SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

 

Iskola, távol a gyerektől

Mind szélesebb az összefogás az iskolák körében az oktatási átalakításokkal elégedetlen miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelének nyilvánosságra kerülését követően, a tanárok és a diákok után a szülők is felemelték szavukat. A Pedagógusok Szakszervezete pedig országos oktatási kerekasztal létrehozását sürgeti. A szakszervezet január végéig tárgyal a kormánnyal, ha nem sikerül közös nevezőre jutni, demonstrációkra, sztrájkra is sor kerülhet.

Csatlakozzon harcunkhoz! - Sándor Mária nyílt levele Orbán Viktornak

Sándor Mária, a fekete ruhás ápolónő a Népszabadsághoz eljuttatott nyílt levelében fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Meghátrálhat a kormány egy ágazati sztrájktól?

Az elmúlt öt év tanulsága, hogy politikai értelemben egyetlen erőtől kell tartania a kormánypártoknak, ez pedig a saját követeléseik érdekében fellépő társadalmi csoportok, mint például a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, szociális munkások, közlekedési ágazatban dolgozók – írja elemzésében a Policy Agenda.

Konferenciát rendeztek az egyenlő bánásmód jegyében Nyíregyházán.

A dolgozók a szakszervezet szervezésében tartottak előadásokat kedden a Szakszervezetek Házában Nyíregyházán.

Válaszol: Csabalik Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezete miskolci szervezetének titkárhelyettese

Sztrájkba mennek a tanárok, ha kormánnyal sikertelenül zárulnak a tárgyalások?

A szakszervezeti segítség

A Magyar Szakszervezeti Szövetség három magyarországi irodában segíti az ingázókat, az Ausztriában dolgozó magyarokat. Szakembereik továbbra is magas színvonalú tanácsadással várják az ügyfeleket.

Százmilliókat kell kifizetni az egri kórházban dolgozóknak

Több százmillió forintot nyert ma az egészségügyben dolgozóknak a szakszervezet, a Kúria ugyanis úgy döntött: csaknem három évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak. A döntés 1500 dolgozót érinthet, ami évente összesen csaknem 162 millió forint kifizetését jelenti. A kórház ugyanis a 2013-as államosítás óta nem ad az alkalmazottainak béren kívüli juttatást, holott a 2010-ben megkötött megállapodás a mai napig is érvényes.

Óriási leszakadás a szociális dolgozók bérénél

Hiába emeli a kormány az egészségügyben dolgozók fizetését, az adatok szerint az folyamatos leszakadásban van. Különösen kritikus a helyzet a szociális ellátás területén dolgozóknál.

Megalázó helyzetük miatt egyetemi tanárok írtak nyílt levelet

Tiltakozó levelet írtak a Szegedi Tudományegyetem Oktatói Hálózatának tagjai Balog Zoltánhoz. A levélben méltatlan munkakörülményeikről és arról számolnak be, hogy a doktori ösztöndíjak emelésével a diák néhol többet "keres", mint oktatója. Az egyetemi oktatóknál ugyanis tíz éve várat magára a béremelés. Más baj is van az SZTE-n és a felsőoktatásban.

Papírhegyek és túlórák nyomják agyon a NAV-osokat

Bőven van mit változtatni az adóhatóságon, ahol bizonyos esetekben olyan alacsonyak a fizetések, hogy lassan csak az fog ott dolgozni, akinek nincs más lehetősége. Az egyszerű dolgozók mindennapjai sok esetben értelmetlen folyamatokról szólnak, felesleges postázgatással és nyomtatással múló munkaórák, aktahegyek, lepukkant informatika, észszerűtlen tilalmak, kompenzálatlan túlórák.

Közösen harcolnának a magasabb bérért

Közösen harcolnának a magasabb bérért a közlekedési szakszervezetek. A MÁV hét érdekképviselete és a BKV egyes szakszervezetei magasabb bért követelnek. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta, hogy amennyiben nem javul a helyzet, akkor heteken belül együttes akcióba kezdhetnek.

 

Felkészültek a sztrájkra az áruházi dolgozók

Tizenöt-húsz százalékos béremelést várnak el az idén a kiskereskedelemben fizikai munkát végző, minimálbéren foglalkoztatott dolgozók, köztük az árufeltöltők, pultosok, kasszások. Összefogás híján nem érhető el eredmény ebben a kérdésben, mivel a láncok a tavalyi fogyasztásnövekedésből származó hasznukat nem bérfejlesztésre szánják. Ezért nem kizárt, hogy érdekeik érvényesítésére egységes sztrájkot hirdetnek az érintettek – értesült a Magyar Idők szakszervezeti körökből.

 

 

KÖZÉLET

 

Egyetlen erőtől kell tartaniuk a kormánypártoknak

Az elmúlt öt év tanulsága, hogy politikai értelemben egyetlen erőtől kell tartania a kormánypártoknak, ez pedig a saját követeléseik érdekében fellépő társadalmi csoportok, mint például a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, szociális munkások, közlekedési ágazatban dolgozók - állapította meg legfrissebb összegzésében a Policy Agenda. Az elemzőközpont a következő hónapok lehetséges konfliktusait vizsgálta meg.

Kitörésre kész a tanárlázadás az Orbán-kormány ellen

Néhány nap leforgása alatt tizen­hét közép- és általános iskola teljes tantestülete csatlakozott a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt leveléhez, amelyben azonnali és radikális változásokat sürgettek az oktatásügyben.

 

 

GAZDASÁG

 

Oligarchák is jól járhatnak a csok-kal

Óvatos becslés szerint három év alatt 150 ezer családot érinthet és akár ötszázmilliárdos lukat üthet a büdzsén a kormány családi otthonteremtési kedvezmény (csok) programja. Nemcsak a Fidesztől elpártolt fiatalok járnak jól, hanem a kormány közeli oligarcháknak is juthat a haszonból.

Kapcsolódó hír: http://www.168ora.hu/itthon/csok-osok-remeny-remenytelensegben-142112.html

A KSH adatai alapján 9,5 százalékkal nőtt az ipari termelés 2015 novemberében

Az ipari termelés volumene tavaly novemberben 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat szerint 7,0 százalékos volt a növekedés - erősítette meg a részletes adatok alapján szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

 

Az ország, ahol a szakszervezeti vezér kisebb fizetésemelést akar, mint a miniszterelnök

Ilyen sem fordul elő sok helyen: a japán kereskedelmi szakszervezet vezetője, Rikio Kozu arról beszélt szerdán a Reutersnek, hogy a szakszervezeteknek figyelniük kell arra, hogy fenntartható mértékű béremelést akarjanak, és szerinte a miniszterelnök, Abe Sinzó által felvetett növelés nem reális. 

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés