A Magyar Közlöny 2018. évi 6. számában (2018. január 18.) olvasható az emberi erőforrások minisztere 2/2018. (I. 18.) EMMI rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet (Nmr.) módosításáról.

- A módosítás tartalmazza, hogy 
milyen nem ágazatinak minősülő feltételeknek, előírásoknak kell megfeleljen a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységek, intézmények és hálózatok a hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló kormányrendelet alkalmazása során. 

- A Biztos Kezdet Gyerekházak működését érintő szakmai szabályozás változásokat.

- A rendeletben az iskolai szociális munkáról szóló rész is módosul, óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatásra, amelyre a család- és gyermekjóléti központ és az iskola együttműködési megállapodást köt, a szakmai munka a miniszter által jóváhagyott módszertan alapján folyik.

- A módosítás érinti a családok átmeneti otthona esetében a külső férőhelyen történő szolgáltatás nyújtását, az utógondozói ellátást, a nevelőszülők munkáját.

- Az Nmr. kiegészül a szakszolgálatok kríziskezelő szolgáltatásáról szóló résszel.

- A gyermekjóléti és gyermekvédelmi személyes gondoskodás egyes formáiban módosulnak a képesítési előírások.

- A rendelet – egyes rendelkezések kivételével – 2018. február 1-jén lép hatályba. Egyes rendelkezések 2018. július 1-jén, illetve 2018. szeptember 1-jén lépnek hatályba.

Tisztelt Sztrájkoló Önkormányzati Dolgozók!

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy közel 10 éve nem változott az önkormányzati köztisztviselők illetményalapja és ezen a Kormány - úgy tűnik - nem kíván változtatni, miközben a költségvetés a bérfejlesztést lehetővé tenné, ez abból is látszik, hogy a Kormány az elmúlt év végén 200 milliárd forintot szórt szét az adófizetők pénzéből különféle egyházi támogatásokra és beruházásokra. Ebből az összegből, épp úgy juthatott volna a köztisztviselői illetményalap emelésére, mint ahogyan juthatott volna a forráshiányos és bérezésében is alul-értékelt egészségügyi- és szociális, vagy kulturális ágazatra egyaránt.

A 10 éve változatlan 38.650 Ft-os illetményalap rendkívül méltánytalan bért biztosít az önkormányzati köztisztviselők számára, ami teljességgel elfogadhatatlan! Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi helyzeten elsősorban csak a Kormány tudna változtatni! Sajnálatos, hogy a békés út, azaz a tárgyalások nem vezettek eredményre és a végső eszköz alkalmazásához szükséges a dolgozóknak folyamodni.

A bölcsődei szakszervezet szolidaritásáról biztosítja valamennyi önkormányzati köztisztviselőt, aki a január 12. és január 15. napján megtartásra kerülő sztrájkban részt vesz!

Kívánjuk, hogy a sztrájk elérje célját és az önkormányzati köztisztviselők illetménye pozitív irányba változzon, annak érdekében a dolgozók tisztességes megélhetése biztosított legyen, illetve, hogy a területen fennálló fluktuáció megálljon és az állampolgárok gyors, szakszerű helyi ügyintézése elérhető és zökkenőmentes legyen.


Kívánjuk, hogy a 2018. januári önkormányzati sztrájk elérje célját!

Budapest, 2018. január 11.

Szolidaritással:

Szűcs Viktória,
BDDSZ elnök

Statisztikai Tükör - A gyermekek napközbeni ellátása, 2017
2017. január elsejétől a gyermekvédelmi törvény módosításának hatására alapvetően átalakult a gyermekek napközbeni ellátása. A 3 évesnél fiatalabb gyermekek ellátásának megszervezését minden esetben bölcsődei ellátás keretén belül kell megvalósítani, amelyhez különböző, a korábbiaknál rugalmasabb ellátási formákat alakítottak ki. A módosítás célja, hogy ezek az új formák a települések kisgyermekkorú népességszámához, valamint a munkahelyi adottságokhoz igazodva biztosítsák a gyermekek napközbeni elhelyezését. Az ellátást biztosíthatja bölcsőde, mini bölcsőde, munkahelyi bölcsőde és családi bölcsőde. Az ellátás keretében szolgáltatásként speciális tanácsadás, időszakos gyermekfelügyelet, gyermekhotel működtetése vagy más gyermeknevelést támogató segítő szolgáltatás is biztosítható, amit a gyermek 6. életévének betöltéséig lehet igénybe venni.
 

Új, szakágazatunkat (bölcsőde) érintő fontosabb jogszabályok és jogszabályváltozások 2018. január 1-jétől

BÉRÜGYEK

I.         A minimálbér és a garantált bérminimum 2018. évi összege
I/A)     2018. évben kifizetésre kerülő minimálbér, garantált bérminimum támogatása
II.        Közalkalmazotti illetménytábla 2018.
II/A).   Szociális ágazati összevont pótlék
II/B).   Középfokú végzettségű kisgyermeknevelők bölcsődei pótléka
III.       Pedagógus Életpálya a diplomás kisgyermeknevelők, szaktanácsadók, gyógypedagógusok és pszichológusok részére
IV.       Bérkompenzáció 2018.
V.       BÖLCSŐDEI DAJKA munkakör bevezetése, besorolási szabályok
VI.      BÖLCSŐDEI FINANSZÍROZÁS (ÚJ! átlagbéralapú támogatás) - 2018. évi Költségvetési Törvény
VII.     A bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek ingyenes étkezetése
VII/A. Térítési díj
VIII. A bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek ingyenes étkezetésének kiegészítő támogatása (nem állami szociális fenntartók)

IX. Táblázatos összefoglaló a bölcsődei bérezési szabályok alklamazásáról.

 

A tartalomért kattintson a bejegyzés címére! Az összeállítás pdf-ben lenyomtatható az utolsó mellékletből!

Józan ésszel nem tudja senki megmagyarázni, hogy ha ló wellnessre van pénz, a szociális dolgozók béremelésére miért nincs – ezt mondta a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Klubrádiónak, hogy az év végén a Magyar Lovassport Szövetség 2,2 milliárd forintot kapott a kormánytól egy kisvárdai közép-európai lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ kialakítására.

Szűcs Viktória a Reggeli gyorsban kiemelte, a szociális ágazat bérek tekintetében a legutolsó helyen van a KSH statisztikái szerint, és 2018-ban is csak néhány ezer magasabb végzettségű dolgozó kap a kötelezőnél magasabb béremelést. A szakszervezeti vezető hozzátette, 2013-tól éveken keresztül ígértek életpályamodellt a szociális területen dolgozóknak, de ez ma már napirenden sincs.

A teljes beszélgetés elérhető itt: 21:06-tól:
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180102-065900.mp3

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Tivadar nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés