SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

 

PSZ: nem kell félni!

A kormány csupán tüzet akar oltani a szakminiszter miskolci látogatásával, holott a köznevelési rendszeren alapvetően kellene változtatni. Ehhez be kellene ismerni, hogy elhibázott volt a közoktatás átalakítása - mondta Galló Istvánné a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában 2016. január 27-én.

Hárompilléres segélyprogram vár a kirúgott közszolgákra

Júniusig kell kidolgozni azt a 2017 elejétől induló, Karrier Hír névre hallgató hárompilléres tervet, amely a közszférabeli létszámcsökkentés lebonyolítását, és a versenyszférába való átlépést hivatott segíteni - írja a Világgazdaság. egy friss előterjesztés alapján. A program keretében akár hitel is igényelhető lenne.

Vékonyabb lesz a lelépési boríték?

Akár már az átlagos hivatali dolgozók is milliókat veszíthetnek végkielégítésükből, ha a tervezett leépítések miatt önként otthagyják az állami szférát a három-négyszeres lelépési pénz reményében. Az amúgy is egy–nyolc havi végkielégítések a pluszjuttatással akár tízmillió közelébe emelkedhetnek, kétmillió forint felett azonban már 75 százalékos adóval veszi vissza a kormány azt, amit adott.

Jobban járnak, ha önként felmondanak a köztisztviselők

Jóval több pénzt tehetnek majd zsebre azok a köztisztviselők, akik önként állnak fel, és nem várják meg a felmondólevelüket. A kormány tervei szerint jelentős összeggel támogatják majd azokat, akik a versenyszférában keresnek maguknak állást, cserébe viszont évekig nem térhetnek vissza az államigazgatásba. Kérdés csak az, képes lesz-e felszívni a piac ennyi új munkaerőt.

Itt az újabb nyílt levél a miskolci tanároktól

Mától olvasható a miskolci pedagógus-tiltakozást támogató nyilatkozatokat is gyűjtő Tanitanek.com oldalon a Miskolci Herman Ottó Gimnázium és a Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium nevelőtestületeiáltal közösen Czunyinénak, Orbánnak és Balog Zoltánnak címzett újabb nyílt levél.

Fontos szerepet kaphat Orbán a bérajánlásokról szóló tárgyalásokban

Ismét összeült a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amelynek első, januári ülésén a bérajánlások kérdésével foglalkoztak - mondta a VKF szakszervezeti és a munkáltatói oldalának egy-egy képviselője szerdán a tárgyalást követően az MTI-nek.

Kapcsolódó hírek: http://szakszervezetek.hu/hirek/3170-a-2016-os-berajanlasokrol-kezdtek-targyalasokat-a-konzultacios-forumon

http://adozona.hu/munkajog/Beremeles_2016_megkezdodtek_a_targyalasok_4J2ISH.aspx#rss

Akut tiltakozások

Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport az év végén nyílt levelet tett közzé a hazai egészségügy legfőbb problémáiról. Megkérdezték az egészségügyi államtitkárt, mikorra várhatók érdemi lépések az összeomlás szélén álló egészségügyben. A nyílt levelet először 64, majd az ünnepek végére 717 orvos írta alá. Közben új szakszervezet is alakult a napokban: a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete. De vajon ők elérhetnek változást az egészségügyben?

Újbóli konföderációs tagságról tárgyal a Ligával a VDSZSZ Szolidaritás

A VDSzSz Szolidaritás ismét tagja szeretne lenni a LIGA szakszervezeti konföderációnak, erről a két szervezet vezetése megindította a tárgyalásokat. A szakszervezetek szerdán közös közleményben tájékoztatták az MTI-t arról, hogy február 3-án a VDSzSz Szolidaritás és a LIGA Szakszervezetek összevont elnökségi ülést tart, ahol értékelik a kialakult helyzetet, és kidolgozzák az együttműködés részleteit. Halasi Zoltán, a VDSzSz Szolidaritás elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a megbeszélésen megtárgyalják, hogyan lehetne a VDSzSz Szolidaritás ismét tagja a Liga Szakszervezeteknek.

Fejvesztve menekülnének a fiatalok a családbarát Magyarországról

Miközben a kormány folyamatosan azt mantrázza, hogy mindent megtesz a családokért, a gyermekes fiatalok több mint kétharmada nem tudja időben fizetni a számláit, és közel felük azon töpreng, hogy egy másik országban kellene szerencsét próbálni.

A KÖZMUNKÁSOK HÚZTÁK A FOGLALKOZTATÁSI ADATOKAT

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint 2015 utolsó, negyedik negyedévében 4 millió 259 ezer embert foglalkoztattak, 118 ezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában.

Diszkriminálják munkahelyén? Itt megtudhatja

Hátrányosként megélt megkülönböztetés szinte bármilyen tulajdonságunk alapján érhet bennünket, ugyanakkor nem minden kellemetlenség miatt van jogunk diszkriminációt kiáltani. Jogi szakértőnk segít, hogy Ön is eligazodjon egyenlő bánásmódban.

 

KÖZÉLET

 

Csepreghy: A kormány jóval nagyobb leépítést tervez

A politikai ciklus végéig nem 6 ezer, hanem 100-150 ezer fővel csökkenhet a közszférában dolgozók száma, mondta Csepreghy Nándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Éppen leminősítik a közszférát

Elképesztő tévedésnek tartják szakszervezeti vezetők, hogy többdiplomás közigazgatási szakembereket várnak a versenyszférában, hiszen ott jó ideje csak bolti eladókat és betanított munkásokat keresnek. A közszféra tervezett elbocsátásai, a nagyarányú intézményi átszervezés Európában, de még a V4 csoport többi országában is elképzelhetetlen előzetes egyeztetések nélkül – írja a Népszava.

Balog csak csodálkozott, mik történnek az oktatásban

Balog Zoltán szerdán Miskolcon hallgatta meg az országos tiltakozást elindító tanárok panaszait. A kulisszák mögé belesve tudósítónknak kiderült: aki a minisztertől válaszokat remélt, az csalódottan távozott. Legfeljebb Balog gazdagodott némi szaktudással az általa irányított területről. A szakszervezet így nem is halasztja el a február 3-ra tervezett miskolci fáklyás felvonulását.

Korrupció: 2015-re eljutottunk a haveri kapitalizmushoz

Roppant szomorú eredményként könyvelhető el, hogy Magyarország 2015-ben három helyet rontva 51 ponttal az 50. helyre csúszott le a világ legátfogóbb, a Transparency International által készített korrupciós listáján.

Nem reménytelen a korrupció elleni küzdelem - A Transparency International jelentése

Nem reménytelen a korrupció elleni küzdelem, mert tavaly több országban javult a helyzet, mint amennyiben romlott - emelte ki a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet Berlinben kiadott jelentésében.

 

GAZDASÁG

 

Helyén hagyta a kamatot a Fed

A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamat 0,25-0,50 százalékos sávján az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed).

Ötéves tervet kapott az útfelújítás

Évi 1200 kilométer útszakasz felújítása szerepel abban a 400 milliárd forintos, költségvetési keretből finanaszírozandó tervezetben, mellyel február végén áll elő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A szakállamtitkár azonban már most bejelentette.

 

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

 

Nem kérnek a görögök a nyugdíjreformból

Erősödő sztrájkhullámmal tiltakoznak a görög szakszervezetek és szakmai szövetségek a tervezett nyugdíjreform ellen, az ország kikötőiben szerdán kétnapos munkabeszüntetés kezdődött és bezártak a helyi termelői piacok is.

Kapcsolódó hír: http://mno.hu/kulfold/erosodik-a-sztrajkhullam-gorogorszagban-1325840

Több pénzt szánnak a munkanélküliség csökkentésére

Szlovénia 182 millió eurót költene a foglalkoztatás bővítésére. 2016-ban és 2017-ben összesen 182 millió eurót (közel 59 milliárd forint) szándékozik költeni Szlovénia a foglalkoztatás bővítését célzó kormányzati programokra, a munkanélküliek továbbképzésére és munkanélküliség csökkentésére.

1,2 millió eurós büntetést kapott az Uber France

l1,2 millió eurós büntetést kapott az Uber France, mert nem tisztázták a sofőrjeikkel, hogy két fuvar között nem körözhetnek az utcán. Az egyik taxisszakszervezet panaszolta be a céget.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés