Sztrájkolni fognak a szociális munkások

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/sztrajkolni-fognak-a-szocialis-munkasok-1370678

 

December 5-én sztrájkolni fognak a szociális dolgozók – ezt az érdekképviseletük elnöke jelentette be a Reggeli járatban. Boros Péterné szerint 30 százalékos béremelést követelnek és azt, hogy a szociális munka napján ne kelljen dolgozniuk a szféra dolgozóinak. 4500 munkahelyre küldték ki a sztrájkfelhívást, két órára szüntetik be majd a munkát. A szakszervezet vezetője hozzátette: égető a munkaerőhiány a szférában, ez pedig több munkát jelent a dolgozóknak.

 

xxx

 

Megugranak a fizetések az állami szférában

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/megugranak-fizetesek-az-allami-szferaban-1158154/

 

Szinte minden területen elkezdődött az állami szférában az életpályamodellek bevezetése, valamint a bérek jelentős emelése. A pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmisek, az orvosok és szakápolók, valamint az adóhivatali munkavállalók is jelentős fizetésemelést kapnak a következő években. Közben a reálbérek évtizedek óta nem látott mértékben nőttek.

 

xxx

Egyezség mellett nő a hazai minimálbér

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/egyezseg-mellett-no-hazai-minimalber-1157695/

 

Nemzetközi összehasonlításban is jelentősen emelkedett a hazai minimálbér az elmúlt években. Míg a legalacsonyabb bérkategória összege 2010-ben 73 500 forint volt, addig idén már bruttó 111 ezer forintot kapnak a dolgozók. Ez 51 százalékos növekedést jelent. A kormány a minimálbérek meghatározását 2010 óta a munkaadói, valamint a szakszervezeti oldal megegyezésére bízza az erre létrehozott konzultációs fórumokon (VKF).

 

xxx

 

Mire elég a magyar fizetés?

 

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mire_eleg_a_magyar_fizetes.623934.html

 

A legmagasabb átlagos vásárlóerővel idén is Liechtenstein, Svájc és Luxemburg büszkélkedhet Európában, a kontinens legkevésbé tehetős lakosai pedig Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában élnek. Magyarország egy helyet javított pozícióján, így a vizsgált 42 ország között a 30. helyezett - derül ki a Gfk friss elemzéséből.

 

xxx

 

Burjánzik a bürokrácia

 

http://nepszava.hu/cikk/1110996-burjanzik-a-burokracia

 

Nincs elegendő felkészülési idő a kistelepülési polgármesteri hivatalok köztisztviselőinek képzésére, ráadásul nincs tesztidőszak sem, hogy megtanulják az új központi elszámolási rendszer (ASP) működését. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a Magyar Államkincstár központjában és a „végeken” is a technikai feltételek biztosítását várja és folyamatos élőszavas segítséget kér a munkatársaknak.

 

xxx

 

Mozgásban az érdekvédelem

 

http://nepszava.hu/cikk/1111386-mozgasban-az-erdekvedelem

 

Már nem csökken a szakszervezetek szervezettsége, mind eredményesebb bérharcot folytatnak, érik az együttműködésük erősödése – ezt fogalmazták meg egymástól függetlenül a nagy konföderációk vezetői a KSH elemzésére reagálva, amely szerint fokozatosan fogy az érdekvédelmi szervezetek taglétszáma. ( A lap számára adott tájékoztatásom jelentősen lerövidítve, „leegyszerűsítve” jelent meg. Az ilyenkor szükséges intézkedéseket megtettem.-Szerk.)

 

xxx

 

Kecskeméten vitatkoznak

 

http://nepszava.hu/cikk/1111386-mozgasban-az-erdekvedelem

 

Sztrájkbizottság alakult a kecskeméti Mercedes gyárban - jelentette be a Vasas Szakszervezeti Szövetség, amely továbbra is 15 százalékos béremelést követel, és nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést, ahogyan arról a vállalatvezetésével a Liga Szakszervezetekhez tartozó Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) megállapodott.

A gyár vezetése közleményben reagált a történtekre, amiben azt hangsúlyozták, hogy céljuk valamennyi érdekképviseleti szervezettel egyezségre jutni, de ennél többet nem árultak el a további tárgyalásokról. Tavasszal már végigsöpört egy sztrájkbizottság-alakítási hullám a hazai autóiparon, akkor sikerült még a munkabeszüntetés előtt megállapodniuk a munkavállalóknak és a munkáltatóknak.

 

xxx

 

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete bérmegállapodást kötött a Mercedes gyárral

 

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/7703-a-mernokok-es-technikusok-szabad-szakszervezete-bermegallapodast-kotott-a-mercedes-gyarral

 

A megállapodást intenzív tárgyalások előzték meg, ahol részt vett az MTSZSZ és a Vasas Szakszervezet. Az öt éve Kecskeméten működő gyárban, ahol az MTSZSZ egy éve végzi érdekvédelmi tevékenységét, most sikerült először írásos megállapodást kötni, amely jelentős, mintegy 20%-os jövedelem növekedést eredményez két év alatt a munkavállalóknak.

A korábbi években csupán 4-6%-os emelések voltak. A tárgyalások a Vasas Szakszervezettel együtt folytak, többszöri egyeztetéseket követően a két szakszervezet igyekezett közös álláspontot kialakítani.

 

xxx

 

Béremelést akarnak a Mercedes-gyár dolgozói

 

http://www.origo.hu/gazdasag/20161109-a-vasas-szakszervezet-sztrajkbizottsagot-alapitott-a-mercedes-gyarban.html

 

Sztrájkbizottságot alapított a Vasas Szakszervezet a kecskeméti Mercedes-gyárban. A szakszervezet 15 százalékos béremelést követel. A VSz azt írja, nem tudják elfogadni, hogy két évre legyen bebetonozva a bérfejlesztés. A Mercedes Benz azt közölte, a menedzsment célja, hogy az érdekképviseletekkel megállapodásra jussanak.

 

xxx

 

Előrébb hoznák a rezidensek a béremelést

 

http://www.hirado.hu/2016/11/10/elorebb-hoznak-a-rezidensek-a-beremelest/

 

A Magyar Hírlap szerint előrébb hozná a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az átfogó egészségügyi béremelések második, jövő év novemberére tervezett ütemét.

 

xxx

 

 A hazai áruházak béremelés helyett inkább profitra hajtanak

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/hazai-aruhazak-beremeles-helyett-inkabb-profitra-hajtanak-1157962/

 

Jelentős nyereségelőnyben vannak, vagyis a dolgozóknak kifizetett bérköltségekhez viszonyítva jóval nagyobb bruttó jövedelmet érnek el a magyarországi áruházláncok német, illetve ausztriai társaikhoz képest – derül ki a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elemzéséből.

 

xxx

 

VOSZ, foglalkoztatási kiáltvány

 

http://www.vosz.hu/index.php?pid=2&c2_7_goarticle=3405

 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének álláspontja a foglalkoztatáspolitika időszerű kérdéseiről és a szükséges irányváltásról.1. Azonnali (szelektív) járulékcsökkentést!
Az élőmunkához tapadó vállalkozói adóterhek érdemi csökkentését a termelő, legnagyobb GDP-növelő szektorokban (ipar, mezőgazdaság) haladéktalanul meg kell kezdeni! Az ennek eredményeként stabilizálódó gazdasági növekedés lehetőséget teremt az adó- és járulékterhek további, normatív (általános) csökkentéséhez, amely hosszú távon elengedhetetlen az ország versenyképességének javításához.3. Közfoglalkoztatás kizárólag képzéssel!A közfoglalkoztatás jelenlegi rendszerébe kerülő alacsonyképzettségű munkavállalóknak szinte alig van lehetőségük visszakerülni a nyílt munkaerő-piac vérkeringésébe. Ezért a jövőben közfoglalkoztatást kizárólag piacképes (kereslet-vezérelt) képzéssel párosítva indokolt indítani, javítva az érintett társadalmi réteg általános és szakmai műveltségét és enyhítve a munkaerőhiányt.4. Szorgalmazzuk a közfoglalkoztatási bér és a havi legkisebb munkabér közti különbség jelentős növelését!A munkaviszony és a közfoglalkozatás keretében történő munkavégzés teljesítményintenzitása, értékteremtő karaktere és anyagi felelősségi vonzatai jelentősen eltérnek. A mai szisztémában megjelenő nettó jövedelemkülönbség nem ösztönzi a közfoglalkoztatásban résztvevőket a nyílt munkaerő-piacra történő kilépésre. A minimális bér emelésének (ennek tovagyűrűző hatását is figyelembe véve) ugyanakkor szigorú felső korlátja az érintett ágazatok teherbíró képessége.

5. Az atipikus foglalkoztatás lehetőségeit bővíteni kell! 6. Vendégmunkásokat a súlyos munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokba! 7. Rendezni kell a bolti kiskereskedelemben dolgozók vasárnapi munkavégzésére és javadalmazására vonatkozó (vasárnapi pótlék) szabályokat!

 

xxx

 

MGYOSZ: a törvényi keretek adottak az eredményes szakképzéshez

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/mgyosz-a-torvenyi-keretek-adottak-az-eredmenyes-szakkepzeshez/

 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) 13 pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki és bocsájt vitára a szakképzés fejlesztése érdekében - közölte az MGYOSZ az MTI-vel szerdán.

 

xxx

 

Erősödött a Fidesz 2014-hez képest

 

http://www.hirado.hu/2016/11/08/erosodott-a-fidesz-2014-hez-kepest/

 

A kormánypártok támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében legalább 30 százalékos, és csak a Fidesz erősödött 2014-hez képest - írja közvélemény-kutatások alapján a Magyar Idők keddi számában.

 

xxx

 

Öt százalékkal jobban áll a Fidesz, mint 2014-ben

 

http://index.hu/belfold/2016/11/08/kozvelemeny-kutatok_fidesz_erosodes/

 

Öt közvélemény-kutató cég (a Nézőpont, a Publicus, az Iránytű, a Tárki és a Závecz Research) októberi méréseinek átlagolt adatai alapján, ha

most vasárnap lennének a választások, akkor a Fidesz-KDNP 5 százalékkal nagyobb listás eredményt érne el, mint 2014 áprilisában, most 49 százalékon állnak.

 

xxx

 

Átépítik Vonát?

 

http://www.hirado.hu/2016/11/08/atepitik-vonat/

 

A keddi alaptörvénymódosítás-szavazás után az elemző nem zárja ki, hogy a háttérben egy átrendezési kísérlet folyik, a Jobbik-elnök köré olyan új imázs épül, amely szimpatikussá teszi a balliberális szimpatizánsok számára is, hiszen a mostani felmérések szerint az ellenzék külön-külön táborokban nem tudna választást nyerni.

 

xxx

 

Gyurcsány felesége nem lesz baloldali miniszterelnök-jelölt

 

http://hvg.hu/itthon/20161109_Gyurcsany_felesege_nem_lesz_baloldali_miniszterelnokjelolt

 

Dobrev Klára szerint a Jobbik hatalomra jutása rosszabb opció lehet, mint Orbán Viktor jelenlegi rendszere.Dobrev Klára nem lesz baloldali miniszterelnök-jelölt – ezt maga Gyurcsány Ferenc felesége jelentette ki a Magyar Narancsnak adott interjújában. Pedig mint elmondta, többen is felvetették az ötletet, de másfél éves fia és épülőben lévő tanácsadó cége miatt nem tudna teljes állásban politikával foglalkozni.

 

xxx

 

KSH: szeptemberben is egymilliárd euró felett volt a kereskedelmi többlet

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/ksh-szeptemberben-is-egymilliard-euro-felett-volt-a-kereskedelmi-tobblet/

 

Az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal nőtt, az importé 0,2 százalékkal csökkent szeptemberben az egy évvel korábbihoz mérve, az exporttöbblet 175 millióval nőtt és június után idén másodszor meghaladta az egymilliárd eurót, 1,040 milliárdot tett ki - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

xxx

 

Tízmilliárd dolláros kereskedelmi forgalmat bonyolít le Kína és hazánk

 

http://www.hirado.hu/2016/11/08/tizmilliard-dollaros-kereskedelmi-forgalmat-bonyolit-le-kina-es-hazank/

 

Kína és Magyarország között folyamatosan fejlődnek a kereskedelmi kapcsolatok, a kétoldalú kereskedelmi forgalom a kelet-közép-európai országok között is élen jár - mondta TuanCsie-lung kínai nagykövet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által szervezett kínai-magyar szakmai találkozó sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

 

xxx

 

NGM: hatékonyan gazdálkodott az államháztartás

 

http://www.hirado.hu/2016/11/08/ngm-hatekonyan-gazdalkodott-az-allamhaztartas/

 

A fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően hatékony, eredményes és a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodás jellemezte tavaly az államháztartást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel arra reagálva, hogy az Országgyűlés kedden jóváhagyta a 2015. évi zárszámadást.

 

xxx

 

Varga: korábban nem tapasztalt többlet alakult ki az államháztartásban

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/varga-korabban-nem-tapasztalt-tobblet-alakult-ki-az-allamhaztartasban/

 

57,3 milliárd forint többlet alakult ki az első tíz hónapban, miután októberben 59,7 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Mint mondta, ilyen többlet korábban nem volt tapasztalható. Varga Mihály hozzátette: a központi alrendszer egy évvel korábban 816,2 milliárd forint tíz havi hiányt halmozott fel.

 

xxx

 

Négyszázmilliárdból fejleszthetik a határ menti településeket

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/negyszazmilliardbol-fejleszthetik-a-hatar-menti-telepuleseket/

 

A 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban közel 400 milliárd forint áll rendelkezésre a határ menti települések infrastruktúrájának, környezeti állapotának, egészségügyi rendszerének fejlesztésére, az uniós források felhasználhatók még az oktatás, a turisztika és a kutatás területén is - mondta a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.

 

xxx

 

Tömegesen faragnak rá a nyugdíjasok a kormány számolási módszerére

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161110_nyugdij_inflacio_jelkepes_emeles?ver=2&utm_expid=1324304-9.KUdA7X4UQ6ueLGrcG8JcaA.1&utm_referrer=http%3A%2F%2Fhvg.hu%2F

 

Miközben a 2017-es inflációs várakozás nagyot nőtt az év első feléhez képest, a most beterjesztett tervezet szerint a nyugdíjemelés mértéke marad 0,9 százalék. A nyugdíjasok mintegy ötven százalékának havi százezer forintnál is kisebb a nyugdíja, nálunk legfeljebb havi 900 forintot tesz ki az emelés, ha nem változtatnak a terveken.

 

xxx

 

1 százalék volt az infláció októberben

 

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/penzugyekert-felelos-allamtitkarsag/hirek/1-szazalek-volt-az-inflacio-oktoberben

 

Októberben a fogyasztói árak 1 százalékkal voltak magasabbak éves összevetésben, így az év első tíz hónapjának átlagában igen mérsékelt, 0,2 százalékos inflációt regisztráltak.

 

xxx

 

Madárinfluenza Kiskunmajsán is

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/ujabb-allomanyban-azonositottak-a-madarinfluenzat/

 

Az elmúlt napokban több európai államban is azonosították a madárinfluenza (H5N8) jelenlétét, Magyarországon újabb megbetegedés történt, madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivata (Nébih) laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő nagylétszámú kacsatartó gazdaságban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán.

 

xxx

 

Ötven százalék feletti az illegális tevékenység az autós ágazatban

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/otven-szazalek-feletti-az-illegalis-tevekenyseg-az-autos-agazatban/

 

Az extrém méreteket öltött illegális tevékenység az autós ágazat legnagyobb problémája: már eléri az 55 százalékot, így a teljes ágazat évi mintegy 3300 milliárd forintos forgalmán túl 1200 milliárd forintos veszteséget okoz a magyar járműállományra vetítve - mondta a Magyar Autós Szakmai Szövetség (MASZSZ) elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

 

xxx


Év végéig ki kell adni az idei szabadságot

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/ev-vegeig-ki-kell-adni-az-idei-szabadsagot/

 

A szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni – hívja fel a figyelmet a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég.

 

xxx

 

A GYED feltételei

 

http://munkajog.hu/rovatok/munkaber/a-gyed-feltetelei

Értesítő a rovat cikkeiről

A gyermekgondozási díj nem szociális juttatás, hanem biztosítási vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatott hallgatói jogviszony alapján járó pénzbeli ellátás. Cikkünkben a jogosultság feltételeit járjuk körbe.

 

xxx

 

Mutatjuk azt a 10 szakmát, ahol a legtöbb pszichopata dolgozik

 

http://www.femina.hu/kapcsolat/legtobb-pszichopata-szakma?utm_source=kilepes&utm_medium=link&utm_term=2016_11_09&utm_campaign=inda_kilepo

 

Vajon sikeressé válhat munkahelyén egy pszichopata jellem? Erre a kérdésre kereste a választ Kevin Dutton brit kutató, aki felmérése eredményeiből egy lista is készült, mely konkrétan megmutatja, melyik az a tíz szakma, ahol a legtöbb pszichopata előfordul.

 

xxx

 

7-10 százalékkal lesz olcsóbb az internet

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/7-10-szazalekkal-lesz-olcsobb-az-internethasznalat/

 

Deutsch Tamás a Balatonfüreden rendezett Infotér konferencián tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az internethasználat áfájának csökkentésével mindenkinek körülbelül egy havi díj mértékével kevesebbet kell majd fizetnie

 

xxx

 

Mindeki pórul jár, ha ideges tanárokra lőcsölik a tanodákat

 

http://abcug.hu/mindeki-porul-jar-ha-ideges-tanarokra-locsolik-tanodakat/

 

A tanodamozgalom történetében egy új korszak kezdetét jelenti, hogy mostantól iskolák is részesülhetnek állami támogatásban, ha hátrányos helyzetű tanulóiknak tanodát szeretnének indítani. Kutatók és tapasztalt tanodások szerint a tanoda, bekerülve az iskola falai közé, elveszti lényegét: egy informális, civil pedagógiai műhelyből nem marad több mint egy speciális napközi

 

xxx

 

Jogszerűtlenül rakták ki az sni-s gyerekeket az iskolájukból

 

http://hvg.hu/itthon/20161109_jogszerutlenul_raktak_ki_az_snis_gyerekeket_az_iskolajukbol

 

Tavaly áprilisban rendkívüli szülői értekezleten jelentették be a XV. kerületi Neptun Általános Iskolában járó gyerekek szüleinek, hogy az intézmény jogutód nélkül megszűnik. Az eseményen az hangzott el, hogy az iskolát az alacsony kihasználtság miatt nem éri meg működtetni.

 

xxx

 

Kirúgta a BME GTK felfüggesztett dékánját a rektor

 

http://hvg.hu/itthon/20161109_kirugta_a_bme_gtk_dekanjat_a_rektor

 

Azonnali hatállyal elbocsátotta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánját és oktatóját az intézmény rektora – adta hírül a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Facebook-oldala.

Andor Györgyöt két héttel ezelőtt még csak felfüggesztette a rektor, Józsa János. A döntés nyomán a GTK munkatársai állásfoglalást küldtek Józsának, amelyben követelték, hogy vonja vissza az önkényes határozatot, állítsa vissza a kar autonómiáját, és kezdjen egyeztetést a annak vezetésével a helyzet rendezéséről. Az ügyről tartott tájékoztatón elhangzottak szerint azonban a rektor elzárkózott Andor visszahelyezésétől.

 

xxx

 

Jogot sértett a gyerek kezeit megkötöző óvónő

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/jogsertest-kovetett-el-a-gyermek-kezeit-megkotozo-ovono/

 

Az óvónő Kaskantyú településen úgy reagált egy fegyelmezetlen gyermek agresszivitására, hogy összekötözte az óvodás kezeit - szögezte le az ombudsman.

 

xxx

 

Fizetség nélkül ette és vitte haza a gyerekek ebédjét – elbocsátották

 

http://adozona.hu/munkajog/Fizetseg_nelkul_ette_es_vitte_haza_a_gyerek_RLWB4I#rss

 

Az óvónők rendszeresen ettek a gyermekek ebédjéből, térítés díj megfizetése nélkül. Egyikőjük munkáltatói figyelmeztetés ellenére ismét fogyasztott az ételből, ezért megszüntették munkaviszonyát. Az ügyet a Kúria zárta le.

 

xxx

 

MSZP: ne a beszállítók finanszírozzák az egészségügyet

 

Ötven százalékkalazonnalemeljék megaz ápolók, a gazdasági és a műszaki egészségügyi dolgozók bérét

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/mszp-ne-a-beszallitok-finanszirozzak-az-egeszsegugyet/

 

Úgy véli az MSZP, hogy azonnal meg kell emelni a fekvőbeteg-ellátás alapdíját és rendezni kell a kórházak jelenleg 90 milliárd forintos adósságát, emellett növelni kell az egészségügyre évente fordított forrásokat. Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: harminc százalékkal, a jelenlegi 180 ezer forintról 234 ezer forintra kell emelni az alapdíjat. Ne a beszállítók finanszírozzák az egészségügyet, hanem a költségvetés – érvelt az adósságrendezésre vonatkozó javaslatuk mellett.

Hozzátette: azt is követelik, hogy az ápolók, a gazdasági és a műszaki egészségügyi dolgozók bérét azonnal emeljék meg ötven százalékkal. A frakcióvezető-helyettes elmondta, javasolják, hogy a következő években minden évben a GDP-hez viszonyítva 0,5 százalékkal nőjenek az egészségügyre fordítandó források. Szakács László közölte, javaslataikat országgyűlési határozati javaslatként benyújtják a parlamentnek. Kérdésre válaszolva az alapdíjemelés, az adósságrendezés és a béremelés összegét 250 milliárd forintra becsülte. Mi nem a Várba költözést, nem presztízsberuházásokat tennénk a lista élére, hanem az egészségügyi ellátó intézményeket – válaszolta arra a kérdésre, mi lenne ennek az összegnek a forrása.

Közölte, az MSZP kikérte az egészségügyi intézményektől, mekkora az adósságállományuk. Az adatok összesítése alapján ez az összeg idén mintegy kilencvenmilliárd forint – tette hozzá. Szakács László szerint ez azt mutatja, sikertelen volt a tavalyi, hatvanmilliárd forintos konszolidáció, valamint a hatékonyabb működésre való átállás és a mai magyar egészségügyet a beszállítók finanszírozzák. Kitért arra, hogy a kórházak finanszírozása nem változott 2009 és 2016 augusztusa között, miközben volt amortizáció, a gyógyszerek és a gyógyító eszközök drágultak, valamint a béremelést is ebből a kis mértékben megemelt pénzből kellett kigazdálkodni.

Szerinte ennek eredményeként a kevés és túlterhelt kórházi dolgozó ma már nem tudja garantálni az ellátás biztonságát. Stadionban és kormányzati propagandától még nem gyógyult meg senki, erre költ a magyar állam, Magyarországon propagandaminisztérium van, egészségügyi minisztérium nincs – összegzett.

 

xxx

 

Fidesz: a szocialisták 600 milliárdot vettek el az egészségügytől

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/fidesz-a-szocialistak-600-milliardot-vettek-el-az-egeszsegugytol/

 

A Fidesz-frakció szerint a szocialisták épp az ellenkezőjét csinálták az egészségügyben, mint amiről most beszélnek - így reagált a nagyobbik kormánypárti frakció Szakács László MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerdai sajtótájékoztatójára.

 

xxx

 

A műemléki rekonstrukció új útjai

 

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/kulturalis-oroksegvedelemert-es-kiemelt-kulturalis-beruhazasokert-felelos-allamtitkar/hirek/a-muemleki-rekonstrukcio-uj-utjai

 

A műemléki helyreállítás új törekvéseiről, az építész és műemlékvédelmi szakma lehetőségeiről, az épített örökség megújításának társadalmi hasznosulásáról is tanácskoztak a résztvevők kedden a Magyar Tudományos Akadémián, a Műemlék, identitás, rekonstrukció címmel rendezett konferencián.

 

xxx

 

Kezdődhet a Petőfi Csarnok bontása

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/kezdodhet-a-petofi-csarnok-bontasa/

 

Miután sikerült megegyezni a Petőfi Csarnok bérlőivel, rövidesen kezdődhet az épület bontása, majd helyén az Új Nemzeti Galéria építése - jelentette be szerdán Budapesten a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

 

xxx

 

Börtönőr kerestetik

 

http://nepszava.hu/cikk/1111322-bortonor-kerestetik

 

 Továbbra is keres munkatársakat a büntetés-végrehajtás; a közelmúltban indult toborzás során eddig 3672-en jelentkeztek a testülethez - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője szerdán.

 

xxx

 

A kormány nem nyúl a nyitvatartáshoz,… a képviselők?

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/a-kormany-nem-valtoztatna-a-nyitva-tartasi-szabalyokon/

 

A kormánynak nincs szándéka hozzányúlni az üzletek nyitva tartásának kérdéséhez, de ez még nem jelenti azt, hogy parlamenti képviselők ne élhetnének különböző kezdeményezésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az Európai Kereskedelmi Nap ünnepségén, Budapesten.

 

xxx

 

Mégsem lesz új közigazgatási bíráskodás?

 

http://nepszava.hu/cikk/1111211-megsem-lesz-uj-kozigazgatasi-biraskodas

 

Bár az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának egymondatos válasza szerint lapunk „információi tévesek”, a Népszava úgy értesült, hogy – elsősorban a bírák ellenállása miatt - a közeljövőben visszavonhatja a kormány, illetve a beterjesztő igazságügyi miniszter A közigazgatási perrendtartásról, illetve Az általános közigazgatási rendtartásról szóló javaslatokat. Lapunk bírói körökből úgy tudja, hétfőn született meg a visszavonásról a döntés.

 

xxx

 

Vízumbotrány: Nem titkolózhat tovább a külügyminisztérium

 

http://www.atv.hu/belfold/20161110-vizumbotrany-nem-titkolozhat-tovabb-a-kulugyminiszterium

 

Vége a titkolózásnak - A Kúria döntése értelmében a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak ki kell adnia a Kiss Szilárd nevével fémjelzett moszkvai vízumbotrány ügyében született belső vizsgálati jelentését.

 

xxx

 

Elbukott az alaptörvény: Mi lehet a kormány következő lépése?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161109-elbukott-az-alaptorveny-mi-lehet-a-kormany-kovetkezo-lepese

 

Az ATV Start vendége Majtényi László elnök, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet.

 

xxx

 

Átírná a népszavazás szabályait a választási iroda


http://hvg.hu/itthon/20161110_nvi_nepszavasi_torveny_javasolt_modositasok

 

Pálffy Ilona, az NVI elnöke szerint több hibát is lát a népszavazási rendszer működésében, és változtatásokat javasol. Például 90 napról jelentősen rövidebbre venné a jogorvoslati határidőt a hitelesítési döntések után.

 

xxx


Hajléktalanok, a Fidesz új ellenségképet talált

 

http://nepszava.hu/cikk/1111237-a-fidesz-uj-ellensegkepet-talalt

 

A menekültek után itt az új Fidesz-ellenségkép: a hajléktalan emberek. A TV2 tegnap megkezdte ellenük a gyalázatos hecckampányt, amit a Párbeszéd nem néz tétlenül - írja honlapjána párt.

 

xxx

 

„Az állam hibája, hogy ide kell járni”

 

http://mno.hu/belfold/az-allam-hibaja-hogy-ide-kell-jarni-1370597

 

Újabb ingyenkonyhát nyitott a fővárosban a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége.

 

xxx

 

Takarítson vagy haljon éhen!

 

http://nepszava.hu/cikk/1111231-takaritson-vagy-haljon-ehen

 

Több helyi önkormányzat továbbra is csak a tiszta udvarú, rendes házak lakóinak nyújt szociális támogatást, hiába szűnt meg tavaly az erre vonatkozó törvényi felhatalmazás - hívta fel a figyelmet a Társaság a Szabadságjogokért. A szervezet legutóbb Sáta és Tiszavasvári önkormányzati rendeleteit támadta meg. A szociális államtitkár szerint az önkormányzatok előírhatnak bizonyos feltételeket, de a rászorulók magánszféráját tiszteletben kell tartani.

 ( A szombati nap, nov. 12-e a SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA a nemzetközi gyakorlatban – lásd bővebben hamarosan a SZEF honlapon. Itthon ennek „sajátos” gyakorlata van – lásd pl. a fenti három írást. – Szerk.)

 

xxx

 

Rendhagyó szépségnap a hajléktalanszállón

 

http://mno.hu/belfold/rendhagyo-szepsegnap-a-hajlektalanszallon-1370407

 

Negyedik alkalommal szerveztek szépségnapot az Üdvhadsereg szállóján, ahol a fodrászok, kozmetikusok és manikűrösök mellett egy sminkes is önkénteskedett. Hétvégi munkájuk nyomán több mint 50 hajléktalan szépülhetett meg. Mi is ott voltunk, követtük az eseményeket.

 

xxx

 

A magyar kormány besegít Ukrajnában

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-magyar-kormany-besegit-ukrajnaban-1370554

 

Öt kamionnyi segélyszállítmányt visz a kormány az Ukrajnában élőknek. A tartós élelmiszer és ruházat mellett iskolafelszerelést és gyógyászati eszközöket is visznek a határon túlra. Az egészségügyi államtitkár szerint az az egyik legfontosabb feladat, hogy Ukrajnában legyen elég oltóanyag, amivel meg lehet előzni a betegségeket.

 

xxx

 

Mészáros Lőrinc bankára beszáll az FHB irányításába

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161110_meszaros_lorinc_fhb_b3takarek_speder_zoltan_heinrich_pecina?ver=2&utm_expid=1324304-9.KUdA7X4UQ6ueLGrcG8JcaA.1&utm_referrer=http%3A%2F%2Fhvg.hu%2F

 

Két héten belül az FHB Jelzálogbank valamennyi vezető testületéből kisöpörhetik az Orbán-kormánynál kegyvesztett Spéder Zoltán, valamint a titokzatos osztrák üzletember, Heinrich Pecina embereit. Helyettük olyanok jöhetnek, akik jól fekszenek a kormánynál, köztük a Mészáros Lőrincéknek milliárdos hitelt nyújtó bankár.

 

xxx

 

Változások lesznek a Magyar Postánál

 

http://www.atv.hu/belfold/20161110-valtozasok-lesznek-a-magyar-postanal

 

Hamarosan kizárólag csomagként lehet majd feladni a postán azokat a küldeményeket, amelyek az alakjuk miatt nem férnek be a levélszekrénybe - tudta meg a Magyar Idők a Magyar Postától.

xxx

 

Orbán: Nem sérülhetnek a magyarok jogai Nagy-Britanniában

 

http://www.atv.hu/belfold/20161109-orban-nem-serulhetnek-a-magyarok-jogai-nagy-britanniaban

 

Magyarország azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a brit EU-tagság megszűnésével - mondta szerdán Londonban Orbán Viktor.

 

xxx

 

Nem kellene bíznia Orbánnak a britekben

 

http://mno.hu/kulfold/nem-kellene-biznia-orbannak-a-britekben-1370625

 

Nem biztos, hogy túl nagy ellenállásba ütközik a brit miniszterelnök, amikor a Downing Street 10.-be látogató Orbán Viktortól azt kéri, legyen belátóbb az ország munkaerőpiaci szabályozásának szigorítása esetén. Magyarországnak ugyanis létkérdés, hogy megakassza a visszafordíthatatlannak tűnő elvándorlást – ebben a viszonyrendszerben gondolkodik a brit–magyar kapcsolatokról az Express brit lap. Orbán Viktor délután a Downing Street 10. alatti kormányfői rezidencián egyeztetett brit kollégájával. Szakértők szerint egyrészt minden uniós tagállam titokban már brexitügyben egyeztet a britekkel, másrészt pedig mindenképp kell az óvatosság, ha az euroszkeptikus Nagy-Britannia tanácsaira vágyunk.

 

xxx

 

Orbánék politikája miatt azért nem nyúlna a pénzcsaphoz az EU

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161110_menekultek_tamogatasok?ver=2&utm_expid=1324304-9.KUdA7X4UQ6ueLGrcG8JcaA.1&utm_referrer=http%3A%2F%2Fhvg.hu%2F

 

Az Európai Bizottság (EB) nem köti össze a migráció és a kohéziós támogatások kérdését - mondta a Figyelőnek adott interjújában ValdisDombroskis, az EB euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke. Arról is beszélt, milyen adóváltoztatásokra bátorítanák a magyar kormányt.

 

xxx

 

Colleen Bell értékelte az elnökválasztást, és Orbánnak is odamondott egyet

 

http://hvg.hu/itthon/20161109_colleen_bell_szapary_gyorgy_trump_elnokvalasztas

 

Az amerikai nagykövet nem tudja, hogy Trump győzelme után meddig tart budapesti megbízatása, de addig is teljes erőbedobással dolgozik. Bár most megosztottnak tűnik az amerikai társadalom, a demokrácia, az egyenlőség és a szabadság értékei továbbra is erősen összetartják - tette hozzá. Szapáry György volt washingtoni nagykövet szerint Orbánék kevesebb ejnye-bejnyére számíthatnak a jövőben az amerikai kormánytól.

 

xxx

 

Magyarország érdekes ajánlatot kapott Moszkvától

 

http://hvg.hu/gazdasag/20161110_moszkva_rubel_euro?ver=2&utm_expid=1324304-9.KUdA7X4UQ6ueLGrcG8JcaA.1&utm_referrer=http%3A%2F%2Fhvg.hu%2Fgazdasag

 

Ha a magyar kormányzat úgy véli, lehetséges megvitatni és áttekinteni a két ország gazdasági-külkereskedelmi kapcsolataiban a nemzeti valutákban, azaz rubelben és forintban való kölcsönös elszámolást, akkor Oroszország kész a konzultációra – mondta a Figyelőnek Nyikolaj Livencev orosz kereskedelmi tanácsos.

 

xxx

 

Elegük van a fiataloknak a korrupcióból

 

http://mno.hu/belfold/eleguk-van-a-fiataloknak-a-korrupciobol-1370606

 

Lesújtóan vélekednek a mai magyar valóságról, de egyre többen tennének is a fiatalok közül a korrupció ellen – derült ki a Korrupcióérzékelés és médiahasználat a magyar fiatalok körében című tanulmányról szóló kerekasztal-beszélgetésen.

 

xxx

 

Tarol itthon az Airbnb: egész lépcsőházakat tudnak üzemeltetni

 

http://hvg.hu/ingatlan/20161110_airbnb_hotel

 

Az Airbnb (közösségi szálláshely-szolgáltatás – Szerk.) magyarországi vendégforgalma hatszorosára nőtt, szemben a szállodai kereslet 40 százalékos növekedésével az utóbbi években – közölte a BDO Magyarország tanácsadó cég.

 

xxx

 

A kibertérben is folyik a háború

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/a-kiberterben-is-folyik-a-haboru/

 

Az „Aszimmetrikus hadviselés: a múlt, a jelen és a jövő konfliktusa" című kétnapos budapesti nemzetközi konferencia megnyitóján a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán azt hangsúlyozta: a háború színterei, dimenziói napjainkra átrendeződtek.

 

xxx

 

"Elismerem, ittam" – Gesztesi megszólalt balesete után

 

http://hvg.hu/itthon/20161110_gesztesi_ittas_baleset_nyilatkozat

 

A színész eleinte tagadta, hogy megtörtént a kínos incidens, most már elismeri felelősségét az ügyben, és bánja, hogy megszegte ötszáz napos józansági fogadalmát.

 

xxx

 

Hétvégén már hóembert építünk

 

http://www.hirado.hu/2016/11/09/szombaton-mar-hoembert-epithetunk/

 

Szombat vasárnap -5 fok is lehet. Ennél hidegebb egyelőre nem lesz, de hó a síkvidéken is is megmaradhat. Aztán szerdán jön a következő adag.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Gedeon és Johanna nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés