Megszűnik ötven intézmény, közszolgák tömegei kerülhetnek az utcára

http://hvg.hu/gazdasag/20160901_Megszunik_otven_intezmeny_kozszolgak_munkanelkuliseg

Három lépcsőben szűnik meg csaknem félszáz háttérintézmény, a szervezetek legnagyobb csoportjának sorsát elrendező törvényjavaslat napokon belül a parlament elé kerül – nyilatkozta a Magyar Idők című lapnak a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán elmondta: a hatósági teendők legnagyobb részben a megyei kormányhivatalokhoz kerülnek át, a stratégiai kérdések eldöntésének és a jogszabályalkotásnak a feladatát pedig a szakminisztériumok kapják meg. A tárcák a mindennapos, hatósági döntések meghozatalában ezentúl gyakorlatilag nem vesznek részt.

Fidesz: az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik

https://szakszervezetek.hu/hirek/6667-fidesz-az-apoloke-es-szakorvosoke-utan-a-mentok-beret-emelik

Az ápolóké és szakorvosoké után a mentők bérét emelik - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.

Nekik sem kell intézetben felnőniük

http://mno.hu/belfold/nekik-sem-kell-intezetben-felnoniuk-1359620

A jövőben a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekeket is nevelőszülőnél kell elhelyezni – derül ki a Magyar Nemzet által megismert minisztériumi előterjesztésből. Az ombudsman már hosszú ideje kéri, hogy ne automatikusan intézetbe kerüljenek az érintett gyerekek, hiszen állapotuk sokszor nem indokolja ezt. Kérdés azonban, lesz-e elég nevelőszülő, hiszen az elmúlt években még a korábbi törvényi előírásokat sem sikerült betartania az államnak.

Nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal

http://magyaridok.hu/belfold/nem-lehet-alternativa-jelenlegi-baloldal-964549/

Nem célunk az Orbán-rezsim eltakarítása, csupán azt szeretnénk, hogy vegyék észre és javítsák ki az oktatási rendszerben elkövetett hibákat – mondta lapunknak adott interjújában Pukli István.

Pukli már az ellenzéket is kutyázza a fideszes lapban

http://propeller.hu/itthon/3239079-pukli-mar-ellenzeket-is-kutyazza-fideszes-lapban?utm_source=nol.hu&utm_medium=referral

A fideszes propagandalapnak, a Magyar Időknek adott interjút Pukli István, a Tanítanék mozgalom vezetője. Az interjú legfontosabb állításait az Index szemlézte. Eszerint: - Rendszerszintű változtatásokat szeretne az oktatásban, ami most folyik, az toldozgatás-foltozgatás. - Nem akarják eltakarítani az Orbán-rezsimet, a cél a hibák kijavítása. - Nem lehet alternatíva a jelenlegi baloldal az ország irányítására, mert politikusaik leszerepeltek, és ugyanez a helyzet a szélsőjobboldallal is. - Jövőre lejár a megbízatása a Teleki Blanka Gimnázium élén, de újra pályázni fog. - A Tanítanék, Mozgalom továbbra sem megy el a Köznevelési Kerekasztal üléseire. - A pedagógusok béremelésével elégedett ugyan, de egyidejűleg a munkaterhelés is nőtt.

Varga Mihály: a felsőoktatásnak tudnia kell alkalmazkodni a változó világhoz

https://szakszervezetek.hu/hirek/6674-varga-mihaly-a-felsooktatasnak-tudnia-kell-alkalmazkodni-a-valtozo-vilaghoz

A felsőoktatásnak képesnek kell lennie alkalmazkodni a változó világhoz, egyszerre kell alkalmazkodnia a munkaerő piaci, gazdasági igényekhez és kutatás-fejlesztés, innováció kihívásaihoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 235. tanévnyitó ünnepségén, csütörtökön.

 

Kíváncsiak a tanárok, hogy betartja-e ígéreteit a kormány

http://www.atv.hu/belfold/20160901-kivancsiak-a-tanarok-hogy-betartja-e-igereteit-a-kormany

Számos pontban folytatják a tárgyalásokat a Pedagógusok Szakszervezete a kormánnyal. Bár már vannak apró változások, még nem minden egyértelmű a tankerület vezetők számára sem. A tavaszi 25 pontos csomagból máig sok elvarratlan szál maradt.

Az államtitkár szerint minden érintett időben felkészülhetett az új szakképzési rendszer bevezetésére

https://szakszervezetek.hu/hirek/6669-az-allamtitkar-szerint-minden-erintett-idoben-felkeszulhetett-az-uj-szakkepzesi-rendszer-bevezetesere

A szakképzési kerettantervek munkaanyagai már 2016. június elején nyilvánossá váltak, az iskolavezetők és szaktanárok így időben felkészülhettek az új típusú oktatás felmenő rendszerű bevezetésére a szakgimnáziumok 9. évfolyamán - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön.  Cseresnyés Péter kiemelte: a véglegesített kerettantervek a jogszabályi határidőben megjelentek a Magyar Közlönyben.

Megduplázódott az egyházi iskolákban tanuló diákok száma

http://www.atv.hu/belfold/20160902-megduplazodott-az-egyhazi-iskolakban-tanulo-diakok-szama

Az elmúlt hat évben közel a duplájára, 112 ezer 500-ról több mint 204 ezerre nőtt az egyházi iskolákban tanuló diákok száma - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. Eközben az egyházi oktatási intézmények száma is körülbelül hatvan százalékkal gyarapodott. A 2010/2011-es tanévben 197 egyházi fenntartású általános iskola működött, a 2014/2015-ösben pedig már 336 - derül ki a cikkből.

Sokan az egyházi iskolákba menekülnek az állami oktatás elől

http://hvg.hu/itthon/20160902_Sokan_az_egyhazi_iskolakba_menekulnek_az_allami_oktatas_elol

Megugrott az egyházi iskolákban tanulók száma az Orbán-kormány alatt. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója szerint ez az állami szektorból meneküléssel magyarázható.

Szinte minden sarkon kapni hamis nyelvvizsgát

http://mno.hu/belfold/szinte-minden-sarkon-kapni-hamis-nyelvvizsgat-1343764

Megdöbbentően egyszerűen lehet nyelvvizsgához jutni a Kőbányai úti piac bódéi között, de az internet is hemzseg a vonatkozó apróhirdetésektől – a papír beszerzése mindössze néhány tízezer forint kérdése. A hatóság mindent megtesz, hogy kiszűrje a hamis okmányokat, az egyetemek és a cégek azonban nem mindig együttműködőek. A szakértő szerint változásra van szükség: szigorítani kellene a felsőfokú intézmények ellenőrzési gyakorlatán.

A diákok negyven százaléka vállal munkát

http://www.atv.hu/belfold/20160902-a-diakok-negyven-szazaleka-vallal-munkat

Míg a korábbi években a diákoknak mintegy tíz százaléka vállalt valamilyen munkát, ez az arány jelenleg nagyjából negyven százalék - idézi pénteki számában a Népszabadság Simon Balázst, a legnagyobb iskolaszövetkezeteket tömörítő DiákÉSZ főtitkárát. A lap hangsúlyozza, hogy ezzel párhuzamosan az órabérek is növekedésnek indultak.

“Eladtam mindent és kiköltöztem” – özönlenek külföldre a magyar diákok

http://24.hu/elet-stilus/2016/09/01/eladtam-mindent-es-kikoltoztem-ozonlenek-kulfoldre-a-magyar-diakok/

A felmérések szerint egyre több magyar dönt a külföldi továbbtanulás mellett. Van egyetem, ahol még a menza is ingyenes, míg más országban 3 milliót is elkérnek a képzésért. Diákokat kérdeztünk a tapasztalataikról.

Az életvitelét is ellenőrzik annak, aki határvédő rendőrnek jelentkezik

https://szakszervezetek.hu/hirek/6668-az-eletvitelet-is-ellenorzik-annak-aki-hatarvedo-rendornek-jelentkezik

Az életvitelét is ellenőrzik annak, aki határvédő rendőrnek jelentkezik - közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Ezt azzal összefüggésben mondta, hogy ezen a napon kezdték toborozni azt a háromezer rendőrt, akit a határőrizet megerősítéséért akarnak szolgálatba állítani.

BKSZSZ: el kell választani a vezetőfülkét az utastértől a fővárosi buszokon

https://szakszervezetek.hu/hirek/6664-bkszsz-el-kell-valasztani-a-vezetofulket-az-utastertol-a-fovarosi-buszokon

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) szerint el kell választani a vezetőfülkét az utastértől a fővárosi buszokon. A szövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra reagált, hogy szerdán megvertek egy sofőrt a 95-ös buszon. A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közlése szerint a vezető jegyváltásra szólított fel egy csoportot, amelynek tagjai emiatt egy kitört karfával kezdték ütni őt. A BKSZSZ „mély megdöbbenéssel áll a tény előtt, hogy megint emberi sérülésnek, megalázottságnak kell bekövetkeznie olyan esetben, ami előre látható volt” - írta a szövetség.

Hangsúlyozták: már februárban kezdeményezték a BKV Zrt.-nél, hogy azokon a buszokon, amelyeken nincs az utastértől fizikailag elválasztott vezetőfülke, ezt azonnali hatállyal építsék meg.

Aláírásokat gyűjtenek a BKV-sofőr brutális megverése után

http://nol.hu/belfold/alairasgyujtes-a-soforveres-utan-1629981

Aláírásgyűjtésbe kezdenek az első ajtózás beszüntetéséért a buszsofőrök egyik társuk tegnapi súlyos bántalmazása után. A kezdeményezéshez a BKV járművezetői mellett várhatóan a volántársaságok munkavállalói is csatlakoznak. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a munkavállalók kérésére még ma szétküld egy felhívást, amelynek aláírói mindaddig beszüntetik az első ajtózást és a jegyellenőrzést, ameddig a buszos közszolgáltató cégek nem garantálják a biztonságos munkakörülményeket.

A munkaerőhiány sokat lendített a munkaerő-kölcsönzési piacon is

https://szakszervezetek.hu/hirek/6670-a-munkaerohiany-sokat-lenditett-a-munkaero-kolcsonzesi-piacon-is

20 százalékkal, 125 ezerre nőtt a munkaerő-kölcsönzőkkel munkajogi kapcsolatban álló munkavállalók száma 2015-ben, a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég tapasztalatai szerint már nemcsak szezonális munkákra, hanem a munkaerőhiány miatt kieső munkaerő pótlására is gyakrabban kölcsönöznek a cégek. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint tavaly a kölcsönzött munkaerő 19 százalékát át is vették saját állományba.

Szétdobják a vadászterületeket, ott sürgölődik Mészáros Lőrinc is

http://hvg.hu/itthon/20160901_vadasztarsasagok_vadaszteruletek_uj_foldesurak

A jórészt a Fidesz holdudvarához tartozó új földbirtokosok egyből nekiálltak a vadászterületek újraosztásának - írja legfrissebb számában a HVG.

Lázár János Orbán Ráhel a bahreini útjáról: Keleti mese

http://nol.hu/belfold/lazar-janos-orban-rahel-a-bahreini-utjarol-keleti-mese-1630033

Keleti mese. Magánutakkal nem foglalkozunk - így reagált Lázár János lapunknak Orbán Ráhel bahreini látogatására vonatkozó kérdésére csütörtökön a Kormányinfó sajtótájékoztatón.

Jön a rezsiharc 2.0

http://nol.hu/gazdasag/jon-a-rezsiharc-20-1630057

A csendben zajló gázár-felülvizsgálat 2017-re újfent hangos rezsiharcot sejtet – hisz 2013-hoz hasonlóan ez is a választások előtti év lesz.

Jelentősen átkavarja ugyanis a gázárak belső szerkezetét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemrég megjelent rendelete, de – mint azt szakértőink kiszámolták – mindez nincs hatással a végfogyasztói gázárra. A módosítás legfőbb oka, hogy ismételten megváltozik a gáz mérési módja. Míg korábban a köbméter-alapúról Joule-alapúra tértünk át, addig mostantól megajoule (MJ) helyett kilowattórában (kWh) mérjük a gázt. (Ettől még gázóránk továbbra is köbméterben mér.)

Az Amnesty International is népszavazási kampányt indít

http://nol.hu/belfold/az-amnesty-international-is-nepszaazasi-kampanyt-indit-1630117

Infókampányt indít az Amnesty International (AI) Magyarország az október 2-i népszavazás előtt - közölte az MTI-vel a szervezet pénteken. A #tudjmegtöbbet címmel indított kampány célja, hogy a választásra jogosult magyar állampolgárok megismerhessék a népszavazással és a menekültekkel, menedékkérőkkel kapcsolatos legfontosabb információkat és tudnivalókat - írták közleményükben. A szervezet azt szeretné elérni, hogy objektív és pontos képet mutasson "a kormány idegenellenes kampányával szemben" azok számára, akik valóban érteni szeretnék, hogy miről is szól a népszavazás.

Az IKEA simán megcsinálta, amire a teljes magyar ellenzék nem volt képes

http://nol.hu/gazdasag/az-ikea-megcsinalta-amire-a-teljes-magyar-ellenzek-nem-volt-kepes-1629999

Katalógussal is nyitott a svéd cég a nehéz helyzetben lévők felé. A többi multi idehaza inkább dörgölőzik a politikához.

A kormány köszöni az MSZP támogatását

http://www.atv.hu/belfold/20160901-a-kormany-koszoni-az-mszp-tamogatasat

A kormány bár köszöni az MSZP támogatását a kötelező kvóta ügyében, mégis azt kéri, hogy az ellenzéki párt ne buzdítson a bojkottra. Lázár János a Kormányinfón azt is megerősítette, hogy nem a kormányon múlik a 3-as metró felújításának megkezdése. A miniszter azt is mondta: felülvizsgálják az online-kassza használatára kötelezettek körét.

Egyre több a "rokkant" az elit kerületekben

http://hvg.hu/itthon/20160902_rokkantkartyas_visszaeles_budapest_statisztika

Budapesten meredeken nőtt az utóbbi években a felderített rokkantkártyás visszaélések száma, különösen a belső kerületekben és az elit budai környékeken gyakori a mozgássérült-igazolvány jogtalan használata.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés