Újfajta, kétlépcsős, közös törekvésű bérmegállapodás?

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/ujfajta-bermegallapodasra-torekszenek-az-erdekvedok-1063759/

 

(Tegnapi.) Közösen lépnek fel és kétlépcsős bérfelzárkóztatást javasolnak a szakszervezeti konföderációk a kormánynak a ma kezdődő tárgyalásokon – értesült a Magyar Idők. A cél, hogy a minimálbér 2018-ra elérje a létminimum összegét. Ehhez – a jelenlegi gazdasági, járulékmutatókat figyelembe véve – a következő két esztendőben évi 11,9 százalékos emelésre lenne szükség.

Az utóbbi évek gyakorlatától eltérő megközelítésből veszik kezdetüket a ma induló jövő évi bértárgyalások a szakszervezeti konföderációk, a munkaadói oldal, valamint a kormány között. A Magyar Idők információi szerint hosszabb távú stratégia mentén folyhat az egyezkedés, mivel az eddigi tapasztalatok szerint ha túl magas volt a béremelési javaslat mértéke, akkor azt nem fogadta el a munkaadói oldal, a szerényebb munkaadói javaslatokat pedig nem szívesen fogadták el a szakszervezetek.

Ezért a cél most nem az, hogy egy pár százalékos minimálbér-emelést alkudjanak ki az érdekképviseletek, sokkal inkább egy hosszú távú, közösen megalkotott bérfelzárkóztatási program kidolgozásán van a hangsúly. A tárgyalásokhoz a szakszervezetek munkacsoportot állítottak fel, hogy közös álláspontot képviselhessenek.

 

xxx

 

Balog: Nem lesz alapjövedelem Magyarországon

 

http://index.hu/gazdasag/2016/10/04/alapjovedelem_finn_emmi/

 

(Okt. 4.) Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az alapjövedelemnek súlyos ellenösztönző hatása van a munkavállalásra, így ezért és egyéb okok miatt nem tervezik hasonló intézkedés bevezetését.

 

xxx

 

Ezt egy kicsit elnézte, államtitkár úr!

 

http://mfor.hu/cikkek/makro/Ezt_egy_kicsit_elnezte__allamtitkar_ur_.html

 

(Tegnapi.) Az MTI tudósítása szerint múlt héten egy szombathelyi előadásában azt mondta Cseresnyés Péter, a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, hogy az elmúlt 10 évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Ezt annak rendje és módja szerint lényegében az összes portál változtatás nélkül lehozta, miközben egy hónappal korábban teljesen mást nyilatkozott az államtitkár, sőt 12 nappal korábban maga a nemzetgazdasági miniszter is.

2006 azonos időszakában 3,94 millió, vagyis a 10 év alatt bekövetkezett növekedés "mindössze" 445,8 ezer fő.

Ha a 2010-es kormányváltás idejéhez, vagyis az április-június háromhavi átlaghoz viszonyítunk, akkor 657,5 ezer fős a növekedés.

 

xxx

 

0 állást hoztak létre egy év alatt Orbánék stratégiai partnerei

 

http://mfor.hu/cikkek/makro/0_allast_hoztak_letre_egy_ev_alatt_Orbanek_strategiai_partnerei.html

 

(Okt. 4.) Ugyan egy év alatt kilenc céggel hosszabb lett a kormány stratégiai partnereinek a listája, az általuk újonnan létrehozott munkahelyek száma a legjobb esetben is csak stagnált.

 

xxx

 

A vezetőn múlik, család- és emberbarát-e a cég

 

http://inforadio.hu/belfold/2016/10/05/a_vezeton_mulik_csalad-_es_emberbarat-e_a_ceg/

 

(Tegnapi.) Október 17-ig pályázhatnak a cégek az Év Családbarát Vállalata Díjra. A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom évek óta ezzel az elismeréssel jutalmazza azokat a vállalatokat, amelyek nagy gondot fordítanak arra, hogy segítsék munkatársaikat az otthoni és gyerekek körüli teendők, valamint a munka összeegyeztetésében.

 

xxx

 

Nem elég megtalálni, a kezét is fogni kell

 

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-eleg-megtalalni-a-kezet-is-fogni-kell/

 

Nem könnyű megfelelő új kollégát találni! Hatalmas energiákat fordítunk erre a területre, de a tapasztalatok szerint arra már kevesebbet, hogy az új ember kezét az első napok után se engedjük el, és beilleszkedjen a csapatba. Ne hagyjuk magára, mert gyorsan elszaladhat, és kezdhetjük elölről az egész folyamatot.

 

xxx

 

Hatékonyság, életszínvonal

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/vallalati-hatekonysag-javulasaval-az-eletszinvonal-novelheto-1063984/

 

(Tegnapi.) Hiába dolgozunk többet, mint az osztrákok, a magyar kis- és középvállalatok messze nem működnek annyira hatékonyan és innovatívan, hogy a szomszédos állam életszínvonalát elérhessük. Egy újonnan megjelent kutatás szerint e hátrány leküzdésére minden esélye megvan az országnak, ehhez azonban az államnak és maguknak a cégeknek is sok a tennivalójuk.

 

xxx

 

A munkaerőhiány és az adórendszer a legfőbb probléma

 

http://www.atv.hu/belfold/20161005-munkaerohiany-es-az-adorendszer-a-legfobb-problema

 

A gazdaság előtt álló legfőbb akadályokat és a munkaerőhiányt vizsgálta a Policy Agenda, illetve azt is megkérdezték a cégvezetőktől, hogy elfogadnának-e vendégmunkásokat. Az előző negyedévhez képest kissé csökkent a KKV Konjunktúra Index értéke.

 

xxx

 

Már piacra is termelnek a börtönök

 

http://www.hirado.hu/2016/10/05/mar-piacra-is-termelnek-a-bortonok/

 

Tizenkét börtön kft. majd’ tízezer alkalmazottja sokféle terméket állít elő: a száraztésztától a laborfelszerelésig, amivel már a „szabadpiacon" is megjelentek.

 

xxx

 

Mennyiért jön haza egy fiatal?

 

http://www.hirado.hu/2016/10/06/br-ennyi-penzrol-hajlandoak-lemondani-a-kulfoldrol-hazatero-fiataljaink/

 

Még mindig nagyon sok fiatal próbál külföldön szerencsét, annak ellenére, hogy egyre kedvezőbbek itthon az álláskeresés feltételei. Az viszont új jelenség, hogy egyre többen szeretnének 4-6 év külföldi munkatapasztalat után hazajönni, itthon megfelelő munkát találni, és persze a külföldi tapasztalataikat, tudásukat kamatoztatni, a kinti pénzről azonban nehéz lemondani.

 

xxx

 

Cseresnyés: Nincs és nem lesz általános munkaerőhiány Magyarországon

 

http://www.hirado.hu/2016/10/05/cseresnyes-nincs-es-nem-lesz-altalanos-munkaerohiany-magyarorszagon/

 

Jelenleg nincs általános munkaerőhiány Magyarországon, és a szakképzési rendszer átalakításával azt kívánják elérni, hogy a jövőben se legyen - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán.

 

xxx

 

Egy könyvelő simán infarktust kapna Rogánék népszavazási elszámolásától

 

http://nol.hu/belfold/egy-konyvelo-infarktust-kapna-roganek-nepszavazasi-elszamolasatol-1634923

 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda az elmúlt hetekben háromszor hozott nyilvánosságra elszámolást arról, hogy mennyit és hogyan költöttek a népszavazásra. Mindhárom elszámolás különbözik egymástól.

 

xxx

 

Jó kis trükk volt a népszavazás, de másodjára már nem fogják bevenni

 

http://nol.hu/belfold/jo-kis-trukk-volt-a-nepszavazas-de-ujramelegitve-mar-nem-lesz-ilyen-finom-1634813

 

Bár érvénytelen lett a referendum, a Fidesz trükkje bejött. Mozgósítani tudta korábban fásult táborát, és gyengítette a Jobbikot. Kérdés, hogy a 2008-ban kitalált taktika 2018-ban is beválik-e.

 

xxx

 

A népszavazás kudarc Orbánnak, de van egy rossz hírünk

http://hvg.hu/itthon/20161003_orban_viktor_nepszavazas

 

Míg Orbán Viktor számára ez a népszavazás nem szólt másról, mint hatalma stabilizálásáról, illetve a két éve a politikai látótér közelébe került ellenzék visszaszorításáról, a szavazókkal elhitette, hogy félniük kell. És rossz hír, hogy ha már sikerült összeszednie annyi embert, akikkel ő itt két év múlva is hatalmon maradhat, akkor a következő két évünk is ugyanarról szól majd, mint az előző kettő.

 

xxx

 

"Megüzentük Brüsszelnek" – új reklámokkal ünnepel a kormány

 

http://hvg.hu/itthon/20161006_ujsaghirdetesek_kvotanepszavazas

 

Újabb hirdetéseket jelentetett meg a kormány az érvénytelen kvótanépszavazás után, amelyek szerint "megüzentük Brüsszelnek", hogy a szavazók 98 százaléka nemet mondott a kényszerbetelepítésre. A hirdetést eddig két kormánybarát lapban, a Magyar Időkben és a Magyar Hírlapban láttuk.

 

xxx

 

Kvótanépszavazás: "Orbán egyedül maradt Brüsszelben"

 

http://www.atv.hu/belfold/20161006-kvotanepszavazas-orban-egyedul-maradt-brusszelben

 

Néhány napja még vélhetően csak jogi szakemberek ismerhették, a kvótareferendum után azonban a Fidesz jóvoltából a köztudatba is bekerült az alkotmányos identitás fogalma, ami úgy tűnik, egy újabb próbálkozás lehet arra, hogy Orbánék megakadályozzák kvótaügyben az uniós jog érvényesülését.

 

xxx

 

Élesedik az alkotmánymódosításról szóló vita

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161005-elesedik-az-alkotmanymodositasrol-szolo-vita

 

Az ATV Start vendége Juhász Attila vezető elemző, Political Capital.

xxx

 

Rejtélyes vevők a letelepedési kötvények körül?

http://www.atv.hu/videok/video-20161005-rejtelyes-vevok-a-letelepedesi-kotvenyek-korul

 

Az ATV Start vendége Bodnár Zoltán gazdaságpolitikus, Liberálisok.

 

xxx

 

Lázár megkapta az utolsó figyelmeztetést, az Orbán-kormány miatt mindent bukhatunk

 

http://nol.hu/belfold/europai-unio-tamogatas-orban-kormany-penz-paks-migracio-1634945?utm_source=nol&utm_medium=ottboxcikk&utm_campaign=ott

 

Utolsó figyelmeztetésnek tekinthető levelet kapott a Minszterelnökséget vezető Lázár János az Európai Bizottság regionális főigazgatóságától. A levélben az EU illetékesei kemény kritikát fogalmaznak meg az uniós pályáztatási és pénzosztási rendszer kormány alá gyűrése miatt: amíg az Orbán-kabinet nem állítja helyre az objektív és átlátható döntéshozatalt, akkor az összes EU-támogatás folyósítása leállhat.

 

xxx

 

DK: összeomolhat a magyar gazdaság

 

http://web.dkp.hu/mti-a-korrupcio-miatt-osszeomolhat-a-magyar-gazdasag/

 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint összeomolhat a magyar gazdaság amennyiben Brüsszel az “orbáni korrupció” miatt valóban felfüggeszti az európai uniós támogatásokat. 

Oláh Lajos, az ellenzéki párt független országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett: sajtóhírek szerint az EU felfüggesztheti az összes Magyarországnak szánt fejlesztési pénz kifizetését, mivel a pályáztatásért felelős szervek nem függetlenül működnek.
“Magyarán szólva az EU-nak nem tetszik, hogy az európai adófizetők pénzét nem a tisztességes magyar vállalkozások, hanem Mészáros Lőrinc és a miniszterelnök veje kapja”.

 

xxx

 

Hatalmas káoszba fordul a kórházreform

 

http://nol.hu/belfold/kaoszba-fordulo-korhazreform-1634949

 

Belharc terepévé vált a főváros egészségügye. Az oktatási és az egészségügyi államtitkár kórházfejlesztési koncepciója áll szemben egymással.

 

xxx

 

Parkoló miatt nem lesz szuperkórház?

 

http://mno.hu/belfold/parkolo-miatt-nem-lesz-szuperkorhaz-1364914

 

Nem akadályozza a fővárosi kórházfejlesztéseket az Etele térre tervezett ideiglenes olimpiai sportcsarnok, a dél-budai centrumkórház ugyanis egyébként sem feltétlenül épülhetne azon a területen, ahová a sportlétesítményt terveznék – tudta meg lapunk.

 

xxx

1,7 milliárd jut óvodai, iskolai szociális segítő tevékenységre

 

http://www.hirado.hu/2016/10/05/czibere-17-milliard-jut-ovodai-iskolai-szocialis-segito-tevekenysegre/

 

Család- és gyermekjóléti központok jelentkezhetnek arra az 1,7 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázatra, amelynek célja az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán a Fejér megyei Sárbogárdon.

xxx

 

Érkezik a megemelt bér a pedagógusoknak, az egészségügyi dolgozóknak

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/7172-erkezik-a-megemelt-ber-a-pedagogusoknak-az-egeszsegugyi-dolgozoknak

 

(Tegnapi.) A napokban kapják meg első megemelt bérüket a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók - erről beszélt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az államtitkár kifejtette, hogy az egészségügyben és az oktatásban már megkezdett fokozatos béremeléseket a következő években is folytatják. Az egészségügyben 2012 és 2019 között megduplázódik az ápolók fizetése. Az ápolók körében van olyan, aki 35 ezer, az orvosoknál pedig 107 ezer forintos havi emelést kap.

 

xxx

 

Szakember: Az egyetemi kórházak létrehozása újabb káoszt teremthet

 

http://www.atv.hu/belfold/20161005-szakember-az-egyetemi-korhazak-letrehozasa-ujabb-kaoszt-teremthet

 

A napokban kapják meg a szeptemberi megemelt munkabérüket az egészségügyi dolgozók - jelentette ki az egészségügyi államtitkár. Az egészségügyben dolgozók szerint a pozitív hírek ellenére káosz uralja az ágazatot. A héten dőlhet el, hogy elindulhat-e a felsőoktatásban már meglévő kancellária-rendszer. Ezzel párhuzamosan pedig új intézmények, az egyetemi kórházak létrehozására született törvényjavaslat.

 

xxx

 

Volt egészségügyi államtitkár: Semmi nem valósult meg

 

http://www.atv.hu/belfold/20161005-volt-egeszsegugyi-allamtitkar-semmi-nem-valosult-meg

 

Az egészségügy költség ráfordításában két százalék hiány van, hiszen 2010-2015 között a ráfordítás növekménye 15 százalék volt, viszont az infláció 17 százalék.

 

xxx

 

Hiába akar mást a kormány, egyre többen járnak gimibe

 

http://hvg.hu/itthon/20161006_gimnaziumok_szakkepzes

 

Bár a kormányzat célja a szakképzést biztosító iskolák erősítése, mégis évről évre nő a gimnáziumok népszerűsége – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

 

xxx

 

Az oktatási rendszer politikavezérelt, Pukli István tévedése

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/7185-pukli-istvan-tevedese

 

(Tegnapi.) A népszavazási kampány árnyékában a múlt héten fontos közéleti események zajlottak. Ezek közül is kiemelkedett az elmúlt tanévben kibontakozott, nagy társadalmi visszhangot kiváltó közoktatási mozgalom egyik vezéralakjának, Pukli Istvánnak a bejelentése, miszerint sorozatos félreértésekés „másként gondolkodás miatt” kilép a Tanítanék Mozgalomból. „Visszaolvastam a Tanítanék korábban megfogalmazott céljait, ezekből egyelőre semmit nem értünk el” – így fogalmaz Pukli a bejelentését hírül adó interjúban.

Ez a ténymegállapítás pontos. De ez nem nyugtatja meg az oktatási rendszer szereplőit, mindazokat, akik szenvedő alanyai a kormány oktatáspolitikájának. Az sem vigasztal senkit, hogy a kritikát megfogalmazó szervezetek egyikének sem sikerült elérnie semmit. Az oktatási rendszer „túltolt biciklijének” sem az iránya, sem a sebessége, sem a bringázás stílusa, sem a biciklifelszereltsége, sem a biciklit toló legfontosabb személy, sem a körülötte sertepertélők személye nem változott – olvasható Fábry Béla véleménye a Népszabadságban.

 

xxx

 

Üresen maradhatnak a praxisok

 

http://mno.hu/belfold/uresen-maradhatnak-a-praxisok-1364831

 

Csupán néhány száz fiatal döntött úgy öt év alatt, hogy a háziorvosi pályát választja

 

xxx

 

Biztonsági fülkét kapnak a BKV-sofőrök

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/7174-biztonsagi-fulket-kapnak-a-bkv-soforok

 

(Tegnapi.) Zárttá alakítják a BKV-buszok vezetőfülkéit, hogy megvédjék a sofőröket a támadásoktól. Az intézkedés a régi, zárt vezetőfülkés Ikarusokon kívül a BKV összes autóbusz-típusát érinti, ami több száz járművet jelent. Az első, biztonsági fülkés buszok várhatóan novemberben jelennek meg Budapest útjain.

 

xxx

 

Már 15 éve fel kellett volna újítani a 3-as metrót

 

http://www.atv.hu/belfold/20161005-mar-15-eve-fel-kellett-volna-ujitani-a-3-as-metrot

 

25 évente kéne felújítani a metróvonalakat, a 3-as metróvonal 40 éves. Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint csak a munkásoknak köszönhető, hogy közlekedhet a metró

 

xxx

 

Tarlós sürgősen menne Orbánhoz

 

http://mno.hu/belfold/tarlos-surgosen-menne-orbanhoz-1365033

 

Ráfizethet a Fidesz, ha a 3-as metrót a felújítás előtt le kell állítani

 

xxx

 

A magyarokat foglalkoztató angol cégeket is megfenyegette a belügyminiszter

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161005_A_magyarokat_foglalkoztato_angol_cegeket_is_megfenyegette_a_belugyminiszter?ver=2&utm_expid=1324304-9.JvgK46VJQ96PBmQcdWWPlQ.1&utm_referrer=http%3A%2F%2Fhvg.hu%2F

 

(Tegnapi.) A cégek ezentúl nem vehetnek fel csak úgy külföldieket, listák készülnek majd a vendégmunkásokról.Az angliai cégeknek a jövőben kötelező lesz lejelenteniük, hogy hány külföldi munkást foglalkoztatnak – mondta a Telegraph tudósítása szerint AmberRudd belügyminiszter a konzervatív párt kongresszusán. A lépésnek az a célja, hogy kiderüljön, mely angol cégek nem töltik fel az állományukat britekkel.

 

xxx

 

Fordulat: jelentősen csökkent az állástalan fiatalok száma az EU-ban

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/fordulat_jelentosen_csokkent_az_allastalan_fiatalok_szama_az_eu-ban.621979.html

 

(Okt. 4.) Az Európai Unióban 2013-hoz képest 1,4 millióval csökkent a munkanélküli fiatalok száma, és 900 ezerrel kevesebb olyan fiatal van, aki nem vesz részt a foglalkoztatásban, illetve nem részesül oktatásban vagy képzésben - közölte MarianneThyssen (képünkön) foglalkoztatáspolitikáért felelős biztos Brüsszelben sajtótájékoztatón, az Európai Bizottság kedden elfogadott jelentését ismertetve.

 

xxx

 

Colleen Bell januárban benyújtja lemondását

 

http://mno.hu/belfold/colleen-bell-januarban-benyujtja-lemondasat-1365029

 

Addig szeretne maradni, amíg lehet, de az elnököt szolgálja. „Természetesen az elnököt szolgálom, január 20-án a többi nagykövettel együtt én is benyújtom majd a lemondásomat. Az elnök majd dönt arról, hogy elfogadja-e, vagy inkább megtart ebben a pozícióban még egy ideig, addig, amíg megérkezik az új nagykövet” – mondta el az amerikai nagykövet kérdésre válaszolva a Figyelőnek adott interjúban.

 

xxx

 

Orbán Viktor megtekintette a mészárlást

 

http://nol.hu/belfold/orban-viktor-megtekintette-a-meszarlast-1634965

 

A nemzet nagyjainak vigyázó szemei előtt gyakorlatozott a TEK.

Gyakorlatot tartott a budapesti metróban a Terrorelhárítási Központ. A Stadionok megállónál szerda éjjel terroristák támadtak a statisztákra, ám a TEK leszámolt mindenkivel.

 

xxx

 

Matolcsy az ország egyik legdrágább luxuslakását használja, nem is akárkiét

 

http://nol.hu/gazdasag/matolcsy-gyorgy-lakas-budapest-mnb-bank-osszeferhetetlenseg-1634957

 

A jegybankelnök információink szerint egy olyan lakást vesz igénybe, amely egy általa felügyelt pénzintézet vezérének tulajdonában áll.

 

xxx

 

Gáz pénz. Hirtelen senki nem emlékezett, hogyan hullott százmilliárdos pénzeső Orbán barátjára

 

http://nol.hu/gazdasag/met-garancsi-istvan-per-toth-bertalan-gaz-1634937

 

Az MSZP frakcióvezetője elleni perben megidézett gázipari vezetők ma már alig emlékeznek arra, hogy nyerhetett az olcsó állami gázon a Garancsi Istvánhoz köthető MET.

 

xxx

 

Demszky és Aba is felelni fog azAlstom-ügyben?

 

http://mno.hu/belfold/demszky-es-aba-is-felelni-fog-az-alstom-ugyben-1364940

 

Szakemberek meghallgatásával folytatta munkáját az Alstom metrókocsik beszerzését vizsgáló ideiglenes bizottság.

 

xxx

 

Abszurd hatósági ellenállás

 

http://mno.hu/belfold/abszurd-hatosagi-ellenallas-1365001

 

A kettős elszámolás nem bűncselekmény a rendőrség szerint, ha nem szándékosan követik el. Többek között ez derült ki a Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő által kikért dokumentumokból. Ezek alapján példátlan jóindulattal viszonyultak a különböző nyomozó hatóságok azokhoz a korrupciógyanús ügyekhez, amelyek miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) tett feljelentést 2011 és 2013 között. A rendőrség, az ügyészség és az adóhivatal összesen 66 feljelentést utasított el – ebből 31 hűtlen kezelés gyanújával született – vagy szüntette meg ezekben a nyomozást. Ezek többsége a korábbi szocialista kormányokhoz köthető, amelyekben a Fidesz–KDNP feltétlen elszámoltatást ígért. A Kehitől kikért adatok szerint a hatóságok olykor érthetetlen magyarázattal tagadták meg a nyomozást.

Bár a szervezet többször fordult panasszal a Legfőbb Ügyészséghez, általában nem történt semmi. Figyelemre méltó a csaknem ötvenmilliárd forint összértékű ügyek közt a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. egyes ingatlanjainak eladása.

 

xxx

 

Parasztgyerek, parasztvakítás

 

http://nol.hu/most-itt/parasztgyerek-parasztvakitas-1634871

 

Több alkalommal is parasztgyereknek definiálta magát Rogán Antal. Nincs okunk vitatkozni a miniszterrel. Látjuk őt szinte naponta a tévében, és látjuk most is, amikor a helikopteres kalandjairól újabb és újabb szaftos részletek kerülnek nyilvánosságra.

xxx

 

Márkus György meghalt

 

http://nol.hu/velemeny/markus-gyorgy-meghalt-1634943

 

Nyolcvankét éves korában elhunyt Márkus György magyar filozófus, a Sydney-i Egyetem professzora. TGM megemlékezése.

 

xxx

 

Azt szeretnék, ha odaadnánk a szerveinket

 

http://nol.hu/belfold/azt-szeretnek-ha-odaadnank-a-szerveinket-1634925

 

Október 8. a transzplantációs világnapja – az érintett szakmai- és betegszervezetek egész napos programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a szervadományozás fontosságára.

 

xxx

 

Kibervédelmi intézet: Minden össze van kapcsolva mindennel

 

http://mno.hu/belfold/kibervedelmi-intezet-minden-ossze-van-kapcsolva-mindennel-1364853

 

A stratégiák és szabályozások mellett a humán erőforrás szintjén és technikai fejlesztésekkel is erősíteni kell a kiberbiztonságot – emelte ki a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

 

xxx

 

Na, tessék: a cseheknek már 3D-nyomtatott elektromos autójuk is van

 

http://hvg.hu/cegauto/20161005_Na_tessek_a_cseheknek_mar_3Dnyomtatott_elektromos_autojuk_is_van

 

A most zajló kis ipari forradalom két slágerterméke az elektromos autó és a 3D-s nyomtatás.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés