Törvénytelen örvényben az oktatás

 

http://nepszava.hu/cikk/1108689-torvenytelen-orvenyben-az-oktatas

 

Több mint egy hónapos időhúzás után a kormány összehívta a Pedagógusok Sztrájkbizottságát, a mai egyeztetésen a kabinet be nem tartott ígéretei szolgáltatják a fő témát. A Pedagógusok Szakszervezete már az Alkotmánybíróságot is megkereste az alaptörvény-ellenes intézkedések miatt, amiket a kormány az egyébként szintén törvénytelenül működő Köznevelési Kerekasztallal fogadtatott el.

 

xxx

 

A sztrájkbizottság ragaszkodik Balog korábbi ígéretéhez

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/gallone-1366227

 

„Ne akarják még egyszer ilyen helyzetbe hozni. A kormányrendeletet módosították, tovább módosították, és ezeket az embereket arra ítélik, hogy még egy eljáráson essenek túl. Nem fogadjuk el. A mai tárgyaláson a négy szakszervezet egyértelműen és világosan elmondta, ezt a megoldást nem fogadjuk el, ragaszkodunk ahhoz, amit Balog Zoltán ígért, hogy automatikusan a PET-2-be kerülnek a kollégák” – hangsúlyozta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

 

xxx

 

Gyermekvédelem. Szükséges, de nem elégséges változtatások

 

http://mno.hu/belfold/szukseges-de-nem-elegseges-valtoztatasok-1366213

 

Szigorítaná a gyermekvédelmi törvényt az a javaslat, amelynek részleteit tegnap ismertette két kormánypárti képviselő. Szakemberek és a pártok az irányt jónak tartják, de hiányolják a garanciát arra, mitől lesz több pénz a rendszerben, illetve hogyan lehetne megtartani a területen dolgozókat, amikor óriási a fluktuáció.

 

xxx

 

Jogsértőnek tartja a szakértő a gyerekeket felfegyverző magyar táborokat

 

http://www.hirado.hu/2016/10/14/jogsertonek-tartja-a-szakerto-a-gyerekeket-felfegyverzo-magyar-taborokat/

 

Idén is több száz gyerek töltötte fegyverforgatással a nyaralását, ami szakértői vélemények szerint nagyon rossz hatással lehet rájuk, és ellentmond az ENSZ gyermekjogi egyezményének. A kiskorúak számára szervezett fegyveres katonai táborokra vonatkozó szabályozás egyelőre hiányzik – mondja a gyermekjogi szakértő. Az egyik nagyobb tábor szervezője szerint már gyerekkorban meg kell kezdeni a honvédelmi felkészítést.

 

xxx

 

A kiskorú menekültek védelmét szorgalmazza Ferenc pápa

 

http://www.hirado.hu/2016/10/13/a-kiskoru-menekultek-vedelmet-szorgalmazza-ferenc-papa/

 

A szavukat nem hallató és ezért még sérülékenyebb kiskorú migránsoknak szentelte a migránsok és menekültek következő világnapját Ferenc pápa, aki csütörtökön tartós megoldást sürgetett az otthonaiktól és családjaiktól elszakított gyermekek védelmében.

 

xxx

 

Titkolják, hány diákot toborzott a minisztérium

 

http://mno.hu/belfold/titkoljak-hany-diakot-toborzott-a-miniszterium-1366262

 

A Honvédelmi Minisztérium (HM) nem hajlandó elárulni, hány iskolás gyereket sikerült toborozniuk az október 6-i állami ünnepségre. Lapunk korábban megírta: a tárca annak ellenére is diákokat hívott az aradi vértanúkkal kapcsolatos megemlékezésre, hogy tavaly ebből országos botrány lett, miután a tanulók már­cius 15-i ünnepségen való részvételét nyílt levélben utasította vissza a Váci Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete.

 

xxx

 

Hatalmas füttykoncert fogadta Orbánt az MTK stadionavatóján – felvétel

 

http://www.atv.hu/belfold/20161014-hatalmas-futtykoncert-fogadta-orbant-az-mtk-stadionavatojan-felvetel

 

Az MTK nélkül elképzelhetetlen a magyar sport - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az új Hidegkuti Nándor Stadion megnyitóünnepségén. A beszédét hangos füttykoncert fogadta.

 

xxx

 

Népszabadság-ügy: Több tízezren vonulhatnak utcára a kormány ellen

 

http://www.atv.hu/belfold/20161013-guardian-mediapolitikai-puccs-zajlik

 

A munkavállalók felháborodása és az ellenzéki szolidaritás mellett immár nemzetközi sajtóvisszhang is kíséri a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. Juhász Péter és az Együtt vasárnapra tüntetést szerveznek, amelyre több tízezer résztvevőt várnak, eközben a lap munkatársai folyamatos nyomásgyakorlást ígérnek.

 

xxx

 

Orbán: új egységet a gazdaságban is

 

http://www.hirado.hu/2016/10/14/orban-uj-egyseget-a-gazdasagban-is/

 

A magyar sikerekhez szükség van a magángazdaság szereplőire is, akikkel ezért megállapodást kell kötni a versenyképességről, mert fontos, hogy agazdaságpolitikában is létrejöjjön az új egység - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában.

 

xxx

 

Céges receptek a munkaerőhiány enyhítésére

 

http://figyelo.hu/cikkek/438772-ceges-receptek-a-munkaerohiany-enyhitesesre

 

A kormány az oktatás fejlesztésével, a cégek a munkafolyamatok automatizálásával, gépesítéssel, a belső folyamatok racionalizálásával, béremeléssel, az önkormányzatok pedig ösztöndíj- és letelepedési programokkal fékeznék a munkaerőhiányt - hangzott el a Figyelő TOP 200 Konferencián. A cégeket nagyban segítené a járulékcsökkentés - vetette fel az egyik felszólaló, ezt a labdát azonban az EMMI főosztályvezetője továbbdobta az NGM-nek.

 

xxx

 

Kósa: Meglehet a kétharmad

 

http://mno.hu/belfold/titkoljak-az-utokampany-kolteseit-1366123

 

Össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot az alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti többség – mondta a Fidesz frakcióvezetője az állami rádióban. Az LMP frakcióvezetője, Schmuck Erzsébet tegnap jelezte, pártja még nem döntött arról, megszavazzák-e az alaptörvény-módosítást, bár a párt szerint annak normaszövege nem tartalmaz új elemeket, és továbbra sem tesz különbséget a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Az alaptörvény hetedik módosításának általános vitáját hétfőn folytatja le az Országgyűlés, a módosításról pedig három héttel később szavazhatnak.

 

xxx

 

Túlárazott kampányfüzetek

 

http://mno.hu/belfold/tularazott-kampanyfuzetek-1366261

 

Több mint félmilliárd forint az eltérés a különböző kormányzati adatok között

 

xxx

 

Halogatja a szerződések közzétételét a Rogán Antal vezette minisztérium

 

http://mno.hu/belfold/titkoljak-az-utokampany-kolteseit-1366123

 

Noha még a népszavazást megelőző kampány pontos elszámolásával is adós a Miniszterelnöki Kabinetiroda, egyelőre semmilyen információt nem ad arról, hogy a jelenleg is futó utókampányra kivel és mekkora összegben szerződtek. Könnyen elképzelhető, hogy ebből is Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba fölözhet le 15 százalékos közvetítői díjat.

 

xxx

 

Szél végrehajtókat küld a minisztériumra

 

http://www.atv.hu/belfold/20161013-szel-vegrehajtokat-kuld-a-miniszteriumra

 

Többről szólhat a TAO-pénzekről szóló törvénymódosítás, mint azt sejteni lehetett. Szél Bernadett szerint az egésznek köze lehet ahhoz az adatigényléshez, amelyet a bírósági ítélet ellenére már hónapok óta megtagad tőle a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 

xxx

 

Ami ma az egészségügyben van, az a szakpolitika csődje

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ami_ma_az_egeszsegugyben_van_az_a_szakpolitika_csodje.622375.html

 

A magyar orvosok mintegy 10-12 százaléka dolgozik külföldön, az aktív gyógyítókhoz viszonyítva 20 százalék fölötti is lehet az arányuk. A külföldön munkát vállalók visszatérését sok minden más mellett az is hátráltatja, hogy a hazai kórházakban elutasítják a kinti tapasztalatok hasznosítását - hangzott el egy az orvoshiánnyal, -migrációval foglalkozó háttérbeszélgetésen

 

xxx

 

Fogorvosi sztrájk?„Éhbérért dolgozunk”

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/ehberert-dolgozunk-fakadt-ki-egy-fogorvos-az-allamtitkarnak-1366203

 

Megelégelték csekély fizetésüket az alapellátásban dolgozó fogorvosok. Egyikük egy nemzetközi fogászati szakkiállításon zavarta meg az egészségügyi államtitkárt azzal, hogy átadta neki panaszlevelét. A fogorvosi praxisok szűkös állami finanszírozása miatt már aláírásgyűjtés is indult, ha az ezredik szignó is meglesz, sztrájkba kezdenek.

 

xxx

 

Kátyúzás a béremelésben: Mi vár a pályakezdő orvosokra?

 

http://www.atv.hu/belfold/20161012-mate-horvath-nora

 

A mostani alapbéremelés egy szignifikáns emelés, amire már régóta szükség volt, viszont amikor ezeket a számokat gondosan kikalkulálták, beleszólhattak érdekképviseletek is, észrevehették volna azt a porszemet, ami a gépezetbe került, hogy a pályakezdő orvosok kevesebbet kapnak majd, mert megszűnik az ösztöndíjuk – ezt Máté-Horváth Nóra mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

 

xxx

 

Lázár: a Kelenföldi pályaudvar közelében épülhet az új budapesti kórház

 

http://inforadio.hu/belfold/2016/10/13/lazar_a_kelenfoldi_palyaudvar_kozeleben_epulhet_az_uj_budapesti_korhaz/

 

A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

xxx

 

22 milliárd praxisfejlesztésre

 

http://www.hirado.hu/2016/10/14/22-milliard-praxisfejlesztesre/

 

A kormány a háziorvosi praxisok informatikai hátterének fejlesztését kiemelten fontosnak tartja, ennek megfelelően kezeli és jelenleg is számos formában támogatja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György kérdésére.

 

xxx

 

VPDSZ: a vámosokat is megilleti az egészségkárosodási járadék

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/7309-vpdsz-a-vamosokat-is-megilleti-az-egeszsegkarosodasi-jaradek

 

Módosító javaslatot nyújtott be a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságához, hogy a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvényben rögzítsék, a pénzügyőrökre is alkalmazni kell az egészségkárosodási járadékot - közölte Holecz Gábor, a VPDSZ elnöke csütörtökön az MTI-vel.

 

xxx

 

Heti négy munkanap. Alapjövedelem

 

http://nepszava.hu/cikk/1108655-heti-negy-munkanap/

 

Dávid Ferenc „publicisztikája”.A 4 napos munkahét ötletén kívül is vannak furcsa mondatok a programpontban: „Betiltjuk a munkaidő utáni rendszeres dolgoztatást. (…)Biztosítjuk az offline élethez való jogot! A négynapos munkahét és a feltétel nélküli alapjövedelem egyidejű bevezetése drámai következményekkel járna.

 

xxx

 

Ha figyel a munkahelyi életminőségre, ki fog lőni a vállalata

 

http://hvg.hu/kkv/20161014_vallalat_teljesitmeny_minoseg_javulas

 

Világszerte kutatók tömegei vizsgálják, mitől sikeres egy vállalkozás. Vannak jól számszerűsíthető objektív feltételek, de vannak összetettebb, nehezen mérhető, mégis döntő emberi tényezők is. Ezek közé tartozik a munkahelyi életminőség.

 

xxx

 

Hatalmas lehet a bírság EU-n belüli kiküldetéssel kapcsolatos jogsértés esetén

 

http://adozona.hu/altalanos/No_a_papirmunka_hatalmas_lehet_a_birsag_EUn_HDC0A8#rss

 

Az Európai Unió 16 országában, köztük Magyarországon is hatályba lépett egy olyan szabályozási rendszer, amely jelentős mértékben megnöveli a külföldi munkavégzésekhez kapcsolódó adminisztratív terheket és kötelezővé teszi a foglalkoztatás helyén irányadó egyes munkajogi normák alkalmazását. Azon cégek, amelyek nem tesznek eleget az előírt kötelezettségeknek, akár 500 ezer eurós bírsággal is számolhatnak.

 

xxx

 

Quaestor-ügy: bűnösöket kreálnak, hogy ne kelljen kárpótolni az ügyfeleket?

 

http://www.atv.hu/belfold/20161013-quaestor-ugy-bunosoket-krealnak-hogy-ne-kelljen-karpotolni-az-ugyfeleket

 

Mindent tagad Tarsoly Csaba. A csalással, és sikkasztással vádolt egykori Quaestor-vezér vallomást tett a bíróságon. Tagadta, hogy ő, vagy a társai bűncselekményt követtek volna el. Szerinte egy koncepciós per főszereplői. Azt mondta: az eljárás nem a törvények szerint zajlik, és nem az igazság kiderítése a cél, hanem "a bűnösök kreálása". Úgy látja, azért akarják befeketíteni, hogy ne kelljen kárpótolni az ügyfeleket az állam mulasztásai miatt.

 

xxx

 

Visszaszorult az uzsorázás

 

http://www.hirado.hu/2016/10/14/visszaszorult-az-uzsorazas/

 

Visszaszorulóban van Magyarországon az uzsorázás a legfrissebb hivatalos adatok szerint - írja a Magyar Idők.Az Országos Rendőr-főkapitányság a napilapot arról tájékoztatta, hogy az elmúlt években egyre kevesebb alkalommal kellett nyomozni tisztességtelen kölcsönzés miatt.2012-ben még 378 uzsoraügyet zártak le országszerte, 2013-ban pedig 320-at. Egy évvel később 125-re csökkent az esetek száma, majd a mérséklődés tovább folytatódott. Tavaly 87 ügyet rögzítettek, idén azonban ennél is alacsonyabbra süllyedhet az esetszám: az idei féléves statisztika mindössze tizenegy, már befejezett ügyről árulkodik.

 

xx

 

Ausztria nem lehet V4-tag

 

http://www.hirado.hu/2016/10/13/nem-lehet-ausztria-a-v4-tagja/

 

Az osztrák parlament csütörtöki ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyújtotta be.

 

xxx

 

Jön Magyarország legfontosabb diplomáciai eseménye

 

http://www.hirado.hu/2016/10/13/jon-magyarorszag-legfontosabb-diplomaciai-esemenye/

 

November végén tartják a Budapesti Víz Világtalálkozót, amelyen több jelenlegi és korábbi állam-és kormányfő is részt vesz. Ez lesz az első olyan megoldás-orientált globális konferencia, amely összegzi a vízzel kapcsolatos fejlesztéspolitika eredményeit, és hozzájárul a következő 15 év teendőinek kijelöléséhez.

 

xxx

 

A Fidesz politikusai arra jutottak: ölni kell, vagy ők ölnek meg minket. Interjú Tölgyessy Péterrel

 

http://index.hu/belfold/2016/10/12/tolgyessy_peter_orban_viktor_kadarizmus_mussolini_rendszervaltas_hatalomvaltas/

 

Hiába vannak meg formálisan a demokratikus intézmények, a hatalomváltás szinte lehetetlen, az ellenfél minden eszközzel megsemmisíthető, ellenzéki erők csak zárványként létezhetnek Magyarországon – mondta Tölgyessy Péter egy konferencián. A magyar válság nemzetközi trendbe illeszkedik: a trumpizmus azt mutatja, hogy az érvelés szokásos szabályai már nem számítanak, csak a mítosz és a hazugság hatásos. Interjú az orbánizmus és a Kádár-rendszer hasonlóságairól, és arról, hogy ha a rezsim valamikor bukni fog, magával fogja rántani a mai ellenzékét.

 

xxx

 

Megütköztek Balog szavain az evangélikusok

 

http://mno.hu/belfold/megutkoztek-balog-szavain-az-evangelikusok-1366091

 

Balog Zoltán az Indexnek adott interjújában Bayer Zsolt pápáról szóló szavait azzal mentegette, hogy Luther Márton 500 évvel ezelőtt sokkal keményebb hangvételben írt a katolikus egyház fejéről. Egy teológusprofesszor és egy evangélikus lelkész nekiment a miniszternek és Bayer Zsoltnak is.

 

xxx

 

A lengyel elnökkel mond beszédet Orbán a Kossuth téren

 

http://mno.hu/belfold/a-lengyel-elnokkel-mond-beszedet-orban-a-kossuth-teren-1366130

 

A Parlament előtti Kossuth téren mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök és Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke az idei október 23-i ünnepen.

 

xxx

 

A Kúria igazolta Nagy Imre '58-as elítélésének semmisségét

 

http://mno.hu/belfold/a-kuria-igazolta-nagy-imre-58-as-elitelesenek-semmisseget-1366195

 

A Kúria csütörtökön nyilvános ülésen meghozott végzésével igazolta az 1956-os forradalom után államellenes bűncselekmények vádjával kivégzett Nagy Imre és társai ügyében az akkori ítéletek semmisségét.

 

xxx

 

Súlyos vádat emeltek az iskolarendszer ellen – videó

 

http://hvg.hu/elet/20161014_Vadat_emeltek_az_iskolarendszer_ellen__video

 

Néhány napja került fel egy videó az internetre, amelyben egy bírósági tárgyalást imitálva sorolja fel az "ügyész" a mai iskolarendszerek "bűneit". Az eredetileg Prince Ea Facebook oldalára felrakott videót már több mint 135 millióan látták, de már megjelent a magyar nyelvű változat is, az is nagyon pörög.  Nem véletlen: látványosan, néhány percben foglalja össze mi is a baj a mai oktatási rednszerekkel.

 

xxx

 

Folyamatábra Magyarország következő 20-50 évéről, összefonódva a Karizmatikus Vezér sorsával

 

http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/10/13/karizmatikus_vezer/

 

Egy jó hír és két rossz. A jó: Magyarországon előbb-utóbb "európai mentalitás" és jólét lesz .A rossz: erre legalább 20, legfeljebb 50 évet kell várni.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés