A kicsik életében nagyon fontos szerepet játszanak a kisgyermeknevelők, munkájukkal hozzájárulnak készségeinek fejlesztéséhez, sőt legtöbbször az egész családot támogatják tanácsaikkal, figyelmességükkel. A Sudocrem és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szeretné felhívni a figyelmet a kisgyermeknevelők áldozatos munkájára, ezért idén először elindították a Év Kisgyermeknevelője díjat.Az Év Kisgyermeknevelője díjra 48 jelölés és 4883 szavazat érkezett, végül a budapesti Brigancz Andrea nyerte el megtisztelő címet 528 szavazattal.

A teljes bejegyzés a címre kattintás után érhető el.

 

Szűcs Viktória BDDSZ elnök is részt vett 2017. december 6-án azon a Brüsszelben megtartott tanácskozáson, ahol 11 országból érkezett húsz gyermekgondozásért (bölcsődei ellátásért) felelős szakszervezeti vezető és az európai intézmények képviselői találkoztak, hogy megvitassák az ágazatban a minőségi foglalkoztatás kihívásait. A találkozó az EPSU által szervezett, az Európai Bizottság által finanszírozott projekt része volt, amely a minőségi foglalkoztatásra vonatkozó kritériumokat vizsgálja, és azt, hogy a gyermekgondozási szolgáltatások hogyan egészülnek ki e kritériumok alapján.

A találkozó kezdetén az EPSU szakpolitikai munkatársai, Richard Pond és Luca Scarpiello bemutatta a projektet és az EPSU legutóbbi, a szociális szolgáltatásokra és a gyermekgondozásra összpontosító munkáját ismertették meg a résztvevőkkel. Ezt követte Monique Ramioul, a Leuven Egyetem HIVA egységének előadása, aki meghatározta a minőségi foglalkoztatás fogalmát, majd ezt a különböző országok tapasztalataihoz kapcsolta.

Több ország részletes beszámolója után, számos kulcsfontosságú kérdés került azonosításra:

  •   alacsony fizetés, ill. egyes országokban kicsivel több, mint a törvényes minimálbér;
  •   az alacsony státusz és a munka alul-értékelése;
  •   a munka intenzitás és a más feladatokra nehezedő nyomás;
  •   egészségügyi és biztonsági kérdések az izom-csontrendszeri rendellenességek és stressz körül;
  •   a személyzet hiánya, az idősödő munkaerő, a toborzási nehézségek és a magas létszámcsökkenés;
  •   korlátozott karrierfejlesztés és a képzés és a képesítések következetlen megközelítései;
  •   nem megfelelő állami finanszírozás és beruházások; és
  •   széles variációk a személyzetnél: a gyermekek aránya, és hogy vannak-e ezekre vonatkozó előírások vagy iránymutatások.

Míg a fentiek országonként eltérőek voltak, sok közös kihívás van az ágazat szakszervezetei számára, akik szintén elismerték a munkavállalók toborzásának és szervezésének nehézségeit.
Magyarországról, Bulgáriából, az Egyesült Királyságból - különösen Angliából és Skóciából, Olaszországból és Írországból érkező munkatársak részletes prezentációkkal illusztrálták ezeket a pontokat. (A prezentációkat lásd alább).

A vita után Mathias Maucher (az EPSU szakpolitikai csoportjától) rövid áttekintést adott az EPSU munkájáról a szektorban, illetve, hogy az EPSU hogyan alakította az európai szintű fejleményeket, különösen a barcelonai célokat a gyermekgondozásról, a szociális befektetési csomagot és az európai szemesztert, amely összekapcsolja az egészségügy és a szociális szolgáltatások ágazatában a személyzeti szintet, az egészség és a biztonság, valamint a szakmai képzés köré csoportosuló egyes szövetségek kezdeményezéseit. Emellett kiemelte a szakszervezetek tagszervezési munkájának fontosságát a gyermekgondozás területén.

A találkozón kicserélt információk fontos szerepet játszottak a Leuven Egyetem munkatársainak a projekt során végzett kutatásához, akik jelentéstervezetet nyújtanak be a következő, 2018. június 7-8-án Brüsszelben tartandó projekttalálkozóra.

Brüsszel, 2017. december 6. 

Az előadások anyagai  - angol nyelven - elérhetőek az EPSU honlapján itt!

2017. november 28-án közel 50 fő részvételével zajlott Budapesten a BDDSZ Ifjúsági Tagozatának képzéssel egybekötött találkozója. 
A résztvevők és a szakszervezet rövid bemutatkozása, illetve az elmúlt közel 28 év főbb eredményeinek ismertetése után spontán kialakított csoportokban dolgoztak a résztvevők, amely során először közös munkavállalói problémákat ismertették. Ezt követően ismertettük a problémamegoldási lehetőségeket, ajánlva a közös érdekérvényesítésben rejlő lehetőségeket, majd a résztvevők csoportokban készítettek egy megoldási tervet egy-egy általuk felvetett kollektív problémára. A BDDSZ fiataljai is csatlakoztak az ETUC béremelési kampányához, támogatásukat kifejezve készítettek egy közös képet:

 

A délután folyamán Nagy Viktória, a SZEFIT elnöke bemutatta a SZEFIT tevékenységét, rendezvényeit és felvázolta a jövőbeni eseményeket, ahova a BDDSZ fiataljait is szeretetettel várják. Végezetül Szűcs Viktória bemutatta a 2016. április 20-i sztrájk előzményeit, történéseit és eredményeit. A vidám, jó hangulatú rendezvény az újabb közös találkozó reményében zárult. 

Néhány kép a találkozóról: 

(További képek itt.)

 

Az anyukák és az apukák november 25-ig jelölhetik a bölcsődei kisgyermeknevelőket a Sudocrem hivatalos Facebook oldalán, a szavazás egészen december 10-ig tart! Ehhez nem kell mást tenni, mint az applikáció segítségével beküldeni egy hozzájuk kapcsolódó kedves, személyes történetet és egy fotót. 

Részletek megtekinthetők a bejegyzés címére kattintás után.

 

Véget ért az Év Kisgyermeknevelője kampányunk, köszönjük mindenkinek a rengeteg szavazatot és gratulálunk Brigancz Andreának, aki a szoros versenyben végül a legtöbb szavazatot kapta, ezzel elnyerve az Év Kisgyermeknevelője címet!
Természetesen minden résztvevőnek szeretnénk szintén gratulálni, és reméljük, sikerült felhívni a figyelmet a kisgyermeknevelők munkájának fontosságára! ☺️

 

 

 

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük 2017. november 12-én a Szociális Munka Napja alkalmából a szociális ágazat valamennyi dolgozóját!

A szociális munkások jellemzően azokkal az elesett emberekkel foglalkoznak, akik önerőből nem tudnak megküzdeni nehézségeikkel. Valójában Ők az igazi SEGÍTŐK, akik probléma megoldási lehetőségeket tárnak fel a segítségre szoruló vagy krízis helyzetben lévő embertársaink előtt. Mindemellett a szociális ágazat dolgozói áldozatos munkájukkal elkísérik az embereket a bölcsőtől a sírig, továbbá gondoskodnak az árvákról, az elesettekről, a gyermekekről, az idősekről; segítik a szegényeket, a fogyatékosokat és a hajléktalanokat. 

Szervezetünk nagyra értékeli az e területen dolgozók kimagasló társadalmi hasznosságú tevékenységét.
Épp ezért nincs olyan fórum, ahol ne követelnénk a szociális szférában dolgozó kollégák méltó bérezését!

Tudjuk, nehéz ez a hivatás, amely nemcsak sokoldalú szakértelmet, felkészültséget kíván, de hatalmas áldozatvállalást, emberséget, őszinte együttérzést is.
Őszintén kívánjuk, hogy a szociális ágazatban dolgozók is elnyerjék azt a megbecsülést, amit ez a szép hivatás művelői méltán megérdemelnek.

További munkájukhoz sok sikert, jó egészséget és a családi életükhöz sok boldogságot kívánunk!

2017. november 12.
a BDDSZ vezetősége

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Csongor nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés