( Az ALAPDOKUMENTUM, amiből a sajtó dolgozott-Szerk.) A munkavállalók szervezettségével a kollektív érdekérvényesítő szervezetek szerepével foglalkozó kérdésblokk 2001 óta négy alkalommal, meglehetősen hasonló tartalommal szerepelt a munkaerő-felmérés kiegészítő felvételeiben, így a jelenlegi helyzet elemzése mellett lehetőség nyílik az időbeli összehasonlításra is.
( Nyomtatott: Munkaerőpiaci helyzetkép, 2015, 35.oldaltól, 8. fejezet)
xxx
 
 
Csökkent a szakszervezetek mukahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken az elmúlt években - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaerőpiaci helyzetkép, 2015 című kiadványából. A 2015. évi adatfelvételnél az alkalmazásban állóknak csak 25,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén működik szakszervezet, amely több mint 12 százalékpontos csökkenés a 2001-es állapothoz képest, és érdemben elmarad a 2009. évi 28,5 százaléktól is. Ahogy a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, úgy a szakszervezeti tagok aránya is folyamatosan csökkent a KSH által vizsgált években: míg az első, 2001. évi felvétel idején a válaszadók 19,7 százaléka vallotta magát szakszervezeti tagnak, addig 2015-ben már csak 9 százalékuk. Arra a kérdésre, hogy működik-e munkahelyén szakszervezet, az érintettek 12,5 százaléka nem tudott válaszolni.
 
 
Nem változott a korábbi adatfelvételekhez képest a szakszervezetek ágazati és tulajdonforma szerinti koncentrációja. 2015-ben is jóval átlag feletti volt a szakszervezeti jelenlét a költségvetési szervezetek
túlsúlyával jellemezhető két nagy nemzetgazdasági ágban, az oktatásban és az egészségügyben. Az előbbiben a dolgozók 51,8 százaléka, utóbbiban 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén van szakszervezet, a tagok aránya azonban itt is csak 19 százalék, illetve 17,7 százalék volt.
 
 
A Vasas Szakszervezet továbbra is 15%-os béremelést követel. Nem tudjuk elfogadni, hogy két évre legyen bebetonozva a bérfejlesztés! Nem támogatjuk az erről szóló megállapodást, melyet a helyi Liga szakszervezet a Vasasok háta mögött aláírt a vállalattal. Kitartunk a tagok és a kollektíva igényei mellett! Igyekszünk folyamatosan hírt adni a tárgyalások menetéről. Kövess minket!
 
 
November elején politikusokat, parlamenti pártok képviselőit hívott egy asztalhoz Hercegh Mária, hogy konkrétumok is megfogalmazódjanak, amelyet közösen képviselhetnek.  A kötetlen beszélgetés, amelynek témája: mit lehet tenni a női bérelmaradottság felszámolása érdekében?
Gy. Németh Erzsébet (DK), Kiss Gabriella (Jobbik), Szalai Piroska (FIDESZ), Ungár Péter (LMP), Korózs Lajos (MSZP), és Tordai Bence (PM) vett részt ezen a rendezvényen. Elsőként leszögeztük a legfontosabbat, bár eltérő mértékben, más-más megközelítéssel, de azzal mindenki egyetértett, hogy létező problémáról van szó, amelyet fel kell számolni. 
 
 
December 31-ei hatállyal szinte az összes dolgozójától megvált a négy helyszínen – Balatonvilágoson, Siófokon, Nyíregyházán, valamint Balatonőszödön – szállodákat működtető Erzsébet Üzemeltető Kft.
 
 
Ha adott évben az infláció 2 százalék, a versenyszféra béremelkedése öt, akkor a munkáltatók által befizetett közterhek és adók csökkenjenek 3 százalékponttal – ezt javasolják a kormánynak a magyar gyáriparosok a bérfelzárkóztatás érdekében. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke aláhúzta: ezzel a munkavállalók és munkaadók mellett az állam is jól járna, hiszen a kifizetett többletbérből fogyasztanának az emberek, amiből újabb bevétele származna. A külföldi munkavállalók alkalmazása kapcsán fontosnak tartja, hogy az csakis azonos kultúrkörből történjen. Az elnök szerint az oktatás további reformokra szorul, s például a magolás helyett a kreativitást kellene preferálni.
 
 
A várható járulékcsökkentés hozadéka a dolgozók bérének emelésében mutatkozzon meg - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek, hozzátette, ezt az OKISZ elnöksége is támogatja. Kifejtette: úgy látják, hogy a dolgozók bérének emelése középtávon a vállalkozások jövedelemtermelő-képességét javítja. A kis- és középvállalkozásokat tömörítő iparszövetség elnöke szerint a munkabérre rakódó járulékcsökkentésnek a versenyszférában jobb hátteret kell teremtenie a magasabb bér emelésére.
 
 
Szakmai vitát indítana a sztrájktörvényről, s a szabályozás totális felülvizsgálatát sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Ennek megalapozására, s egyben vitaindítóként a VSZ a napokban megjelentette A sztrájkjog nemzetközi, európai és hazai gyakorlata című könyvet, amelyben a szakszervezet a hazai és a nemzetközi jogszabályi környezet és a gyakorlat összehasonítása mellett számos konkrét változtatási javaslatot is tesz a módosításra.A szerzők – Képesné Szabó Ildikó és Balczer Balázs – szerint a sztrájk szigorú szabályok közé szorításával a törvényalkotó nemcsak a munkavállalókat és a szakszervezeteket, hanem a munkáltatókat is nehéz helyzetbe hozta.
 
 
Függetlenül attól, hogy ki kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését, illetve hogy arra milyen formában - leggyakoribb a felmondás és a közös megegyezés - kerül sor, vannak olyan szabályok, melyeket követnünk kell. Nézzük át ezeket annak érdekében, hogy mindenki számára a lehető legzökkenőmentesebb legyen a búcsú
 
 
Munkavédelmi ellenőrzésre legnagyobb eséllyel az építőiparban, a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban, a bányászatban és az egészségügyben lehet számítani jövőre.
 
 
„Kilépéskor a táskát külön felhívás nélkül is kérjük kinyitni és az őröknek megmutatni!” Ez a minden jogi alapot nélkülöző felhívás máig számos munkáltatónál visszaköszön, ami meglehetősen riasztó képet fest a munkahelyi adatvédelem hazai állapotáról.
 
 
A lehető legfiatalabb korban el kell kezdenünk a takarékoskodást, ha nem akarunk szűkölködni időskorunkban. A nyugdíjas korra szánt összeget legjobb önkéntes nyugdíjpénztárban fialtatni, mert ott alacsony költség mellett jó hozamot fizetnek, s még állami támogatás is jár a befizetett összeg után.
 
 
A kormány - a jövő évi költségvetésbe foglaltakkal egyezően - 0,9 százalékban határozza meg a nyugdíjak 2017. január elsejétől történő emelését.
 
 
Milyen változásokat hozhat a jövő évtől a személyi jövedelemadóban az őszi adócsomag? Cikkünkből megtudhatja a lényegi pontokat.
 
 
Az ATV Start vendége Máté-Horváth Nóra alelnök, RESZASZ.
 
 
Ha a képviselő-testület is megszavazza, Gödöllő nem fogja aláírni az iskolák működtetésének állami kézbe adásáról szóló szerződést, és erre fogja buzdítani a többi települést is – nyilatkozta lapunknak Gémesi György, a város polgármestere, egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke.
 
 
„Lehet, a házamat is megveszi Mészáros Lőrinc”.A nagy emberek azt hiszik, hogy nekik mindent szabad – mondták lapunknak nevük elhallgatását kérő bicskei lakosok, akiket annak kapcsán kérdeztünk, hogy sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülhet a Kossuth Zsuzsa gyermekotthon telephelyéül szolgáló, nemrég felújított Batthyány-kastély. A cikk szerint az itteni gyerekek a tulajdonosváltást követően az év végén megszűnő bicskei menekülttáborba kerülnének, míg az impozáns épületből luxusszálloda épülne.
 
 
Újabb, jogszabályba ütköző korlátozást vezetett be több áruházlánc – írta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére (KDFSZ) hivatkozva a Magyar Idők nemrégiben. Utasításaik szerint az idén várhatóan erős lakossági fogyasztással járó karácsony előtti bevásárlási szezonban, illetve a két ünnep között nem mehetnek szabadságra az áruházi dolgozók, helyette egyes cégeknél október, míg másutt november végéig kötelezően ki kell venniük a még meglévő szabadnapokat.
 
A Marks& Spencer a mai napon bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez munkavállalóival hat saját tulajdonú magyarországi üzletének bezárására vonatkozó javaslataival kapcsolatban. A javaslatokat a Marks& Spencer azután dolgozta ki, hogy az üzleti érdekeltségei aktuális állapotának és az eredményességének pontos felmérése érdekében átfogó vizsgálatnak vetette alá 466 saját tulajdonú nemzetközi üzletét.
 
 
Több mint a duplájára emelkedett a Népszava napi eladott példányszáma a Népszabadság megszűnése óta. A híresztelésekkel ellentétben a kiadó ügyvezetője szerint nincs tartozásuk, a lap rendben van.
 
 
Külföldi befektető segítségével indítana új lapot a Népszabadság szerkesztősége.Murányi András, a lap utolsó főszerkesztője az RTL Klubnak azt mondta: két-három héten belül meglehet a döntés, de legkorábban tavasszal indulhat újra a szerkesztőség.
 
 
A kormány egyetért azzal, hogy a visegrádi négyek közös televíziós csatornát hozzanak létre – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, kedden megjelent számában.
 
 
„Nem is tudom, mikori ez a nyilatkozat, de legalább egy-két éve adtam utoljára interjút a TV2-nek, az új klientúrával biztosan nem álltam szóba, s eztán sem fogok” – mondta lapunknak Iványi Gábor, miután Andy Vajna csatornája egy botrányos hangvételű riportot közölt a hajléktalanok helyzetéről. 
hirdetés
Az anyagban ugyan az Oltalom Karitatív Egyesületet vezető Iványi is megszólalt, de állítása szerint nem értesítették arról, hogy a Tényekben újra felhasználják az anyagot. „Nem is az zavar, hogy a nevemen szeplő esik egy ilyen riport kapcsán, hanem az, hogy a műsorkészítők ennyire aljas módon rúgnak bele védekezésképtelen emberekbe” – mondta Iványi, aki tiltakozik az ellen, hogy belemontírozták a riportba, amely szerint a budapestiek „undorodnak” a hajléktalanoktól.
A TV2-sök anélkül, hogy egy szóval is kifejtették volna, miért is került annyi ember az utcákra, inkább arról számoltak be, hogy a hajléktalanok nem fürdenek, és isznak.
 
 
Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
 
 
Az ATV Start vendége Juhász Attila vezető elemző, Political Capital.
 
 
 
Jobb lett volna, ha megszavazza a módosítást a Jobbik, ha egyébként egyetért vele, mert a decemberi EU-csúcson lesz szó a kvótáról, és jobb lett volna úgy odamenni, hogy van egy alkotmánymódosítás a kormány mögött, mondta Rogán Antal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
 
 
Meghiúsult a hetedik Alaptörvény-módosítás, így egyelőre nem sikerült 
jogi következményt csiholni a migránskvóta elleni érvénytelen népszavazás mellé. Lapunknak több fideszes képviselő is elismerte, hogy kedden csatát vesztettek a parlamentben, ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni: a háborút ők fogják nyerni. A Jobbik ettől még elégedetten mosolyog, miközben a történet egyértelmű vesztesének mindkét jobboldali formáció az MSZP-t tartja.
 
 
Az ATV Start vendége Kunhalmi Ágnes budapesti elnök, MSZP.
 
 
Új, személybiztonsággal foglalkozó céget alapított a napokban Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány. Ezúttal nem Pintér Sándor az üzlettársa, közös vállalkozásuk öt éve szűnt meg.
 
 
Az LMP és a Jobbik sem vett részt a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának tegnapi ülésén, ahol a képviselők GaithPharaon, a terrorista szervezetek támogatásával is vádolt, évtizedek óta nemzetközi körözés alatt álló szaúdi milliárdos magyarországi üzleti kapcsolatai mellett a Magyar Nemzeti Arcvonal orosz titkosszolgálati kapcsolatairól szerezhettek információkat. A Jobbik a távol maradást az alaptörvény-módosítás miatti rendkívüli frakcióüléssel, míg az LMP-s Szél Bernadett magánéleti okokkal indokolta.
 
 
Etikai eljárás indult Morvai Krisztinával szemben az ELTE jogi karán – tudta meg az atv.hu. Egy bejelentés szerint a Jobbik EP-képviselője az intézményhez méltatlanul viselkedett Budaházy György és társai tárgyalásán. Az egyetem docensének nem ez az első ilyen ügye, a korábbiakat azonban – Etikai Kódex hiányában – megúszta.
 
 
A magyar hatóságok azzal, hogy megtagadták a védői munkára kirendelt ügyvédek adatainak kiadását a Helsinki Bizottság számára, megsértették az információhoz való hozzáférés alapvető jogát - így határozott az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kihirdetett ítéletében.A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) 2009-ben a védők kirendelésének gyakorlatát elemezve adatokat kért helyi és megyei rendőrkapitányságoktól arról, hogy név szerint kiket és hány esetben rendelt ki a nyomozó hatóság védőként 2007-ben és 2008-ban.
28 kapitányság, köztük a Hajdú-Bihar megyei és a debreceni, ennek nem tett eleget, ezért őket beperelték.
Az indoklás szerint a Helsinki Bizottság az adatokkal azt szerette volna bizonyítani: elterjedt gyakorlat, hogy a rendőrség ugyanazon ügyvédeket választja ki a rászorult terheltek védőiként. Ez olyan összefonódáshoz vezethet egyes rendőri szervek és ügyvédek között, amely veszélyezteti a terheltek hatékony védelemhez való jogának érvényesülését.
 
 
Kilenc nagykövete lett a 2024-es budapesti olimpiai pályázatnak. Köztük vannak művészek, gazdasági szakemberek, üzletemberek, és politikusok. Az a feladatuk, hogy nemzetközi kapcsolataik segítségével népszerűsítsék a magyar fővárost. A legfrissebb felmérések szerint a magyarok 58 százaléka örülne, ha olimpia lenne Budapesten.
 
 
Miközben összeurópai probléma a fiatalok munkanélkülisége, Magyarországon kiemelkedően aggasztó a helyzet. Az egymillió magyarországi vállalkozó csupán 27 százaléka 40 év alatti, a 40 év alatti önfoglalkoztatók száma pedig csupán hozzávetőleg 65 ezer fő.
 
 
Milyen az ideális pályakezdő? Az, akinek a diplomája mellett egészen komoly szakmai gyakorlata és nyelvtudása is van. És hogy hol lehet megszerezni azt a bizonyos szakmai gyakorlatot? Milyen gyakornoki papírral lehet bármelyik munkaadót levenni a lábáról? Megmutatjuk
 
 
Őrizetbe vettek a német hatóságok öt embert, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel - jelentette kedden a NorddeutscherRundfunk (NDR), a WestdeutscherRundfunk (WDR) és a Süddeutsche Zeitung
 
 
Vasárnap este körülbelül 200 fogvatartott feldúlta az őrök irodáját, kisebb tüzeket gyújtott, és egészségügyi felszereléseket lopott el az angliai Bedford börtönében
 
 
Kedden választanak elnököt az Egyesült Államokban, 1845 óta mindig kedden.Az immár 171 éves hagyomány nem túl praktikus. Kedd munkanap, az emberek dolgoznak, többségük reggel, a munkába indulás előtt, vagy hazafelé megy szavazni, nagy a tumultus a választási helyiségekben.A hagyomány azonban régi, és kikezdhetetlennek tűnik. 1845-ben döntöttek arról, hogy mindig november első hétfője utáni kedden tartják az elnökválasztást, 1875-től a kongresszus alsóháza, a képviselőház megválasztását is ezzel egy időben rendezik meg, majd 1914-ben a szenátusi választásokat is ehhez az időponthoz kötötték.Megmaradt hát az első novemberi hétfő utáni kedd a választás napjának. Igaz, a hagyomány nem teljesen őrződött meg, hiszen sok szövetségi államban megteremtették a korai szavazás lehetőségét.
 
 
Sokkolta az amerikai elnökválasztás eredménye Ursula Von derLeyen német hadügyminisztert. Az ARD közszolgálati televízióban egyenesen sokkolónak nevezte a reoublikánus jelölt, Donald Trump győzelmét.
 
 
Országos felmérést végzett a TÁRKI a magyar lakosság oroszok kultúráról alkotott képéről, megítéléséről. Az egyik kérdéscsoport az egyetemes kultúra szempontjából a legjelentősebb orosz személyiségekre kérdezett rá.
 
 
Az ülésnap a keresztényüldözés, valamint a közel-keleti és afrikai népirtás elítéléséről, az üldözöttek támogatásáról szóló kormánypárti határozati javaslat vitájával ér véget.
 
 
Elektromos kocsikkal működő közösségi autóbérlő (carsharing) szolgáltatást vezetne be a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ – írja szerdai számában a Magyar Idők.A lap értesülései szerint a BKK a fővárostól kapott megbízás alapján dolgozik a Budapest-biciklihez (Bubi) hasonló koncepció tervein.A közösségi autóbérlés előre regisztrált felhasználók számára nyújt rendszeres gépjárműbérlési lehetőséget, lényege, hogy a felhasználók a saját kocsi előnyeit élvezhetik a tulajdonlás állandó költségei és kötöttségei nélkül.
 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Ferenc nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés