SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

A Fair Society – Une Societe Juste – Egy igazságos társadalom 

http://szef.hu/hirek/nemzetkozi/etuc_kongresszus_beszamolok

BESZÁMOLÓ AZ ETUC 13. KONGRESSZUSÁRÓL - Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) négy évenként sorra kerülő programalkotó és vezetőségválasztó kongresszusa a legfontosabb szakszervezeti esemény Európában. Rangját az is mutatja, hogy a kongresszus első napján beszédet mondott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Francois Hollande, francia köztársasági elnök.

Atipikus foglalkoztatás a közszférában

http://szakszervezetek.hu/hirek/1329-atipikus-foglalkoztatas-a-kozszferaban

A közalkalmazottak, kormány- és köztisztviselők foglalkoztatásánál az egyik legfontosabb alapelv, hogy a közhatalom gyakorlását, közfeladatok ellátását végző, költségvetésből működő munkáltatók alkalmazottaikat csak a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), illetve a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) szabályai alapján létesített és módosítható jogviszonyokban foglalkoztathatják. Közpénzvédelmi megfontolásból e körben a munkaviszonyhoz képest a szerződéskötés szabadsága korlátozottabb, ugyanakkor a foglalkoztatottak számára biztosított a garantált körülmények közötti munkavégzés és előrelépés.

A teljes foglalkoztatás eléréséig lesz közfoglalkoztatás

http://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/a-teljes-foglalkoztatas-elereseig-lesz-kozfoglalkoztatas-58771.html

A jövő évi költségvetés 340 milliárd forintot biztosít közfoglalkoztatásra, ez 253 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé az önkormányzatok számára - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, az országos közfoglalkoztatási kiállítás megnyitóján.

Kapcsolódó hír: http://szakszervezetek.hu/hirek/1409-pinter-jovore-340-milliard-forint-lesz-kozfoglalkoztatasra

KSH: tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/ksh-tovabb-nott-a-foglalkoztatottak-szama?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+pecsiujsag+%28P%C3%A9csi+%C3%9Ajs%C3%A1g%29

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 251 ezerre nőtt a június-augusztusi időszakban, ezzel 27 ezerrel meghaladta az előző három hónapos időszakot és 134 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A foglalkoztatás növelésének záloga a szakképzési rendszer átalakítása

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/munkaeropiaci-es-kepzesi-allamtitkarsag/hirek/a-foglalkoztatas-novelesenek-zaloga-a-szakkepzesi-rendszer-atalakitasa

Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint a foglalkoztatás további növelésének záloga a szakképzési rendszer átalakítása.

"Buldózer-típusú" a NAV átalakítás – a vámos szakszervezet tilatkozik

http://hvg.hu/gazdasag/20151004_Buldozertipusu_a_NAV_atalakitas__a_vamo?s=hk

Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "buldózer-típusú" átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.

Sallert osztanak a népnek

http://www.168ora.hu/itthon/nyugdijkorhatar-alkotmanybirosag-nepszavazas-139400.html

Az Alkotmánybíróság érvénytelenítette a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést. A taláros testület legújabb határozatával még az esélyét is elvette annak, hogy a társadalmi szolidaritás segítse ennek a rendkívül rossz egészségi állapotban lévő korosztálynak a nyugdíjba menekítését.

Tartja magát a dohányboltok fóliázása

http://mno.hu/belfold/tartja-magat-a-dohanyboltok-foliazasa-1307291

Várhatóan két héten belül egyeztetnek a kereskedelemben érintett szervezetek képviselői a trafikok fóliázásáról. A témában ugyanis annak ellenére is tart a „lapítás”, hogy a rablóknak változatlanul kedvelt célpontjai a dohányboltok – mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. A fólia leszedése mindmáig elszigetelt jelenség maradt.

Tállai: még nincs végleges tervezet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átszervezéséről

http://inforadio.hu/hirek/belfold/tallai-meg-nincs-vegleges-tervezet-a-nemzeti-ado-es-vamhivatal-atszervezeserol-762979

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átszervezése kapcsán még nem született végleges tervezet, ezért érthetetlen a szakszervezet "támadása" - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkár vasárnap az MTI-vel, reagálva a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének kifogásaira.

Létrejönnek a pedagógus önértékelő csoportok.

http://hirtv.hu/magyarorszageloben/katedra-1307204

Létrejönnek a pedagógus önértékelő csoportok, tovább dúl a vita az etikai kódexről. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Kertész Ágnes tanár, oktatási szakértő érkezett hozzánk.

Repülőtéri szigor jöhet a vasutaknál

http://www.egerhirek.hu/repuloteri-szigor-johet-a-vasutaknal/

A repülőtereken vagy a bíróságokon már alkalmazott fémdetektoros kapu, a csomagok átvilágítása, zárttá tett vasútállomások – ezekre a lépésekre is szükség lehet a vasútbiztonság érdekében, ha az uniós közlekedési miniszterek a jövő héten elfogadják az erről szóló kezdeményezést. A Vasutasok Szakszervezeténél hallottak a tervekről, de szerintük ezek itthon szinte kivitelezhetetlenek, és inkább a vasútőrök számát kellene növelni.

Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás a Vajdahunyad várában

http://www.nmi.hu/hu/Hirek/Szakmai-eloadasok-az-I-Orszagos-Kozfoglalkoztatasi-Kiallitas-kereteben

A közfoglalkoztatás értékeit hivatott bemutatni a Közfoglalkoztatási Kiállítások rendezvénysorozat, amely a megyei rendezvények mellett – az idén először – országos keretek között is megvalósul.Október 2-3-án a Vajdahunyad várában megrendezésre kerülő központi rendezvényen – az ország minden tájáról – összesen 110 település mutatja majd be a közfoglalkoztatásban előállított portékáit, terményeit.

Pluszpénzért sem adnak munkát a nőknek

http://www.origo.hu/gazdasag/20151001-nok-foglalkoztatasa-uvegplafon-vezeto-pozicio-japan-amerika-egyesult-allamok.html

Japánban a kormány pénzt ígért azoknak a cégeknek, amelyek több nőt alkalmaznak vezető pozícióban, de 17 hónap alatt egy sem jelentkezett a programra. Az Egyesült Államokban még mindig férfiak töltik be a legnagyobb felelősséggel járó vezető pozíciókat, a nők előrelépési lehetőségei korlátozottak. Magyarországon a statisztikai hivatal adatai szerint kevés a nő vezető állásban, az elmúlt 10 évben a helyzet picit sem javult.

Kormánybiztos kinevezését javasolja az LMP

http://www.hirado.hu/2015/10/04/kormanybiztos-kinevezeset-javasolja-az-lmp/?source=hirkereso

A Volkswagen emisszió-hamisítási botránya miatt egy megfelelő szakmai ismeretekkel felvértezett kormánybiztos kinevezését javasolja az LMP - jelentette be Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Nem győzi a munkát? Így foglalkoztathat tiniket is a családi cégben

http://hvg.hu/enesacegem/20151004_Nem_gyozi_a_munkat_Igy_foglalkoztathat_ti?s=hk

Besegítene a gyerek suli után vagy szünetben? Mutatjuk hogyan lehetséges és mik a fiatal munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó előírások.

A munka törvénykönyve szerint munkavállaló az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte. De az iskolai szünet alatt munkavállaló lehet az a tizenötödik életévét betöltött tanuló, aki nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytat. A hétvége azonban nem tartozik az iskolai szünet fogalmába, tehát a tanuló – amennyiben betöltötte a 15. életévét –, a nyári mellett a tavaszi és az őszi, illetve egyéb szünetekben foglalkoztatható munkaviszony keretében.

Ingyenebéddel növelik a lojalitást

http://www.hrportal.hu/hr/ingyenebeddel-novelik-a-lojalitast-20151001.html

Már nem csak a Google, a Facebook vagy a Twitter eteti a kollégáit, kisebb cégek is rájöttek, hogy így növelhető a munkavállalói elköteleződés és a munkáltatói márkának sem árt az ingyenebéd, a Business Insider készített összeállítást a kínálatból.

A dolgozók komoly összegeket spórolhatnak meg azzal, hogy a cég ellátja őket napközben ennivalóval. A lap szerint éves szinten akár 2500 dolláros (700 ezer forint) megtakarítást jelenthet.

Ki áll nyerésre vagy vesztésre a munka-család konfliktusban?

http://www.hrportal.hu/hr/ki-all-nyeresre-vagy-vesztesre-a-munka-csalad-konfliktusban-20151002.html

A munka-magánélet tematika egyre inkább a munkáról való beszélgetések középpontjába kerül, létezik-e egyensúly, és milyen következményei vannak, ha az emiatt keletkező stressz az egészséget is megrontja? Erről ír, kutatási adatokkal is alátámasztva a StressM blog a HR Blogon.

Unod a mostani munkád? Váltanál? Így szerezd meg álmaid állását!

http://privatbankar.hu/karrier/unod-a-mostani-munkad-valtanal-igy-szerezd-meg-almaid-allasat-286197

Szeptemberben minden évben felpörög az álláspiac, egyre több állást hirdetnek meg és egyre több a jelentkező is, ezért érdemes végigvennünk azokat a kulcsfontosságú lépéseket, amelyekkel jelentősen növelhetjük esélyeinket a munkaerő-piacon. Íme néhány apró, de annál fontosabb tanács álmain állásának eléréséhez.

Egymástól lopkodják a mérnököket a cégek

http://www.hirado.hu/2015/10/03/egymastol-lopkodjak-a-mernokoket-a-cegek-magyarorszagon/

Négyezer üres állás van, pedig a pénz jó, a munka biztos, csak kicsit macerás, mellébeszéléssel pedig nem lehet diplomát szerezni - mondja az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, aki szerint nagy a baj.

Megkérdezték a Tesco vezetőjét, tényleg eladják-e a magyar hálózatot

http://index.hu/gazdasag/2015/10/03/megkerdeztek_a_tesco_vezetojet_tenyleg_eladjak-e_a_magyar_halozatot/

Végre kiderült, tényleg számít-e a legkisebb is, vagy jön helyette az amerikai Walmart.

Szeptember elején a szlovák sajtó arról írt, a Tesco egy hónapon belül nemzetközi pályázatot ír ki egész közép-európai hálózatára, tehát nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi, lengyelországi és magyarországi áruházakra is. A lehetséges felvásárlók között az amerikai Walmartot, a francia Groupe Casino és a japán Aeon társaságot említették.

Több munkahely létrehozása a célja a fiatal vállalkozóknak

http://orientpress.hu/148806

A G20-as Fiatal Vállalkozói Csúcson a résztvevők - köztük a FIVOSZ képviseletében a magyar delegáció tagjai - javaslatcsomagot állítottak össze, amely a világ legfejlettebb 20 országának vezetői számára ajánl konkrét tennivalókat a fiatalok foglalkoztatásának növelésére. 


Menekültekkel nem lehet munkaerőt pótolni

http://magyaridok.hu/velemeny/miert-hianygazdasag-magyarorszag-ma-28428/

A kapitalista piacgazdaságok egyik alapproblémája ma is a teljes foglalkoztatás biztosítása. Az 1929-es nagy gazdasági válság idején ez a kérdés a végletekig kiéleződött, ezért fordult a kiemelkedő közgazdászok, a svéd iskola (Myrdal, Frisch, Tinbergen), Keynes, Kalecki figyelme a társadalmi problémák nyomására – elsősorban a foglalkoztatás csökkenése, a munkanélküliség és ennek következtében a szegénység növekedése miatt – ebbe az irányba.

 

KÖZÉLET

Már másfél millió menekülttel számol Berlin

http://nol.hu/kulfold/mar-masfel-millio-menekulttel-szamol-berlin-1567091

Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint - írta hétfőn a Bild című német lap.

Csaknem ötezer magyar katonát küldtek le a határra

http://nol.hu/belfold/csaknem-otezer-magyar-katonat-kuldtek-le-a-hatarra-1566939

Több mint 4700 katona teljesít szolgálatot a déli határ mentén a vezérkari főnök tájékoztatása szerint.

 

GAZDASÁG

20 milliárdot is beáldozna a Brüsszellel alkudozó kormány

http://nol.hu/gazdasag/masodik-dijat-osztanak-1566797

Húszmilliárd forintnyi bevételtől esik el az állam, ha Brüsszel elfogadja a kormány kompromisszumos javaslatát az Európai Bizottság által diszkriminatívnak ítélt és felfüggesztett élelmiszer-felügyeleti díj rendezésére. A terhet a jövőben a hazai kisvállalkozásoknak is állniuk kell, igaz, a külföldi láncoknál kisebb mértékben.

Túl durva forradalmat csináltak, most ellenük lázadnak

http://nol.hu/gazdasag/megoszto-sikerek-1566773

Az Uber több mint 50 milliárd dollárt ér, az Airbnb hódítása a hostel- és a szállodaipart fenyegeti. Ám a megosztáson alapuló gazdaság két csúcstörténete számos dilemmát vet fel. Közösséget is építő technológiai újítók vagy kíméletlen tőkések? Kiskapukat kereső ügyeskedők vagy holnapformáló géniuszok? A sharing economy karaktere, sikerei, következményei és magyarországi leágazásai.

 

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés