Jelenlegi hely
Megjelent a 257/2000. Korm.rendelet módosítása az ágazati pótlékok korrigálásáról és az összevont pótlékról a Magyar Közlöny 2016/78. számában
A rendeletben a jogalkotó rendezte végre jogilag is az ágazati pótlék mértékét a három fokozattal kibővített Kjt. bértáblához (viszont a pótlék mértéke a 15,16,17, fizetési fokozatok esetében nem emelkedett; az megegyezik a 14. fokozattal).
Továbbá a rendelet 2016. július 1-jétől korrigálja a kiegészítő ágazati pótlék mértékét néhány illetménytételnél 2016. január 1-ig visszamenőlegesen (így: F kategória 3-4év, és 6-8 év között, G kategória 0-8 év között, illetve E kategória 33-36 év között) lásd a csatolt segédtáblát (bruttó változás: pink színnel jelölt!), majd a jogalkotó 2016. december 1-jétől összevonja az ágazati és a kiegészítő pótlékot egy pótlékká, melyet összevont ágazati pótlékként kell majd a munkáltatóknak tovább folyósítani. Felhívjuk a figyelmet, hogy sajnos a pótlékok összege a decembertől esedékes összevonással (a fentiekben felsorolt néhány illetményfokozatot érintő korrekció kivételével) nem változott, azok mindösszesen matematikailag kerültek összeadásra.
Vonatkozó közlönyoldalak a csatolmányban!
További csatolmányok:
Bruttó segédtábla (változó kiegészítő pótlék mérték illetménysorok pink színnel jelölve!)
Nettó segédtábla (változó kiegészítő pótlék mérték illetménysorok pink színnel jelölve!)