A tanárok keményen visszaszóltak Lázárnak

Ha Lázár János miniszter nem érti, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem hibajelzés, hanem maga a hiba, akkor nem felelősen gondolkodó politikus – írta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az elnöke.

Ne oktasson ki minket Lázár – Gallóné bepipult

Hallgassa meg

Ne oktasson ki bennünket Lázár János, mert épp a kormány használja fel folyton saját céljaira a gyerekeket – így kommentált a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke Lázár János mai szavait, aki azt mondta, nem tisztességes gyerekekkel zsarolni a kormányt.

Szakszervezeti lap lett az Index

Keveset keresnek a pedagógiai asszisztensek, ez tény, de talán nem az ő osztályharcuk a legdurvább.

Létrejön Magyarország legnagyobb szakszervezeti konföderációja

Péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén módosítja alapszabályát a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ), ezzel finisébe érkezett a fúzió: a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) beolvad a MaSZSZ-ba, így létrejön Magyarország legnagyobb szakszervezeti konföderációja – tájékoztatta a 168 Óra Online-t Székely Tamás, a MaSZSZ alelnöke.

Jövő héten derül ki, lesz-e vasutas sztrájk

A MÁV tulajdonosával tárgyaltak a vasutas szakszervezetek a kollektív munkaügyi vita szerdai fordulóján, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Fónagy János hétfőre ígért választ a munkavállalók bérfejlesztési elvárásaival kapcsolatban.

Szükséges a béremelés! – videóval

A megyében dolgozó szakszervezetis munkatársakkal egyeztetett dr. Sáling József.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a Győr Plusz Híradónak elmondta, év eleje óta zajlanak a bértárgyalások.

Ezt okozta Miskolcon a közlekedési dolgozók sztrájkja

Elkéstek a munkából és az iskolából Miskolcon, tömeg volt a buszokon és a villamosokon a sztrájk miatt. Több napos munkabeszüntetésbe kezdtek a sofőrök. A szakszervezetek egyebek között a beígért de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, valamint a szakszervezetekkel való rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni a sztrájkkal.

Kockás inges szolidaritás

Tárgyaljanak, és ne zsarolják a kormányt a gyerekekkel, mert ez nem tisztességes dolog - üzente a pedagógusoknak tegnap Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője az alternatív szerveződések résztvevőit arra kérte, vegyenek részt a Köznevelési Kerekasztal ülésén, ne utasítsák vissza a kabinet ajánlatát. Megismételte: a közoktatásban jelenleg nincs lehetőség újabb 15-20 százalékos béremelésre és a szülőknek is odasztúrt amikor közölte, "még nem kértem arra a gyerekemet, hogy sztrájkoljon".

Négymilliós végkielégítést kap Gaskó István

A Liga Tanács elfogadta Gaskó István, a szakszervezeti szövetség korábbi vezetőjének lemondását - írja a Magyar Hírlap. Gaskó, aki májusig volt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke, még decemberben mondott le a konföderáció vezetéséről, mert felhatalmazás nélkül tárgyalt a kormánnyal, emiatt pedig elvesztette a szakszervezetek bizalmát.

 „Szégyelljük, mennyit keresünk!” - Kiborultak az iskolai segítők is

Az oktatási intézményekben nem pedagógus munkakörben dolgozók is pontokba szedték a követeléseiket. Megalázó béreket kapnak, melyek ráadásul 2008 óta nem változtak.

Közszférából versenyszférába: nem lesz mindenkinek könnyű a váltás

Életkor, végzettség és nyelvtudás - ezektől függhet az, hogy egy közszférában dolgozó kap-e munkát a versenyszférában - mondta az InfoRádiónak a Személyzeti Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke arra a kérdésre, hogy többezer leépítendő közszolga el tud-e helyezkedni a versenyszférában. Csaposs Noémi szerint kultúrában és gondolkodásmódban is más a versenyszféra, mint az államigazgatás.

Öngólt lőttek Orbánék az oktatási számháborúval

Nem béremelést követelnek a tanárok, pedig lenne rá okuk

A kormánypárti tanárok is az ügy mellett állnak

A KDNP által létrehozott Barankovics Alapítvány oldalán fakadt ki egy pedagógus a közoktatási rendszer problémái miatt, méltatlankodva azon, hogy a kormánynak "fogalma sincs", hogy mi történik az iskolákban, illetve kifacsarja, hogy miért tüntetnek a tanárok.

Balog: ha kell, a köznevelési törvény is módosulhat

Ha a köznevelési kerekasztal munkájának végén azt állapítják meg, hogy módosítani kell a köznevelési törvényen, akkor „abban is állunk rendelkezésre” - mondta az ember erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés