Sajnálattal tájékoztatunk, hogy a "Szociális Népszámlálás - Légy TE a 10.000.! "esemény, amelyet november 11-re hirdettünk meg elmarad. A szociális ellátás területéről, sok jelzést kaptunk, hogy a helyi Szociális Munka Napi ünnepségek miatt másik időpontot javasolnak. Mindezért az eseményre beregisztrálók, illetve egyéb módon jelzett részvételek száma nem adta ki az esemény címét megközelítő jelzéseket, így az esemény nem kerül most megtartásra.

Köszönjük a regisztrációkat és a támogatást!

A küzdelmet tovább folytatjuk!

 

 

 

 

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 2016. november 17-én (csütörtök) 10:00 órától,  a VDSZ Székház IV. emeleti tanácstermében (1068 Budapest, Benczúr u. 45.) tartja XI. Kongresszusát.

A meghívó elérhető a csatolmányban. 

 

 

A BDDSZ Alapszabályának V. fejezetének 2.1. pontjában foglaltak alapján a kongresszusi meghívó közzétételétől számított hét napon belül a tagok és a szakszervezet szervei az ATT-től a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indoklásával.

 Az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez című felhasználói dokumentáció értelmezéséhez megjelent a bölcsődében, mini bölcsődében pedagógus munkakörben foglalkoztatottak számára íródott Kiegészítő útmutató.

"A Kiegészítő útmutató az általános útmutatóval együtt értelmezendő és használható, ugyanis az előbbi kizárólag azokat a specialitásokat tartalmazza, amelyekkel együtt határozható meg pontosan és a maga egyediségében az a munka, amely a gyermekjólét ezen szegmensében dolgozók mindennapjaiban jelentkezik."

Elérhető ide kattintva.

Megjelent az emberi erőforrások miniszterének határozata a 2018. évi pedagógusminősítési keretszámról és a minősítési tervbe való felvétel különös feltételeiről. A miniszter 35 000 főben határozta meg a 2018. évre
vonatkozó pedagógusminősítési keretszámot. A Közlemény megtekinthető ide kattintva.

 

Forrás: www.oktatas.hu

,,Nélküled nem tudjuk megcsinálni!”– talán ez Eddy Stam legfontosabb üzenete ahhoz, hogy a szakszervezeti munka, a tagtoborzás valóban sikeres lehessen. A holland tréner, az Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetsége, az EPSU szakértője azt mondja, tanítja immár hosszú évek óta, hogy a tömörülések ne szolgáltatóként és problémamegoldókként működjenek, hanem hátteret, bázist, aktív közösséget adjanak az egyénnek, akinek magának kell tennie, lépne az ügyekben.

Tovább....

 

MAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE – SZOCIÁLIS VALÓSÁG 2016
Időpont: 2016. október 22. (szombat) Helyszín: OKISZ Irodaház (Budapest, XIV. kerület, Thököly 58.)

Az eseményről készült összefoglaló elérhető itt.

gondoskodás társadalmi értékéről tartott előadást Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ, a SZEF tagszervezete) elnöke. Szűcs Viktória emelkedett, tényleg áttekintő képet alkotott a gondoskodás társadalmi formáiról, de az abban dolgozók körülményeiről és jövedelmi helyzetéről is. Adatai részleteiben is igazolták az állítást; a szociális ágazat nemzetgazdasági részesedése folyamatosan csökken, s folyamat már a társadalom életminőségének romlására vezet. Nőnek a munkaterhek, nő az itt dolgozók átlagéletkora és folyamatosan csökken az átlagbérük – már a munkavállalók fősodrához képest. Pedig a többség szociális jóléte fontosabb a mindig csak átlagban emelkedő életszínvonalnál, hiszen a társadalom versenyképessége is inkább az előzőtől függ – zárta előadását Szűcs Viktória. (Prezentáció – .ppt)

A teljes előadás megtekinthető itt.

 

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Tivadar nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés