Ez egy: 
Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság

A Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság nevében köszönjük a május 29-i, "Becsapva és kissemizve!" akciónkhoz érkezett szolidaritási nyilatkozatokat, melyeket az alábbiakban adunk közre:

Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége

A BARANYA MEGYEI SZAKSZERVEZETEK AKCIÓEGYSÉGE SZOLIDARITÁSÁT FEJEZI KI A SZOCIÁLIS TERÜLETEN DOLGOZÓKKAL, KÖVETELÉSEIKET MEGALAPOZOTTNAK ÉS JOGOSNAK TARTJA, AZOKKAL EGYETÉRT.

Kedves Szociális Területen dolgozó kollégák!

 

Megdöbbentő és szégyenteljes a kormányzat részéről az a hozzáállás, ahogy folyamatosan becsapnak, semmibe vesznek és kihasználnak benneteket!

Azt a munkát veszik semmibe, ami láthatatlanul és szerényen, de alappillérét képezi a társadalmi fejlődésnek a bölcsőtől a nyugdíjas koron át a sírig!

Áldozatos és kemény munkátok nélkül visszakerülnénk a sötét középkorba!

Ha csak egy hetet nem dolgoznátok, megállna a gazdaság az országban, mivel sem a kisgyermekeket, sem a betegeket, sem az időseket nem lehet bevinni a munkahelyekre, ha ti nem felügyelnétek rájuk!

Akár ha egy napra is, de mutassátok meg az országnak és a hazug, urizáló kormánynak, hogy ha nem lennétek, akkor milyen lenne a mindennapi élet hazánkban!

Mondjátok el nekik, hogy előbb-utóbb ők is a szociális ellátás valamelyik területére kerülnek, de akkor már nem lesznek döntési helyzetben!

Mi, a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége szolidaritásunkat fejezzük ki irántatok, és tisztelettel felnézünk rátok!

Áldozatos és nélkülözhetetlen munkátok miatt tiszteletet és tisztességes bért érdemeltek!

Ott vagyunk most is a soraitok között, és számíthattok ránk a jövőben is!

 

Szolidaritással és mélységes tisztelettel a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége nevében:

Benke Norbert


 

Értemiségi Szakszervezeti Tömörülés

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés a szolidaritásáról biztosítja a szociális ágazat dolgozóit, és támogatja demonstrációjukat!

A kormány hosszú hónapok óta béremeléssel hitegette a szociális szféra dolgozóit, hogy csillapítsa elégedetlenségüket. Azonban a 2016-os költségvetésben nyomát sem találni a béremelés szándékának. Sőt már el is ismerték, hogy a következő évben ne is számítson a szociális szféra egyetlen dolgozója sem egyetlen forint béremelésre se!

A kormány tagjai nem tudják elképzelni sem, hogy mit jelent a létminimum alatt keresni, abból eltartani a családot, befizetni a számlákat, és egyáltalán élni ennyi pénzből!

Nem várható el a szociális szféra dolgozóitól, hogy éhbérért dolgozzanak! Követeljük, hogy tisztességes munkáért, tisztességes bért kapjanak!

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés támogatja harcotokat, veletek vagyunk!  

Budapest, 2015. május 20.

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés


LIGA Szakszervezetek

A LIGA Szakszervezetek szolidaritását fejezi ki a szociális ágazatban dolgozó munkavállalókkal.  Elfogadhatatlannak tartja, hogy méltatlan körülmények között kell végezzék nap mint nap munkájukat, megalázóan alacsony fizetés mellett. Megengedhetetlen, hogy bérezésük jelentősen elmarad a szintén rosszul fizetett egészségügyi dolgozókétól, valamint, hogy bérüket több éve nem rendezték, emelték. Kiállunk jogos követeléseik mellett, részt veszünk a május 29-én tartandó demonstrációjukon, minden erőnkkel támogatjuk őket!

Szolidaritási nyilatkozatuk itt


Magyar Bölcsődék Egyesülete

"A Magyar Bölcsődék Egyesülete egyetért a szociális ágazatati demonstráción résztvevők céljaival, mely a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismeréséért,  az ágazati bérrendezésért folyik, és szolidaritásáról biztosítja őket."

Acsainé Végvári Katalin, elnök

Levelük itt olvasható.


Magyar Szakszervezeti Szövetség Szolidaritási Nyilatkozata

A Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatásáról biztosítja a szociális ágazatban dolgozók 2015. május 29-ei demonstrációját, teljes mértékben egyetért annak céljaival és a követelésekkel. A szövetség elnöksége szolidaritásáról, együttműködéséről biztosítja a szociális területen dolgozókat.

Budapest, 2015. május 18.

Magyar Szakszervezeti Szövetség
Elnökség


Magyar Orvosok Szövetsége

A Magyar Orvosok Szövetsége - az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség tagjaként - szolidáris a szociális ágazatban dolgozó kollégáinkkal. Méltatlan és méltánytalan körülmények között kell végezzék nap mint nap munkájukat, megalázóan alacsony bérezésért. Megengedhetetlen, hogy bérezés tekintetében azonos szakképzettség esetén is jelentősen elmaradnak az amúgy szintén rosszul fizetett egészségügyi dolgozóktól, hogy bérük több mint hét éve nem emelkedett.
Kiállunk jogos követeléseik mellett, részt veszünk demonstrációjukon, vállvetve támogatjuk őket!
 

Magyar Orvosok Szövetsége

 


Pedagógusok Szakszervezete
 
A Pedagógusok Szakszervezete egyetért a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság céljaival és támogatja követeléseit! A szociális ágazatban dolgozók helyzetének javítása elemi érdekünk! Munkájuk valamennyiünket elkísér a bölcsőtől a sírig. A Pedagógusok Szakszervezete összefogásra szólítja fel Magyarország valamennyi ágazati szakszervezetét, függetlenül attól, a köz- vagy a versenyszférában működik-e! Kéri a magyar társadalmat, ne legyen közömbös, támogassa aktívan a szociális ágazatban dolgozók követeléseit!
Az elmúlt években bebizonyosodott, ha az állampolgár bajba kerül, ha segítségre szorul, kizárólag rájuk számíthat!
 
A Pedagógusok Szakszervezete nevében, Galló Istvánné, elnök
 
A teljes közlemény itt olvasható.
 

 Vasutasok Szakszervezete

A Vasutasok Szakszervezete nevében ezúton is kifejezzük szolidaritásunkat a szociális ágazatban dolgozókkal.
Támogatjuk a Sztrájkbizottság követeléseit, egyetértünk azokkal. Tovább már nem halasztható az ágazatban dolgozók áldozatos munkájával arányos anyagi és erkölcsi elismerés.
Veletek együtt kiállunk azért, hogy valamennyi, a köz érdekében dolgozó, a romló munkakörülményeket, a megalázó fizetéseket eddig csendben tűrő munkavállaló számára legyen biztosítva a tisztességes megélhetéshez szükséges bérezés!
Veletek együtt követeljük a valódi tartalommal bíró, rendszeres érdekegyeztető tárgyalásokat a kormányzat és az érintett munkavállalói érdekképviseleti szervezetek között, nem csak a szociális ágazatban, hanem valamennyi állami tulajdonú vállalatnál!
Veletek együtt mi is követeljük a munkavállalókat erőteljesen sújtó munkajogi szabályozások megváltoztatását!

A szolidaritási nyilatkozat itt olvasható:
 


Vasas Szakszervezeti Szövetség

A szociális dolgozók azok akik segítenek a hajléktalan embereknek, a szegény családoknak, ápolják az időseket, ők azok akik helyettünk elvégzik a szolidaritás feladatát nap mint nap. Mégis az ő fizetésük az országban a legalacsonyabb, a kormány pedig nem ígér semmit. Ebből kell enni, lakbért fizetni gyereket nevelni. Nem tűrhetjük tovább! A Vasas szolidaritási nyilatkozatot küldött az ágazat dolgozóinak.

BECSAPVA ÉS KISEMMIZVE! - A szociális ágazat tiltakozó menete; 2015. május 29., Kodály körönd - Alkotmány u.

Találkozás május 29-én, 17 órakor, a Kodály köröndön! - Tiltakozzunk együtt!

 


 

Külföldi Szolidaritási Nyilatkozatok:

 

Olasz Általános Munkásszövetség

CGIL

 

A CGIl nevében nagy sikereket kívánok a pénteki demonstrációtokhoz, a szociális és a közszférában követelt béremelésekhez – erre mind Magyarországon, mind Olaszországba, s szerte Európában szükség van. A jobb munkakörülmények nemcsak a közvetlenül érintett munkavállalóknak hasznosak, de országainkban erősítik a társadalmi kohéziót. Megerősítem a demonstrációtok melletti támogatásunkat, és szolidaritásunkat abban a küzdelemben, melyet a kormány politikájának megváltoztatása érdekében folytattok, hogy a magyar dolgozók érdekében konkrét eredményeket érjetek el.

Szolidaritással,

Fausto Durante, CGIL Európai és nemzetközi Osztálya vezetője


Szlovén Független Szakszervezetek Szövetsége

ZSSS

 

Kedves Kollégák,

Értesültünk a holnapi budapesti demonstrációtokról, melyen a szociális ágazatban dolgozók tisztességes béreket, és munkakörülményeket követelnek. A Szlovén Független Szakszervezetek Szövetsége 200.000 tagja nevében szeretném kifejezni szolidaritásunkat a szociális ágazatban dolgozókat tömörítő szakszervezetek minden tagjával és teljes támogatásunkról biztosítunk benneteket jogos követeléseitekben. A szakszervezetek minden tagjának sok sikert kívánunk szakszervezeti akciótokban.

Szolidaritással,

Dusan Semolic, elnök


Osztrák Szakszervezeti Szövetség

ÖGB

 

 

Kedves Kollégák!

Köszönjük a szociális dolgozók holnapi demonstrációjáról küldött tájékoztatást. Teljes mértékben támogatjuk a szociális ágazatban dolgozók döntését, hogy tiltakoztok a hat éve elmaradt béremelések miatt és bíztatjuk kollégáinkat, hogy felemeljék hangjukat a tiszets bérek és munkakörülmények érdekében. Kérjük, higgyétek el, bár nem lehetünk személyesen veletek a pénteki demonstráción, de lélekben magyarországi kollégáinkkal vagyunk!

Szolidaritással,

Erich Voglar, ÖGB elnök


Szolidaritás / Lengyelország

 

 

Kedves Barátaink,

Szeretném kifejezni szolidaritásunkat a magyar dolgozókkal, akik ma a tisztességes munkakörülményekért és bérekért, legitim jogaitokért demonstráltok. A kormányok megszorító politikái egyértelműen gazdasági stagnáláshoz és a dolgozók, és családjaik életszínvonalának romlásához vezetnek. Támogatjuk követeléseiteket, amiket a szociális értékek tiszteletben tartásáért, a szociális párbeszéd során született ígéretek és kötelezettségvállalások betartásáért fogalmazok meg.

Üdvözlettel,

Piotr Duda, elnök


Francia Általános Munkásszövetség

CGT

A Francia Általános Munkásszövetség, a CGT teljes szolidaritásáról biztosítja a magyarországi szociális területen dolgozókat és a civil szervezeteket. Támogatjuk a magyar szociális dolgozókat, a jobb béreket és munkafeltételeket illető követeléseikben. A CGT vezetése és tagjai sok sikert kívánnak Nektek.

 


Horvát Független Szakszervezetek Szövetsége SSSH

A Horvát Független Szakszervezetek Szövetsége nevében szolidaritásunkat fejezzük ki magyar kollégáinkkal, akik felemelik szavukat a tisztességes bérekért, munkakörülményekért a szociális ágazatban és az oktatásban. Becsapva és kisemmizve a dolgozók nem tudják magas szinten szolgálni a társadalmat! A magas színvonalú közszolgáltatásokhoz elengedhetetlen a végzett munka elismerése – az ígéretekkel nem lehet családokat etetni!

Szolidaritással,

Mladen Novosel, SSSH elnök


UNIA Svájc

 

Kedves Kollégák,

A jobb munkakörülményekért és igazságos bérekért folytatott harcotok nemcsak Magyarországnak, de Európának és az egész világnak fontos. Jó minőségű ápolás, ellátás csak úgy lehetséges, ha biztosítottak az ezeken a területeken dolgozók jó munkafeltételei. Mi, a tartós ellátásban dolgozók, a svájci UNIA szakszervezet tagjai szolidaritást vállalunk veletek harcotokban. Ne engedjétek, hogy a kormány tovább hitegessen, harcoljatok jogaitokért!

Szolidáris üdvözlettel,

Adrian Durtschi, Udo Michel UNIA, Tartós ellátási dolgozók szekciója

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Henrik és Roland nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés