SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Demonstráció a Magyar Kultúra Napja előtt
http://www.magyarmuzeumok.hu/tema/2256_demonstracio_a_magyar_kultura_napja_elott

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete együttműködve civil szervezetekkel és szakszervezetekkel a Magyar Kultúra Napja előtt két nappal,
2015. január 20-án 17 órától
demonstrációt és fáklyás felvonulást szervez Budapesten, a Széchenyi téren megkezdve.
A demonstrációval kapcsolatos információk elérhetők a szakszervezet honlapján: www.kkdsz.hu, valamint az alábbi linken megismerhető a rendezvény programja, majd az „Ott leszek” ikonra kattintva a részvételi szándék jelezhető: https://www.facebook.com/events/1537694759825061/
Ködös erőműjövő: Több ezer dolgozó munkahelye szűnhet meg
http://nol.hu/gazdasag/kodos-az-allami-eromujovo-1508441

Márkushegyen bezárt Magyarország utolsó mélyművelésű bányája. Ez azonnal több száz bányász elbocsátásával jár. Az üzemeltető állami MVM tervei alapján az erőműcégtől néhány éven belül akár mindenki lapátra kerülhet.

Vidékre költözött egy államtitkárság
http://www.atv.hu/videok/video-20150108-videkre-koltozott-egy-allamtitkarsag

Az ATV Start vendége Agg Géza elnök, Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége.

Megszűnt a korkedvezményes nyugdíj
http://www.profession.hu/cikk/20150108/megszunt-a-korkedvezmenyes-nyugdij/4977

2014. december 31-ével megszűnt annak a lehetősége, hogy az egészségre ártalmas munkakörben dolgozók újabb kedvezményre jogosító időt szerezzenek. Balogh Béla emlékeztetett arra, hogy már 2011. áprilisban levélben fordultak a kormányfőhöz, kérve, hogy a témával a kormány kiemelten foglalkozzon, felajánlották szakmai közreműködésüket ebben a munkában. Mint mondta: az elmúlt évben is számos alkalommal demonstráltak, aláírást gyűjtöttek, követeléseikhez a nemzetközi és az európai szakszervezeti szövetség is csatlakozott.

Elkezdték kirúgni az embereket a közmédiából
http://nol.hu/belfold/elkezdtek-kirugni-az-embereket-a-kozmediabol-1508581

Százhetvenhét embert bocsátanak el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA). Az állami média gyártócége csütörtökön jelentette be a csoportos leépítést a megyei munkaügyi központoknak. Lapunk információi szerint Budapestről 146, a pécsi körzeti rádiótól 5, a szegedi stúdióból pedig 26 dolgozót küldenek el. Az MTVA a működtetési és munkafolyamatok racionalizálásával, egyes tevékenységek kiszervezésével indokolta az elbocsátásokat.

Módosult a dolgozók költözését segítő lakhatási támogatás
http://orientpress.hu/137940

Az új munkahely miatt lakóhelyüktől legalább 100 kilométerre költözők a korábbi másfél év helyett egy évig kaphatnak lakhatási támogatást január 1-től. A felhasználható összeg felső határa egységesen havi 100 ezer forintra módosul a korábbi félévente csökkenő összegek helyett.

Munkajogi gyorstalpaló – bérpótlékok 1. rész
http://munkajog.hu/rovatok/munkaber/munkajogi-gyorstalpalo-berpotlekok-1-resz

Mi a bérpótlékok szabályozásának jogi természete? Mi a  számításuknak az alapja, és melyek a bérpótlékok Mt.-ben szabályozott fajtái? E kérdésekre is válaszokat adunk cikksorozatunk első részében.

A hét kérdése: végkielégítés
http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaber/a-het-kerdese-vegkielegites

Közszolgálati jogviszony (Ktv.) kezdete: 1988. Áthelyezés Közalkalmazott (Kjt.) jogviszonyba: 2005-ben. A felek – az átadó és az átvevő munkáltató és a munkavállaló – kölcsönös megállapodás alapján: „A jogviszony során az áthelyezést megelőző közszolgálati jogviszonyt úgy kell tekinteni, mintha a munkavállaló azt az új munkáltatójánál töltötte volna.”

Munka számítógép előtt: ezek az optimális körülmények
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/munka-szamitogep-elott-ezek-az-optimalis-korulmenyek/

Nem is gondolnánk, hogy mennyi munkavédelmi előírást kell betartanunk, ha számítógép előtt dolgozó munkavállalókat foglalkoztatunk. A munkaasztal és a megvilágítás mellett még az optimális hőmérséklet betartása is célszerű.

A munkaidő fontossága - kiemelik-e a rabszolgasorsból a munkavállalót?
http://www.hrportal.hu/hr/a-munkaido-fontossaga-kiemelik-e-a-rabszolgasorsbol-a-munkavallalot-20150108.html

Manapság már rugalmas munkaidőről beszélhetünk, a hagyományos munkatervezés ideje lejárt. A Munkaidő Expon a munkaidő, a szabadság fogalmát járták körül az előadók, főként munkajogi szempontok alapján. Cikkünkben a munkaidő-szervezés munkavédelmi szempontjairól és a munkaidőkeret szabályairól szóló előadásokat mutatjuk be.

KÖZÉLET   

Orbán: most tiltakozzanak a megyei e-matricák ügyében
http://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/orban-most-tiltakozzanak-a-megyei-e-matricak-ugyeben-441815

Jelenleg a próbaüzem zajlik - mondta az új autópályadíj-rendszerről Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Deutsch: januárban indul az internetes nemzeti konzultáció honlapja
http://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/deutsch-januarban-indul-az-internetes-nemzeti-konzultacio-honlapja-441821

Január közepén, végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu - jelentette be Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.

Két éve nem kaptak cafeteriát a kórház dolgozói - most fizethet az állam
http://www.vg.hu/kozelet/jog/ket-eve-nem-kaptak-cafeteriat-a-korhaz-dolgozoi-most-fizethet-az-allam-441818

Összesen csaknem 200 millió forintnyi cafeteriát nyert első fokon a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak, akik az intézmény államosítása óta, vagyis csaknem két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást – közölte a felperes, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége.

Nem akar bankot váltani a magyar lakosság
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/nem-akar-bankot-valtani-a-magyar-lakossag-441823

Továbbra is alacsony a bankváltások száma a hazai lakosság körében, az ügyfelek háromnegyede az elmúlt 10 évben még egyszer sem váltott pénzintézetet – derült ki a Budapest Bank megbízásából készült kutatásból.

Orbán: néppárti kormányzás lesz
http://www.vg.hu/kozelet/politika/orban-nepparti-kormanyzas-lesz-441816

Néppárti kormányzás lesz, hiszen a parlament néppárti költségvetést fogadott el - így jellemezte 2015-öt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

Meghalt egy fideszes képviselő, nincs kétharmada a Fidesznek
http://www.vg.hu/kozelet/politika/meghalt-egy-fideszes-kepviselo-nincs-ketharmada-a-fidesznek-441738

Elhunyt Lasztovicza Jenő fideszes képviselő. Ez azt is jelenti, hogy a veszprémi időközi választásig nincs kétharmada a kormánypártoknak.

88 ezren kutatnak a párizsi merénylők után
http://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/88-ezren-kutatnak-a-parizsi-merenylok-utan-441817

Összesen 88 ezer katonát és rendőrt mozgósítottak Franciaországban, s ezen belül 9650-et a párizsi térségben - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a francia belügyminiszter a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében szerdán elkövetett vérengzés tettesei utáni nyomozásról szólva.

GAZDASÁG

Vasárnapi zárva tartás: megszólalt az NGM
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/vasarnapi_zarva_tartas_megszolalt_az_ngm.591827.html

A vasárnapi pihenőnapot bevezető törvényhez kapcsolódó, "a részletekre kiterjedő rendelet" 2015. első negyedévében készül el, de a törvény már most is számos kivételt tartalmaz - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Meglepetés az államháztartásban - itt a magyarázat
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/meglepetes_az_allamhaztartasban_itt_a_magyarazat.591864.html

A tervezettnél kisebb államháztartási hiány mögött mindenekelőtt a jó gazdasági teljesítmény áll - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.

MOSZ: veszélyes precedens a földadó
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/mosz-veszelyes-precedens-a-foldado-441803

Egyelőre hét településvetette ki a földadót a területeken élő tulajdonos magánszemélyekre, de a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetség (MOSZ) attól tart, hogy a példa ragadóssá válik. A hektáronként néhány ezer forintos közteher plusz bevételt jelenthet elsősorban a szegényebb önkormányzatoknak, akik idéntől bármire …

Feltörölték a bankokkal a padlót
http://www.napigazdasag.hu/cikk/32825/

A tavalyi volt az első teljes év, amikor a Magyar Nemzeti Bank a pénzpiacok felügyeletét is ellátta. A jegybank elődjénél jóval keményebben lépett fel, nagyságrendekkel több büntetést szórt ki, és ez a szigor az idén is marad, sőt fokozódik.

EGYÉB

Tilos a vasárnapi élelmiszer-házhozszállítás? Megvan a kiskapu!
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/tilos_a_vasarnapi_elelmiszer-hazhozszallitas_megvan_a_kiskapu.591861.html

A megoldás egyszerűnek tűnik: a szokott élelmiszerüzletünk weboldalán még vasárnap előtt leadjuk a rendelést, majd - a cég helyett - a házhoz szállítással is mi bízzuk meg a kiválasztott futárt.

A SZÉP-kártyánál is szebb
http://www.vg.hu/vallalatok/a-szep-kartyanal-is-szebb-441802

Csupán két cafetéria-elem, a bölcsődei támogatás és a sportrendezvény-belépő, illetve az annak vásárlására szolgáló utalvány adható ez évtől adómentesen és korlátlanul. A két béren kívüli juttatás közül azonban az előbbit gyakorlatilag lehetetlen igénybe venni, az utóbbi viszont jó szolgálatot tehet a kongó stadionok megtöltésében

Az egészségügyre nem a költségvetés egy fájóan nagy kiadási tételeként, hanem a gazdaság húzóágazataként kell tekinteni.
http://www.radiologia.hu/belfoldi_hirek/13272

Egyértelmű a kormány elkötelezettsége a magyar lakosság egészségi állapotának javítása mellett - mondta az egészségügyi államtitkár a Százak Tanácsa Egészségügyünk aktuális helyzete című tanácskozásán csütörtökön Budapesten a Magyarság Házában.

Meghökkentő számok a magyar kórházakról
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/meghokkento_szamok_a_magyar_korhazakrol.591616.html

Tíz év alatt tizedével csökkent a járóbeteg szakellátás esetszáma, a kórházi ágyak kihasználtsága pedig a többszöri ágyszámcsökkentés dacára gyengült. A kórházi halálozási százalék az 1980-as szintre romlott - derül ki többek között a 2013-as Egészségügyi Statisztikai Évkönyvből.

Önálló egyetemek lehetnek a vidéki orvosi karok
http://mno.hu/ahirtvhirei/onallo-egyetemek-lehetnek-a-videki-orvosi-karok-1266813

Nem kizárt, hogy rövidesen önálló egyetemek lesznek a vidéki orvostudományi karok. A Pécsi Tudományegyetem jelenleg tíz karral és egy klinikai központtal működik. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének helyi elnöke szerint az önállósodással mindenki jól járna, hiszen az orvosképzés nyeresége fedezné a klinika veszteségeit, a többi kar pedig önállóbban gazdálkodhatna.

Balog Zoltán: A gólyatáborok szervezése még szabályozatlan terület
http://www.hirado.hu/2015/01/09/balog-zoltan-a-golyataborok-szervezese-meg-szabalyozatlan-terulet/?source=hirkereso

Munkacsoport létrehozását kezdeményezte az Emberi Erőforrások minisztere a gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt. A testület feladata egy ajánlás elkészítése, amelynek alapján a felsőoktatási intézmények megalkothatják a saját rendezvényeikre vonatkozó szabályokat. A miniszter a munkacsoport vezetésére Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát kérte fel.

Óriási sztrájk Lengyelországban - bukhat a kormány reformötlete
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/oriasi_sztrajk_lengyelorszagban_bukhat_a_kormany_reformotlete.591819.html

Azonnal sztrájkba léptek lengyel bányászok, miután nyilvánosságra hozták a kormánynak a szénbányászat egészét érintő reformtervét.
 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Lőrinc nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés