Valahol a 8549. helyen

 

http://nepszava.hu/cikk/1125620-valahol-a-8549-helyen

 

(Földiák András publicisztikája) A sértés mértékével egyenes arányban növekszik a kitántorgási hajlandóság. Az igazságtalanság tönkreteszi a nemzet számára fontos szakemberek szakmai méltóságát…

De említhetem azt is, hogy nem nagyon akad józan ember, aki – amikor elgondolkodott, hogy sztrájkot kellene kilátásba helyezni -, ne találta volna elhibázottnak a sztrájktörvény elégséges szolgáltatásról történő megállapodására vonatkozó bekezdéseit. Évek óta mondjuk, de nem értünk el eredményt!..

Jó lenne listát készíteni, és legalább havonként áttekinteni azt, hogy hány ügy van, amit nem oldottuk meg: ezt sem sikerült, azt sem, nem léptünk előre ebben sem és abban sem,…

 

xxx

 

Átpolitizált érdekvédelem

 

http://nepszava.hu/cikk/1125621-atpolitizalt-erdekvedelem

 

A munkavállalói érdekvédelem nem rendelkezik sem kellő törvényi (alkotmányos) garanciával, sem széleskörű tagi felhatalmazással, sem pedig elégséges anyagi erővel, hogy valódi alkupozícióban védje az általa képviseltek érdekeit…

Az utóbbi időben a szakszervezetek mintha kezdenének belenyugodni abba, hogy nincs beleszólásuk a költségvetés, az adózás vagy a szociális kiadások tervezésébe...

 

xxx

 

Tiltakozó nyilatkozatunk az indiai érdekvédőkért

 

http://szef.hu/hirek/20170404-3

 

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elítéli 2012-es incidens kapcsán a Maruti-Suzuki manesari gyárában letartóztattak, megvádoltak elleni idén tavasszal lefolytatott indiai bírósági fellépést. Különösen, hogy a munkavállalók, szakszervezeti vezetők elleni ottani hatósági túlkapás emlékeztet a térségünkben a történelmünkből több ízből jól ismert és megszenvedett kollektív bűnösséget kimondó, kollektív büntetést maga után vonó önkényre.

Korrekt,független bíróság igazságos eljárásánaklefolytatását követeljük!

 

xxx

 

SZEF: Üldöztetés bizonyíték nélkül

 

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/9675-szef-uldoztetes-bizonyitek-nelkul

 

Bíróság elé citálták azokat a munkásokat és szakszervezeti aktivistákat, akiket a japán Suzuki multinacionális vállalat indiai telepén, a Maruti-Suzuki manesar-i gyárában letartóztattak, megvádoltak és kapcsolatba hoztak olyan 2012-es incidensekkel, amelyek során egy menedzser meghalt.

A nemzetközi akció keretében szervezett indiai érdekvédők ügyével szimpatizálók tüntetésen az indiai nagykövetség előtt 2017. ápr. 4-én 12 órakor a SZEF Központi Irodájának több dolgozója részt vett.

 

xxx

 

Tiltakozás a gyilkosság vádja ellen

 

Népszava, nyomtatott, 2017.04.05. 16.oldal

 

Szolidaritási tiltakozó tüntetést tartottak tegnap az indiai nagykövetség előtt…..A dolgozók megfélemlítését elítélve a SZEF nyilatkozatban is kiállt, utalva arra, hogy térségünkben is volt példa ” kollektív bűnösséget kimondó, kollektív büntetést maga után vonó önkényre”

 

xxx

 

Este 6-tól lebénul Budapest a BKV-sztrájk miatt

 

http://nepszava.hu/cikk/1125687-este-6-tol-lebenul-budapest-a-bkv-sztrajk-miatt

 

A Népszavának sikerült megismernie a BKV-sztrájk forgatókönyvét. Este 6 és éjfél között semmilyen BKV-jármű nem fog közlekedni. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szerda délelőtt hivatalosan közölte a BKV vezetésével az áprilisi sztrájkok menetrendjét. A munkabeszüntetést 2017. április 18-án 00 órától 20-án 24 óráig, majd 2017. április 24-én 00 órától 28-án 24 óráig tartják. Mindkét sztrájk első napján csak néhány járatot tartanak vissza, a második naptól azonban az elégséges szolgáltatás úgy fog megvalósulni, hogy csak napközben működtetik a közösségi közlekedési eszközöket. Este 6-tól éjfélig semmilyen BKV-jármű nem fog járni. Se a metró, se a villamosok, se a trolik, se a BKV buszai.

 

xxx

 

BKV-sztrájk - Beleállt egy újabb szakszervezet

 

http://nepszava.hu/cikk/1125658-bkv-sztrajk---beleallt-egy-ujabb-szakszervezet

 

Hivatalosan is beleáll a BKV-sztrájkba az Egységes Közlekedési Szakszervezet a már bejelentett időpontban, április 18-tól három napig, április 24-től pedig egy öt napig.

 

xxx

 

Híre-hamva sincs a beígért tankerületi tanácsoknak, több hónapos a csúszás

 

http://mno.hu/belfold/meg-mindig-nem-mukodnek-a-tankeruleti-tanacsok-tobb-honapos-a-csuszas-2393235

 

Bár eredetileg januártól szerették volna létrehozni, már hónapok óta késik a tankerületi tanácsok felállítása. A vonatkozó kormányrendelet szerint a testület tagjai a Nemzeti Pedagógus Kar, a helyi szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a települési és a nemzetiségi önkormányzatok képviselői közül kerülnének ki. Az 59 tankerületi tanács arra szolgálna, hogy tudjanak egyeztetni a helyi közösségek – például az iskolák fenntartásának és működtetésének jogától megfosztott önkormányzatok – képviselői a tankerületi központokkal.

 

xxx

 

Életmentést taníthatnak a középiskolákban

 

http://mno.hu/belfold/eletmentest-tanithatnak-a-kozepiskolakban-2393366

 

Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek, ezért a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiaiés Intenzív Terápiás Klinikája vállalta, hogy minden középiskolában kiképeznek egy tanárt az újraélesztés professzionális oktatására, és ott a képzést hivatalosan is beépítik a tanrendbe.

 

xxx

 

Klebelsberg Központ: szolgáltatói szemléletű fenntartás kell

 

http://www.hirado.hu/2017/04/05/klebelsberg-kozpont-szolgaltatoi-szemleletu-fenntartas-kell/

 

Néhány tankerületi igazgatónak szemléletváltás kell, mert a fenntartói munka nem lehet bürokratikus - mondta a Magyar Hírlapnak adott, szerdán megjelent interjújában a Klebelsberg Központ elnöke.

 

xxx

 

Földiák András nyílt levélben fordult Dr. Kövér Lászlóhoz

 

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/9659-foldiak-andras-nyilt-levelben-fordult-dr-kover-laszlohoz

 

Gondolkodhatnak bárhogyan a felsőoktatás jogi helyzetéről, a Közép-Európa Egyetem – egyesek szerint – „fellazító hatásáról”, az önmagukat nemzetmentőnek gondoló politikusoknak sem lesz jó, ha a tehetséges, tanulni akaró fiatalok külföldi egyetemekre mennek és aztán majd ott is maradnak.

 

Elmentek már ötszázezren, és a negyedük sem fog hazatérni. Kiürül az ország, nem marad itthon, csak néhány képzetlen, megroggyant, konzervatív nyugdíjas. És mindez az Önök személyes felelőssége is.

 

xxx

 

„A CEU-val vagyok” – Ülősztrájk is volt a Parlamentnél

 

http://mno.hu/belfold/a-ceu-val-vagyok-elolancos-akcio-a-tanszabadsagert-2393310

 

Csatlakozott a tüntetőkhöz Bokros Lajos, a CEU oktatója, Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatáspolitikusa és budapesti elnöke (academicfreedom, azaz akadémiai szabadság feliratú táblával a kezében), illetve Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa is, aki a mai parlamenti szavazást szirénázással próbálta megzavarni.

Hiller István lapunknak elmondta: a törvényjavaslat elfogadásával nem tekinti lezártnak az ügyet, ezért van itt, a helyszínen. Az egykori oktatási és kulturális miniszter szerint folytatni kell a harcot az oktatás szabadságáért a parlamentben és az utcán is. Hangsúlyozta: az a fontos, hogy minél többen kiálljanak ezért az ügyért.

 

xxx

 

Rendőrség: nyugalom van a Kossuth téren

 

http://nepszava.hu/cikk/1125683-rendorseg-nyugalom-van-a-kossuth-teren

 

Kedd este valamivel tíz óra előtt adott ki közleményt a rendőrség a CEU ellehetetlenítését lehetővé tevő törvény megszavazása miatt kirobbant tüntetés helyszínéről. A dokumentumban azt írták, hogy nem történt rendőri intézkedés, kiemelés a Budapest V., Kossuth téren. A demonstráció megőrizte békés jellegét, rendőri intézkedésre nem került sor - tudatták a közleményben.

 

xxx

 

Hárman mentek el a nagy budapesti hídfoglalásra

 

http://mno.hu/belfold/harman-mentek-el-a-nagy-budapesti-hidfoglalasra-2393389

 

Kudarccal kezdődött Büki Zoltán civil aktivista szerdára tervezett hídfoglaló akciója, a szervezőn kívül csak ketten mentek el a Szabadság híd lezárására.

Ha váratlanul mégis hatalmas tömeg csatlakozna Bükiékhez, akkor a tüntetők10 órakor a Lánchidat,12 órakor az Erzsébet hidat,14 órakor a Margit hidat, 16 órakor a Petőfi hidat foglalják el. Mindezt addig folytatnák, amíg vissza nem vonják a CEU-t érintő törvénymódosítást.

 

xxx

 

CEU-törvény: Kritikák itthonról és külföldről

 

http://www.atv.hu/belfold/20170404-megszavaztak-a-ceu-torvenyt-kemeny-kritikak-itthonrol-es-kulfoldrol

 

„Aljas, pitiáner támadás”, „alaptörvény-ellenes”, "állami beavatkozás”, „a tudomány elől veszik el a levegőt” – csak néhány példa az éles reakciók közül, amelyeket a felsőoktatási törvény módosításának elfogadása váltott ki itthon és külföldön.

 

xxx

 

Felmondta a kollektív szerződést az Operaház vezetése

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/9658-felmondta-a-kollektiv-szerzodest-az-operahaz-vezetese

 

Felmondta a hatályban lévő kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház vezetése, amely egyúttal új megállapodás megkötésére törekszik az érdekképviseletekkel. A dalszínház vezetésének lépése ellen közleményben tiltakozott az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ).

Az Opera vezetése hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy a szerződés rendes, szabályozott felmondásával élt és a vonatkozó jogszabályok szerint a megállapodás felmondását nem kell indokolni. A kollektív szerződés ráadásul nem szűnik meg azonnal, hanem még négy hónapig változatlanul él.

 

xxx

 

Kevesebb katona, több határvadász a határon

 

http://www.hirado.hu/2017/04/05/simicsko-ha-feltoltik-a-hatarvadasz-egysegek-letszamat-csokkenthetik-a-katonak-szamat-a-hataron/

 

A későbbiek során csökkenthetik a katonák jelenlétét a határnál, ha feltöltik a háromezer fősre tervezett határvadászegységek létszámát - erről Simicskó István honvédelmi miniszter beszélt a Magyar Időknek adott, szerdán megjelent interjújában.

 

xxx

 

Emelkedik a munkavédelmi ellenőrzések száma – erre figyeljen!

 

http://adozona.hu/munkajog/Emelkedik_a_munkavedelmi_ellenorzesek_szama_1YXO69#rss

Tavaly közel 15 000 munkáltató került munkavédelmi ellenőrzés alá, és a kormányzati ígéreteknek megfelelően az ellenőrzések száma tovább növekszik. A munkavédelmi ellenőrzések 2016-ban 79,1%-os jogsértési arányt tártak fel, ez az arány a munkaügyi ellenőrzések esetében 84%. Ez pedig azt jelenti, hogy 10 munkáltatóból 8 nincs tisztában, teljes mértékben jogi kötelezettségeivel.

 

xxx

 

Nincs munkaerő, jöhetnek a robotok az építőiparba?

 

http://inforadio.hu/gazdasag/2017/04/03/nincs_munkaero_johetnek_a_robotok_az_epitoiparba/

 

Egyértelműen előmozdítja a digitalizációt az építőiparban a munkaerőhiány - mondta az InfoRádióban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László szerint 15-20 ezer ember munkája hiányzik az építőiparban, ezért a kormánnyal közösen új foglalkoztatási programon is dolgoznak.

Koji László hangsúlyozta, ezért nagyon fontos, hogy az építőipar hozzákezdjen azokhoz a tíz éve halogatott beruházásokhoz, amivel élő munkát lehet kiváltani. A digitalizáció, az automatizálás szerepéről az ÉVOSZ elnöke elmondta, új technológiákra, szervezési módokra van szükség.„Meg kell szűnniük a hosszú alvállalkozói láncoknak. Erősödnie kell azoknak a cégeknek, amelyeknek saját erőforrása van, emberi is.”

 

xxx

 

Láthatatlan Munka Világnapja

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/9668-ma-van-a-lathatatlan-munka-vilagnapja

 

Tegnap volt. Láthatatlan munkának nevezünk minden olyan tevékenységet, amiért az azt végző személyek nem kapnak fizetést – a megnevezés alapvetően a háztartási munkát, tehát a főzést, mosást, takarítást fedi, de ide sorolható a idősgondozás, a gyermekek ápolása, illetve mindennemű önkéntesen végzett feladatkör.

Egy kimutatás szerint a láthatatlan munka a GDP egyharmadát teszi ki. Ha az említett főzést egy szakács, a takarítást pedig egy takarítónő bérével helyettesítjük, igen magas összeget kapunk – ráadásul az esetek többségében ezen tevékenységeket mindenki a szabadidejében végzi.

 

xxx

 

A gyerekük ballagását is kihagyják, csak ne kapjanak még megalázóbb fizetést

 

http://24.hu/elet-stilus/2017/04/04/a-gyerekuk-ballagasat-is-kihagyjak-csak-ne-kapjanak-meg-megalazobb-fizetest/

 

Lejtmenetben a magyar könnyűipar, az állam és a nyugati divatmárkák pedig karba tett kézzel nézik az egészet.

Tévedés, ha valaki azt hiszi, a Magyarországon gyártott ruhák etikusabb körülmények között születnek, mint a bolgár, román, vagy éppen ázsiai termékek – ez derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének konferenciáján, ahol bemutatták a hazai helyzetről képet adó legfrissebb kutatásuk eredményét.

 

xxx

 

Így számítják az idén a nyugdíjakat

 

http://www.azenpenzem.hu/cikkek/igy-szamitjak-az-iden-a-nyugdijakat/3937/

 

2017. április 4. Megjelentek azok a szorzószámok, amelyekkel a korábbi években elért jövedelmeket korrigálják. Alighanem a bérminimum és a minimálbér dinamikus emelésének köszönhetően, az előző évnél majdnem nyolc százalékkal magasabbak ezek a korrekciós értékek. Még érdemesebb lehetett tehát halasztani a nyugdíjba vonulást.

 

xxx

 

A nyugdíjasok közel kétharmada visszamenne dolgozni

 

http://mfor.hu/cikkek/makro/A_nyugdijasok_kozel_ketharmada_visszamenne_dolgozni.html

 

Az állandósuló munkaerőhiány kapcsán az utóbbi időben többször előkerült egy lehetséges megoldásként a nyugdíjasok újbóli foglalkoztatása. Mit szólnak ehhez az érintettek? Visszamennének dolgozni? Ha igen, hova, és hogyan? Mit gondol egy mai nyugdíjas a megbecsültségről, a nyugdíjról, a munkáról? A WorkForce munkaerőkölcsönző- és közvetítő ezekre a kérdésekre kereste a választ több mint 2000 nyugdíjas megkérdezésével.

 

xxx

 

Fordítva sült el a kormány csodafegyvere - Magyarország lemaradt a régióban

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/forditva_sult_el_a_kormany_csodafegyvere_magyarorszag_lemaradt_a_regioban.632853.html

 

Az elmúlt hónapokban újabb és újabb rekordot dönt a magyar foglalkoztatás, a munkaerőhiány egyre nagyobb probléma – mutat rá most megjelent Inflációs jelentésben az ismert problémára a Magyar Nemzeti Bank. A fogyatkozó munkaerőnél is nagyobb probléma, hogy a növekvő foglalkoztatás mellett a magyar munkaerő termelékenysége drasztikusan csökkent az elmúlt években, a régióban az utolsó helyre került Magyarország.

 

xxx

 

Nyolc éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/nemzetkozi/9671-nyolc-eves-melypontra-csokkent-a-munkanelkulisegi-rata-az-euroovezetben

 

Közel nyolc éves mélypontra csökkent februárban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása szerint.

Februárban az euróövezet 19 tagállamában a szezonálisan kiigazított átlagos munkanélküliségi ráta 9,5 százalékra, 2009 májusa óta a legalacsonyabbra csökkent a januári 9,6 százalékról és az egy évvel korábbi 10,3 százalékról.

Az Európai Unió 28 tagállamában 8,0 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta a januári 8,1 százalék után. Egy évvel korábban, 2016 februárjában 8,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta az EU-ban.

Februárban az Eurostat adatai szerint 19,750 millióan voltak munka nélkül az EU-ban, ebből az euróövezetben 15,439 millióan. Januárhoz képest a munkanélküliek száma 153 ezerrel csökkent az EU-ban és 140 ezerrel az euróövezetben. Tavaly februárhoz képest az EU-ban 1,852 millióval, az euróövezetben 1,246 millióval csökkent a munkanélküliek száma.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát februárban a Cseh Köztársaságban regisztrálták, 3,4 százalékosat, illetve Németországban 3,9 százalékosat, Máltán 4,1 százalékosat, valamint a negyedik legalacsonyabbat Magyarországon, 4,3 százalékosat (januári adat). A legmagasabb munkanélküliségi ráta Görögországban volt, 23,1 százalékos (decemberi adat), valamint Spanyolországban 18,0 százalékos.

 

xxx

 

Az EU nem kertel: Kemény ultimátumot intéznek Orbánhoz

 

http://www.atv.hu/kulfold/20170404-az-eu-nem-kertel-kemeny-ultimatumot-inteznek-orbanhoz

 

A The Times című konzervatív brit napilap értesülése szerint Franciaország, Németország és 21 más EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból.

 

xxx

 

Hazarendelik nyáron Szemerkényi Rékát Washingtonból

 

http://www.atv.hu/belfold/20170404-hazarendelik-nyaron-szemerkenyi-rekat-washingtonbol

 

Már megszületett a politikai döntés: nyáron hazarendelik Washingtonból Szemerkényi Réka nagykövetet - tudta meg az atv.hu kormányzati forrásból. A stratégiai jelentőségű állomáshelyen Magyarország képviselője Szijjártó Péter miniszter helyettese, Szabó László lehet.

 

xxx

 

Orbán Viktor: nőügyekkel nem foglalkozom

 

http://nepszava.hu/cikk/1125665-orban-viktor-nougyekkel-nem-foglalkozom

 

„Nőügyekkel nem foglalkozom” – válaszolta Orbán Viktor a parlament folyosóján mosolyogva az atv.hu Szemerkényit érintő kérdésére.A kormányfő annak ellenére beszélt ilyen sovinizmussal, hogy Szemerkényi Réka 2015 februári washingtoni kiküldetése előtt épp Orbán nemzetbiztonsági tanácsadójaként dolgozott.

 

xxx

 

Civiltörvény: előre a putyini úton

 

http://mno.hu/belfold/civil-torveny-elore-a-putyini-uton-2393100

 

Furkósbot a civil szervezeteket korlátozó törvényjavaslat, Orbán Viktor pedig már a választásokra készülve suhogtatja. A civil törvény jelképes, de ha nem ütközik ellenállásba, újabb lépést teszünk meg a putyini rendszer irányába – figyelmeztetnek a Magyar Nemzetnek nyilatkozó politológusok.

 

xxx

 

Külföldről folytatják a lejárató akciót

 

http://magyaridok.hu/belfold/kulfoldrol-folytatjak-lejarato-akciot-1543360/

 

Egy jól körülhatárolható, volt titkosszolgálati vezetők köré verbuvált csoport a nemzetközi sajtóban szellőztethet meg olyan információkat, amelyeket még főként Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején gyűjtöttek a cég megbízható munkatársai fideszes felső vezetőkről és azok családtagjairól – értesült a Magyar Idők.

Az már korábban egyértelműen kiderült, hogy fideszesekről keletkeztek információk a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH). Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy éppen Laborc Sándor volt NBH-vezér hivatali laptopján találták meg az Ovi és a Bajusz nevű mappákat, amelyek arról árulkodtak, hogy mind Orbán Viktorról, mind Kövér Lászlóról gyűjtötték és rendszerezték az információkat. Úgy tudjuk azonban, hogy a megfigyelések során keletkezett dokumentumoknak a hivatalban nyomuk sincs, azokat szisztematikusan kimenekítették.

Nemzetbiztonsági forrásaink szerint több jel utal arra is, hogy az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgását követő fideszes egyeztetésekről keletkezett adat a szolgálatoknál.

 

xxx

 

A cél kinyírni az RTL-t - így érkezett

 

http://nepszava.hu/cikk/1125690-a-cel-kinyirni-az-rtl-t---igy-erkezett-gerkens-a-tv2-hoz

 

Nem híve a személyes lejáratásoknak, a Tényeknek pedig olyan fontos, közfunkciót betöltő emberek sztorijával kell foglalkoznia, mint amilyen Schmitt Pál diplomaügye volt – ilyen célokat tűzött ki a TV2 vezére, DirkGerkens azon az egy évvel ezelőtti stábértekezleten, amelynek a hvg.hu megszerezte a hangfelvételét, és amelyből kiderül, hogy nem a tervei szerint alakult a Vajna-csatorna sorsa.

 

xxx

 

Eladó a Mátrai Erőmű

 

http://nepszava.hu/cikk/1125594-elado-a-matrai-eromu

 

Német többségi tulajdonosai, az RWE és az EnBW eladja a Mátrai Erőművet - hangzott el az erőmben tartott sajtóbejárás elején. Zárt körben öt pályázóval tárgyaltak és kettővel már az árban is megegyeztek.

Már az első Fidesz-kabinet ellenérzéseit fejezte ki a német tulajdonosok kapcsán. A Mátrai Erőmű számos egyéb beruházást tervez,  jelenleg napenergia-erőművel igyekszik jövőjét hosszú távon biztosítani.

 

xxx

 

Újabb osztrák síhotel esett ki Mészáros zsebéből

 

http://mno.hu/belfold/ujabb-osztrak-sihotel-esett-ki-meszaros-zsebebol-2393392

 

Külföldön is nagy elánnal terjeszkedik Felcsút milliárdos polgármestere, az energetikai és gyárberuházások mellett az osztrák turisztikai piacra is próbál betörni: az Index hétfőn írta meg, hogy vállalata az OpimusMurauban síhotelt üzemeltet, a RelaxResortot – a portál viszont szerdán egy újabb, Mészáros Lőrinchez köthető síparadicsomot talált a településen.

 

xxx

 

Sztrájkolnak az Alitalia dolgozói

 

http://nepszava.hu/cikk/1125681-sztrajkolnak-az-alitalia-dolgozoi

 

Az olasz légitársaság belföldi és nemzetközi járatainak 60 százalékát törlik a dolgozók sztrájkja miatt szerdán.

 

xxx

 

Alattomosan támad egészségünkre az ülőmunka

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/9676-alattomosan-tamad-egeszsegunkre-az-ulomunka

 

A magyarok átlagosan hat órát ülnek naponta a számítógép, tévé előtt. A diákoknál és a diplomásoknál ez a szám még rosszabb, akár 12 órát is görnyedhetnek a székben. Pedig aki túl sokat ül, az előbb-utóbb feküdni fog – figyelmeztetnek az orvosok. Mire figyeljünk, ha ülőmunkát végzünk, és hogyan előzhetjük meg a helytelen testtartásból fakadó problémákat? – szakértők ezekre a kérdésekre keresték a választ a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

 

xxx

 

Roma világnap a Gödörben

 

http://nepszava.hu/cikk/1125685-roma-vilagnap-a-godorben

 

A KaravanFamilia, valamint Jordán Adél és a Puszi együttes ad koncertet szombaton a Gödör Klubban a roma világnap alkalmából. Az autentikus népzenei feldolgozásokat játszó KaravanFamilia városi folklór együttes, amely az anyanyelvű cigány folklór különféle dialektusait játssza - szerepel a szervezők ajánlójában.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés