Ez egy: 
Sajtó

Becsapva és kisemmizve: az utcán álltak ki magukért a szociális ágazat dolgozói

(A cikkek és a videók elérhetőek az egyes anyagok címére való kattintás után.)

A bérek rendezéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban - MTI

A szociális ágazat mind a 93 ezer tagja létbizonytalanságban tengődik és a szegénység ellen küzd. Hangsúlyozta, hogy már többször felemelték szavukat az alacsony bérek miatt, és sokszor utcára is vonultak emiatt, de a kormány mégsem teljesítette követeléseiket. "Véget ért a párbeszéd" - mondta és összefogásra buzdította a résztvevőket, mondván, "elég volt a becsapásból és a kisemmizésből".
 


Létbizonytalanság és kivándorlás – Tüntettek a szociális ágazatban dolgozók

Hir TV - híradó


Több ezren vonultak a szociális szakma megbecsüléséért - hvg.hu

A tüntetők azért demonstráltak, hogy az egészségügyi dolgozói illetmény- és bértáblát terjesszék ki a szociális ágazatban dolgozókra is, a kormány kezdjen velük érdekegyeztető tárgyalásokat, a munkaközi szüneteket pedig számítsák be a munkaidőbe. Emellett a szociális szakma erkölcsi és anyagi elismertségét is szeretnék elérni. Teljes HVG cikk itt.


Újra vonulnak a szociális ágazat dolgozói Budapesten. A Kossuth-térről Luigits Tamás riporter tudósított...

Megint tüntetnek a szociális ágazat dolgozói - RTL Híradó


Ezt üzente a kormány a szociális szférában dolgozóknak

Béremelésért vonultak utcára a szociális szférában dolgozók. A demonstrációra jó előre készültek a tüntetők és a rendőrök is. A kormány pedig üzent a demonstrálóknak: értékelik áldozatos munkájukat és szeretnék ezt meg is becsülni. A szociális dolgozók azt szeretnék elérni, hogy náluk is vezessék be az egészségügyi bértáblát, ami havi nettó 30-40 ezer forintos emelést jelentene.

Részletek a videóban:

Ezt üzente a kormány a szociális szérában dolgozóknak - ATV híradó


A bérek rendezéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban

A Becsapva és kisemmizve címmel meghirdetett demonstráció a Kodály köröndről indult, majd az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével, az Alkotmány utcán keresztül a Kossuth Lajos térre vonultak a tiltakozók. 

Tüntetésen követeltek bérrendezést a szociális ágazat dolgozói - 168óra írása


Az ígéret nem fizetőeszköz - NÉPSZAVA

A bérek rendezéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a dolgozók 25 éve nem kerestek ennyire keveset, többen éheznek, napról napra élnek.


„Ha madárnak néznek, tollasodni akarunk!” – ezrek vonultak a belvárosban - Népszabadság

Borzasztó életkörülmények mellett dolgoznak, nem véletlenül elégedetlenek az elmúlt öt év kormányzati teljesítményével a szociális ágazat dolgozói - így értékelt az ágazati sztrájkbizottság ügyvivője a pénteki többezres budapesti demonstráción. A miniszterelnöknek címzett petícióban már idén béremelést, jövő januártól pedig kiszámítható életpályát követeltek a felvonulók.


Létbizonytalanság és kivándorlás – Tüntettek a szociális ágazatban dolgozók - mno.hu

Nekünk csak ez jutott – volt olvasható egy botra tűzött pelenkán, amelyet az Andrássy úton lobogtat egy tüntető a szociális ágazatban dolgozók „fekete pólós” demonstrációján. Több ezren vonultak a Kodály köröndtől a Kossuth térre, hogy sípokkal, sámándobokkal adják a kormány értésére: elég volt az ígérgetésekből. Hátha ebből értenek.


A bérrendezést követelték a szociális ágazat dolgozói - hirado.hu

Több ezren tüntettek Budapesten délután, ezúttal a szociális ágazatban dolgozók vonultak utcára. Tisztességes bért, megbecsülést és életpályamodellt követeltek. Azt mondják: átlagkeresetük 70-80 ezer forint, aminek a duplájára lenne szükség a megélhetéshez. A szociális államtitkár a demonstráció előtt jelentette be, hogy július elsejétől bérpótlékot kapnak az ágazat dolgozói.


Ugyanannyit dolgoznak, mégis kevesebbet keresnek

A bérek rendezéséért és az életpályamodell bevezetéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke elmondta, hogy a dolgozók 25 éve nem kerestek ennyire rosszul, többen éheznek, napról-napra élnek.


Húsz magyar háromszor annyit keres, mint a bölcsődei dolgozók együttvéve – Népszabadság

Különösen alacsony a gyermekek napközbeni ellátásában dolgozók fizetése, ők a nemzetgazdasági átlag 53 százalékát vihetik haza. Ezt igazolja a szociális szelfizésben részt vevők példája is. Egy 57 éves kisgyermeknevelő 84 ezer forintos nettó keresetéről számolt be, 53 éves diplomás kollégája 114 ezer forintot visz haza. Egy nyelvvizsgával is rendelkező pályakezdő ugyancsak 84 ezer forintot kap.


Béremelésért tüntettek a szociális dolgozók

Ezrek tüntettek a szociális ágazat demonstrációján, amely a Becsapva és kisemmizve címet kapta a szervezőktől. Béremelést és életpályamodellt követelnek a kormánytól. A megmozduláshoz minden szakszervezeti konföderáció is csatlakozott, ágazattól függetlenül.

Béremelésért tüntettek a szociális dolgozók - DolgozókLapja


Demonstráltak a szociális dolgozók - ATV reggeli start vendége Szűcs Viktória (BDDSZ elnök) 2015.06.01.


Keveslik a tevezett béremelést - RTL Híradó (2015.05.30.)

Videó itt!

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Tivadar nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés