SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA
 
És 2017-ben indulhat el - mondta Czibere Károly államtitkár, aki az M1-en beszélt arról is: a kormány 2016-ban is biztosítja a 93 ezer szociális ellátásban dolgozó számára a tavaly megítélt, a közalkalmazotti bértáblához képest 12 milliárd forint többletet jelentő bérpótlékot, valamint az idén júliustól bevezetett 15,5 milliárd forint többletet jelentő bérkiegészítést.
 
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete tiltakozik a Nemzeti Kulturális Alapot érintő átalakítások ellen! Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az NKA Bizottságának létrehozásakor a szakmai szervezetek eddigi 50%-os javaslattételi jogát 1/3-ra redukálják!
 
A kormány felrúgta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának megállapodását – mondta a Hír TV-nek Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
 
Akcióegységbe tömörültek a közlekedési szakszervezetek a korkedvezményes nyugdíj ügyének rendezése érdekében; ha nem kezdődnek érdemi tárgyalások, sztrájkot hirdetnek - mondta el a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
 
Kapcsolódó hír:
 
A vállalatvezetők egyértelmű többsége, 84,5 százaléka szerint fontos, hogy a béren kívüli rendszeres juttatások mellett jutalmakkal, prémiumokkal, ajándékokkal motiválja a dolgozókat, ugyanakkor a vállalatok közel fele még mindig csak eseti jelleggel teszi mindezt - egyebek között ez derül ki a Sodexo Pass Hungária Kft. legfrissebb, MTI-hez szerdán eljuttatott felméréséből.
 
Az iskolából kikerülve sokan elveszettnek érzik magukat, hiszen általában az első munkahely megtalálása az egyik legnehezebb feladat. Bár diplomával viszonylag hamar, és nagy eséllyel találhattok munkát, érdemes körbenézni, hogyan lehet átvészelni az iskola és a munka közti időszakot. Sajnos szűkösek a lehetőségek.
 
Egyre vonzóbb munkalehetőséget jelent kölcsönzött munkaerőként elhelyezkedni: tavaly mintegy 104 ezren dolgoztak ilyen feltételek mellett, havi bruttó átlagkeresetük pedig elérte a 163 ezer forintot, ami egy év alatt több mint tíz százalékos emelkedést jelent.
 
Ha a magyar orvosi kamara és a szakszervezetek jól végeznék a munkájukat, a magyar rezidens szövetségre nem is lenne szükség, ezt a szövetség leköszönő elnöke mondta a Klubrádiónak.
 
Januártól 15, majd 2016-ban és 2017-ben újabb 5-5 százalékkal emelik a felsőoktatásban dolgozó oktató-kutatók bérét – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete nem leplezte, hogy csalódott. – írja a naplo.hu.
 
Besült az állam megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő elképzelése, ugyanis a cégeknek nyújtott támogatásokkal olyanok tömegei végeznek betanított munkát töredék bérért, akik egyébként a nyílt munkaerőpiacon is jó eséllyel megállnák a helyüket.
 
Módosító javaslatcsomagot nyújtott be a kéményseprőipari tevékenységről szóló törvényjavaslathoz az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága. Az előterjesztés szerint az önkormányzatok maguk dönthetnek arról, hogy fenntartják a közszolgáltatási szerződésüket vagy áttérnek a hivatásos katasztrófavédelmi szerv általi szolgáltatásra.
 
Nincsenek oda a munkahelyeikért az európaiak. Az Aon Hewitt felmérése szerint itt a legkevésbé elkötelezettek a dolgozók, és egyre rosszabbul érzik magukat a munkájukban is. A magyarok ugyan jobban megbecsülik az állásukat, mint az uniós átlag, jól kijönnek a főnökkel és a kollégákkal, azért nálunk is sok a panasz. Úgy érezzük, hogy ennyi pénzből, ennyi emberrel nem tudjuk kihozni magunkból a maximumot.
 
Kínos perceket tud okozni a felkészületlen és jogszabálysértő módon eljáró munkáltatónak a váratlanul megjelenő munkaügyi hatóság. Magyarázkodhat ugyan a bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalók vagy a munkabérfizetés elmaradása miatt, a bírság kiszabása alól mégsem tud mentesülni. Ennek az anyagi hátrány mellett egyéb következményei is lehetnek, így például állami támogatásokból, közbeszerzési eljárásból való kizárás, vagy elszámolási nehézség az anyavállalat felé.
 
 
KÖZÉLET
 
TOLNA MEGYE | Rendhagyó programot szervezett romáknak és rendőröknek az együttműködés továbbfejlesztése érdekében a megyei rendőr-főkapitányság és a Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoport a budapesti Terror Háza Múzeumba.
 
GAZDASÁG
 
Szeptember már sorozatban a 28. hónap volt, amikor nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene Magyarországon; a bővülés elsősorban a növekvő reálbéreknek és a stagnáló inflációnak köszönhető - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
 
KÜLFÖLDI KITEKINTÉS
 
Az eredetileg november 26, 27 és 30-ára meghirdetett sztrájkot lefújta a Lufthansa légi utaskísérőinek szakszervezete (UFO). A Lufthansa járatai menetrend szerint fognak közlekedni csütörtökön, pénteken és hétfőn is.
 
Kihirdette Klaus Johannis államfő kedd este az orvosok 25 százalékos és a közszférában dolgozók egységesen 10 százalékos béremeléséről szóló törvényt. A fizetések már decemberben növekednek.
 
EGYÉB
 
Az internetes vásárlás itthon is egyre népszerűbbé válik, évente 10 százalékkal több webshop kezdi meg működését. Az éves forgalom negyede az utolsó két hónaban bonyolódik le, ami miatt a csomagküldő szolgálatok sokkal terheltebbek, és a szállítási idő hossza is növekszik - ráadásul ilyenkor sokan küldenek ajándékot szeretteiknek is. A Pénzcentrum utánajárt, mennyivel előtte kell megrendelni vagy elküldeni a csomagokat, hogy karácsonyra biztosan a fa alá kerülhessenek.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Andrea és Ilma nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés