféle párbeszéd vagy egyeztetés a Városliget több mint 150 milliárd forintos állami fejlesztésének felelősei, illetve a beruházást ellenző Ligetvédők között – derült ki tegnap azon a Liget Park elnevezésű fórumon, amelyet Persányi Miklós, a projekt kert- és tájépítészeti feladatainak miniszteri biztosa szervezett. A Ligetvédők még a fórum előtt egyértelművé tették: csak akkor hajlandók tárgyalni, ha az illetékesek azonnali hatállyal felfüggesztik a zajló munkálatokat, továbbá egyetlenegy épület (múzeum) építéséről sem lehet szó, csak a Városliget mint park felújításáról. A tiltakozók szeptember 24-re nagy tüntetést szerveznek.

 

xxx

 

Paks2: brüsszeli igen az oroszok hegemóniájára

 

http://nol.hu/belfold/paks-atomeromu-europai-bizottsag-magyarorszag-oroszorszag-orban-kormany-1632893

 

Immár Magyarországon van a paksi bővítési tender elmaradása miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás lezárását előkészítő levél: a Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője által nyilvánosságra hozott szöveg szerint az Európai Bizottság speciális feltételekkel engedélyezi az orosz Roszatomot helyzetbe hozó beruházást. Ez azonban nem a vége, inkább csak a kezdete a jogi procedúrának.

xxx

 

Sorra zárnak be a roma civil szervezetek

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160921-sorra-zarnak-be-a-roma-civil-szervezetek

 

Az ATV Start vendégei Suri Szilvia munkatárs, Roma Sajtóközpont és Daróczi Gábor igazgató, Romaversitas Alapítvány.

 

xxx

 

A NAV tehet keresztbe Orbánék népszavazásának

 

http://mno.hu/belfold/a-nav-tehet-keresztbe-orbanek-kampanyanak-1362634

 

Képesek a kampány hajrájában kihallgatni Farkas Flóriánékat, miközben a Lungo Dromnak több százezer szavazatot kellene szállítania.„Szerencsétlenül alakult, hogy a NAV a kvótareferendum véghajrájában akarja kihallgatni az ORÖ-botrány lehetséges érintettjeit, mivel a Lungo Dromra még nagy szükség lesz az országos mozgósítás utolsó két hetében” – nyilatkozta egy kormányközeli forrás az Atv.huportálnak.

 

xxx

 

Súlyos milliárdokért üzenünk Brüsszelnek

 

http://mno.hu/belfold/sulyos-milliardokert-uzenunk-brusszelnek-1362788

 

Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának az érdekeltségei már több mint félmilliárdos közvetítői díjat tehettek zsebre a kvótakampányban – derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda lapunk által megismert szerződéseiből. Az év eleji akció és az „Üzenjünk Brüsszelnek!” kampányszakasz közel 6 milliárd forintba került.

 

xxx

 

Milyen eljárást indítanak a skandinávok Magyarország ellen?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160921-milyen-eljarast-inditanak-a-skandinav-orszagok-magyarorszag-ellen

 

Az ATV Start vendége Banai Károly korábbi nagykövet és miniszterelnöki külügyi főtanácsadó.

 

xxx

 

„Nagyot nem lehet csalni, sok kicsit igen”

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nagyot-nem-lehet-csalni-sok-kicsit-igen-1362803

 

Minden eddigi parlamenti választáson vagy népszavazáson fordulhattak elő kisebb-nagyobb csalások, akár láncszavazás is, de ez soha nem volt olyan mértékű, hogy érdemben befolyásolta volna az adott választás végeredményét – mondta Magyarország élőben című műsorunkban a Political Capital választási szakértője.

 

xxx

 

Kimarad a külhoniak fele a népszavazásból

 

http://mno.hu/belfold/kimarad-a-kulhoniak-fele-a-nepszavazasbol-1362639

 

A külhoni magyar állampolgárok alig fele akar részt venni a jövő vasárnapi népszavazáson. A határidőig kevesebb mint 275 ezren regisztráltak, noha kétszer ennyi külhoni magyarnak van már szavazati joga. A szavazók valós száma ennél is kisebb lehet. A külképviseleteken viszont egyre nagyobb az érdeklődés

 

xxx

 

Szijjártó találkozott az Obama-házaspárral

 

http://www.atv.hu/belfold/20160921-kep-szijjarto-talalkozott-az-obama-hazasparral

 

A héten kezdődött New Yorkban az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszaka, amelyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Barack Obama amerikai elnök ebből az alkalomból fogadást adott, és a rendezvényre meghívást kapott a magyar diplomácia vezetője is. Az elnöki házaspárral ekkor készült a fénykép.

 

xxx

 

 

2,2 százalékos bővülést vár idénre a Takarékbank

 

http://www.hirado.hu/2016/09/21/22-szazalekos-bovulest-var-idenre-a-takarekbank/

 

A magyar gazdaság az idén 2,2 százalékkal, míg jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a Takarékbank Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kedvezőbb, idén 1,6 százalék, jövőre 2,1 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,1, míg jövőre 71,9 százalékra csökkenhet.

 

xxx

 

Fogy a nép, de közben sok a lagzi

 

http://nol.hu/gazdasag/egyre-tobben-hazasodnak-megis-fogy-a-nepesseg-1632909

 

Több mint 20,5 ezerrel lettünk kevesebben a januártól júliusig terjedő időszakban, amikor 51 882 gyermek született, viszont 72 477-en hunytak el. A házasodási kedv egyelőre töretlen, a vizsgált időszakban 17 százalékkal több frigy köttetett, mint egy éve.

 

xxx

 

Akár másfél milliót is ad a kormány, ha elektromos autót vesz

 

http://www.hirado.hu/2016/09/21/akar-masfel-milliot-is-ad-a-kormany-ha-elektromos-autot-vesz/

 

A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten egy szakmai fórumon. Varga Mihály az Emobility Forum 2016 elnevezésű konferencia megnyitóján közölte: a kormány elektromos hajtású személyautók és kishaszon-gépjárművek beszerzéséhez ad anyagi segítséget. A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, maximum 1,5 millió forint, csak új járművek megvételére, lízingelésére vonatkozik, amelyek ára nem haladja meg a 15 millió forintot – mondta Varga Mihály.

xxx

 

Legtöbben a pénzügyi szolgáltatásokat kifogásolják

http://www.hirado.hu/2016/09/21/legtobben-a-penzugyi-szolgaltatasokat-kifogasoljak/

 

Magyarországon 2015-ben leginkább a pénzügyi szolgáltatásokat, a televízió-előfizetéseket és a vasúti személyszállítási szolgáltatást tartják a legproblémásabbnak a fogyasztók, míg a legkevesebb a panasz a könyvek, az alkoholmentes italok és a háztartási gépek vásárlásakor - derül ki az Európai Bizottság (EB) által szervezett az egész unióra kiterjedő reprezentatív felmérésből.

 

xxx

 

A betiltott kazánok fogynak a legjobban

 

http://www.hirado.hu/2016/09/22/a-betiltott-kazanok-fogynak-a-legjobban/

 

Bár magánszemélyek már nem vásárolhatnának régi típusú kazánt, egy kiskapu nyitva maradt: a jogszabály ugyanis megengedi a gyűjtőkéményes társasházaknál a nyílt égésterű, de új hatékonysági követelményeknek megfelelő készülékek beszerelését, amelyek így továbbra is forgalomban maradtak. Ám a vásárlás után már nem lehet követni, hová szerelik be azokat, így kiköthetnek családi házakban is – írja a Magyar Idők.

 

xxx

 

Nyomoznak a fővárosi gyermekotthonban

 

http://mno.hu/belfold/nyomoznak-a-fovarosi-gyermekotthonban-1362791

 

Bár a korábbi rendőrségi vizsgálatok nem igazolták, hogy visszaélések történtek volna az Alföldi utcai gyermekotthonban, a rendőrség most büntetőeljárást indított az ügyben kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész lapunk által megismert írásbeli válaszából. Az ügyészség a korábbi rendőrségi eljárások megalapozottságát is felülvizsgálja, és indokolt esetben intézkedni fog. Az intézmény belső vizsgálata eközben nem tárt fel visszaéléseket az otthonban.

 

xxx

 

A magyar dráma napja

 

http://mno.hu/grund/ma-a-magyar-dramat-unnepeljuk-1362608

 

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 131 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-ei ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék. E napon tartják Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön pódiumműsorának előpremierjét is, a Színpad és kínpad 1956–1958 című előadásban részletek hangzanak el Sinkovits Imre előkerült ’56-os naplójából, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc, Mensáros László rendőrségi anyagaiból, belügyi jelentésekből, és felelevenítik Földes Gábor perét is.

Felolvasószínházi formában mutatták be a Vígszínházban Esterházy Péter Mercedes Benz című történelmi revüjét, amelyet a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt a szerző, a darab ősbemutatóját jövő januárban tartják majd Pozsonyban. Esterházy írását választotta a Színházi Dramaturgok Céhe az évad legjobb magyar drámájának.

 

xxx

 

Eltemették Csoóri Sándort

 

http://mno.hu/grund/eltemettek-csoori-sandort-1362741

 

Egyszerű, méltóságteljes szertartással vettek végső búcsút tegnap Csoóri Sándor költőtől, írótól, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjától Budapesten az Óbudai temetőben. A református egyház szertartása szerint búcsúztatták. Családtagjai, alkotótársai, barátai és politikai szereplők kísérték utolsó útjára. Népzenével, Kodály és Bartók műveivel és zsoltárokkal búcsúztak tőle.

 

xxx

 

Nyert az állam, védett marad a Munkácsy-kép

 

http://mno.hu/grund/nyert-az-allam-vedett-marad-a-munkacsy-kep-1362330

 

Ítéletet hirdettek hétfőn Pákh Imre perében: jogos volt a védetté nyilvánítás. A tulajdonos felsőbb fórumokhoz fordul.

 

xxx

 

"Roppant riasztó" - Kanyarójárvány van Romániában

 

http://www.atv.hu/belfold/20160921-roppant-riaszto-kanyarojarvany-van-romaniaban

 

Kanyarójárvány van Romániában - jelentette be szerdán a bukaresti egészségügyi minisztérium, arra hivatkozva, hogy az év első hónapjában 675 megbetegedést regisztráltak a hatóságok, és a betegség két kisgyerek halálához vezetett, egy harmadik esetében pedig feltételezhető, hogy a kanyaró volt a halál oka.

 

xxx

 

Ellepték a poloskák Magyarországot

 

http://www.atv.hu/belfold/20160921-video-elleptek-a-poloskak-magyarorszagot

 

Az elmúlt időszakban három idegenhonos poloskafaj is megjelent hazánkban, ezek előszeretettel keresnek menedéket a meleg lakásokban. Budapesten a kelet-ázsiai márványos poloska szaporodott el nagy egyedszámban. Az MTA Állattani Osztályának vezetője elmondta az atv.hu-nak az okokat.

 

xxx

Az államtitkár asszony szeretné, ha egész Magyarország neki szurkolna

 

http://nol.hu/belfold/novak-katalin-level-futas-maraton-level-1632867

 

„A Fut a család mozgalom keretein belül Államtitkár Asszony is indul az október 9-i maratonon, Budapesten. Nagyon szeretné, ha minél többen szurkolnának a mozgalomban indulóknak, buzdítanák Őt is a maraton alatt” – így kezdődik az az e-mail, amelyet Novák Katalin nevében küldtek az Emberi Erőforrások Minisztériumából az ország megyeszékhelyeire, a humántárcához tartozó Család, Esélyteremtési Önkéntes Házak vezetőinek és minisztériumi dolgozóknak.

 

xxx

 

"A problémák azzal kezdődnek, hogy egyes emberek azt hiszik, fontosabbak másoknál"

 

http://www.atv.hu/belfold/20160921-a-problemak-azzal-kezdodnek-hogy-egyes-emberek-azt-hiszik-fontosabbak-masoknal

 

A bullying, vagyis az iskolai zaklató bántalmazás ellen kampányol Budapesten Nick Vujicic. A kezek és lábak nélkül élő motivációs tréner három előadást tart, amelyben a zaklatások áldozatait szeretné bátorítani arra, hogy ne adják fel, tartsanak ki az álmaik mellett. Egy kutatás szerint a magyar felsőtagozatosoktöbb, mint hatvan százalékát érte már inzultus az iskolában. További részletek a videóban.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Koppány nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés